A mi örök nyári csodánk: a Balaton-fíling
Van, aki a déli partra esküszik, van, aki az északira. Van, aki a lángos elkötelezett híve, és van, aki a hekké. És akkor még nem is beszéltünk a csurgatott várakról, a hirtelen támadt, kacagtató záporokról, a vízibiciklizésről, a kukoricázásról, a vonat ablakában tovafutó nyárfákról… Nyarak, barátok, család az örök szerelem, a Balaton ölelésében. Deli Csenge írása.
–
Ha nyár, akkor önfeledt kacagás és hét ágra sütő napocska. Ha hét ágra sütő napocska, akkor vízpart. Ha vízpart, akkor bizony: Balaton. Ha pedig már Balaton, akkor leginkább a déli part. És ha a déli part, nos, akkor Siófok. Mondhat bárki bármit, nekem akkor is, örökre és végérvényesen a magyar tenger marad az igazi riviéra. Sok-sok görögdinnyével, ínycsiklandó sajtos-tejfölös lángossal, hangyáknak látszó vitorlásokkal, kalandos vízibicikli-túrával, illegális kacsa- és hattyúetetéssel (közvetlenül a Ne etesd! tábla mellett), és a nyálasan romantikus naplementével együtt. Így kereken, egészen.
Piszok szerencsésnek mondhatom magam, amiért olyan helyre pottyantott le a gólya pár évvel ezelőtt, ahol hagyománya van a nagy, családi nyaralásoknak. Amióta az eszemet tudom, nem telt el úgy szünidő, hogy ne környékeztük volna meg Közép-Európa legnagyobb tavát. Nyári gyerek lévén nálam az időszámítás is valahogy így néz ki: ha megjártuk Siófokot, akkor nyugodt szívvel mondhatom, hogy: igen, nincs mit szépíteni, megint egy évvel öregebb lettem, és bölcsebb is… talán. Aha, persze.
Telhetnek az évek, az idilli családi nyaralás átcsaphat barátnős bulizós balatonozásba, de ez mit sem változtat a lényegen. Jó helyen, jó emberek társaságában mindig minden szuperságos.
Emlékszem, amikor még totyogó csöppség voltam, homokvárat építettünk papával a nagy közstrandon, mert annyira nagy volt a szárazság, hogy víznek se híre, se hamva nem maradt a nagy mederben. Mérnöki pontossággal megterveztük, majd megvalósítottuk az építészeti csodát. Közben meg két pofára tömtük magunkba a frissen főtt kukoricát. Utána persze jól megfájdult a hasunk, és a falánkságunkért még egy kis ejnye-bejnyét is zsebre tehettünk. Bár én azóta is kukoricafelfaló nagyhatalom vagyok.
Vagy egy másik alkalommal anya a nagy pocakja miatt (akkoriban ideiglenesen ott lakott a tesókám) már nem merte vállalni az egyhetes napozással és sétahajózással egybekötött habzsi-dőzsit kikapcsolódást, így a kedvenc keresztanyukám gondjára bízott. Együtt vonatoztunk a tett színhelyére, de olyan végtelenül hosszúnak tűnt az út, hogy nagy unalmamban csak bámultam ki az ablakon, és azon tűnődtem, milyen gyorsan futnak a fák. Végül akárhányszor elrobogtunk egy napraforgómező mellett, mindenki nagy örömére felkiáltottam: „Nézd, Keri, milyen szép forgóvirág!” Azóta is ez az egyik kedvencem.
Egy-egy osztálykirándulás alkalmával igazán tanulságos és egyben felemelő volt látni azok arcát, akik addig csak hallomásból kapiskáltak valamit az igazi, utánozhatatlan Balaton-fílingből. Be kell vallanom, kicsit irigyeltem is tőlük ezt az élményt. Nem, mintha nem érdemelték volna meg, csak ez mégis olyan, hogy az első egy fontos mérföldkő. Ami mély nyomot hagy mindenkiben.
Az időjárás persze néha nyár közepén is áprilist játszik, és nem biztos, hogy garantált az a hét ágra sütő napocska. Gondoljunk csak a mostani viszonyokra. Időnként olyan égszakadás van, hogy már várom, mikor jön Noé a bárkájával. Azért így visszagondolva elég mókás volt a megmászni a Badacsonyt zuhogó esőben. Az pedig csak egyszerűen olyan nagyon jó érzés volt, amikor a semmiből előbukkant a szürkeség, két perc alatt leszakadt az ég, a viharjelző pedig annyira villogott, hogy majdnem megbolondult. Mi pedig a Katával és Boglárkával, mint három nemnormális, csak röhögtünk az egészen. Nem mindegy, hogy felülről is elázunk, ha egyszer már derékig is csuromvizesek vagyunk? Aztán körbevettek minket a cikázó villámok, zengett az ég, mintha valami háborúra készülnének a fentiek. Megegyeztünk a csajokkal, hogy ennek már fele sem tréfa, uzsgyi, vissza a szállásra! Azóta is emlegetjük. Mert hát fiatalság, bolondság, ugye…
Mondhatnám, hogy ami a Balatonon történik, az ott is marad, de ez kicsit szembemenne ezzel az írással, hiszen pont most tálaltam ki kedves emlékeim egy részét. Szóval csak remélni tudom, hogy ha más nem is, de ez az egyszerű, hétköznapi csoda még évszázadokig megmarad ilyennek. Mert szeretném, ha az unokáim is boldogan, élményektől túlcsordult szívvel mesélnék majd az ő unokáiknak a hasonló történeteket. Mert Balaton nélkül nincsen igazi nyár. Nekem legalábbis biztosan nem.
Deli Csenge
Kiemelt fotó: Csiszér Goti / WMN / Goti Photography
