Már az elején érdemes tisztázni, hogy ez nem elsősorban a méltányosság miatt lenne így – ugyanis egészen 1983-ig megtagadták az amerikai nőktől az űrhajós címet –, hanem inkább gyakorlatias döntés, amely olyan direkt és egyértelmű dolgokon alapul, mint a mélyűrben (vagy mélyégben, ami a Föld gravitációjának hatásán kívüli bolygóközi, csillagközi és galaxisok közötti tér) tapasztalható körülmények. A rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen azt sugallják, hogy a nők hatékonyabb és alkalmasabb csapattagok lennének a Földtől távoli, hosszú távú küldetéseken.

Tudományos szempontok

Dr. W. Randolph Lovelace II és Don D. Flickinger dandártábornok, a NASA Élettudományi Különbizottságának korábbi elnöke és alelnöke eredetileg az 1950-es évek végén hozta fel a női űrhajósok mellett szóló pragmatikus érveket. A páros kiemelte, hogy

a nők könnyebbek, kevesebb oxigénre van szükségük, esetükben kisebb a szívinfarktus kockázata, ráadásul a reproduktív szervrendszerüket kevésbé veszélyezteti a sugárzás.

A tudományos érvek ellenére azonban Lovelace-t és Flickingert a korszakban uralkodó szexizmus közepette felülbírálták.

Geoffrey Landis, a NASA tudósa jó néhány évvel később, 2000-ben a nyilvánosság elé állt a korábbi érvekkel, szigorúbban alkalmazva azokat a mélyűrrepülésre – ahol csak azok az erőforrások állnak rendelkezésre, amelyeket a legénység tagjai magukkal visznek. Mint írta: „A nők átlagosan kisebbek, mint a férfiak: így kevesebb oxigént használnak, kevesebb tápanyagra, folyadékra és más fogyóeszközre van szükségük, kevesebb szén-dioxidot termelnek. Kisebb a tömegük és a térfogatuk. A kizárólag nőkből álló legénység mellett szóló érv egyszerű:

egy ilyen legénységnek lényegesen kevesebb támogatásra lenne szüksége, ráadásul egy kisebb űrhajó is elég lenne, mindez pedig jelentős költségmegtakarítást eredményezne.”

Hosszú távú űrmissziók 

Egy nemrégiben közzétett tanulmány konkrét számokkal támasztotta alá Landis állításait. Az Európai Űrügynökség űrgyógyászati csoportjának tudósai kiszámították, hogy egy átlagos női űrhajósnak 26 százalékkal kevesebb kalóriára, 29 százalékkal kevesebb oxigénre és 18 százalékkal kevesebb vízre van szüksége, mint egy átlagos férfinak.

Ez jelentős erőforrás-megtakarítást jelent. Egy 1080 napos űrmissziónak négy nővel a csapatában 1695 kilogrammal kevesebb élelmiszerre lenne szüksége, mint egy kizárólag férfiakból álló küldetésnek. Ez a SpaceX Falcon Heavy rakéta Marsra tartó hasznos terhének körülbelül 10 százaléka – értékes hely, amelyet további tudományos projektekkel és berendezésekkel lehetne megtölteni a biztonságos és sikeres küldetés érdekében.

A fizikai-fiziológiai célszerűségen túl pszichológiai okai is vannak annak, hogy a nők alkalmasabbak lehetnek a Földtől távol eső, hosszabb küldetésekre.

„A statisztikák azt mutatják, hogy a kizárólag nőkből álló csoportok sokkal nagyobb valószínűséggel választják a nem konfrontatív megközelítést az interperszonális problémák megoldására, és minden bizonnyal nagyobb valószínűséggel kezelik a helyzetet anélkül, hogy erőszakhoz folyamodnának, ami nagy problémát jelenthet egy Mars-utazás során, ahol a legénységnek 2-3 évig kell egyetlen zárt térben élnie – írta Landis. – Számos tanulmány kimutatta, hogy a nők általában együttműködőbbek, és kevésbé hajlanak a hierarchikus társadalmi struktúrákra.”

Alig több mint 60 évvel ezelőtt a Nők az űrben program keretében 19 női pilótát képeztek ki űrhajósnak, akiknek a tesztjei sokkal megterhelőbbek voltak, mint amilyeneket a NASA az eredeti Mercury Seven-űrhajósoknak adott.

A 13 nő, aki megfelelt, vitathatatlanul felülmúlta a férfiakat mind a fizikai, mind pedig a pszichológiai felméréseken.

Az első legénységgel végrehajtott marsi küldetés, amelyre valószínűleg legkorábban 2029-ben kerül sor, minden lehetséges előnyt megkövetel, így logikus lépés lenne, hogy egy kizárólag nőkből álló csapat legyen az első, amelyik a vörös bolygóra lép.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / EvgeniyShkolenko

Mózes Zsófi