„Ha csillog a lakás, gyanús, hogy más dolgom lett volna” – A szorongás tovább tart, mint maga a feladat, de ez sem tart vissza minket a halogatástól

–

Nagy halogató vagyok, általában az utolsó pillanatig húzok olyan dolgokat is, amiket gond nélkül megcsinálhatnék, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok elkezdeni őket (stílszerűen ezt a cikket is kora reggel írom a határidő előtt pár órával, bár tegnap lett volna egy egész napom megcsinálni). Általában több időt töltök az azon való szorongással, hogy miket kell még megcsinálnom, mint a konkrét feladatok elvégzésével, de valamiért nem tanulok a hibáimból, inkább újra és újra keresek valami elfoglaltságot, hogy ne érezzem magam tétlennek, és a bűntudatomat is csökkentsem, hiszen „ezt is meg kellett csinálni”. De szerencsére úgy látszik, ezzel nem vagyok egyedül.

„Ha valaminek nagyon nincs kedvem nekiállni, az nálam abból látható, hogy belekezdek olyan tennivalókba is, amiket korábban halogattam, így ezek válnak a halogatás aktuális eszközévé” – mondja Emma. Példaként a gardrób újrarendszerezését említi, ami nálam is az egyik legutóbbi menekülés volt egy egyetemi feladat elől. Hiszen nem tudok nyugodtan tanulni, ameddig rumli van a szekrényben, ezt bárki beláthatja! 

„Ha csillog a lakás, gyanús, hogy más dolgom lett volna”

A képernyő gyakori menekülőút, ám a sorozat- és a közösségi média pörgetése mellett a takarítás szintén bevett tevékenység a fekete öves halogatóknál.

„Ilyenkor hirtelen minden koszosnak és rendetlennek tűnik körülöttem”

– írta Marci, aki a vizsgák előtti utolsó szombatot a családi medence súrolásával töltötte. A párom a három éve rendetlenül álló konyhafiókokat rámolta ki és tette rendbe, mert már nem várhatott tovább; az, hogy ez épp egybeesett azzal az idővel, amikor tanulnia kellett volna, csupán a véletlen műve.

Flóránál a két leggyakrabban halogatott dolog a porszívózás és a telefonálás, ezeknek halasztására pedig változatos módszerei vannak, például ilyen a hűtőtakarítás. De a jó ideje gyűjtögetett megvarrni valók (amiket aztán persze sosem varr meg) között is szétnéz, ha nagyon súlyos a helyzet. „Extrém esetben pedig nem csak szétnézek a kupacban, hanem varrok is” – mondja.  

Blankánál is felkerült a takarítás a listára, emellett azonban a

„távolba révedés és fejben világmegváltás”, valamint a „gép előtt ülős néma szenvedés” is helyet kapott.

Ezeknek én is gyakorlója vagyok, hovatovább: képzeletbeli utakat is szívesen kezdek szervezni, amikhez természetesen repülőjegyet is keresek. Egyszer pedig egy értelmetlen beadandó annyira megviselt, hogy nézelődni kezdtem a használt kisbuszok között, amikbe beköltözhetnék és világgá mehetnék velük. Végül persze meg kellett írnom az anyagot, és világgá sem mentem, de legalább egy hétig szenvedtem előtte. (Egyébként végül sikerült összeszednem magam, két nap alatt megírtam a beadandót, és ötöst kaptam rá.) 

Akik a produktivitás illúziójába menekülnek

Azzal, hogy más, kisebb feladatokkal töltjük ki az időt, végül is produktívak maradunk addig, amíg rá nem szánjuk magunkat a (látszólag) nagy és nehéz feladatra. Sokan listát írnak (nálam időnként a listáimat összegző lista is készül, az már tényleg a vég), hogy ezzel is nyerjenek egy kis időt.

„Ezzel azt az érzetet keltem magamban, hogy foglalkozom a feladatokkal. Az adott listát órákon át cicomázom, elemezgetem, körberajzolom, szövegkiemelőzöm” – írja Dalma, aki két legyet üt egy csapásra, mert „kielégül a grafomán énem, és átbaszom magam, hogy teljesítem a feladataimat, pedig nem is”.

Cseles.

Újságíróként „anyaggyűjtés” címén is lehet nyerni egy kis időt, mielőtt valóban neki kellene állnunk a feladatnak: „Én cikktémákat keresek a jövőre nézve, ugye, így jókat lehet indokoltan barangolni a neten” – írja Széles-Horváth Anna. Ha könyvekkel dolgozik az ember, szintén könnyű menekülőutat találni, gyakran Both Gabi is azokba a könyvekbe feledkezik bele, amikről soha sehova nem kell cikket írnia, ellentétben azokkal, amikkel viszont már rég el kellett volna készülnie. „Könnyező, le-lecsukódó szemmel olvasok ilyenkor hajnalig – alvás helyett. De a végén mindig elkészülök, igaz, hogy erről áldott és birkatürelmű szerkesztőm sokat tudna mesélni…” 

Radi inkább a bulvárban szokott elmerülni, ha túl sok a feladat. „Szóval ha a legfrissebb pletykákra vagytok kíváncsiak itthon és külföldön, keressetek olyan héten, amikor négy cikket kell leadnom, és legalább a dupláját megszerkesztenem.”

A határidő mintaháziasszonyt csinál belőlünk

A takarítás mellett sokan a konyhába menekülnek, inkább megfőznek több napra előre, csak ne kelljen elkezdeni a következő feladatot. 

„Én a hűtőt nyitogatom, akár éhes vagyok, akár nem”

– mondja Lio, csatlakozva az ételes táborhoz. A főzés Cintinél is gyakori módszer a halogatásra, de barátokkal, rokonokkal is szívesen telefonál vagy online vásárlással üti el az időt, ha még nem áll készen egy cikk elkezdésére.

Borcsánál pedig a kutyát is mindig pont akkor kell megsétáltatni, amikor valami kellemetlen feladat jön. Upsz.

Néha azonban sajnos hiába sikerül találni egy tökéletes tennivalót a nemkívánt feladatok elodázására, ha túl hamar végzünk vele

„Beragasztottam a fél éve kerülgetett küszöböket a helyükre, de mivel azokból sajnos csak három volt, fejest ugrottam a közösségi médiába, végignéztem rég nem látott ismerőseim ismerőseinek az Insta-feedjét, átültem a kanapéra, hogy ott folytassam, majd lefeküdtem az ágyra. Aztán visszaültem az asztalhoz, és amikor már az utolsó fogantyút is kiválasztottam a hipotetikusan felújított konyhámba, végül olyan videók előtt kötöttem ki, amiken egy babaalpaka rágcsálja egy ráncos meztelen macska fülét” – írja Mózes Zsófi.

„Azt hiszem, nekem a helyváltoztatás adja meg annak az érzését, mintha mindeközben történne is valami – vagy legalábbis olyan dolog, aminek tényleg kellett volna.”

Ha már úgysem haladunk, legalább pihenjünk

Sokszor jobb lenne a halogatásra szánt időben tényleg olyat csinálni, ami pihentet, hogy utána újult erővel lehessen nekivágni a feladatnak. Örömmel láttam, hogy az alvás sokaknál felkerült a listára, de olyan is van, aki sakkozik, kertészkedik. Széles-Horváth Annánál a növényekről való gondoskodás viszont tényleg csak a súlyos helyzetekben jön el.

„Ha nagyon-nagyon halogatni akarnék valamit, azt hiszem, azt mondanám: megyek, meglocsolom a virágokat. Eddig azonban soha nem jutok el, aki élt velem valaha, tudja, hogyha velem virágot akar egy háztartásban, azt ő fogja életben tartani. Ha eljutok oda, hogy virágokat locsolok, tudni fogom, hogy halogatásban elindultam lefelé a lejtőn.”

Velem azért előfordult már, hogy hirtelen felindulásból átültettem a szobanövényeinket, vagy dzsungelt csináltam a zuhanyzóból, mert a növényeket meg kellett fürdetni. A párom kicsit meglepődött, pedig számíthatott volna rá, mert közeledett egy leadás. Lehet jobban örült volna, ha olyan eszközökhöz folyamodom, mint Szandi, aki egyszemélyes bulit csap, amikor a feladatok elől menekülne, és a kedvenc dalait énekli.

De miért csináljuk ezt, ha úgysem lesz jobb tőle?

A szakirodalom szerint a halogatóknak három típusa van: vannak, akiket éltet a halogatással járó adrenalin, mások a kudarctól félnek, ezért inkább bele sem kezdenek, sokan pedig csak utálnak döntéseket hozni.

Azzal is gyakran hitegetjük magunkat, hogy később több kedvünk lesz a feladathoz, szinte lelkesedni fogunk érte, úgyhogy meg kell várni, amíg elmúlik a kedvetlenség. 

Ez azonban önámítás, sajnos nem fog varázsütésre megérkezni az ihlet, hiába mantrázzuk magunkban, hogy a határidő a legjobb múzsa – ezzel legtöbbször csak felesleges stressznek tesszük ki magunkat. Persze ha te is a halogatás adrenalinlöketének függője vagy, akkor nyugodtan, nekünk, többieknek viszont lehet, hogy itt az ideje összekapnunk magunkat.

Meséljetek kommentben: ti mivel húzzátok az időt?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Henrik Sorensen

Pichler Zsófi