Antigoné ma talán felső vezető lenne egy férfiak uralta szakmában

–

„Bátrak, leleményesek, kitartók” – tünteti fel az említett kötet a címlapon, és könnyen lehet, hogy egy mai kamasz nem érti, mi ebben akkora pláne. Szerencsére a lányok nagy részének talán ma már egyértelmű dolog, hogy birtokolják vagy birtokolhatják ezt a három erényt és még sok másikat, ami az ókorban csak kiváltság lehetett egy nő számára.

Előszavában a szerző felteszi a kérdést, hogy mégis miért vehetnénk komolyan a tanácsot: éljünk úgy, mint a görög hősnők. Ők ugyanis sokszor túl alázatosak, passzívak, az elvárásoknak megfelelően cselekvők – ahogy azt adott kor megkívánta tőlük.

„Kutatni kezdtem az ógörög irodalmat, hogy olyan nőkre bukkanjak, akik alkalomadtán követendő példák lehetnek az életünkben” – írja a görög- és latintanárként dolgozó Bourguignon. Állítása szerint azért vágott bele az említett kutatásba, mert ő maga is meglepődött, amikor rájött, ha antik hősöket keres az emlékeiben, csupán férfiak jutnak eszébe. Nagy Sándor, Hannibál vagy épp Akhilleusz.

A szerző már az elején felhívja a figyelmet arra, hogy a kiválasztott irodalmi és való életből vett hősnői egyike sem kifogástalan, akad, amelyik hiszékeny, a másik megkeseredett vagy épp naiv, viszont „mindnyájan rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amelyek inspirálhatnak minket”.

Ezek a nők nemcsak olyan jegyekkel bírnak, amelyek a mi világunkban is értéket jelentenek, hanem egy olyan korban vállalják ezeket a jellemzőket, amelyben úttörőnek számít a kitartásuk, a hűségük, a leleményességük.

Mégis talán kevésbé látjuk ezt, annak árnyékában, hogy például egy drámában mi volt a szerepük és a sorsuk a történet vagy a katarzis elősegítése szempontjából.

Na de mégis mit tanulhatunk Antigonétól vagy Ariadnétól? 

Antigoné ma talán felső vezető lenne egy férfiak uralta szakmában

Igaz, Antigoné átadja magát a halálnak, mégis, ahogy Bourguignon írja, kár volna e miatt a szomorú vég miatt átsiklani afelett, milyen kitartó és hű a saját elképzeléseihez az úton, amely idáig vezetett számára. Azzal, hogy a gyenge pillanatainak is szemtanúi lehetünk, inkább csak jóval emberibb lesz, mintsem hogy kevésbé válna példaértékűvé.

Antigoné nem csupán a bátorság, de a vakmerőség megtestesítője is, amely az ő története idején egyértelműen a férfiak lehetséges kiváltsága volt.

A körülötte feltűnő férfiak Antigonét sokszor nem veszik komolyan, és a gyermek, kislány kifejezésekkel illetik. Érdekes párhuzamra világít rá modern világunkkal a könyv írója, amikor azt mondja: „A fiatalos (ez esetben talán a fiatalnak látszó, vagy kislányként kezelt talán jobb kifejezés lenne – a szerző) nők hozzászoktak ahhoz, hogy magasra tegyék a mércét saját maguk elfogadtatásához.” Ugye, máris milyen erősen ráillik például az üzleti életben vagy férfiak uralta szakmákban tevékenykedő nő helyzete Antigoné megvívott harcaira?

A másik személyes kedvencem – a kötet sok-sok nevet bemutat – Ariadné, aki a híres aranyfonal-gombolyaggal kivezette Thészeuszt a Minótaurosz barlangjából (bár egyes változatok szerint Ariadnénak Daidalosz tanácsolta a fonalat). Nemcsak apjával és a törvénnyel szállt szembe, de egy újító, leleményes ötlettel megmentette a szerelme életét: „Mennyivel jobb a fonal, mint kenyérmorzsákat szórni” – jegyzi meg a szerző, de hiába a forradalmi terv, Ariadné mégsem kapja meg jutalmul az igaz szerelmet: Thészeusz a várandós nőt ugyanis egy szigeten hagyja, amíg alszik, majd hazaérve elveszi feleségül annak testvérét.

Miután Ariadné végigjárja a szerelmi bánat összes stációján (micsoda pszichológiai érzékre vall Catullustól, ahogy ezt 64. költeményében leírja!): a fájdalmas őrülettől a kétségbeesésen át a bosszúvágyig, végül rájön, hogy felesleges bosszút állnia. Új életet kell kezdenie, és csak maga segíthet önmagán.

Erre a felismerésre meg is érkezik Dionüszosz, a bor és a mámor istene, aki megmenti a fiatal lányt, feleségül veszi, és felviszi az Olümposzra. Thészeusz leshet, és megnézheti, ki járt jobban: számunkra pedig meg is van a tanulság, miért felesleges olyan után sírni, aki nem becsül meg minket. Ugye, hiába vesz újra meg újra 180 fokos fordulatot a világ, azért mégiscsak van, ami tényleg örök marad?

Jókai hősei aktuálisabbak, mint hinnénk

A magyar irodalom kapcsán először a kötelező olvasmányok táján gondoltam szétnézni, amelyekkel elvileg mindenképpen találkoznak a kis- és nagykamaszok. Sokat elárul egyébként, hogy az első hasonló könyv, amiben találkozhatunk női hőssel, hatodik osztályban köszönt be: az Egri csillagok Vicuskája viszont kétségbevonhatatlanul példaértékű 125 év távlatából is (1899-ben jelent meg folyóirat-folytatásokban, majd 1901-ben regény formájában).

„Ő valóban az első, aki a kitartás megtestesítője, aki fizikálisan is meg tud erősödni a hűségéből, a céljaiból hitet gyűjtve, és anyaként sem fél szinte a vakmerőségig menni, hogy elérje, amit akar. Utána, ha a kötelezők nyomán haladunk, A kőszívű ember fiai következik. Ebben a női karakterek nem feltétlenül követendő példák, de vannak példaértékű jellemvonásaik, amelyeken érdemes elgondolkodni”

– kezdi Eszes Valéria, az Eötvös József Gimnázium magyartanára.

 A romantika korának tipikus figurája Baradlayné, aki a hazáért mindenre képes, akár a környezetét manipulálni is. „Ez persze önmagában nem követendő érték, de az elhivatottság, vagy a lojalitás, ami miatt teszi, mindenképp fontos és markáns jellemvonás, abban a korban főleg.

Ebben a regényben egyébként a jóságot megtestesítő Editnek, Arankának és a szörnyű bécsi nőknek is közös tulajdonságuk, hogy ahhoz, amit képviselnek, végtelenül hűek. Nem csábulnak el, nem adják fel a fogadalmukat” – teszi hozzá Eszes Valéria (nem rossz minta egy, a bőség zavarával küszködő világban).

Szintén Jókai műve a kötelezők sorában Az aranyember, amelynek aktualitása bár meglepő, de igenis felfedezhető a három benne megjelenő nőalakban. Szinte hátborzongató végiggondolni, hogy kik öltenek testet benne! A természetközeli, ösztönösen létező nő (Noémi), a városi zsongást kedvelő, modern világban élő nő (Athalie), és a más kultúrából érkező lány, aki egyszerre őrzi saját hagyományait és kell alkalmazkodnia ahhoz a világhoz, amelybe belekerül (Tímea).

Öntudatos nők és nemtelen erények

Persze a régi regények nőalakjaiban könnyen találhatunk olyan példákat, amelyekkel ma már nehezen azonosulunk, ettől még a tanulságot levonhatjuk az ő életükből is. „Móricz a regényeiben például rendszerint két típusát jeleníti meg a nőnek, mintha az nem létezhetne egy személyen belül – nyilván ennek megvan az írói indoka –, holott a mai modern nő valahol már éppen ennek a kettősége. A Rokonokban, az Úri muriban, de minden más írásban mindig ott van a megtartó erő, a feleség, illetve a csábító erő, a kívülről érkező asszony” – hívja fel a figyelmet Eszes Valéria.

A XX. században azért már elkezd megjelenni az öntudatos nőalak is, aki pontosan megfogalmazza, mit szeretne, és nem csupán a szerelem motiválja a tetteit. Szabó Magda karakterek sokaságát vonultatja fel ennek jegyében, és csodálatos felnövésmintákat ír le a kamaszok számára többek között a Születésnap vagy az Álarcosbál című könyvekben is. Nem beszélve arról, hogy milyen sorosokat és fiktív történeteket mutat be a ma már közbeszédben is sokat tárgyalt transzgenerációs szemlélet érzékeltetésére.

Gondoljunk csak a Régimódi történetre vagy a Für Elisére! Ezek a modern hívószavak pedig egy mai kamasz érdeklődését is felkelthetik.

„Szabó Magda attól is nagyon izgalmas, hogy nem női értékekkel és férfiértékekkel dolgozik – nála emberi értékek jelennek meg, amelyek nemtelenül szolgálják a jó vagy becsületes életet.

Gondoljunk csak Abigélra, aki férfiként egy női név mögé rejtőzve viszi végig a jótetteit, pedig ahogy egy nő lehet bátor, vakmerő, konvenciók ellen lázadó, úgy egy férfi is bírhat az empátia, a gyengédség erényeivel. Ez épp olyan lényeges, és már modernség felé tartó felfogás, mint a női szerepek és tulajdonságok árnyalása” – hangsúlyozza Eszes Valéria. 

A múltból mindig lehet tanulni

Generációk kaptak erős, határozott, tudásszomjjal teli nőkről szóló példaértékű történeteket a Csíkos és Pöttyös könyvekből. Ahogy az Eötvös Gimnázium magyartanára mondja: ezeket máig érdemes levenni a polcról, mert most is aktuálisak.

Emellett talán jóval sodróbban mesélik el a fiktív vagy valós sorsokat a ma megjelenő, példaértékű nőket tömörítő köteteknél. Hasonló regény Kertész Erzsébet Szonja, Vilma doktornő vagy Bettina három élete című könyve, de Thury Zsuzsa Tűzpiros üveggömbjét vagy Gergely Márta Szöszijét is érdemes megkeresni.

Ezek között a főhősök között akad, aki a kor ellenállásával megküzdve tanul tovább nőként, lesz író vagy fut be olyan pályát, amely lehetetlen vállalkozásnak tűnik. De olyat is látni, aki nem jó tanulóként vagy jó magaviseletűként találja meg saját élete nemes célját a történelem viharaival a háttérben.

A XX. század nőalakjairól beszélve a „haladó olvasóknak” még különösen izgalmasak lehetnek Weöres Sándor Psyché vagy Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című művei. A szerzők itt egy-egy nőalak mögé bújva szólalnak meg, és férfiként „női ruhában” feszegetik éppen azokat a határokat, amelyek az igazi modern, szabad nő megszületését szorítják keretek közé.

„Mindig érdekes feladat egy mai tinédzserrel ezekről a régi kötetekben megjelenő női hősökről beszélni, hiszen nekik már természetes a lányokban is élő öntudat, határozottság, cselekvőképesség, ami persze nagyon jó. Ezek a történetek mégis fontosak, tanulságosak, mert hangsúlyozzák azokat az értékeket, amelyeket ma már természetesnek veszünk, legyünk bármilyen neműek.

Ezzel együtt pedig valahogy azt látom, ha olykor-olykor visszanyúlunk hozzájuk, képesek megtisztítani akár a mai világunkat, értékeinket is” – foglalja össze Eszes Valéria.

Széles-Horváth Anna