–

Félreértés ne essék, szeretem a születésnapokat. Minden évben, amikor felidézem – az egyébként nem különösebben bulis vagy fájdalommentes – érkezését az aktuális szülinaposnak, elfog egyfajta keserédes nosztalgia. Végiggondolom, mi mindent éltünk meg együtt, milyen sokat sírtak, mennyit változtak, és milyen különleges személyiségjegyeik vannak. Aztán némán hálát adok a magasságosnak, hogy egyre nőnek, ügyesednek, okosodnak, önállósodnak és azon morfondírozom magamban, hogy milyen jó, hogy már nem pelenkacserékből és vége-hossza nincsen etetésekből áll a napom. (Helyette persze van arcápolási rutin kialakítása, márkamánia, barbershop-vadászat és más korosztályos feladatok, amik ugyanannyira komplikáltak, de mégis máshogy nehezek.) Mert, ami azt illeti, minden nehézségével, nyűgjével és bukéjával együtt szeretek anya lenni. De nincs mit tenni, a születésnapizsúr-őrületet egyszerűen nem bírom bedolgozni a rendszerbe.

Ha hétvége, akkor gyerekbuli

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindegyik gyereknek vannak barátai, és a szülők egy része engem is képes elviselni, így olykor-olykor meghívják az utódaimat ilyen-olyan bulikba. (Mondjuk, ha nem vigyázok, jelen írásom után lehet, hogy én magam persona non grata leszek, a gyerekek meg így jártak, és akkor végre minden tényleg csakis az én hibám lesz.)

Ezeken az alkalmakon rendszerint kapva kapok, hiszen egykori duci és szemüveges számkivetettként kimondottan örülök, hogy a gyerekeim többé-kevésbé benne vannak a vérkeringésben. Pláne, ha mindez azzal jár, hogy egy-két gyereket otthagyhatok a buliban, hogy addig a harmadikra is jusson egy kis kizárólagos figyelem.

Csakhogy ennek egyenes ági következménye, hogy adott esetben a hónap minden hétvégéjén egy-egy szülinapi buli köré kell alakítani a teljes családi programot.

Ráadásul mindennek a tetejébe vannak olyan fantasztikus anyukák, akik rendezvényszervezőket megszégyenítő hozzáértéssel hoznak össze álompartikat. Egy kis barátnő anyukája például nemcsak hogy bevállalt egy kisebb ovis csoportnyi gyereket egy komplett éjszakára, hanem óránként különféle kézműves és alkotó foglalkozásokkal, pizzasütéssel és moziesttel is kényeztette a gyerekeket. Reggel a lányok ágyba reggelit és tökéletes frizurát kaptak, majd a buli végén apró meglepetésekkel távoztak a helyszínről. Mindeközben még arra is volt ideje, hogy nekünk, szülőknek óránként fotós jelentést küldjön, rákérdezzen a részletekre és finoman hárítsa az esetleges vészhelyzeteket. Azóta is csodálattal adózom a teljesítményének.

És szívok a következményekkel, a gyereknek ugyanis egy életre beégett, hogy ez a fajta százszázalékos odafigyelés és szervezettség természetes. Pedig nem az. Ugye, nem?

Mindenesetre el lehet képzelni, hogy ehhez képest az én „szülők, maradjatok otthon, srácok, egyetek fánkot, és menjetek játszani” szintű kvalitásaim mennyire esnek egyáltalán az értékelhető kategóriába a gyerekeim szerint.

Ezért utálom a szülinapi zsúrokat

Ha a születésnapra otthon kerül sor, akkor a buli előtt illik, a buli után meg egyenesen muszáj kitakarítani. Brrr. Emellett megfelelő méretű lakásra, elegendő pohárra és tányérra, kellő mennyiségű ételre és italra, optimális méretű tortára és megannyi játékos elfoglaltságra van szükség ahhoz, hogy az épületnek egyáltalán esélye legyen túlélni a gyereksereget. Ez pedig további kérdéseket is felvet, amelyekre én rendszerint képtelen vagyok helyesen válaszolni.

Mert hát mennyi ételre van szüksége tíz nyolcévesnek például? Tapasztalataim szerint a válasz erre tetszőleges mennyiségű akármi lehet, az igazság ugyanis vagy a sokkal kevesebb vagy a jóval több táján fog járni, függetlenül attól, mi volt a kiindulási alap. Ha tízszeletes torta van, mert tavaly mindenki a tányérján hagyta a sajátját széttrancsírozva, akkor idén a húszszeletes is kicsi lett volna, és vice versa.

Ha azt kéred, hogy a szülők menjenek haza és hagyják a gyerekeket mulatni, akkor lesz szülő, aki csak azért is maradni akar. Ellenben ha szeretnéd, hogy maradjanak, mert nem bírod egyedül, akkor tuti, hogy mindenkinek fontos dolga van, így oldd meg egyedül.

A „hova tegyem a többi gyerekemet, hogy az ünnepelt személyes tere megmaradjon” és a „mégis miről beszélgessek kvázi vadidegen emberekkel órákig” problematikáját már meg sem említem.

Van viszont valami, amiről szerintem mindenképpen kell beszélni. Ez pedig a szülinapi zsúrok döbbenetes költsége. Tudom, tudom, lehet a helyi parkban, a környék összes játszóterezőjének megvendégelése mellett bulikázni, csak az se olcsóbb éppenséggel. (Nem, még akkor sem, ha a szülő minden egyes vadidegen kisgyereknek elmagyarázza, hogy ő bizony nem ehet az asztalról, mert az nem az övé. Én ráadásul képtelen lennék arra, hogy egész délután határokat húzzak, magyarázkodjam, meg nemet mondjak maszatos képű kicsiknek, akiknek amúgy éppen én tolom az arcába az ünneplést, hogy aztán jól ne kínáljam meg őket.)

Mert ha végigvesszük, hogy egy bulihoz kell egy terv, egy helyszín, meghívók, sütik, torta, üdítő, rágcsák, valami ennivaló, valamiféle aktivitás, esetleg egy kis köszönőajándék, jól jön egy kis szülőcsalogató-etető-itató miegymás, aztán pedig egész délután lehet aggódni azon, hogy nem törik vagy tűnik-e el valami… Nos, akkor a buli még akkor is drága lenne, ha nekem fizetnének érte. Nemhogy fordítva.

Épp ezért a játszóházi szülinap, aminek van eleje és vége, nem kell takarítani, se beengedni a gyerekeket az otthonunkba, általában van benne torta és a szórakoztatás is megoldott, kész felüdülés. Csakhogy tíz főre alsó hangon 55-60 ezer forintba kerül.

Egy trambulinparkos vagy szabadulószobás parti is itt kezdődik, de egy főzősulis vagy környezettudatos délután sem olcsóbb 70-80 ezer forintnál. És most kétórás, tízfős elfoglaltságokról beszélünk…

A születésnap legrosszabb része: az ajándékok

Lássuk be, hajlamosak vagyunk mismásolni. Van egy csomó elvárásunk és elképzelésünk, de ahelyett, hogy megmondanánk kerek perec, hogy mit akarunk, inkább ködösítünk és reménykedünk, hogy a másik fél telepatikus képességei épp a mi esetünkben érik el maximumukat. Vagy ha nem ez, akkor elképzelni sem tudom, mi az oka annak, hogy amikor megkérdezem, mégis minek örülne a kis ünnepelt, akkor ahelyett, hogy kapnék egy konkrét ajándéklistát vagy azt mondanák, „add oda, ami rászánnál, mi pedig veszünk egy nagy közös ajándékot”, elindul egymás körbeudvariaskodása.

Mert Pepikének nem kell semmi. (De merjél csak kezedben a nagy semmivel menni!) Pepike mindennek örül. (Mely esetben a minden egy konkrét típusú elemes kisautót jelent. Sorszámozottan. Aranyáron. És Pepike amúgy is egy ezeréves katalógus utolsó oldalán, a kisbetűk mellett látta, de Pepikének most már az KELL. Szóval bármi jó lesz. De tényleg ám!) Esetleg Pepike nem mondta, de az anyuka szerint…

És itt tulajdonképpen bármi jöhet onnan, hogy adjon be mindenki kétezret fejenként – hála annak, aki így szervez! –, odáig, hogy ha mind tizenötezret utaltok, akkor meglesz a sítábor. Aha.

És hogy mi a történet másik oldala? Mivel a szülinapi zsúrok esetében is érvényes „a legalább annyit vinni kell, mint amennyibe kerülsz” elv, a buli nyomán számítani kell arra, hogy a zsúrra mindenki kb. 5-7 ezer forintos ajándékkal érkezik. És ha nincs szerencséd, akkor a mindenki anyukája nem a minőségre, hanem a látványra, meg a mennyiségre utazik. Szóval nem elég, hogy rengeteg kacatot kell tárolni, a barátoknak rendezett – tehát nem családi összejövetellel járó „valódi” –

születésnap során tokkal-vonóval úgy 100-150 ezer forint vándorol ide-oda.

Ami azért lássuk be, igencsak izmos pénzmozgás egy ötéves megünneplésére. Jelige: A tizennyolcadikra majd házat kap. Nyilván. 

Belenézni egymás telefonjába oké (vagy kizárt?)

WMN Life – 2024. augusztus 24. – BG

Amit imádok a szülinapokban

No most, hogy elértem, hogy a gyerekeimet az állandóan nyavalygó anyjuk miatt tényleg soha ne hívják meg sehova, elmesélem, hogy mi az, amit viszont imádok a születésnapi bulikban. A szándékot. Annak az igényét, hogy hiába rohanunk és hiába korlátozódik az egymással való kapcsolatunk folyosói „szia, rohanok”-okra és „mi újság, hogy telt a hétvégéd”-re, valójában kíváncsiak vagyunk egymásra.

Szeretnénk, ha a gyerekeink barátaival és azok szüleivel lenne valamiféle informális kapcsolatunk, ha tudnánk, kikkel és hogyan kapcsolódik.

Imádom annak a lehetőségét, hogy egyes anyukák és apukák megmutassák a bennük élő, sokszor rejtve maradt tehetséget. Sose felejtem el például azt az apukát, aki a kislánya kincskeresős szülinapi bulijára hatalmas, kétárbócos vitorlást készített, amely az anyuka muffinjait szállította a gyerekekhez. Hasonlóan emlékezetes az az anya is, aki egész délután kézműveskedett a lányommal, így kiérdemelte az Igazán Jó fej Anya címet. Nekem ugyanis még nem sikerült. Igaz, még ez a frusztráció sem tud rávenni az órákon át tartó tötymörgésre, ellenben boldog vagyok, hogy a gyerekemnek egy másik nő védőszárnyai alatt módja volt egy ilyen élmény megélésére.

És persze az is előny, hogy egy szülinapi zsúr során nemcsak a szülő, hanem maga az ünnepelt is megcsillogtathatja a személyiségét.

Egy dinómániás kiskorú például kaphat régészbulit, egy takarításmániás másodikos elmehet szemetet gyűjteni, egy táncoslábú hercegnő pedig akár salsázni is taníthatja a csapatot. A lehetőségek végtelenek – és nem feltétlenül csak akkor, ha a pénztárca vastag. Legalábbis nagyon remélem, mert a következő hetekben többször is leszünk házigazdái ilyen illusztris eseménynek.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Hoby Finn

Z. Kocsis Blanka