A női szabadság jelképéből vált népszerű sportággá a görkorizás

–

Kezdeti próbálkozások

A különc belga feltaláló, John Joseph Merlin 1760-ban egy londoni álarcosbálon mutatott be egy pár egysoros korcsolyát. Merlin azzal keltette fel az emberek figyelmét, hogy hegedülés közben gurult be a bálterembe, ám mivel az eszköz kanyarodni még nem tudott, a feltaláló tovább száguldott, egyenesen bele egy hatalmas tükörbe, és súlyosan megsebesült. Nem meglepő módon nem ez az alkalom hozta el a görkorcsolya sikerét – arra egészen 1863-ig kellett várni.

Ekkor egy James Plimpton nevű amerikai feltaláló továbbfejlesztette a korábbi terveket, és megalkotta az első olyan négykerekű korcsolyát, amivel kanyarodni is lehetett. A találmány akkora sikert aratott, hogy 1866-ban megnyíltak az első nyilvános görkorcsolyapályák, először New Yorkban, Plimpton bútorüzletében.

Bár egy férfi találta fel a modern görkorcsolyát, a nők voltak azok, akik felkarolták azt.

Akkoriban ugyanis a fiatal nőket szigorúan korlátozták öltözködésükben, megjelenésükben és viselkedésükben, a görkorcsolyázás azonban lehetőséget kínált számukra, hogy – ha csak kis időre is –, de szabadabban létezzenek, és megtapasztalják a függetlenség bizonyos fokát. Így az 1800-as évek fiataljai teljes lendülettel vágtak bele az új, szórakoztató időtöltésbe. Az 1880-as években beindult a görkorik tömeggyártása, és nemcsak Amerikában, de a világ minden táján egyre több pálya nyílt.

Sport születik

A nagy gazdasági világválság idején röppent fel a hír, hogy az amerikaiak 90 százaléka birtokolt görkorcsolyát valamikor az élete során, és Leo Seltzer úgy döntött, hogy kihasználja a trendet, ezért sportot csinál belőle. Bár a derbi kezdetben gyorsasági versenyként indult, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a közönség (és a játékosok) az agresszivitás miatt kedvelték.

Seltzer elkezdte a derbi szabályait átalakítani, így végül egy olyan kontaktsport született, amely során férfi és női csapatok külön versenyeznek egy ferde pályán, és mindent megtesznek azért, hogy a másik csapatot letaszítsák a kerekekről.

Bár a férfi derbi népszerű volt, a női csapatokat határozottan jobban kedvelték – talán azért, mert egy olyan időszakban kezdődött mindez, amikor a nők a legtöbb profi sportágban még nem vehettek részt. Ráadásul ez volt a kevés olyan sportok egyike a korban, amit mindkét nem pontosan ugyanazon szabályok szerint játszott. A nőkre vonatkozó társadalmi elvárás ellenére, miszerint szerényen és szelíden viselkedjenek, a derbiben nem volt hiány ütésből, verekedésből, de még csonttörésből sem.

Az afroamerikaiak szabadsága

A XX. század közepe azonban nemcsak az az időszak volt, amikor a görkorcsolyázás népszerű amerikai trenddé vált, hanem az az is, amikor az afroamerikaiakat szisztematikusan kirekesztették és elnyomták az amerikai társadalom minden területén – ez alól pedig a korcsolyapályák sem voltak kivételek. Még azután is, hogy az 1964-es polgárjogi törvénnyel hivatalosan megszűnt a jogi szegregáció, jellemzően hetente csak egy (erősen ellenőrzött) este volt, amikor az afroamerikai korcsolyázók pályára léphettek. Ez a heti egy este viszont, amikor új korcsolyázási stílusokat találtak ki, sokkal többet jelentett a közösség tagjai számára a testmozgásnál. 

Sok afroamerikai görkorcsolyázó a tevékenységet nem csupán popkulturális hóbortnak, hanem egy virágzó közösség fontos pillérének tekintette.

A hiphop és rapzenére történő táncos korcsolyázás népszerűvé vált, és a lábbeli új, kisebb kerekeket kapott, hogy könnyebben lehessen a koreografált mozdulatokat kivitelezni. A különböző régiók még saját stílusokat is kifejlesztettek. A görkoris közösségek felvirágoztak, ennek köszönhetően pedig sok hiphopelőadó, például Dr. Dre és Queen Latifah is a helyi koripályákon kezdte karrierjét. Az egyik első polgárjogi tüntetés is a chicagói White City Roller Rinkhez kötődik, néhány évvel később pedig egy Ledger Smith nevű férfi Chicagóból több mint ezer kilométert korcsolyázott Washingtonba, egy „szabadság” feliratú táblát viselve.

Az 1980-as évek és a görkorcsolya-őrület

A korcsolyázás és a korcsolyapályák olyannyira felkapottak lettek a nyolcvanas években, hogy Ronald Reagan az októbert „nemzeti görkorcsolya-hónapnak” nyilvánította. A helyi versenyekből regionális, majd országos bajnokságok és világbajnokságok születtek. A freestyle görkorizás, más néven „jam skating” is terjedni kezdett, görkorcsolyás dalokat és görkorcsolyás filmeket gyártottak tömegesen, és olyan slágerek szóltak, mint Olivia Newton-John és Gene Kelly Xanadu című száma vagy a Roller Boogie.

A kétezres évek elejére az egysoros korik lassan népszerűbbé váltak, mint Plimpton első görkorcsolyái. Annak ellenére, hogy ezek jobb egyensúlyérzéket igényelnek, nagyobb sebességet is biztosítanak, mint kétsoros társaik. És bár valószínűleg a görkori nem lesz már olyan népszerű, mint az 1960–1980-as években volt, a 2020-as világjárvány idején a görkorcsolyázás nagy visszatérésnek lehettünk tanúi, amikor az emberek biztonságos (és nem utolsósorban szabadtéri) szórakozási lehetőségeket kerestek a karantén ideje alatt. Ráadásul, mivel a retró ismét divat, a kétsoros görkorcsolya sokak szekrényében ott van a mom jeans, a vastag talpú tornacipő és a biciklis rövidnadrág mellett. 

Az okoktól függetlenül egyvalamit biztosan tudunk: a görkorcsolyázás közel három évszázada velünk van, ami miatt sokan nem is lehetnének boldogabbak – például Gyárfás Dorka, akinek a koris kalandjait semmiképp ne hagyjátok ki!

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/LeoPatrizi

Mózes Zsófi