Amikor megrohannak az emlékek, ez történik az agyadban
Veled is megtörtént már, hogy egyszer csak, látszólag teljesen váratlanul egy évekkel, évtizedekkel korábbi emlék ugrott be? Ha gyakran tapasztalod ezt, akkor elég változatos életet élsz, mert az emlékeket különböző váratlan, új ingerek hozzák elő, amiket például gyakran átélünk egy olyan hétköznapi helyzetben, mint a közlekedés. Egy januárban publikált tanulmány egyik szerzője a saját utazásai során szerzett benyomásait és az előkerülő emlékeket rögzítette diktafonnal, és amikor elemezte ezeket, megdöbbentő következtetésekre jutott. Tóth Flóra foglalta össze Andrew Laughland és Lia Kvavilashvili tanulmányát.
–
Önkéntelen emlékezés vs. PTSD-s emlékbetörés
Az emlékbetörés leginkább a PTSD-vel (poszttraumás stresszel), traumákkal összekapcsolt fogalommá vált. Az ártalmatlan, de váratlanul érkező emlékeket ezért inkább „akaratlanul érkező életút emlékeknek” nevezik, (involuntary autobiographical memories). A traumák okozta fájdalmas emlékbetörés ugyanannak az agyi működésnek a diszfunkcionális változata.
A váratlanul felbukkanó, pozitív, vagy semleges, esetleg negatív, de nem traumatizáló emlékek a normál agyműködés részei. Ha viszont egy traumatikus emlék újra és újra felbukkan látszólag oda nem kapcsolódó helyzetekben, intenzív fizikai és érzelmi tüneteket okozva – az viszont már egy poszttraumásstressz-reakció.
Mitől robban be a tudatba egy emlék?
A friss kutatás szerint sokféle oka lehet ennek: és gyakorta nem tudatosítható az összefüggés. Az illatokat, ízeket egyértelműen össze tudjuk kapcsolni egy-egy felbukkanó emlékkel, de az elemzés alapján bármilyen változással összefüggő tapasztalás (az időjárástól kezdve a rádióban hallott dalig) beindíthatja a folyamatot. Viszont a „statikus” dolgok (sokszor látott épületek, közlekedési táblák) nincsenek ilyen hatással az agyunkra. Vagyis valamiféle újdonság hatására ugranak be a régi emlékek: mindössze 2 másodpercnyi impulzus is elég hozzá.
Ez a megfigyelés különbözik az eddigiektől
Andrew Laughland egyetemi oktató sokat dolgozik home office-ban, vagyis az említett, 22 végignarrált utat több mint egy év alatt abszolválta. A munkát úgy kell elképzelni, hogy vezetés közben végig beszélt, és kimondta a gondolatokat, amik átsuhantak a fejében – a korábbi, hasonló vizsgálatok inkább írásban naplózott váratlan emlékeket gyűjtöttek, ezért lehetett belőlük sokkal kevesebb. (A felvételeket egy motorikus tevékenység – autóvezetés – közben készítette, de mivel a vizsgálat kezdetekor 54 éves volt, és 17 évesen szerzett jogosítványt, a vezetési rutin hozzásegítette ahhoz, hogy a környezetére és a gondolataira tudjon koncentrálni.) A folyamatos narrációból kiderült, hogy
azok az emlékeknek, amikről korábban azt hitte, „spontán” bukkantak fel, valójában nem a semmiből érkeztek, hanem mindig volt valamilyen előzmény, ami kiváltotta őket.
Memórialáncok
De a kiváltó ok időnként nem valamilyen külső körülmény volt, hanem egy saját emlék: azaz az akaratlanul érkező életútemlék előhozott egy másikat. Laughland ingázásának elemzése alapján a felbukkanó emlékek 23 százaléka ilyen kapcsolódó emlék volt, vagyis egy másik, külső körülmény által előhozott emlékhez kapcsolódott. Ebből az is kiderül, hogy a
memóriának ez a láncreakciója gyakrabban történik, mint azt az eddigi kutatások igazolták.
Ráadásul az önkéntelenül betörő emlékeket nem befolyásolja az idő múlása és a memória esetleges romlása: míg a tudatos emlékezés idővel romlik, ezek a random előbukkanó múltbeli pillanatok függetlenek ezektől a körülményektől.
Ez a tanulmány, és újszerű megközelítési módszere (írásbeli naplózás helyett szóbeli narráció) rávilágít arra, hogy valójában nincs olyan, hogy csak úgy maguktól feltörnek az emlékeink. A környezetünkben valamivel korábban bekövetkezett történések hívják elő őket. Csak, ha nem monitorozzuk magunkat folyamatosan, akkor általában kimarad az ok-okozati összefüggés felismerése.
Közlekedés és nyitott szemmel járás a kulcs
A legtöbben szívesen merengünk a múlton. Az emlékezésnek jót tesz, ha erős impulzusok érnek minket: ha nem a négy fal között töltjük a napot, ha nem ugyanazokat a zenéket hallgatjuk, akkor nagyobb az esély, hogy beugorjon egy-egy elfeledettnek hitt emlék. Ehhez persze az is kell, hogy időnként megengedjük magunknak a laza szemlélődést a világban, mert, ha erősen koncentrálunk valamire, mondjuk, a telefonunkat nyomkodjuk utazás közben, akkor az agyunk nem tudja összegyűjteni azokat a kis információmorzsákat, amelyek beindíthatnának egy mentális miniutazást.
A cikk alapjául szolgáló kutatást ITT, további érdekességeket pedig ITT és ITT találtok a témában.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / ksuklein
