A XV-XVI. századi Közép-Európa pánikja

Az egyik első olyan péniszpánik, amiről feljegyzéseket találhatunk, Közép-Európában történt a XV-XVI. században. Virágkorát élte a boszorkányüldözés, a férfiak pedig azt állították, hogy boszorkányok ellopták a farkukat, és madárfészkekben gyűjtögették azokat. Heinrich Kramer német lelkész az 1486-os Malleus Maleficarumban – a boszorkányokról szóló egyik leghíresebb középkori értekezésben – a következőképpen írta le a járványt: „A boszorkányok nagy számban, akár 20 vagy 30 darab hímvesszőt is összegyűjtenek, és madárfészekbe rakják, vagy dobozba zárják azokat”. És ha azt hinnéd, hogy ennél bizarrabb már nem lehet a helyzet, a történet újabb fordulatot vesz, ugyanis a testetlen péniszek nem csak úgy lógtak, magatehetetlenül.

„Úgy mozognak, mint az élő tagok, zabot és kukoricát esznek, ahogy azt sokan látták” – írta Kramer.

Kramer arról számolt be, hogy a boszorkányok néha megsajnálták áldozataikat. Amikor egy férfi megkért egy boszorkányt, hogy állítsa vissza hiányzó tagját, az azt mondta a szenvedőnek, hogy másszon fel egy fára, és vegye ki, amelyik tetszik neki. Amikor a férfi megpróbálta elvenni a legnagyobbat, a boszorkány azt mondta: Azt nem szabad elvenned, mert az egy plébánosé volt.”

Az 1967-es szingapúri nagy péniszpara

1967 októberében és novemberében egy szingapúri kórházban összesen 454 férfit kezeltek, akik mind azt hitték, hogy a falloszuk zsugorodik. A járvány csúcspontján egyetlen nap alatt 97 férfi fordult orvoshoz a probléma miatt.

Chong Tong Mun, a helyszínen tartózkodó orvosok egyikének feljegyzéseiből kiderül, hogy a betegek arról számoltak be, hogy úgy érezték, a péniszük hirtelen behúzódik a hasüregükbe, és ha a behúzódás folytatódna, a hímvessző gyakorlatilag eltűnne a hasüregben, ami végzetes kimenetelű lenne. A szakértők az állapotra „koroként” hivatkoztak, ami feltehetően a maláj kura szóból származik, és teknősfejet jelent.

A tanácstalan orvosok nem tudtak más kezelést ajánlani, mint hogy megvizsgálják a korótól szenvedő betegeket, és biztosítják őket arról, hogy anatómiájuk tekintetében minden normális.

A Szingapúri Orvosi Kamara és az Egészségügyi Minisztérium még azzal is megpróbált javítani a helyzeten, hogy kijelentette: a koro a félelem terjesztése, nem pedig egy tényleges egészségügyi állapot. 

 

Ennek ellenére sok beteg valódi és súlyos fizikai sérüléseket szenvedett a gumiszalagok, pálcikák, bilincsek és ruhacsipeszek miatt, amiket péniszük rögzítésére használtak. Az áldozatok többsége 20 évnél fiatalabb férfi volt, a legidősebb mindössze 40 éves. Érdekes módon eredetileg szinte egyikük sem volt szingapúri, 98 százalékuk kínai felmenőkkel rendelkezett, emiatt egyes tudósok a szingapúri pánikot a kínai kulturális forradalom okozta pszichológiai stresszel magyarázták.

1984–1985 között Kínát is elérte a járvány

Tizenhét évvel a szingapúri péniszpánik után Kínában is kitört a pandémia, és egyetlen év leforgása alatt háromezer személyt kezeltek koróval. A korábbi szingapúri pánikkal ellentétben azonban az áldozatok nem özönlötték el a helyi kórházakat, a legtöbben természetes gyógymódot kerestek:

hogy megakadályozzák a zsugorodást, az áldozatok nyújtották a nemi szerveiket, miközben pirospaprikát, fekete borsot, borslekvárt vagy gyömbérlevet fogyasztottak.

A járvány különlegessége, hogy nem csak férfiak betegedtek meg benne: az áldozatok nagyjából 16 százaléka nő volt, akik a szeméremtest, a szeméremajkak, a mellbimbók és a mellek zsugorodásáról számoltak be. A legtöbb beteg mindkét nem esetében 10 és 25 év közötti volt, azonban voltak szülők, akik azt állították, hogy csecsemők nemi szervei is eltűntek. 

Nyugat-Afrikába az 1990–2000-es években gyűrűzött be a betegség

A szingapúri és a kínai koro-járványokkal ellentétben a nem is olyan régi, nyugat-afrikai péniszeltűnéseket gondosan felépített bűncselekménynek, nem pedig betegségnek tekintették. 1998 és 2005 között a nyugat-afrikai média legalább 56 nemiszerv-rablási esetről számolt be. 

Az állapot abban különbözött a korótól, hogy az áldozatok nem azt hitték, hogy a nemi szervük összezsugorodott, hanem annak teljes eltűnéséről voltak meggyőződve. Sokan úgy vélték, hogy péniszüket ellopták és eladták a feketepiacon, a nemzetközi szervkereskedelem részeként. Az egyik újságban olyan tolvajokról írtak, akik váltságdíjat kértek a hímtagokért, egy másik pletyka pedig egy olyan nőről szólt, akit a reptéri biztonságiak kaptak el, amikor egy bagettben több péniszt próbált Európába csempészni.

Amikor az orvosok biztosították a sértett férfiakat arról, hogy nemi szervükkel minden rendben van, de sok áldozat azt állította, hogy a péniszük éppen akkor tért vissza, kisebb, mint korábban, vagy egyáltalán nem működik.

A nemiszervlopási hullámról szóló pletykák elég ingerültté tették a helyieket. Bár a koro-szerű állapot soha senkit nem ölt meg, a hisztéria, amit kiváltott, igen. 1997 és 2003 között legalább 36 személyt öltek meg, miután nemiszervlopással vádolták őket – általában megverték vagy kivégezték őket a feldühödött tömegek. A tömeghisztéria csillapítására tett kísérletként a rendőrség elkezdte letartóztatni azokat a hamisan riogatókat, akik azt állították, hogy ellopták a péniszüket.

2003-ban Szudánban tört ki a rémület

Hatalmas port kavart James Taranto, a Wall Street Journal újságírójának cikke a szudáni fővároson, Kartúmon végigsöprő járványról. A pánik a városban bolyongó, férfiak kezét rázó, péniszüket eltüntető külföldiek jelenlétéből eredt, az erről szóló pletykák pedig SMS-ben terjedtek, és ugyanannak a történetnek különböző változatait ismételgették.

Közel ötven személyt tartóztattak le boszorkányság és csalás vádjával, további negyvenet pedig közpánik keltése miatt.

A péniszlopásokról szóló pletykákat állítólag azért indították útnak, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a szudáni alelnök és a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg közötti tárgyalásokról – ami persze sovány vigasz a lopások áldozatainak. 

 

Tíz évvel később a Közép-afrikai Köztársaság esett a pánik áldozatául

Az afrikai péniszpánik elsősorban városi jelenség, olyan zsúfolt helyeken fordult elő, mint a nigériai Lagos és a kameruni Douala, azonban az egyik legfrissebb rettegés Tiringoulou-ban, egy kis faluban bontakozott ki. A helyiek szerint az egész úgy kezdődött, hogy egy idegen megállt egy csésze teára a helyi piacon.

A szemtanúk tanúvallomást tettek: Miután az idegen fizetett, megszorította az árus kezét. A teaárus érezte, hogy bizsergés járja át a testét, és a pénisze kisebbre zsugorodott, mint egy csecsemőé”. Miközben a pánikoló férfi körül tömeg gyűlt össze, egy másik férfi azt kiabálta, hogy az ő pénisze is eltűnt.

Szemtanúk megerősítették, hogy látták, amint mindkét férfi hímtagja drámaian összezsugorodott.

A gyanúsítottat a várost irányító fegyveres lázadócsoport azonnal letartóztatta és kihallgatta, néhány órával később pedig kivégezték.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A péniszpánik pszichológiája

A kulturális különbségek ellenére a tömeghisztéria legtöbb áldozatának volt néhány közös vonása: általában a nemük, az életkoruk és az a tény, hogy mindannyian feltűnően átlagosak voltak. Bár az áldozatok legtöbbjének nem volt hozzáférése mentálhigiénés szolgáltatásokhoz, a pánik lecsengése után a férfiakat vizsgáló pszichiáterek, orvosok és kutatók sem találtak fizikai vagy mentális betegségre utaló jeleket.

A tudomány mai állása szerint a fallikus félelem a mindennapi szorongás egy másik megnyilvánulása lehet, ugyanis a legtöbb áldozat tizen- és huszonéves korában tapasztalta a jelenséget – egy olyan korban, amikor sokan szoronganak a testükkel, a szexszel, majd a gyermekvállalással kapcsolatban. Az olyan események, mint egy háború, forradalom vagy a pénzügyi válságok felerősítik az egyéni stresszt, így nem véletlen az sem, hogy a nemi szervek zsugorodásának járványai jellemzően politikai felfordulások közepette jelentkeztek. De míg könnyű elképzelni, hogy a félelem hogyan lehet fertőző, azt már nehezebb megérteni, hogy a kollektív szorongások hogyan adnak teret a kulturális téveszméknek.

A kontextustól függetlenül, hogyan lehet több száz egészséges férfi hirtelen meggyőződve arról, hogy a péniszük eltűnik?

A szorongás egyéb kultúra-specifikus megnyilvánulásai közé tartozik a Saora-rendellenesség is, amely kizárólag egy indiai törzshöz tartozó fiatalokat érint. A betegek a legkülönbözőbb helyzetekben sírnak és nevetnek, ájulástól és emlékezetkieséstől szenvednek, és azt állítják, hogy úgy érzik, mintha hangyák csipkednék őket. A tünetek szinte mindig elmúlnak a hisztériát okozó szellemnek tartott szertartást követően, a kutatók pedig a rokonok és barátok által a tizenévesekre nehezedő pszichológiai stressznek és társadalmi nyomásnak tulajdonítják az állapotot. Egy másik példa, a grisi siknis a közép-amerikai miskito-közösségek körében volt megfigyelhető. A 14–18 éves lányokat érinti ez az állapot, amit őrjöngő viselkedés és ájulás jellemez. Hasonlóképpen, az antropológusok az állapotot a tinédzserek szorongásának és a felnőtté válással járó pszichés nyomásnak tulajdonítják. 

A tömeges pszichés betegségek esetén fontos, hogy figyelembe vegyük a tágabb kulturális kontextust. Bár ezek a járványok különböző formákat öltenek, végső soron a péniszpánik valószínűleg ugyanazokban a tudatalatti félelmekben gyökerezik, amikkel mindannyian megküzdünk a felnőtté válásunk során.


Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Patrick Strattner; dickcraft

Mózes Zsófi