Balatoni József: Az ezüsthíd mindig ott volt a hold és a csillagos ég alatt a vízen

–

Húsvétkor otthon töltöttem pár napot

Háromszor is elmentünk a szüleimmel a Balatonhoz, különböző helyeket látogattunk végig. Azonnal előtörtek belőlem a régi emlékek. Mindig nagyot dobban a szívem, amikor Akarattyán átmegyünk a vonattal az alagúton, és először látom meg a nagy, kékeszöld vizet. Hányan vagytok még így ezzel? Szerintem sokan.

Ez engem mindig az otthon érzésével tölt el, és ez olyan jó.

Pont ekkor ötlött fel bennem, hogy még sosem írtam életem nagy szerelméről, a magyar tengerről, pedig mennyire adná magát! Most gyorsan pótolom is ezt, hangolódásképpen pedig meghallgattam Korda György Haver, a nőkkel jól vigyázz! című számát. Azonnal el is kap a nosztalgia, remélem, titeket is. Garantálom, a cikk végére már érezni fogtok minden ízt, illatot, ami a Balaton, és ti is hasonló hangulatba kerültök.

Már a nevem is adott ahhoz, hogy nekem a Balaton legyen az, ami örök

Pedig eredetileg nem ez volt a nevünk, hanem Johannidesz. A dédapám változtatta meg a család nevét egy elég szomorú eset kapcsán.

Az ő édesapja elhunyt az első világháborúban, az anyukáját pedig annyira emlékeztette a fia a férjére, hogy fogta magát, és nyilván a bánattól meg a gyásztól megzavarodva, kivitte az erdőbe, mint Jancsit és Juliskát a mesében az édesapjuk, és egyszerűen otthagyta.

A dédapám hazatalált, de megfogadta, hogy nem akar úgy élni, hogy a nevével fájdalmat okozzon másoknak. Akkoriban a katonai bevonuláskor lehetőség volt a névváltoztatásra, mivel pedig ő a Balaton mellett lakott, így lettünk Balatonik. Így is, meg úgy is.

Én még a tó nagy, klasszikus korszakának a végén, a 90-es években voltam gyerek,

még megtapasztalhattam, milyen is volt a békebeli Balaton. Mivel a szülőfalum, Papkeszi, csak pár kilométerre van a parttól, ezért sokat jártunk strandolni, a nyarak nagy részét pedig a dédszüleimnél töltöttem Balatonkenesén. A dédivel nagyon sokat jártunk le a tóhoz. Mindig isteni, finom szendvicseket csomagolt a házi szörp mellé az útra.

Mivel már nem látott jól, megbeszéltük, hogy meddig mehetek be a vízbe, és melyik lépcső vonalánál lehetek.

Engem még akkor is csak hat lóval lehetett kihozni a vízből, ha már teljesen lila volt a szám, és remegtem. Amúgy szerintem a „Lila a szád, menjünk ki egy kicsit a partra” volt a strandon hallott mondatok közül az egyik leggyakoribb.

Meg az „Achtung! Achtung!” a recsegő hangosbemondóból.

A „Mais, Mais, bitte!” a Cimbaliband Balatoni nyaraló című számában is elhangzik, most is itt dübörög a fülemben. Igen, akkor még rengeteg német járt ide, mára a számuk jelentősen megcsappant. 

Apropó, dédi és a hangszóró

Egyszer az én nevem is elhangzott a kenesei strandon. Én láttam, hogy a dédi keres engem a parton, de valami furcsa ötlettől vezérelve inkább elbújtam előle, röhögtem a vízben, amikor láttam, hogy nem talál. Aztán eltűnt… akkor meg én estem kétségbe, egészen addig, amíg fel nem hangzott:

„Figyelem, figyelem! Jocókát várja a mamája a főbejáratnál!”

Amint ezt meghallottam, azonnal boldogan rohantam oda hozzá.

Ma is könnyes lesz a szemem, ha ezekre a pillanatokra gondolok.

Kamaszként egészen mást jelentett a Balaton

Leginkább persze a munkát. Gimisként minden nyáron Akarattyán dolgoztam a strandon: voltam egy nyáron át pizzaszakács, egy hónapig konyhai kisegítő – azóta utálok panírozni és sajtot reszelni –, több nyarat pedig pultosként töltöttem el. Napi 12 órákat dolgoztunk, de imádtuk. Ment a pörgés, a folyamatos nevetés, mert hasonló korú lányokkal, srácokkal toltuk ezeket a nyarakat.

Évekig szinte egyáltalán nem strandoltam nappal, mert olyankor mindig dolgoztam, öt nyáron át pedig – egy-egy alkalmat leszámítva – csak éjszaka fürödtem a tóban.

Bizony, mennyire nagyszerű az éjszakai Balaton vize, pláne meztelenül

Ezt is szeretem mind a mai napig, persze szigorúan csak sötétben. Az önfeledtséget, a szabadságot jelentette nekünk akkoriban ez az egész. Meg persze ebben az időben kúszott be az életünkbe (oké, akkor robbant!) az erotika is, hiszen a vízben hozzáérhettünk „véletlenül” egymáshoz, és a homályban egy-egy lopott csók is elcsattant.

Aztán később pedig… na, ez az, amit mindenkinek a fantáziájára, a saját emlékeire bízok. Kár is volna tagadni… Egy biztos: az ezüsthíd mindig ott volt a hold és csillagos ég alatt a vízen.

A másik dolog, ami meghatározta az életemet, az a horgászat

Már egészen kiskoromtól volt horgászengedélyem, mindig mentünk családostul pecázni. Emlékszem, életem első halát, egy 27 centis pontyot az almádi mólón fogtam. Apukámnak nem volt szíve visszadobatni velem (30 centi a kifogási határ), így hazavittük. Olyan büszkén pucoltam meg, mintha minimum egy cápát fogtam volna ki a vízből.

Az egyik kedvenc helyünk Tihany volt, ahová napokra kiköltöztünk a sátorral.

Az olyan volt nekem, mint a világ legszuperebb nyaralása. Folyamatosan horgásztunk a gödrösnél, másztam a köveken, gyűjtöttem a kincseket, és mindig elmentünk a strandra is. Kerestem a kagylókat, kavicsokat a parton és a víz alján. Mind a mai napig képes vagyok órákig kagylászni, ugrálva pancsolni a vízben.

Semminek sincs olyan finom íze, mint az akkor evett fasírtos vagy rántott húsos szendvicsnek, a bográcsban főzött paprikás krumplinak. 

Azok az ízek egy életre beleégtek az agyamba és a szívembe is. Ugyanígy boldog emlékeket hordoz a semmihez sem hasonlítható lángos illata, keveredve a naptej édes, kókuszos, és a víz kicsit iszapos szagával.

Bárhol érzek hasonlót, lélekben ötéves leszek, és ugrándozom, ugyanaz a boldog kisfiú leszek, aki akkor voltam.

Ha vizet látok, megnyugszom

Teljesen ki tudok kapcsolni, kiürül a fejem, és valami megmagyarázhatatlan jó érzés tölt el. 

Csak nézem a hullámokat, a folyton változó felszínt, a rajta megcsillanó fényeket, a benne rejlő életet. Ha tehetem, időnként elmegyek a szüleimmel egy-egy éjszakára pecázni, akkor csak mi létezünk, megszűnik a világ, lelassul minden. Ez az, ami számomra az igazi boldogságot jelenti. Ez is.

És szerencsére még nagyon sok más is, de ez az alapja mindennek. A víz, az ég, a levegő, a napsütés, az illatok, a nevetés… és az, hogy mi, Balatonik összetartozunk a Balatonnál is.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / Copyright by Laszlo Szirtesi

Balatoni József