Nincsenek instant megoldások

Herner Dorka szerintem nagyon izgalmas, új meglátásokkal teli, igazán jó stílusú Lélekmódváltás című pszichológiai témájú könyve amellett, hogy megejtően szubjektív, egyben nagyon kollektív is. Abszolút hiánypótló generációs segítőkönyve lehet a fiatal anyáknak és a korai negyveneseknek (sőt, nekem, a közepesen ötvenesnek is). 

Elméletileg kellően megalapozott, mégis kimondottan könnyen befogadható, és gyakorlatias megoldásokat, technikákat kínál arra, hogy valamivel könnyebben boldogulhassunk a hétköznapokban. Ám a változáshoz önmagában nem elég, ha elolvasod ezt a könyvet, tenned is kell azért, hogy te is elindulhass a nyugodtabb élet irányába.

A kötet szerkezete, tördelése és Máthé Kata illusztrációi is teret adnak arra, hogy átgondolhasd azt, amit olvastál.

„Ha rávilágítok az árnyékomra, rögtön eltűnik”

Dunát lehetne rekeszteni az önsegítő könyvekkel, mégis pocsék mentális állapotban van a fél világ. Herner Dorka könyvéből tudtam meg azt a döbbenetes adatot, hogy míg például a légszennyezettség öt százalékkal növeli a korai halálozás esélyét, a túlzott alkoholfogyasztás pedig harminc százalékkal, addig a magány érzése negyvenöt százalékra emeli ezt a számot. Ha magányos vagy, és nem kérsz segítséget, vagyis nem törődsz azzal, mi van belül, sokkal kevesebb esélyed lesz arra, hogy elviselhető életet élj.

Nem lehet megspórolni a lelked ápolását, az öngondoskodás pedig mindig megtérül.

Persze ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan fönntartsd a belső figyelmed, áldozz magadra elegendő időt és energiát, és ne csak a lelkedet tápláld megfelelően, hanem a testedet is.

Kimozdulni abból, ami van

Herner Dorka sikeres pszichológus, coach, kiterjedt klientúrával. Évtizedek óta jár maga is terápiába, hiszen ez kötelező mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik. Öt egészséges gyereke van, második, boldog házasságában él, mégsem tudott mit kezdeni azzal a sötét árnyékkal, ami újra és újra rátelepedett az életére.

Sok-sok kísérletezés után rájött arra a megoldásra, ami immár hét éve elviselhetőbbé teszi számára a létezést. Ez pedig nem más, mint az, hogy a dolgok mélyére ás, ami végre kimozdította őt ebből a nehéz állapotból. 

A szó szoros és átvitt értelmében is „mélyre megy és kimozdul”, mert minden napját a lakásukhoz tartozó pincében kezdi. Ott senki nem zavarja. Egy héttagú családban minden pillanatban történik valami, ami elvonhatná a figyelmét saját magáról, ám lent, a mélyben mindig nyugalmat talál. Ott meditál, táncol, mozog, gondolkodik, magába néz. Vagyis tudatosítja magában, hogy épp mi történik benne. Aztán mire fölébred a család, ő már többnyire megtalálta a „közepét” az adott napnak, és kellőképpen felvértezte magát a napi próbatételekre.

A trauma nem mérhető kilóra

A sokfelé ágazó, mégis egy irányba tartó kötet rengeteg kérdést tisztáz, például azt is, hogy valószínűleg mindannyian hordozunk a lelkünkben be nem gyógyult sebeket, ám ezeket nem lehet kilóra mérni. Mert „mindenkinek megvan a maga keresztje”. És rajta kívül ezt senki nem tudja elhordozni. Segítséget persze lehet, sőt kell is kérni, ám ha te nem segítesz magadon, az isten se tud segíteni rajtad.

Mi lehet a legnagyobb segítség? Az, ha figyelsz magadra, és ha jó figyelsz, meghallod a saját belső hangodat. Ha pedig már párbeszédbe elegyedtél magaddal, akkor légy kíméletes önmagadhoz. Ne hibáztasd, ne ócsárold, empatikusan közelítsd meg az énedet, úgy, ahogyan egy elesett lényhez is közelítenél, legyen az kiszolgáltatott csecsemő vagy kidobott kutya. Ha folyton ostorozod magad, türelmetlen vagy, mert nehezen indulnak meg a változások benned, azzal biztosan nem segíted elő a folyamatot.

A kötet egyik fajsúlyos fejezete a „kiváltságosok bűntudatát” taglalja: arról szól, hogy milyen sokan titkoljuk, szégyelljük a saját gondjainkat, és mindig másokhoz képest ítéljük meg még a legnagyobb fájdalmunkat is. Nem akarjuk vele terhelni a környezetünket, pedig ha megtennénk, ezzel máris gyógyító sorsközösségbe kerülnénk azzal, akivel megosztottuk. A trauma mértéke nem attól függ, hogy a külvilág szemében ez mennyire számít nagynak vagy kicsinek, hanem attól, mi a saját megélésed.

Az a bizonyos lelkiismeret

Ami pont akkor szólal meg, amikor nem kéne, és épp arról szól, hogy valójában nem ismered a lelkedet. Itt van például az állandóan visszatérő lelkiismeret-furdalás…

Be kell látnod Herner Dorka könyvének olvasása közben, hogy az ártalmas, belénk rögzült fogalmakat muszáj elfelejteni: például azt, hogy aki önmagával törődik, az önző volna.

Pont attól válik valaki önzővé és elviselhetetlenné egy családban, ha azt hiszi, kizárólag az önfeláldozás viszi előre a napi életet. Ha nem törődsz magaddal, egy idő után vagy a tested jelez, mert megbetegedsz, vagy az idegeid mondják föl a szolgálatot. Ettől pedig az egész család rendszere megbomlik. Míg ha rendszeresen és módszeresen feltöltöd a lelki akkumulátoraidat, a hétköznapjaitok is sokkal élhetőbbé válnak. Határozottan meg kell húzni a határaidat, muszáj tudatosítanod magadban, hogy meddig mehetsz el az önfeláldozásban. Csakis akkor leszel képes jobban figyelni a család és a külvilág valódi (nem pedig vélt) igényeire, ha a tieid sem szenvednek hiányt semmiben. Ez kizárólag akkor sikerülhet, ha magadról is gondoskodsz. 

Oké, de hogy kell ezt csinálni?

Tanulni kell…

Most kénytelen vagyok idecitálni Nemes Nagy Ágnes csodálatos versét, mert túlságosan sok olyan idézhető, szinte szentenciális mondat van Herner Dorka könyvében, amivel megtölthetném ezt az írást, de a kiadó kifejezetten megkérte az olvasókat, hogy ne tegyék ezt. Nehezemre esik, mert legszívesebben minden második mondatát kimásolnám ebbe a cikkbe. Nézzétek meg, hány helyen jelöltem be a könyvet. Ezek mind olyan mondatok, gondolatok, amelyekre vissza kell még térnem, mert mélyre mentek, és tanulnom kell belőlük.

pszichológia könyvajánló önismeret test-lélek Herner Dorka
A kép a szerző tulajdonában van

Segítségül kell hívnom hát Nemes Nagy Ágnest, aki ebben a versében összesűrítette a Lélekmódváltás tudását. Olvassátok el a verset, és később se felejtsétek el, amikor Herner Dorka könyve nyomán ráléptek az önismeret útjára. Remélhetőleg lesz már bennetek ezek után elegendő türelem önmagatok iránt ahhoz, hogy végig is járjátok ezt a végtelen utat:

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.
 
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
 
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
 
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,
 
tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
 
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Útravaló a mindennapokra

A Covid dermedtsége alatt született ennek a kötetnek az a része, ami a jó gyakorlatokat, technikákat mutatja meg a szerző mindennapjaiból, azokat a tipikus helyzeteket, amelyekkel mindannyian birkózunk. Egyszerre akarunk helytállni szülőként, társként, háziasszonyként, munkatársként, és mindenben a maximumot követeljük magunktól, miközben ez valóban lehetetlen feladat. Ha szünet nélkül csak adsz és adsz a környezetednek, de magadtól semmit sem kapsz, egy idő után elfogy belőled az együttérzés. Önmagad iránt is.

Így nem csoda, ha folyamatos kudarcként éled meg a sikertelenséget. Ha pedig a külvilágtól várod a megerősítést, amikor hullafáradtan pörgeted a közösségi oldalakat, amelyeken mindenki többnyire az idealizált énjét mutatja, nem segítesz magadon, sőt! 

Sokkal jobban jársz, ha nem kívülről várod a megoldásokat, hanem inkább magadba nézel, és felismered, hogy mi mozgatja az érzéseidet.

A figyelem és a felismerés a két kulcsszó a saját történetünkben.

Aztán jöhet a türelem és gyakorlás. Az igazi belső munka. Itt az ideje, hogy kiásd magadból azt a rengeteg kincset, amit mind magadba temettél! Az egyik első lépés lehet ehhez, ha elolvasod Herner Dorka Lélekmódváltás című könyvét.

Ha előbb szívesen meghallgatnád, hogyan beszélget a szerző a saját könyvéről Oláh Andreával, kattints IDE.

Ha pedig az édesanyjával közös TED-beszédére vagy kíváncsi, ezt is ajánlom.

Herner Dorka blogja is rengeteg hasznos tudást ad.

Hamarosan hangoskönyv formájában is kapható lesz a kötet, méghozzá a szerző előadásában.

Kiemelt képünk forrása: hernerdorka.hu

Both Gabi