A szépség jutalma

A szépség mint olyan, koronként és kultúránként is nagyon eltérő fogalom – eddig nem is mondtam semmi újat. Talán azzal sem, hogy az előnyös külső gyakorta jár bizonyos privilégiumokkal egy közösségben, nevezzük ezen előnyök összességét társadalmi tőkének, amelyből az egyén, illetve annak még közvetlen családja, baráti köre is tud profitálni valós, pénzügyi tőkét csiholva a szépségből. 

Ha pedig a múlt század meséire gondolunk, eszünkbe jut, hányszor járt egy-egy karakter esetében a csúfság és az erkölcstelen viselkedés kéz a kézben, ami már önmagában is fontos társadalmi üzenetet hordozott:

a külső tulajdonságok következtetni engednek a belsőnkre, tehát mindenki iparkodjék szép lenni, főleg ti, nők!

Az ártatlan, fiatal, és szép karakterek, úgy mint Hófehérke, Csipkerózsika vagy Aranyhaj mind-mind áldozatul estek egy rút, féltékeny, öregedő banyának. Lehet tehát választani, ki melyik oldalon szeretne állni. 

Hát persze hogy a szépekén, akik egyben jók is, nemdebár?!

A Kardashian-klán, a modern kor (plasztik) hercegnői

Innen már csupán egy ugrás a XXI. század, a közösségi média és a Kardashian-éra. Ha úgy vesszük, ők a modern kor hercegnői. Szépek, mesésen gazdagok, életüket gyors paripák, és szintén mesésen gazdag királyfik dúsítják, amit nem is kell csupán egy rövid mese, vagy másfél órás film keretei közé szorítva élveznünk, éveken át tartó realityműsorban követhetjük kedvenc hercegnőink életét! 

Sőt, a hercegnők által tervezett ruhákat, kozmetikai termékeket, és egyéb kiegészítőket meg is vásárolhatjuk, hogy mi is hercegnőnek érezhessük magunkat! Továbbmegyek, még a feneküket is megvásárolhatjuk, bár kissé több pénzért, fájdalomért és egészségügyi kockázatért cserébe, mint Kylie ajakrúzsait.

A hasamból a seggembe, majd vissza a seggemből

Ezek a hercegnők, a 90-es évekre jellemző „heroin sikk” korszak kóros soványságát reformálták meg kerekdedebb formáikkal, ha úgy tetszik, és nők millióinak adták vissza a hitet, hogy a testalkatuk igenis normális és legitim, hiszen ezek a hercegnők is lám, milyen vidáman lépik át az 53 kilós, xs-es méretet. 

Egy homokóraalkatot is egész nyugodtan lehet immáron szépnek és kívánatosnak nevezni, sőt mi több, értékes (társadalmi) tőkére váltani.

Azzal azonban senki nem számolt, hogy ezek a hercegnők nem viccelnek, ha tőkéről van szó. Eddig nem látott mértékben kezdték befolyásolni udvartartásukat, azaz minket, és miután a Kardashian-klán egyre több tagja, egyre méretesebb hátsóféllel mutatkozott a nyilvánosság előtt, gyakorlatilag elszabadult a brazil fenékemelő-nagyobbító (a továbbiakban BBL, vagyis Brazilian Butt Lift)-vírus.

Szándékosan nevezem vírusnak, mivel a BBL-beavatkozás az egyik legveszélyesebb plasztikai műtétnek számít a maga 1:3000 halandósági rátájával, ugyanis a hasból leszívott, majd a fenékbe visszafecskendezett zsír kontár kezek között könnyen a véráramba juthat, ami aztán halálos embóliához vezethet.

Az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága (ASPS) egy 2018-as jelentésben a brazil fenékemelést a leggyorsabban növekvő sebészeti beavatkozásnak nevezte: öt év alatt 61 százalékkal nőtt az előfordulása. 

Dagadt az arcom!

Amikorra azonban a New York Post bejelentette 2022-ben, hogy a „heroin sikk” néven elhíresült kóros soványság újra divatos (erről Nyáry Luca ITT, Szentesi Éva pedig ITT írt korábban), mintha a Kardashian hercegnők fenékmérete is csökkenni látszott volna, és vele együtt ők maguk is. Nekünk, egyszerű halandóknak pedig az a szomorú következtetés jutott, hogy aki 2023-ban is divatos alattvaló szeretne maradni, kicsit visszavesz a testzsír-százalékából, bizony még arctájékon is.

A legújabb plasztikai őrület ugyanis, dobpergést kérek, a bukkális zsír eltávolítása az arcból! A bukkális zsír, még mielőtt elkezdenétek keresgélni, a járomcsont és az állkapocs közötti puffadt kis pofi, ahova a pirosítót szokás tenni, és ami természetes módon telt, majd az idő múlásával, illetve a testsúly csökkenésével egyre kevésbé az. Ha azon tűnődsz magadban, hogy de hiszen ez pontosan az ellentéte az eddig püffedt, botoxtól, hialuronsavtól duzzadó arcnak, nagyon is jól gondolkodsz. Az arcpofa-zsírleszívás gyakran kéz a kézben jár az állakat hegyesítő beavatkozással, más néven állcsúcstöltéssel. Az eredmény hegyes, kontúros áll, és orcaszerkezet, ami szép összhangban van az új, tíz kilóval kevesebb testünkkel. 

Mi a baj?

Miért vagyok annyira cinikus, mikor a testmódosítás gyakorlatilag emberemlékezet óta létezik? Legyen az tetoválás, hegek, testbe szúrt ékszerek, különböző testrészek lekötözése, deformálása, leszorítása, majd műtéti úton való módosítása. 

A plasztikai sebészet pedig a háborús veteránoktól kezdve a balesetben megégett vagy a nemi megerősítő műtétet igénylő személyeken át a testképzavarral élő emberekig, millióknak adta vissza a reményt, a méltóságot, és egyáltalán az általuk teljesnek érzett élet lehetőségét. 

Az ember teste az évek során egyébként is változik, formálódik; saját magunk által változtatni rajta, akár csupán ideiglenesen, sminkkel, frizurával, vagy tartósan módosítani egy csodás kreatív folyamat is lehet, sőt, önkifejezés, egyenesen művészet.

Azonban azt gondolom, egy dolog nagyon fontos, amikor plasztikai műtétről van szó, mégpedig az edukáció-információ párosa, tehát a megfelelő kérdésekre kapott, őszinte, informatív válaszok.

Például: pontosan milyen kockázatot vállalok egy brazilfenék-emeléssel? Milyen egészségügyi rizikónak teszem ki magamat, amennyiben nincs akkora keretem, mint a szupergazdagoknak, és csak egy zugsebészt engedhetek meg magamnak? Mi lesz abban az esetben, ha ráébredek, hogy az arczsír eltávolítása idősebb arc benyomását kelti, és már bánom az elvégeztetett beavatkozást, amit esetleg nem is tudok visszafordítani? És vajon tisztában vagyok-e azzal, hogy a divat és a trendek ciklikusak, tehát a beesett arc, sovány test kombináció után nagy valószínűséggel ismét a teltség fog majd hódítani, amire megint rákölthetek egy valag (csak visszakötöttem a fenékhez) pénzt?  

Amíg nem beszélünk őszintén a szépség privilégiumáról, az egyénekre, és még mindig kiemelten a nőkre nehezedő nyomásról, hogy mindig szépek és fiatalok maradjunk, valamint azokról a társadalmi, pszichés, és egészségügyi kockázatokról, amit egy-egy ilyen műtéttel vállalunk, addig sajnos nem tudok elfogulatlanul lelkendezni, amikor egy-egy új szépségtrendről értesülök.

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Peter Dazeley

Wilson Luca