Dugóba kerülni az egyik legidegtépőbb dolog a világon

Egyrészt azért, mert akadályoznak a célod elérésében: kérdésessé válik, időben érkezel-e a munkahelyedre, a reptérre, a gyerekért, vagy egy fontos találkozóra.

Szinte már fizikai fájdalmat okoz az elvesztegetett idő, amit értelmesebb dolgokra fordíthatnál.

Másrészt van benned egy óriási tehetetlenség-érzés is: hiába igyekszel sávváltásokkal trükközni, gyakorlatilag nem sokat tehetsz, hogy előbbre juss, pláne, ha betartod a szabályokat. És mennyire dühítő, amikor látod, hogy mások a leállósávban vagy a járdán próbálkoznak, meg veszettül nyomják a dudát, mintha ez bármit is javítana a helyzeten. 

Mindehhez még hozzájön a kiszámíthatatlanság mint tényező, hiszen nem tudhatod biztosan, mikor lesz az egésznek vége, mikor tudtok majd ismét normálisabb tempóban haladni. Ha pedig valami egyéb típusú nehézséged is van – például vizelet- vagy széklettartási gondjaid, pánikbetegséged, szorongásos zavarod –, akkor még fenyegetőbb lehet az azzal kapcsolatos bizonytalanság, hogy mikor szabadulhatsz ki innen. Mindezeken kívül hamar telítődhetünk a minket körülvevő látási-hallási ingerektől is: a sok autótól, a fényektől, a zenétől, a dudálástól, stb. 

Túlcsordult harag, áttolt reakciók

Fentiek miatt a torlódás rendkívüli túlterhelést jelenthet a pszichés rendszerünknek. Ezt a frusztrációt pedig hajlamosak lehetünk másokon levezetni: a többi sofőrön, az utastársainkon, vagy azokon a személyeken, akikkel a dugóból kikerülve találkozunk. Ez a legtöbb ember esetében kimerül pár öblös káromkodásban, egyfajta ingerlékenységben, összeszólalkozásban, de vannak, akik alap érzékenységeik, személyiségzavaraik miatt eleve nehezebben szabályozzák az érzelmeiket, indulataikat. 

Szomorú adat, hogy egy Los Angelesben végzett vizsgálat szerint a családon belüli erőszak eseteinek száma átlagban hat-kilenc százalékkal növekszik azokon a napokon, amikor hatalmas dugó van.

Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy a közlekedés nehézségei önmagukban vezetnének erőszakhoz. Hanem azt, hogy olyan stresszt jelentenek, ami megnöveli az esélyét annak, hogy a bántalmazó kiakadjon, és agresszívvé váljon. Kutatások egyébként azt is megerősítették, hogy hasonló a helyzet, amikor váratlanul veszít a helyi focicsapat: ez átlagban tíz százalékot emel a családon belüli erőszak előfordulási gyakoriságán. A férfi hazamegy – előtte feltehetően ivott is –, és a haragját a partnerén, a gyerekein tölti ki.  

 

Közegészségügyi kockázat

Araszolgatás közben persze sok üzemanyagot elpazarolunk, ami manapság még több költséget, illetve globális nyersanyag-veszteséget jelent. A járművek kipufogójából érkező gáz növeli a légszennyezettség mértékét, ami megemeli a légzési problémák rizikóját a lakosságban, különösen a gyerekeknél. Mit lehet tehát tenni, hogy legalább csökkenteni tudjuk a káros testi-lelki, gazdasági, környezeti következményeket?

Szerepe lehet természetesen a várostervezésnek is, de elsősorban nekünk, közlekedőknek. Egy bostoni felmérés például azt találta, hogy ha az autóval utazók számát egy százalékkal lehetne csökkenteni, és, mondjuk, átszoktatni őket a tömegközlekedésre, azzal 18 százalékos javulást lehetne elérni a forgalom áramlásában. Régóta beszélgetünk arról, hogy több munkatársnak, ismerősnek kellene összeülni egy autóban, vagy az is jó lenne, ha minél többen kedvet kapnának a kerékpározáshoz. 

Mit lehet tenni dugóban? 

Először is érdemes felkészülni rá, hogy lesz. Tanulmányok kimutatták, hogy jobban kezeljük ingázás esetén azokat a késéseket, amelyekre számítunk: ez visszaad a kontroll-érzetünkből valamit.

Tehát, ha elindulsz a Balatonra péntek délután, kalkulálj azzal, hogy torlódások lesznek, és néha csak lépésben halad majd a forgalom. Ha mégsem fog megtörténni? Maximum kellemesen csalódsz. 

A másik, amit érdemes megtenni, hogy előre kitalálod, mivel fogod elütni az időt, ha dugóba kerülsz. Persze ha már itt tartunk, az is fontos, hogy legyen nálad víz és élelem, hogy a testi szükségleteidről is gondoskodni tudj. Ha bekészítesz egy hangoskönyvet, vagy el tudsz intézni olyan telefonhívásokat (kihangosítóval!), amelyeket régóta halogattál, máris azt élheted meg, hiába álltok egyhelyben, te mégis haladsz a dolgaiddal. 

Ami még lényeges: ne engedj a nyomásnak. Ugyanannyi jogod van az úton lenni, mint bárki másnak. Ha hirtelen egy sávra szűkül a forgalom, ne akarj rögtön, akár pánikszerűen áttérni abba a sávba. Ne érezd rosszul magad amiatt sem, hogy egy ideig „beelőzöl” másokat. Akkor halad a leggyorsabban a forgalom, ha „cipzárban” tudtok menni, azaz mindkét sávot kihasználjátok. 

Ne gyorshajtással akard behozni

Problémát jelenthet az is, hogy a dugóból kikerülve az emberek hajlamosak rátaposni a gázra, hogy valamennyit lefaragjanak a torlódás okozta késésből. Az impulzívabb vezetés, a bevállalósabb manőverek viszont megnövelhetik a balesetek kockázatát. Egyébként is azt látjuk, hogy a balesetek száma a pandémia miatt tapasztalható 2020-as, illetve 2021-es csökkenés után ismét emelkedésnek indult. Közúti személyi sérüléses balesetek 2022. január eleje és május vége között országosan 5377-szer fordultak elő a Magyar Autóklub által közölt statisztikák szerint. Ez 1382-vel több a tavalyi, és 622-vel a tavalyelőtti év azonos időszakában mért adatokhoz képest – igaz, 500-zal kevesebb a 2019-es értékhez képest.

Idén május végéig 161 halálos baleset történt, ami szintén több a 2020-as, illetve a 2021-es év hasonló tragédiáihoz képest. 

Az Amerikai Pszichológiai Társaság által közölt részletes összefoglaló arra hívja fel a figyelmet, hogy a balesetek túlnyomó többségét még mindig emberi tényezők okozzák. David Strayer, a Utah-i Egyetem kognitív idegtudósa régóta kutat a témában, és azt találta, hogy a halálos kimenetelű baleseteket 90 százalékban négy fő tényező okozza: a gyorshajtás, az alkohol- és szerhasználat miatti bódult állapot, a fáradtság, illetve a figyelem kihagyása. Bár első ránézésre is érhetőnek tűnik, miért veszélyesek ezek az állapotok, a kutatások olyan összefüggésre is fényt derítettek, amikre nem feltétlenül gondolnánk. 

#1 Gyorshajtás: várostervezés, kognitív torzítások   

A kutatások egyik fontos tanulsága, hogy a gyorshajtás miatti veszélyek nem egyenletesen oszlanak el a népesség körében. Az ingázók hajlamosak a külső városrészeken rákapcsolni, ahol jellemzően munkások, szegényebb, és/vagy etnikai kisebbségekhez tartozó emberek élnek (Amerikában). Egy Washingtonban 2014–2021 között végzett kutatásból például az derült ki, hogy a városban történő halálos balesetek fele a két legszegényebb peremkerületből került ki annak ellenére, hogy a polgárok negyede lakott itt. 

Arról is lehet hallani, mennyire torzítunk, amikor azt hisszük, a gyorshajtással jelentősen előbb érünk oda valahova.

De a vizsgálatok szerint nemcsak azt becsüljük túl, mennyi időt takarítunk meg azzal, ha a megengedettnél gyorsabban közlekedünk, hanem azt is, mennyi ideig tartana megállnunk egy hirtelen fékezésnél. Egy svéd felmérésben azt kérdezték meg a résztvevőktől, mit gondolnak, ha 50 km/órával hajtanak egy iskola környékén, mekkora sebességgel ütnének el egy, az úttestre váratlanul kilépő gyereket. A becslések átlaga 20 km/óra volt, ami drámaian alulmaradt a valóságtól – attól, hogy valójában 37 km/órás sebességgel ütköznénk a diákkal.

Nem véletlenül van kitalálva a 30 km/órás korlátozás: a cél nem az, hogy kitoljanak velünk, hanem az, hogy ha bármi váratlan történik, időben lehessen feldolgozni információkat, és végrehajtani manővereket, biztonságosan tudjuk megállni, irányt váltani az autóval. 

Persze itt is van szerepe a várostervezésnek, az ergonómiának: a vizuálisan zsúfolt utak és a zavaros jelzések növelik a hibázás valószínűségét, a széles, tág horizontot kínáló főútvonalak pedig tudat alatt is száguldásra csábíthatnak minket. 

#2 Bódult állapot: nem kell függőnek lenni hozzá

Sokáig azt gondolták a szakemberek, az ittas vagy éppen szerhatás alatt álló sofőrök nagy részét azok teszik ki, akiknek amúgy is addikciós problémái vannak – de ez nem feltétlenül igaz. Az viszont

biztosnak látszik, hogy a gyorshajtók és a bódult állapotban vezetők között jelentős átfedés van. Mindkét csoportra jellemző az élménykeresés (tehát az intenzív ingerek preferálása), a kockázatvállalás, a gátlástalanság, az impulzivitás, a jutalmakra való fokozott érzékenység, és a gyenge döntéshozatali mechanizmusok.

Érdemes lehet tehát azokra a személyekre szabni az beavatkozásokat, akiknek összességében problémájuk van a viselkedéskontroll és az önszabályozás terén, mert ez jó eséllyel akkor is gondot fog okozni nekik (és másoknak!), amikor a volán mögé ülnek. 

#3 Kimerültség: nem mindegy, mivel kötöd le magad

A fáradtság akkor is nagyban hozzájárul a közúti balesetekhez, amikor nem konkrétan arról van szó, hogy elaludt a sofőr a volánnál. Ráadásul kutatások azt is kimutatják, nem is mindig a legjobb stratégiákat alkalmazzuk, hogy mentálisan frissebbek legyünk. Egy vizsgálatban például éjszakai műszakban dolgozó ápolókat kérdeztek meg arról, mit tesznek álmosság ellen, amikor vezetnek. Többségük a zenehallgatást említette, holott az indulás előtti gyors alvás vagy szunyókálás korábbi tanulmányok alapján sokkal többet nyomna a latba. 

A kimerültség természetesen abból a szempontból is releváns téma, hogy a vezetés során meg kell küzdeni a monotonitással (külön kifejezés is van rá: „autópálya-hipnózis”). Ez különösen teherautó-, kamion- és távolságibusz-sofőröknek jelenthet kihívást. A kérdés az, hogyan tudják úgy lekötni az agyukat, hogy közben ne terelődjön túlságosan el a figyelmük. Izraeli kutatók kísérletei alapján az egyszerű kvízkérdések (triviák) lehetnek azok a mentális feladatok, amelyek optimális mértékben fokozzák az éberséget. Az eredményen felbuzdulva egyébként Ausztráliában egy ideig ilyen triviákat helyeztek el hirdetőtáblákon, majd egy-két kilométerrel később egy újabb táblán lehetett olvasni a megoldást. Jó lenne nálunk is kipróbálni, én biztos szívesebben nézném őket, mint a plakátkampányokat. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

#4 Figyelemelterelés: belső és külső ingerek

Nemcsak az okostelefonod vagy a kocsidban található egyre bonyolultabb technológia lehet veszélyes vezetés közben, hanem az elkalandozás is.

Vizsgálatok szerint különösen a munkahelyi stressz jelenthet rizikót: ha túlságosan a feladataidon és a konfliktusaidon őrlődsz, akkor kevésbé fogsz figyelni arra, ami az úton történik.

Az is előfordulhat, hogy a gondjaid miatt kevesebbet alszol, tehát eleve fáradtan ülsz a volánhoz. De az ellenkezőjére is léteznek kutatási adatok: ha valaki a munkanapja során sikerrel old meg kihívásokat, akkor a hazafelé vezető úton is éberebb, energikusabb tud lenni. 

Ugyanakkor nem árt az óvatosság: tanulmányok szerint nagyobb eséllyel sértjük meg a szabályokat az otthonunkhoz közel. Talán azért, mert kialakul bennünk egyfajta feljogosítottság-érzés, hogy ez a mi területünk, itt mi diktáljuk, mit szabad és mit nem. Az nem baj, ha a sajátunknak érzünk egy helyet, de akkor inkább vigyázzunk rá, és mindenkire, aki ott közlekedik. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Yellow Dog Productions