Analóg buli egy digitális világban

–

Nem titok, hogy idén nem vet fel a pénz, szóval nagyon keresem azokat a lehetőségeket a nyári szórakozásra, amik viszonylag elérhető áron kínálnak több napnyi táncolást és kellemes baráti beszélgetést. Így nem is volt kérdés, hogy melyik Budapest közelében szervezett fesztiválon költöm el a maradék fizetésemet. Tavaly látogattam el először a Kolorádóra, és bár csak két estét töltöttem ott, azonnal megfogott a hangulata.

Ezért az idei nyaramat már úgy terveztem, hogy az esemény mind a négy napját végigbulizom (az, hogy aztán úgy lefáradtam, hogy mindennap én voltam a legkorábban távozó a csapatból, már inkább annak tudható be, hogy öregszem).

És ha már ott voltam, mindenképpen írni akartam róla egy beszámolót, mivel hiába tolong itt a fél város, a médiában biztosan elveszik a híre a sokkal nagyobb közönséget mozgató Sziget és Sound mellett. Pedig szerintem mindkettőnél kellemesebb program, pont abból kifolyólag, hogy nem egy tömeggyártott élmény. 

Bár nincsenek igazi világsztárok, se bungee-jumping, se szponzorált szelfifalak, és a vodka-szódát sem vödörben adják, ez az erdőbe rejtett kis mesevilág egyáltalán nem a nyugalom szigete, és képes úgy megmozgatni a látogatóit, ahogy nagyobb társai már évek óta képtelenek rá.

Nem csak buli, elvonulás is

A természetközeli fesztivált már hét éve rendezik meg Nagykovácsiban a mindössze párezres, de nagyon hűséges közönségnek. Az eldugott helyszín és a családias hangulat elengedhetetlen része a varázslatának – a Kolorádóra érdemes legalább annyira elvonulásként gondolni, mint buliként, mivel a fesztivál területén még térerő sincsen, és ez még a legnagyobb telefonfüggőket is arra kényszeríti, hogy a pillanatban éljenek. Bár ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem fogunk villogó kamerákat vagy pózoló tinédzsereket látni, biztosan emberibb élmény, mint amit sok hasonló eseménytől megszokhattunk.

Számomra a technológia hiánya külön vonzó volt, hiszen ennek hatására sokkal jobban oda kellett figyelnünk egymásra a barátaimmal:

ha megbeszéltük, hogy kettőkor a hotdogosnál találkozunk, akkor valóban odaértünk addigra, folyamatosan vigyáztunk arra, hogy ne veszítsük el a másikat. Az Instagram pörgetése helyett egymással beszélgettünk, amibe nagyon sokszor idegenek is becsatlakoztak, és nem csak azért, mert fel akartak szedni valakit a társaságból.

Nem mondom, hogy egy percre sem volt idegesítő, hogy állandóan várakozunk valakire, és hogy a hazajutás olyan sok számolgatást igényelt, amit a matekérettségi óta nem tapasztaltam, de az a boldogság, amikor a tömegben váratlanul meglátsz egy ismerős arcot, abszolút megérte az apró kellemetlenségeket.

Ez utóbbiak közé tartozik a helyszínre való buszozás is, mivel a fesztiválhoz legközelebb eső nagyobb megálló Hűvösvölgy, ahonnan még egy jó húszperces út feljutni a bejárathoz. Ezzel már jóval több probléma volt, mint a térerő hiányával. A Kolorádóra ugyanis egy többnyire kisbuszokból álló flotta viszi ki az embereket. Szerencsére idén már nem kizárólag készpénzzel lehetett jegyet venni a buszra (miközben a fesztivál maga szigorúan kártyás rendszerrel működik), így ezúttal nem kellett negyven percet lesétálnunk a forgalmas és keskeny erdei úton. De még ennek ellenére is ez az egy kivetnivalóm volt a szervezésben, hiszen ez a megoldás már biztosan nem elég ennyi emberre.

Csúcsidőben a buszokat csak akkor indították el, amikor már állóhely sem volt rajtuk, azonban egy húszperces, helyenként elég zsúfolt utakon haladó járaton nemcsak nem kellemes, de veszélyes is állni, szóval aki olyan nyámnyila, mint én vagyok, az csukott szemmel és imádkozva tudta csak letolni a túrát.

Ha azonban átvészelted ezt a megpróbáltatást (vagy okos voltál, és olyan sávokban mentél fel, amikor nem vártak olyan sokan a buszra), a fesztiválon eléd táruló barátságos, lüktető, színes erdei tündérkirályság biztosan kárpótol a döcögős utazásért.

A pogótól a technós lépegetésig, a néptánctól a drag show-ig

A line-up továbbra is leginkább két csoportnak kedvez: a magyar alternatív és rockzene kedvelőinek, valamint azoknak, akik szeretnek reggel nyolcig egy tisztáson bólogatni technóra. Még szerencse, hogy a kettő között bőven van átfedés. Idén először az első, szerdai napon is teljes értékű programmal várták a vendégeket, és rögtön az egyik legnépszerűbb hazai banda, a Carson Coma koncertjén kezdhettük a bulizást. Rajtuk kívül három előadót vártam nagyon, a csütörtökön fellépő Bohemian Betyarst és a pénteki Csaknekedkislányt, na meg a legnagyobb kedvencemet, a Bëlgát. A felsoroltak közül végül a legelső lett nálam a befutó, mivel talán a fesztivál legprofibb koncertjét adták, és képesek voltak úgy irányítani a közönséget, ahogy az a nagykönyvben megvan írva.

Nem láttam még tömeget ilyen egységesen mozogni, ahogy olyan százakat megmozgató pogót sem, ahol senki sem sérült meg, de nekik valahogy sikerült összehozni egy egyszerre biztonságos és eszméletlenül szórakoztató bulit, amiért emelem kalapom.

A mindig csodálatos Bëlga csak azért nem körözte le ezt, mert a rövid, egyórás sávok miatt, amiket a koncertek kaptak, jó pár kedvenc számom kimaradt, ugyanakkor élveztem, hogy nem nyúlnak egymásba a programok, és hatvan perc pont elég volt arra, hogy kiugráljam magamat. Arról nem is beszélve, hogy a barátomnak, aki cseh, ez volt az első magyar fesztiválja, és talán jobb is, hogy csak ennyi ideig kellett azt hallgatnia, hogy a barátaimmal magyarul őrjöngünk. 

Amit viszont ő is nagyon élvezett, az az eszméletlen mennyiségű elektronikus zene, amit folyamatosan játszottak több színpadnál is, és az esti nagykoncertek után ezekre szóródott szét a fesztivál közönsége.

A hét helyszín közül valamelyiken mindig zajlott a buli, mi többnyire a Csűr nevűnél kötöttünk ki, vagy az Erdei Rave-en. Mindkettőn a tüdődben érezted a hangosítást, de a barátaim szerint ilyen a jó techno, szóval azt hiszem, ez is pozitívum. Azért a ritmusos lépegetést annyira nem kedvelőknek is volt bőven mivel elfoglalniuk magukat: rengeteg kulturális és közösségi program zajlott még az éjszakai órákban is, a néptánctól kezdve a színházon át, egészen a drag show-ig. A fesztivál hipnotikus, neonfényes látványvilága pedig még a hatodik fröccsnél is jobban hajt előre.

Hiába hittem azt, hogy ez nem az a hely, ahol napfelkeltéig ugrálni fogok, hamar rájöttem, hogy itt akár tíz-tizenkét órán át képesek elszórakozni az emberek, annyira sűrű a program és ragadós a jó hangulat.

Általában négy felé dobtam be a törölközőt, és ezzel én lettem az első a társaságomból, aki elhagyta a fesztivált, pedig azt hittem, a berlini látogatásaim megedzettek egy kicsit, de a Kolorádó iramához így sem tudtam felérni (ami, valljuk be, inkább engem minősít, mint a fesztivált).  

A legemberibb magyar fesztivál

Az ott töltött időt viszont a térerő, a kulturált vécé és a könnyű hazajutás hiánya sem tette kevésbé kényelmessé, ugyanis a szervezők idén a hatalmas érdeklődés ellenére is képesek voltak megteremteni egy biztonságos, átlátható közeget, amit még a kezdő fesztiválozók is könnyen tudnak navigálni. Volt hatalmas ital és ételválaszték (vegetáriánusként külön öröm, hogy milyen sok olyan stand volt, ahol tudtam enni). Ahogy hazai márkák pultjait is meg lehetett találni (a Verkstanden pulcsijai életmentőek, amikor rájössz, hogy még kétszer olyan hideg van este, mint amire számítottál), és ingyen osztottak csikkgyűjtő üvegeket, valamint óvszert is, aminek szerintem minden fesztiválon alapnak kellene lennie.

A helyszínen volt folyamatosan mentőautó, bármelyik sarkon lehetett találni egy szervezőt, aki útba igazított, és a biztonsági őrök is azt a benyomást keltették, hogy segíteni vannak itt, nem pedig azért, hogy megfélemlítsék a rendetlenkedőket.

Ez utóbbiból nem is találni sokat a Kolorádón, mivel a sajátosságainak köszönhetően sikerült egy olyan közönséget bevonzania, akik még a negyedik feles után is képesek tisztelettudóan viselkedni egymással, és ha valaki nagy ritkán elkezdett szívózni, arra azonnal rászóltak a többiek.

Nagyon nem józan emberekből azért így is van bőven, főleg hajnali kettő után, de konkrétan senkivel nem találkoztam, aki kifejezetten kellemetlen lett volna. Ha valaki kicsit túltolta, arra nagyon odafigyelt a saját társasága, amit öröm volt megtapasztalni a mai személytelen bulikultúrában, ahol még az ismerősök sem mindig mernek segíteni egymásnak.  

Ha pedig budapesti vagy, biztosan bele fogsz futni pár ismerős arcba, és jó eséllyel pont azok lesznek, akik előtt nem szeretnél ittasan megjelenni, de ne aggódj, ami a Kolorádón történik, ott is marad. (Illetve remélem, hogy így van, mert ha nem, akkor bocsánatot kell kérnem a főnökömtől).

Összességében azt hiszem, nem lenne túlzás a legemberibb magyar fesztiválként jellemezi a Kolorádót, és remélem, hogy még jó sokáig képes lesz megtartani ezt a címet.

Azonban ahogyan az a legtöbb szuper dologgal lenni szokott, itt is igaz: egyre többen vágyunk arra, hogy ebben a lecsupaszított, őszinte formájában tapasztalhassuk meg a fesztiválozást, viszont a nagy érdeklődésnek köszönhetően mind nagyobb kihívást jelent majd, hogy meg is tartsuk ilyennek.

A szervezők idén is kiválóan vették az akadályokat, és a növekvő tömeg ellenére is képesek voltak biztosítani azt az intim, biztonságos élményt, amit tőlük megszokhattak a visszatérő rajongók. Ám az esemény lassan kinövi magát, és félek attól, hogy ha esetleg költözni kényszerül (mert tényleg annyira jó, és van rá igény), akkor elveszítheti ezt a varázsát, ami megkülönbözteti a kategória többi versenyzőjétől.

A Kolorádó analóg élmény egy digitális világban, amelyért megéri hegyen felfele zötykölődni, elveszíteni a haverjaidat és eltévedni az erdőben, mert pont ezek a pillanatok teszik olyan időtlenné és spontánná, amiért megéri visszatérni rá.

Így valamennyire mindannyiunk érdeke, hogy megtartsuk a Kolorádót a budapestiek kis titkának, vagy ha az nem is sikerülne, az mindenképpen rajtunk, a látogatókon múlik, hogy továbbra is hajlandók legyünk tiszteletben tartani a természetet, a fesztivál írott és íratlan szabályait, valamint hogy odafigyeljünk egymásra. Egy fesztivál szíve a közönségében rejlik, a Kolorádóé pedig hatalmas, lüktető és különleges, amit jó lenne ilyennek megőrizni a jövőben is.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Nyáry Luca