„Vannak nők, akik tudnak szülni, és vannak, akik nem” – gyilkos mondatok egy császáros anya számára

–

„Vannak nők, akik tudnak szülni, és vannak nők, akik nem”

Hangzik el elrettentő példaként ez a kegyetlen megjegyzés a Császárvonal érzékenyítő videójában, amely a saját közösségi oldalain több százezer megtekintésnél jár. A videó szarkasztikusan ábrázolja, milyen mondatok keltenek rossz érzéseket a leggyakrabban egy császárral szült édesanyában.

Egy másik példa.

„Most mit rágódsz, tényleg, az a lényeg, hogy kint van, és mind a ketten egészségesek vagytok!”

 Illetve: 

„Legalább nem tágult ki a hüvelyed, a férjed örülni fog!”

vagy:

„Majd én megszülöm maga helyett.”

Elsőre azt feltételezhetnénk, hogy ezek a mondatok biztos csak ritkán hangzanak el, de Kiss Verusnak, a Császárvonal alapítójának, az a tapasztalata, hogy sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk, bárhol és bárkitől megkaphatjuk: a szomszédtól viráglocsolás közben, nagymamáktól, anyósoktól, barátnőktől, sőt gyakran az egészségügyi intézményekben dolgozók szájából is. 

Egy részük mögött ráadásul egyáltalán nem rosszindulat áll, hatásuk mégis romboló lehet egy nő számára. Nehéz érzéseket válthatnak ki akár kérdések is:

„És császárosként tudtál szoptatni?”

Van az együttérző sajnálkozás: 

„Végül császár lett? Jaj, sajnálom, nem baj!”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Császármetszés/VBAC előtt/után (@csaszarvonal) által megosztott bejegyzés

„Ne légy már olyan érzékeny!”

A szüléssel kapcsolatos érzékenyítő tartalmakra érkező reakciók változatosak, és jól mutatják a szüléshez-születéshez és az empátiához kapcsolódó attitűd sokféleségét.

Voltak (szerencsére kevesen), akik eleve teljesen félreértették az üzeneteket, és felháborodtak, mert azt hitték, ezeket a mondatokat üzenik az oldal készítői a császármetszéssel szült anyáknak. Nagyon sokan viszont vették a lapot, és megosztották a saját élményeiket a témában, akár évtizedekkel korábbról. És azok sem voltak kevesen, akik szerint ezeket a mondatokat egyáltalán nem kellene magára vennie senkinek.

„Ezerféle lehet egy császármetszés. Nem mindegy, hogyan kerülsz abba a műtőbe. Nem mindegy, hogy egy heted van felkészülni rá, vagy fél órád, esetleg öt perced. Megint más, ha hónapokat töltesz azzal a tudattal, hogy császármetszéssel adsz majd életet a gyerekednek. Mások a megélések ezer okból. Lehet, hogy nekem semmi bajom nem volt azzal, ami történt, de lehet, hogy a mást meg traumatizált – mondja rá Kiss Verus. Ő úgy látja, hogy

még mindig nem megy át a többségnek, hogy „az én megélésem” nem egy univerzális megélés,

és amikor megnyilatkozunk egy kismama vagy egy frissen szült anya előtt, tudatában kell lennünk, hogy még ha szültünk már, akkor sem biztos, hogy értjük a másik embert. „Ideje lenne megtanulni, hogyan hallgatni ér, és nem kell megmondani mindenképp a tutit.” 

„És akkor az ember már nem is mondhat vagy kérdezhet semmit?”

De igen! Csak nem mindegy, hogy mit és hogyan. 

„Egy olyan országban élünk, ahol közügy a méhed, és innentől kezdve mindenki azt is közügynek érzi, hogy elmondja a véleményét olyan dolgokkal kapcsolatban is, ami valójában mások privát szférájának a része.

Ha ráadásul egy extrém érzékeny időszakban gyalogolnak bele valakinek a lelkébe, például a gyermekágyas periódus alatt, vagy akár még várandósan faggatják, hogyan is fog szülni, az nagyon kellemetlen érzéseket tud kelteni” – mondja Kiss Verus. Persze sokan abból indulnak ki esetleg, hogy ha a másiknak joga van bármit érezni, nekünk is jogunk van véleményt alkotni és annak hangot adni, de ezen a ponton egy fontos dilemma mégis felmerül. Mi a célunk: a valódi kapcsolódás vagy a saját egónk megerősítése? Ha az előbbi, akkor érdemes elgondolkodnunk, nyitottnak maradnunk és tanulnunk a megerősítő emberi kapcsolódások eszközeiről.

„Ott ülsz egy családi asztalnál, és azt érzed, hogy mondanod KELL valamit. Pedig valójában nem biztos, hogy kell. Legfeljebb nehéz.

A beszélgetőpartnerünknek sokszor csak arra van szüksége, hogy meghallgassuk, hogy ott legyünk.”

Gyakorta hallani, hogy egy kisbabáját gondozó anyuka vagy egy várandós nő „túlérzékeny”. És az igazság az, hogy tényleg az, csakhogy nem véletlenül. Anyaként felerősödik a szaglásunk, a hallásunk, jobban érzékeljük a hőmérséklet-különbségeket, érzékenyebbé válik a tapintásunk, máshogy esik az érintés, másmilyenek az ízek, gyorsul a reakcióidőnk, javul a periferikus látásunk, és mindez nagyon fontos evolúciós céllal történik: az utód túlélésének védelme érdekében.

E nélkül az érzékenység nélkül békésen aludnánk éjszaka sokszor akkor is, ha sír a csecsemő, gyorsabban szem elől tévesztenénk a tipegő és szaladgáló gyereket az utcán, a boltban és a játszótéren, és nem észlelnénk egy sor veszélyes helyzetet. Tehát ez a fajta „túlérzékenység” nemcsak hogy üdvözlendő, hanem tiszteletet is érdemel.

Ti is kaptatok bántó mondatokat, megjegyzéseket? Írjátok meg kommentben!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Kőrizs Kata