Életben maradni vagy meghalni: ez volt a tét – Utolsó expedíciójáról mesélt Rakonczay Gábor

–

Az út maga a cél

Az eredménylista impozáns: páros óceánátevezés, kenuval egyedül átszelt óceán, Magyarország keresztülfutása kétszer, Antarktisz- és Grönland-expedíciók, hatnapos ultrafutó-világbajnokságon szerzett győzelem.

A párját ritkító dicsőséglistát illetően Rakonczay hangsúlyozta: nem az ünnepélyes pillanatokért, hanem az azokhoz vezető útért él. „Imádom az eredményeket, nagyon célorientált vagyok, de egy célt leginkább arra kell használni, hogy ne tévedjünk el, vagyis tudjuk tartani az irányt. Mindig arra szoktam gondolni, hogyha egy emberi életet egységben nézünk, lehet, hogy csak pár órányi, maximum pár napnyi élményt kapnánk.

Nagyon jó érzés sportolóként átszakítani a célszalagot, de csak egy pillanatig tart. Az élet 99,9 százaléka az útról szól, és nem a célról.”

A közönségtalálkozó elején az is szóba került, hogy Rakonczay számos kitüntetés birtokosa, többek között Magyar Formatervezési-díjasnak és kétszeres Guinness-világrekordernek is vallhatja magát. Az utóbbiról így nyilatkozott: „A Guinness-díjból kettő is van, ami ritkaságnak számít, de hogy őszinte legyek, maga az elismerés egy A4-es méretű oklevél, aminek nem túl szép a grafikája. Van egy kis hologram rajta, na, az szép, viszont pici.”

Maraton a hétvégi ebéd után

Rakonczay Gábor mesélt a gyerekkoráról, és sportolói pályafutása első mérföldköveiről is. „Eleinte öt kilométeres távokat teljesítettem tájfutóként. Egyszer azonban az egyik tanárom mesélt nekem a maratonról. Teljesen magával ragadott mindaz, amit hallottam az ikonikus távról. Elhatároztam, hogy én is lefutom. A környezetem viszont óva intett attól, hogy akkor, mindössze tizenhárom évesen már teljesítsem a 42,2 kilométert – akkoriban 18 év volt az alsó korhatár a maratonokon. Az esetleges kudarcélménytől is féltettek, valamint úgy vélték, »megállok a fejlődésben«” – emlékezett vissza. De hajthatatlannak bizonyult. „A tél közepén, az egyik hétvégi ebédet követően elindultam »játszani« az egyik öcsémmel, aki kerékpárral követett. Négy óra múlva tértünk haza, majd a család megdöbbenésére bejelentettem, hogy lefutottam a maratont.”

Rakonczay sokáig abban a hiszemben élt, hogy a 42,2 kilométer teljesítése az emberi teljesítőképesség felső határát jelenti, ezért hosszabb versenyeket nem is rendeznek. Egyszer azonban az egyik ismerőse beavatta a maratonnál hosszabb távok, az ultramaratonok világába. „Ezt mondta nekem: »Egy ultrafutó a maratont egy laza hétvégi edzésként futja le kora reggel, mielőtt felkel a család«, majd megemlítette, hogy körbe lehet futni a Balatont is, ami több mint 200 kilométert jelent.”

Rakonczay nemsokára nevezett is az Ultrabalatonra – ami Közép-Európa leghosszabb futóversenye –, majd sikeresen teljesítette. Onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Amikor nem valamilyen extrém expedíciót teljesített, egyre hosszabb ultratávokon mérette meg magát. Ahogy említettem, 7 nap alatt 700 kilométert megtéve kétszer átfutotta Magyarországot, szintén kétszer vett részt hatnapos futáson, a 2023-as világbajnokságot pedig 848 kilométer megtételével meg is nyerte. 

Az utolsó expedíció

A néhány hete véget ért expedíciójáról is mesélt a sportoló, és azt is megemlítette, hogy már másodjára kenuzta át az Atlanti-óceánt. Az első alkalommal, 2012-ben, a hajója felborult egy viharban – ezer kilométerre volt ekkor a legközelebbi parttól. Nyolc perce volt arra, hogy visszafordítsa a kenut, mielőtt elsüllyed. Ráadásul a szerencsétlenség után 44 napig nem tudott kapcsolatba lépni a külvilággal, mivel a borulás során a hajó elektromos berendezései teljesen eláztak.

Az utolsó extrém kihívásának a majdnem tragédiával végződő expedíció tapasztalatainak birtokában vágott neki: az akkor használt, eredetileg Fa Nándor által tervezett és épített kenuját is átalakította.

A felújított hajó a „42” nevet viselte – a Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi regényben és a belőle készült filmben, „ez a szám jelenti a választ az életet, a világmindenséget érintő végső kérdésre.”

A búcsúexpedíció sem volt mentes veszélyes helyzetektől. Az egyik viharban átélt megpróbáltatásairól így írt Rakonczay – még az óceánátkelés közben – a közösségi oldalára:

„Jön egy hullámsorozat. [...] A fedélzet megtelik, mint egy kád, és a víz folyik be a kabinba. [...] Ordítok! És nagyon el akarok rohanni valahova. De hova? Megkapaszkodom a két oldalsó fémbe, hogy ne tehessek kárt semmiben, és belül elengedem a dolgot. Addig üvöltök, amíg berekedek...”

Rakonczaynak végül sikerült épségben elérnie Antigua és Barbudát. Úgy véli, az utolsó expedíciója „tökéletes lezárása” volt a 18 éves extrém sportolói pályafutásának. „Pont napnyugtakor értem célba. Úgy érzem, szebb és jobb nem lehetne már egy ilyen vállalás, nincs hiányérzetem.”

A sportoló többször hangsúlyozta, hogy az óceánon töltött két és fél hónap alatt sokat gondolkodott önmagáról és az élet értelméről. „Nagyon messzire kellett mennem ahhoz, hogy közel kerüljek ahhoz, ami bennem történik. Arra is ráébredtem újra és újra, hogy azok a legértékesebb dolgok, amiket természetesnek veszünk: az életünk, a kapcsolataink. A létezésünk felfoghatatlanul értékes” – fogalmazott.

A sportoló azt is hangsúlyozta, hogy időnként a türelmetlensége is nehézségekbe sodorta – csakúgy, mint a korábbi expedíciói során. „Több sérülésemnek is az volt az oka, hogy nem vártam meg, hogy a testem utolérje a gondolataimat. Például emiatt tört el az egyik ujjam is a búcsúexpedícióm alatt.”

A viharban nincs ateista tengerész

A közönségtalálkozón nemcsak az est ötletgazdája és moderátora, Czine Tamás, hanem a nézők is kérdezhettek Rakonczaytól. Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita – nem meglepő módon – arra volt kíváncsi, hogy Rakonczay az óceánon töltött idő alatt – ahogy ő fogalmazott – „kereste-e Istent, imádkozott-e hozzá”. A sportoló csak ennyit válaszolt: „A viharban nincs ateista tengerész…”

A közönségtalálkozó előtt lehetőségem nyílt beszélgetni Rakonczay Gáborral, és megtudtam, hogy a jövő elsősorban a szárazföldé: az ultrafutásban szeretne kiteljesedni. „Nem fogok megváltozni, szükségem van a kihívásokra. Úgy vélem, az ultrafutásban még bőven tudok fejlődni. Ugyanis már nem fogom kétévente megszakítani a folyamatot valamilyen extrém projekttel – például egy másik óceánátkeléssel –, úgy, hogy amit addig felépítettem a futásban, azt lenullázom. Úgy gondolom, még 10-12 jó évem lehet ebben a sportban, és a korábbiaknál sokkal jobb eredményeket érhetek el. Tervben van például egy 5000 kilométeres New York-i verseny, a világ leghosszabb hitelesített futóversenye. De a hatnapos – amelyben két éve világbajnoki címet szereztem – és kétnapos versenyeken is szeretnék majd indulni." 

De a vízi sportoknak sem fordít teljesen hátat. „Vitorlázni továbbra is fogok. De a nagy projekteknek vége, a legutóbbi óceánátkelést kerek egésznek éreztem, ezért sem szeretnék belevágni egy újba. Egy futóversenyen is kimaxolhatod magad, nem csak az óceán közepén.”

Nagyon érdekelt az is, hogyan birkózott meg Rakonczay az átkelés során azzal, hogy két és fél hónapig csak az óceánt látta, ráadásul egy-egy nagyobb vihar közben az élete is veszélyben forgott.

Azt mondta erre, hogy nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az óceán nem játszótér. „Sokszor volt gyomorgörcsöm, és úgy aludtam, hogy nyitva volt a fél szemem. Viszont gondoltam, hogyha megfelelően felkészülök arra, ami rám vár, nyolcvan százalék esélyem van arra, hogy épségben célba érjek. És természetesen azt is tudtam, hogy ott van a maradék húsz százalék… Ha nehézségekkel kellett szembenéznem, például egy komolyabb viharral, akkor csak az lebegett a szemem előtt, hogy valahogy megoldjam az adott helyzetet. Az itt és a most létezett számomra ekkor, semmi más. Ha nem vagyok tökéletesen jelen a pillanatban, meghalok.

Nem foglalkoztam azzal, hogy mi van mögöttem, és mi lesz előttem.”

A határok csak a fejünkben vannak

Rakonczay Gábor az előadásai és a könyvei által szeretné a megszerzett tapasztalatait megosztani az érdeklődőkkel, és az is a célja, hogy ösztönözzön és útmutatást adjon.

„Általában nincs nagy különbség az emberek között, ami az adottságokat illeti. Mennyi mindenre képes az elménk! A testtel ugyanez a helyzet. És mindenki rendelkezik két-három kiemelkedő képességgel. De, ha szeretne nagy dolgokat kihozni belőlük, ahhoz évek, évtizedek kemény munkája szükséges. A határok csak a fejünkben vannak, a testünket mindenre fel lehet készíteni” – üzente.

Nádudvari Péter