Wilson Luca: Van abban valami forradalmi, amikor egy nő tetovál ki egy másik nőt

–

Apo Whang-Od, a tetovált tetoválónő

Idén áprilisban rekordot döntött Apo Whang-Od, aki a maga 106 évével a legidősebb Vogue-címlaplány lett. Ám nem csupán az életkora különleges a szétvarrt, apró termetű Fülöp-szigeteki hölgynek. Apo Whang-Od az utolsó mambabatok, vagyis olyan a Fülöp-szigeteki Kalinga etnikai csoporthoz tartozó tetoválóművész, aki hajdanán a törzséből való férfiak harci erejét, illetve a nők szépségét volt hivatott kiemelni bőrbe vésett mintáival.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Apo Whang-od (@apowhangod) által megosztott bejegyzés

A vésés itt gyakorlatilag szó szerint értendő, ugyanis a tetoválás teljesen manuális módon készül, egy bambuszbotba applikált citrusfatüskével üti bele Apo Whang-Od a törzsi jeleket vendégeibe, akik manapság gyakran inkább turisták, semmint helyiek.

Buscalan falu, az immár világhíres tetováló lakóhelye, gyakorlatilag zarándokhellyé nőtte ki magát az elmúlt pár évben, és több helyi asszony ismét belekezdett a több mint ezeréves gyakorlat művelésébe, amit eredetileg férfiak végeztek. Apo Whang-Od édesapja megtörve a patrilineáris, vagyis apai ágon öröklődő hagyományt, lányát képezte ki mambabatokká, aki pedig, nem lévén saját gyermeke, dédunokahúgát tanította meg a mesterségre. 

Amint a gyönyörű, hagyományos Kalinga öltözetet viselő, nyakig tetovált idős asszonyt nézegetem, számos gondolat viharzik át a fejemben. Vajon mit üzen a nyugati ember számára ez a címlap? És miért most jött ki, 2023-ban? Számos téma feszül ebben az egyetlen képben.

Egyfelől ott van az idős emberek stigmatizálása és mellőzöttsége, a szépség és a fiatalság egymástól el nem választható köteléke társadalmunkban, a hagyományok tisztelete, esetenkénti kisajátítása, és persze a női test.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Apo Whang-od (@apowhangod) által megosztott bejegyzés

Hogyan módosíthatja egy nő a megjelenését? Mennyi önrendelkezési joga van a teste felett, vagy hogy egyáltalán úgy nézzen ki, ahogy szeretne? Mely testmódosítási fajták számítanak elfogadottnak egy nő esetében, és melyek nem? Vajon még mindig szokatlannak, furcsának számít, ha egy nő testét tetoválások borítják?

A diéta, a plasztika, no meg a tetoválás

A női test módosítása, formálása, és alakítása a régmúltba nyúlik vissza. Beszélhetünk ideiglenes változtatásról, mint amit egy-egy fűző vagy push-up melltartó okoz, félideiglenes változásról, mint amilyen, mondjuk, egy diéta, és teljesen tartós változásokról, ha nem vesszük figyelembe, hogy manapság már a fejlett technológiának köszönhetően egyes műtétek, beavatkozások teljesen visszafordíthatók, és lézeres tetováláseltávolítás is van a világon.

Kardashian-klán ide vagy oda, a karcsú női test még mindig etalonnak számít a világ ezen felén, és az is teljesen normális jelenség, hogy egy nő a testsúlyára panaszkodik, mondjuk, a női mosdóba kiszaladva, és annak is gyakran szem- és fültanúja vagyok, amint egy lány a hasát csipkedi elégedetlenkedve a próbafülkéből előbújva, és barátnőjének mondja, ha nyárra strandtestet akar, akkor bizony nincs több tészta egy ideig. 

Teljesen elfogadott, a nyilvános kommunikációban és a magánbeszélgetésekben egyaránt, hogy a testünket, illetve annak méretét lesajnálva említjük: kevesebb ezt kell enni, több azt, többet mozogni, nem lustálkodni, és mindezt a látható változások végett, tehát fogyni, fogyni, fogyni szinte mindenáron és minden eszközzel. 

Ez óriási nyomás az egyénre nézve, és a diétaőrület közepette nehéz is felfejteni, hol ér véget a társadalmi kényszer, és hol kezdődik a saját, egyéni preferencia: tényleg vékony akarsz lenni, vagy csak ez az elvárt, kívánatos testalkat? 

Hasonló dilemmák gyötörnek a szépészeti beavatkozások kapcsán is. Mennyi része van a szépségiparnak abban, hogy el akarom végeztetni ezt és ezt a beavatkozást vagy műtétet a testemen, és mennyiben birtoklom valójában a döntés jogát ilyenkor? Véletlenül én is pont nagyobbítani akarom a mellemet, a számat, és csökkenteni a hasamon, meg a combomon található zsír mennyiséget, mint a többiek? Ezek a beavatkozások gyakorlatilag egy irányba mutatnak, és a mindenkori szépségideált, aktuális trendeket, és a női testről áhított képünket hivatottak megvalósítani.

Hol helyezkedik el ebben a képletben tehát a tetoválás? Egyfelől törzsi társadalmakban gyakori a női test szépségének tetoválásokkal, bevésésekkel, hegekkel és egyéb jelekkel való díszítése, méltatása, sőt fontos életeseményeket, státuszbeli változásokat is mutathatnak a bőrbe karcolt jelek. Azonban a nyugati világban tetováltnak lenni, valamint nőként tetováltnak lenni, hovatovább női tetoválónak lenni korántsem volt mindig szokványos vagy elfogadott. 

Hol szégyennek, hol szenzációnak számított

A legkorábbi visszaemlékezés, amikor Nyugatról érkező ember tetovált embert látott (és ezt a jelenséget nevén is tudta nevezni), az angol hajóskapitány, James Cook tollából származik. 1769-ben kötött ki Tahiti szigetén, ahol megpillantotta a helyi lakosok bőrét díszítő mintákat, amelyeket ők csak úgy hívtak „tattow”, Cook legalábbis így hallotta. Több mint száz évet kell ugranunk az időben ahhoz, hogy a viktoriánus korabeli, brit arisztokrata nők körében is elterjedjen a testmódosítás e fajtája. Természetesen szigorúan apró, kedves kis minták jöhettek szóba, amelyet a szemérmes ruházat képes volt elfedni.

Észak-Amerikában pedig Olive Oatman volt az első tetovált fehér nő, 1858-ban készült portréja beírta magát a történelembe. A kor divatjának megfelelő, bő szoknyában végződő ruhát viselő Olive állát amerikai őslakos tetoválás díszíti.

Családját kiskorában lemészárolták apacs indián törzsek, majd a mohave indiánok befogadták a kislányt, és a törzshöz való tartozás jeleként kitetoválták az arcát. Amikor a lány tizenkilenc évesen elhagyta a törzset, híresség vált belőle.

Tetoválása viszont olyannyira meg is bélyegezte, kívülállóvá tette, hogy gyakran fátyollal takarta arcát, hogy megkönnyítse saját visszailleszkedését az amerikai fehér társadalomba.

A tizenkilencedik század végi Amerikában a tetovált nő gyakori show-elem volt, mindenféle cirkuszokban mutogatták őket, különféle történeteket fabrikálva arról, miért is lettek ennyire tetováltak. Olive életéből merítve gyakori narratíva volt az indiánok általi elrablás, kalandos megmenekülés, illetve különböző élet-halál helyzetek, amelyek mind-mind megindokolták, és alaposan alátámasztották, miért is van olyannyira kitetoválva az illető hölgy. Nem, nem a szabad választás, a „csak mert tetszik” okán, hiszen az akkori kor erkölcsével teljesen összeegyeztethetetlen volt egy tetőtől talpig permanens tintával kidekorált nőszemély. Az a fajta szerénység, engedelmesség, és jómodor, ami elvárt volt a kor asszonyaitól, a test feletti önrendelkezés ilyen formáját mélységesen megvetette. 

A többségi társadalom rosszallásával párhuzamosan a tetovált nők erősen szexualizáltak is voltak, egy olyan zabolátlan, független, nem szokványos nő képét megjelenítve, aki a saját szabályai szerint (és a cirkuszban való szereplés által saját fizetésből) él.

Hogy teljes legyen a történet, nem csupán tetovált nők, de a női tetoválók is elkezdtek felbukkanni a huszadik század elején. Maud Stevens Wagner volt például az első, dokumentált női tetováló Amerikában, aki 1906 körül a későbbi férjétől tanulta meg a tetoválás mesterségét. Maud és Gus Wagner beutazták együtt az országot, ezreket tetoválva, és fellépve maguk is mint szenzáció, sőt még lányukat is kitanították, akiből szintén hivatásos tetoválóművész vált. Egyébként Maud saját testét is tetőtől talpig rajzok borították, amelyek az amerikai patriotizmust, és az állatok szeretetét jelenítették meg bőrén.

Tetovált nők ma

2012 volt az első olyan év, amikor az Egyesült Államokban több nő volt tetovált, mint férfi, ami tekintve a tetoválás megítélését (őslakosok, matrózok, bűnözők, ledér nők hóbortja), mérföldkőnek számít. 

Amint Meli kezei között lassan, de biztosan kirajzolódik az Old School stílusú patkó a felkaromon, én is eltűnődöm, bizonyos szempontból épp valami forradalmi zajlik ebben a budapesti kis szalonban. Egy nő tetovál ki egy másik nőt, és persze az előbb említett adat is azt jelzi, egyre divatosabb a nők körében is tetováltatni, mégis,

ha figyelembe vesszük, mennyi előítéletet, stigmát, másságot, idegenséget, barbárságot, laza erkölcsöt, komolyan vehetetlenséget, szakmaiatlanságot jelképezett ez a „bőrműtét”, ahogy Országh László nyelvész fogalmazott 1970-ben, akkor valaminek az újraírása történik, kérem szépen. 

Azon túl, hogy egy ősi gyakorlat, egy nagy múltú hagyomány, és egy oly sok érzést, indulatot kiváltó szokás életben tartása zajlik a tetoválás aktusán keresztül, emléket állít sok nőnek a múltból és a jelenből. Olyanoknak, akik saját testükhöz csak egy bizonyos, előírt módon viszonyulhattak, vagy viszonyulhatnak mind a mai napig.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / South_agency

Wilson Luca