Hana-Rawhiti Maipi-Clarke egy Huntly nevű kisvárosból származik, ahol egy māra kait — azaz egy közösségi kertet — üzemeltet, ami a helyi gyerekeket a tradicionális maramataka kertészkedésre, vagyis a maori holdnaptár szerinti ültetésre oktatja. Fiatal kora ellenére már cégtulajdonos, könyvet is írt, ami a csillagok és a Hold ismeretének fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét. 

És minden idők legfiatalabb képviselője, aki bejutott az új-zélandi parlamentbe. Azt mondja, nem hatalmi ambíciók fűtik, hanem úgy véli, itt az ideje, hogy valaki képviselje a fiatal maori őslakosok jogait és igényeit. Márpedig a maori népesség nagyjából hetvenöt százaléka negyven év alatti, ezért különösen fontos, hogy valaki az ő szócsövük legyen. 

Maipi-Clarke beiktatásának napján az volt az első dolga, hogy meglátogatta a parlamenti fényképfalat, ugyanis az első maori miniszter 1872-ben az ő egyik őse (egész konkrétan az ük-ük-ük-ükapja), Wiremu Katene volt. 

De rajta kívül a nagynénje és a nagyapja is harcos képviselői voltak a maorik jogainak, szóval nyugodtan elmondható, hogy a politikai rátermettség és a küldetéstudat Maipi-Clarke vérében van, és elmondása szerint rengeteg erőt nyert abból, hogy megtalálta az őse fotóját a parlamentben. 

Ennek az erőnek azóta milliók lehettek tanúi, hiszen elmondta szenvedélyes beszédét és előadta a maorik tradicionális táncát, a hakát. 

De mi az a haka?!

A haka egy tradicionális maori harci tánc, erőteljes, ritmikus, stilizáltan erőszakos mozdulatokat tartalmaz, félelmetes grimaszokat, nyelvnyújtogatást. A mozdulatsorokat harci kiáltásokra emlékeztető kántálás kíséri, és mindezt a hagyomány szerint csoportosan adják elő. 

A haka eredete egy maori legendából származik, ami szerint Tamanuitera napistennek és egyik feleségének, a nyarat megtestesítő Hineraumatinak született egy Tanerore nevű fia. A maorik a forró nyári napokon a „remegő levegőben” Tanerore anyját megidéző táncát vélik megjelenni. Ez a könnyed, gyors, remegő kézmozdulat minden haka alapja.

Régen csaták előtt az ellenség megfélemlítése volt a cél, de később már akkor is előadták, ha két törzs találkozott, ha vendég érkezett, vagy születésnapokon, esküvőkön, temetésen, sőt akár sporteseményeken is. 

A legelterjedtebb haka a „Ka Mate”, amelyet 1820 körül egy maori törzsfőnök, Te Rauparaha komponált, de a nagyvilág számára csak akkor vált ismertté, amikor a huszadik század elején beépítették az új-zélandi nemzeti rögbicsapat, az All Blacks játék előtti rituáléjába. Ez az a haka, amit Maipi-Clarke is előadott a beiktatásán. 

A Ka Mate szövege eredetileg így szól: 

Ka mate, Ka mate

Ka ora, Ka ora

Ka mate, Ka mate

Ka ora, Ka ora

Tenei te, Tangata

Pu'ru - huru

Na'a nei tiki mai whaka-whiti te ra

A upane! Ka upane!

A upane! Ka upane!

Whiti te ra!

Hi!

Lefordítva pedig ezt jelenti:

Meghalok! Meghalok! 

Élek! Élek!

Meghalok! Meghalok! 

Élek! Élek!

Ez az ember

Aki elhozta a napot

És újra felragyogtatta

Egy lépés felfelé! 

Újabb lépés felfelé!

Egy lépés felfelé, 

Még egy… 

Süt a nap!

Hol van a haka helye?

Nem ez az első alkalom, hogy a haka tánc végigsöpör a közösségi oldalakon. 

2016-ban egy pár, Benjamin és Aaliyah Armstrong új-zélandi esküvőjéről készült egy végtelenül megindító videó, ami aztán bejárta a világot, és azóta már tizenöt millió megtekintésnél jár. Mivel a menyasszony maori származású, ezért nem volt kérdés, hogy haka is lesz a lagzin. Ám arra senki nem számított, hogy a táncot a vőlegény barátai is megtanulták, és váratlanul maga a vőlegény is becsatlakozott a csoportos előadásba, ezzel tisztelegve felesége őseinek kultúrája előtt. Aztán persze már majdnem mindenki, a menyasszony is beszáll. Láthatóan katartikus élmény lehetett ez minden résztvevőnek. Nehéz könnyek nélkül végignézni a videót, amiben a kultúrák, hagyományok olyan természetességgel olvadnak össze, hogy az egészen szívszorító.

Persze nem mindenki fogadja örömmel ezt az ősi hagyományt.

Maipi-Clarke elszánt jelenléte a parlamentben azért is különösen fontos, mert a maorik folyamatos jogtiprás áldozatai, sokan vadembernek titulálják őket, például a beiktatáson készült videó alatti kommentszekciókban is. A fiatal képviselő előadása egyáltalán nem járt maradéktalan elismeréssel, sőt komoly vitákat váltott ki, hogy van-e helye a hakának a parlamentben. 

Annak a vitának, hogy minek van helye az országgyűlésen az is megalapozhatott, hogy 2021-ben egy maori képviselőt, Rawiri Waititit azért zárták ki a parlamentből, mert nem viselte a házszabályzat szerint a férfiaknak kötelező nyakkendőt.  

Waititi a nyakkendőt „gyarmati huroknak” nevezte, és helyette egy nagy, zöld köves medált viselt a nyakában. Szerinte a kitiltása nem a nyakkendőről vagy a ház szabályzatáról szól, hanem arról, hogy a kultúrájukat nem fogadják el.

A kolonizáció és az ősi hagyományok megőrzése, életben tartása miatti súlyos konfliktusok számos helyen okoznak feszültségeket, de az őslakosok – legyenek bárhol a világon – mindig megmutatják, mekkora erőt képesek meríteni a történelmükből, a közösségükből. Maipi-Clarke előadása mindenkinek tanulságos és erőt adó lehet. Pláne a fiatal maori nők számára. 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: YouTube/ Re: News

Szabó Anna Eszter