–

Nem tudom, miféle karma köt a fukar emberekhez, de néha úgy érzem, vonzom őket, hogy aztán több-kevesebb sikerrel kezelni próbáljam a kínos helyzetek zavarodottságát és a szekunder szégyenét. (Hogy mire gondolok? Értesz, ha ültél már be például étterembe, kávézóba olyan emberrel, aki fizetéskor hosszú percekig számolgatja – esetleg számológéppel… – a rá eső részt, miközben a felszolgáló felette toporog, és egész testbeszéde azt sugallja, „nem, nem csaptalak be, ne aggódj”, de hiába, nem ússza meg a tételes elszámoltatást, hacsak fel nem ajánlod kínodban, hogy állod az egész cechet.) 

Talán azért is érintenek rosszul ezek a találkozások, mert nincs otthoni mintám az efféle konfliktuskezelésre, kifejezetten nagyvonalú felmenőkkel rendelkezem (oké, mindenki másképp lökött, tudom!). Annak ellenére, hogy az őseimnek mindig nagyon megfontoltan kellett költekezniük, (mondhatnám azt is egyszerűbben: jellemzően nagyon sokat dolgoztak nagyon kevés pénzért), Harpagon szerencsére egy se volt közülük.

Úgyhogy már felnőtt életemben csodálkoztam rá arra, hogy bizony vannak, akik olyan arcot vágnak, miközben a pénztárcájuk után nyúlnak, mintha a fogukat húznák, és ez nincs összefüggésben általában az anyagi helyzetükkel, sőt, gyakorta épp a kifejezetten jómódúak figyelik árgus szemekkel a forintjaik sorsát.

Barátságom is ment rá arra, bevallom, hogy egy idő után nem volt kedvem találkozni többé valakivel, mert, basszus, nem tudom vagy akarom szebben mondani: rettenetesen szarrágó volt. Diszkrétebben fogalmazva, kicsinyes volt a végtelenségig. És minden alkalommal, amikor kényelmetlen helyzetbe kerültünk a pitiánersége okán, rettenetesen éreztem magam: egyrészt bosszankodtam, másrészt még az is felötlött bennem: vajon jelentek-e bármit számára, ha minden közös tevékenység során az érdekli leginkább, hogyan spórolhatna a költségeken (akár az én káromra is).

Hogy mire gondolok pontosan?

Hogy jobban értsetek, összeszedtem a fukar emberek általam megtapasztalt leggyakoribb húzásait: íme!

1.
Az angolna

Úgy siklik ki minden helyzetből, amelyben a bukszájába kellene nyúlnia, mint élő hal a kezedből. Amikor közeleg a pincér a számlával, azonnal eltűnik a mosdóban, hátha kifizeted egyedül a számlát, és nem visz rá a lélek utóbb behajtani rajta a rá eső részt (természetesen nem arról a helyzetről beszélek, amikor eleve te vagy a meghívó, mert akkor értelemszerűen te fizetsz.)

Az angolna szemrebbenés nélkül elfogadja a meghívást, de sosem viszonozza. Ahogyan a suliban is szívesen elfogyasztotta más gyerekek szendvicseit, de a csokiját egyedül falta be persze, hisz már „beleharapott”. 

„Mit számít, hogy külön úton járunk, ha a célunk közös?” – Ma van az erőszakmentesség világnapja

WMN Life – 2021. október 2. – MMK

 

2.

A hamiskártyás

Fizetéskor derül ki rendre, hogy nem vett fel pénzt a kártyájáról. Hogy lehet fizetni kártyával az étteremben is? Az nem jó ötlet valamiért. Ha mégis hajlandónak mutatkozik rá, akkor váratlanul kiderül, hogy túllépte a limitet vagy elfelejtette a PIN- kódot, vagy valami más technikai zűrzavar támad. Mindig. Pironkodik, megmentésre váró őzgidaszemekkel méreget: persze, persze, majd én, hagyd csak… 

3.

A feledékeny

Megköszöni, hogy rendeltél neki is ebédet, kifizetted a csomagját a futárnál vagy beadtad helyette az osztálypénzt, de a hála hamar elpárolog. Olyan hamar, hogy hiába ígérte, rögvest utal, amint hazaér, soha többet nem jut eszébe a tartozása.  

4.

A potyautas

Előszeretettel csapódik oda a kasszánál a vele baráti, rokoni kapcsolatban álló párokhoz, családokhoz. Jól kalkulál, gyakorta megússza a fizetést, mert ha, mondjuk, a család egyik tagja kifizeti az övéi fogyasztását, akkor nem valószínű, hogy az egy plusz főtől elkéri az ő részét. Különösen, ha nő az illető, és a férfi állja a többiek (saját feleség, saját gyerekek stb.) cechét.

Potyautas haladó verziója a gyerekeivel sorol be a pultnál ácsorgó-rendelő ismerős mellé, akinek nyilván nincs szíve elkérni a kifizetett nyalánkságok árát, hisz a gyerekeknek lesz…

5.

A tyúkokkal fekvő

Mindig elsőként távozik a bulikból, vacsorákról, nehogy ő maradjon a végére, és neki kelljen elszámolni a pincérrel. (Jó, ez a része érthető, tényleg szívás utolsónak maradni, amikor a drága tételek egy részéről megfeledkeztek a többiek, különösen azokról, amelyeket nem is ők rendeltek, hanem valaki a szomszéd asztaltól.) Csakhogy a tyúkokkal fekvő továbbfejleszti a stratégiát. Forintra kiszámolja, milyen értékben fogyasztott, ha bizonytalan, akkor lefelé kerekít, ha mégis korrekt, akkor nem hagy borravalót. Azt majd adjanak mások, ha akarnak. Ha mégis jattol, akkor valami nevetséges összeget tesz rá az árra, mondjuk, tíz forintot, ez ellenben apropó arra, hogy nagylelkűen legyintsen távozás előtt, „itt a részem, nem, nem kérek vissza!”     

6.

A smucig lakótárs

Szívesen használja a samponodat, a fogkrémedet (a sajátját, ha van épp, gondosan becipzározza a neszesszerébe), a mosószeredet, a vécépapírodat. De ha ő vásárol be véletlenül, akkor jól látható helyre biggyeszti a blokkot, esetleg be is karikázza a szerinte csak téged érintő tételeket, és gondosan kiszámolva rávezeti, mekkora összegre számít tőled. Nehogy elfeledd az adósságodat, ahogy ő szokta.

7.

A könyvelő

Naplózza, legalább fejben, forintra pontosan, ki mennyivel tartozik neki szerinte, ki, mikor, mennyivel, mibe szállt be a közös programok során, és szívesen emlékezteti is erre a társait, ha netán késlekednének. Ha fizetésre kerül a sor, nyugtalanná válik, nyomasztja a feladat, nehogy egy fillérrel is túlszámlázzák, átverjék, megkárosítsák (nem mintha át tudná vágni bárki).

Ha úgy ítéli meg, nem korrekt az elszámolás, akkor lamentál. Nagyon hosszan magyaráz, alkudozik, firtat. Egészen addig, amíg a másik bele nem fárad a vitába, és inkább lemond a jussa egy részéről, csak szabaduljon. 

8.

A közösködő

Imád társulni, azaz összeállva venni például ajándékot közös ismerősnek, rokonnak. Így akár két legyet is üthet egy csapásra: olcsóbban megússza a beruházást, és nem neki kell rohangálni a meglepetés után.

9.

A katalógusrajongó

Lecseszi a szülőin az szmk-t, hogy miért nem az X boltban vették a mikuláscsokit, ott ugyanaz a márka öt forinttal olcsóbb, látta az újságban. A közös bevásárlás vele (végtelen) rémálom, a közös nyaralás szervezése meg egy jó nagy szívás: az ár-érték arány számára sosem megfelelő. Úgyhogy néhány hónapnyi levelezés után ki is hátrál a projektből, de addigra már úgyis elúsztak a legjobb lehetőségek, és ami maradt, azt is visszamondták, megrémülve az expartner kekeckedésétől.

  

10.

A kényszeres

Igazságtalanok lennénk, ha nem ejtenénk szót arról, hogy a fukarság, kuporgatás mögött gyakorta félelmek (elszegényedéstől, kiszolgáltatottságtól, tehetetlenségtől), múltból hozott szorongás, sőt akár kényszerbetegség is állhat. Az OCD (obsessive-compulsive disorder) kényszeres gondolatok és az azokat semlegesíteni kívánó kényszeres cselekedetek kombinációja, baromi nehéz megszabadulni tőle, és nagyon fárasztó az egyén számára is, aki valószínű, tisztában is van kényszeres cselekedetei haszontalanságával.

A túlzásba vitt spórolás ugyanúgy lehet az OCD jele, mint a mániás tisztálkodás-takarítás, a maximalizmus vagy a megszállott gyűjtögetés, tárgyak felhalmozása. 

És akkor elő a farbával: ti hogyan kezelitek a fukar embereket?

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/James Darell