Peter Kürten életének minden eleme sokkoló

Mai szemmel nézve az egyik legmegdöbbentőbb – a gyilkosságok brutalitása mellett – a tény, hogy ez az ember húsz éven át ki-be járkált a börtönből, a kint töltött idejében pedig a világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosává vált. Talán rövidebb lenne azt felsorolni, hogy miért nem csukták le – ült betörésért, csalásért, gyilkossági kísérletért, gyújtogatásért, nemi erőszakért, ám néhány év után mindig kiengedték. Egy számára végzetes baklövés kellett ahhoz, hogy a rendőrség egy, a támadást túlélő áldozata segítségével elfogja, és soha többé ne engedje emberek közé.

Gyerekkorában kezdődött

Kürten 1883. május 26-án született, és tíz testvérével egy Mülheim am Rhein nevű német kisvárosban nőtt fel igen nehéz körülmények között. Gyerekkora nem is állhatna távolabb attól, amit idillinek nevezünk:

apja alkoholista volt, rendszeresen bántalmazta a feleségét részegen, és az is többször előfordult, hogy kényszerítette a gyerekeit, hogy végignézzék, ahogy megerőszakolja az anyjukat.

A verésből a gyerekeknek is kijutott, a kegyetlen apa pedig nemcsak a nejét, hanem 1894-ben az akkor 13 éves lányát is megerőszakolta. A férfit a szexuális bántalmazás miatt tizenöt hónapra börtönbe zárták, Peter anyja a gyerekekkel ekkor menekült Düsseldorfba brutális férje elől. 

Ám nem az apa volt az egyetlen erőszakos ember a családban. Peter első gyilkosságát – elmondása szerint – kilencévesen követte el. Két barátjával egy tutajon a Rajnán eveztek, és amikor már nagyon messze voltak a parttól, az egyikük sírva könyörögni kezdett, hogy menjenek kijjebb, mert fél. Kürten ekkor szó nélkül belökte őt a vízbe. A másik barátja ugrott a fiú után, hogy kimentse, ám ekkor Peter mindkettőjük fejét a víz alá nyomta.

A két fiú belefulladt a folyóba, a rendőrség pedig mit sem sejtve balesetnek könyvelte el az esetet.

Az otthoni bántalmazások elől Peter rendszeresen megszökött, kamaszkora nagy részét az utcán töltötte kétes társaságokban. Összebarátkozott például a szomszédjukban élő sintérrel, aki megtanította arra, hogyan kell elfogni és kivégezni a kóbor kutyákat, Kürten pedig innentől rendszeresen élte ki erőszakos hajlamait különféle állatok kínzásával. 

 

Tizenhárom évesen lett egy vele egykorú barátnője, aki a szexuális közeledéseit rendre elutasította. Peter tomboló vágyait így a környék haszonállataival elégítette ki: disznókkal, kecskékkel bárányokkal közösült. Ekkor jött rá, hogy a legnagyobb élvezetet a fröcskölő vér okozza számára, ezért az orgazmusa előtt leszúrta az állatokat.

Az első kéjgyilkosság

Kürten később sem csillapodott, rendszeresen került összetűzésbe a törvénnyel betörések, rablások és gyújtogatás miatt. Huszonkilenc éves korára már háromszor volt börtönben hosszabb-rövidebb ideig a fent említett bűncselekmények miatt. Harmadik büntetése idején rendszeresen piszkálták és bántalmazták a rabtársai, ezért Kürten direkt megszegte a börtön szabályait, hogy magánzárkába küldjék.

A magány viszont csak felerősítette benne perverz vágyait és a társadalom elleni dühét, így amikor 1913-ban szabadult, már nem volt kérdés számára, hogy szabadjára engedje a benne lakozó állatot.

1913. május 25-én, a harmincadik születésnapja előtti este betört egy, az otthonához közeli házba, ahol az egyik szobában az alvó, kilencéves Christine Kleinbe botlott. A lányt megfojtotta, majd a szexuális kielégülése érdekében egy éles ollóval elvágta a torkát. Elmondása szerint mérhetetlen elégedettséggel töltötte el másnap a gyilkosság híre miatt rémült emberek beszélgetése a helyi kocsmában, és állítólag visszajárt a kislány sírjához, aminek látványa is orgazmust okozott neki.

Két hónappal később hasonló módon végzett Gertrud Frankennel, akinek szintén betört az otthonába, megfojtotta, majd egy ollóval megszúrta a torkát. Ám kéjgyilkosság-sorozatát nem folytathatta tovább, még ebben az évben újra bebörtönözték gyújtogatás és betörés miatt. Nyolc évet töltött egy katonai börtönben Briegben, ahonnan 1921-ben szabadult.

Peter Kürten - Forrás: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild

Vissza a régi kerékvágásba

Miután negyedjére is kijött a börtönből, Kürten a türingiai Altenburgba költözött, ahol megismerkedett egy Auguste Scharf nevű nővel, akit később el is vett. Feleségével 1925-ben költözött vissza Düsseldorfba, ahol néhány év kihagyás után onnan folytatta, ahol 1913-ban abbahagyta.

1929 februárjáig tudta csak visszafogni a vérszomját, ekkor azonban ámokfutásba kezdett: február 3-án egy idős asszonyt szurkált össze egy ollóval a bokrok között, aki hihetetlen módon túlélte a támadást, de nem tudta azonosítani a támadóját. Néhány napra rá egy kilencéves kislány esett áldozatul a düsseldorfi rémnek, akinek a testét szinten szúrt sebek borították, ám a halálát fojtogatás okozta. Február 13-án pedig egy negyvenöt éves gépészt szurkált halálra a sorozatgyilkos. Szintén ez év augusztusában gyilkolt meg két kislányt, a tizennégy éves Louise Lenzent és az ötéves Gertrude Hamachert.

Míg a nagyobb lányt elküldte a boltba cigarettáért, megfojtotta a kicsi Gertrudot, majd, amikor Louis visszatért, egy késsel elvágta a torkát, amiből kiszívta a kiömlő vért.

Kürten azonban nem mindig járt sikerrel, több áldozata is el tudott előle menekülni, ám ezek a nők különböző személyleírásokat adtak a támadójukról, ami nem segítette a kézre kerítését.

Mindeközben ő is játszadozott a rendőrséggel, előszeretettel tért vissza a tett helyszínére, hogy a bámészkodók között gyönyörködjön a műveiben, de az egyik gyilkosságáról részletes levelet is írt a nyomozóknak, és azért váltogatta a fegyvereit, hogy ezzel is megnehezítse a rendőrök munkáját.

Ollóval, késsel vagy kalapáccsal támadott, ezeknek a gyilkosságoknak pedig elmondása szerint nem az ölés élvezete volt az indítéka, hanem az áldozatok vérének látványa okozott neki szexuális kielégülést. 

 

Az utolsó áldozat

Kürten utolsó merényletét a húszéves Maria Büdlick ellen követte el, akit felhívott a lakására vacsorázni, ám a nő visszautasította a közeledését. Ekkor Peter az erdőbe vonszolta, fojtogatta és megerőszakolta. A nő azonban valahogyan rávette, hogy elhiggye neki, nem emlékszik, hol lakik a férfi, ezért végül elengedte. Maria az eset után rettegett Kürten bosszújától, ezért nem jelentette a támadást a rendőrségen, levélben azonban beszámolt a támadásról egy barátjának.

Kürten vesztét az okozta, hogy Büdlick elírta a címet, így a levél sosem jutott el a barátjához.

A visszaküldött levelet az egyik postai hivatalnok kibontotta, és jelentette a tartalmát a rendőrségen.

A nyomozók azonnal felkeresték a lányt, aki persze emlékezett Kürten címére, így a férfit hamarosan elfogták.

A diagnózis: épelméjű

Letartóztatása után Kürten beszélni kezdett: tíz gyilkosságot és harmincegy kísérletet ismert el, összesen hatvannyolc bűncselekményről vallott. A vizsgálat során pszichológus szakvéleményét kérték, aki hosszas vizsgálódások után megállapította: Kürten elméje ép, bíróság elé állhat. Ez volt az első alkalom, hogy szakember vizsgálta egy szexuális sorozatgyilkos beszámíthatóságát.

Kürten vallomásában azt mondta, nem az élet kioltása és nem is a nemi erőszak motiválta a tetteit, hanem az áldozatok vérének látványa és ízlelése okoz számára szexuális gyönyört. Ezen kívül szörnyű tettei hátterében a gyerekkori bántalmazások okozta traumák és düh álltak – úgy tekintette, hogy így állt bosszút az őt cserben hagyó társadalomért.

Sokkoló vallomását hallva a bíró megkérdezte a minimális megbánást sem mutató Kürtent, hogy van-e egyáltalán lelkiismerete, mire azt válaszolta:

„Nekem olyan nincs”.

A tárgyalás tíz napig tartott, az esküdtek pedig mindössze két óra alatt meghozták az ítéletet: bűnös. Az ítélet nyaktiló általi halál, amit 1931. július 2-án hajtottak végre. Ekkor hangzott el a bevezetőben idézett kérdés Kürten szájából.

Kivégzése után fejét elmeorvosok vették vizsgálat alá, akik biztosak voltak benne, hogy a kegyetlen gyilkos agyában találnak valami rendellenes elváltozást – ám nem találtak semmi rendhagyót.

A düsseldorfi vámpír kipreparált fejét a wisconsini Ripley's Believe It Or Not Múzeumban őrzik kiállítva.

Dián Dóri

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild