Leszívnak, kihasználnak és mégis ők az áldozatok – Mérgező barátok a pszichológus szemével

–

Kiskoromban hajlamos voltam olyanokkal barátkozni, akik dominánsabbak voltak nálam. (Ez természetemből fakadóan, mondjuk, nem volt nehéz.) Picit mintha arra épültek volna ezek a kapcsolatok, hogy én támogatásra szorulok. 

És akárhányszor egy apró szintet léptem előre, azonnal megkaptam az arcomba, hogy „megváltoztam, és nem előnyömre”. 

Egész konkrétan egy olyan példa lebeg a szemem előtt, amit nem tudom, hogy hagyhattam szó nélkül. Épp életem egyik legkeményebb időszakán voltam túl. Szerelmi csalódás, szexuális abúzus(ok), komoly testkép -és táplálkozás zavar, minden volt. Aztán megismerkedtem egy fiúval (aki most a férjem és a gyerekeim apja). Nálunk lassabban nem nagyon lehetett volna haladni, mindketten sebesültek voltunk. A kezdeti nehézségek és kínlódások után együtt kezdtünk el gyógyulni. Kaptam izgalmas munkalehetőséget is.

Végre kisütött a nap, újra kaptam levegőt. Nem sírtam folyton, és nem akartam kiütni magam már a nap első felében. Erre leültetett az akkori egyik legjobb barátnőm, hogy elmondja, mennyire megváltoztam, és hogy „nem vagyok önmagam”.

Én, marha, addig azt gondoltam, hogy a legjobb dolog, ami történhetett, hogy megváltoztam, hiszen pokoli állapotban voltam egy bő éven keresztül. Folyton meg kellett engem menteni. És hopp, már nem kellett. És ez a „barátnőmnél” kiverte a biztosítékot. Az örömömnek örülni nem tudott, bizonygatta, hogy rossz úton járok.

Esküszöm, magamba szálltam.

Elkezdtem hinni neki. Ám mivel az életem tényleg kezdett más irányt venni, és ez továbbra is meglátszott rajtam, így ez a „barátnőm” egy ponton túl nem jelentkezett többé. És én sem kerestem. Hosszú ideig tartott eljutni odáig, hogy ne hibáztassam magam azért, mert végre nem szorultam megmentésre, mert végre nem éreztem pokolinak a létezést. Boldognak, boldogabbnak lenni, változni nem bűn. 

Az évek során azt láttam, nem egyedi, nem elszigetelt eset az enyém, sok ilyen történet van. Anya sokszor figyelmeztetett korábban is, hogy vannak olyan barátok, akiknél az ellenség is jobb, akiknek csak egy lépcsőfok az ember felfelé, vagy egy eszköz az egója legyezgetésére.

Felhívtam, hogy beszélgessünk kicsit erről. 

Szabó Anna Eszter/WMN: Mi a különbség a toxikus, és a rendes, normális barátság között?

Kazimir Ágnes: Az egészséges barátság definíciója: olyan emberi kapcsolat, amely kölcsönös ragaszkodáson, szimpátián és bizalmon alapul. Amelyben a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, lojalitás, együtt érző képesség, nyitottság, őszinteség, törődés megkérdőjelezhetetlen.

Sz. A. E./WMN: Mitől válik mérgezővé egy barátság? 

K. Á.: Többféle toxikus barátság létezik. Van olyan, ami eleve az, sosem volt másmilyen, csak a szenvedő fél nem veszi észre. De egy korábban teljesen normális barátság is elbillenhet ilyen irányba. Amikor lassan csökken, majd megszűnik a kölcsönösség, és fokozatosan minden komponens elvész, amitől a barátság jó, az intő jel. Érdekkülönbségek alakulnak ki, egyre inkább a rivalizálás válik alappá. 

Sz. A. E./WMN: Az ilyen átalakulásnak milyen tünetei vannak?

K. Á.: Például az idézőjeles „odaszúrogatások” tipikusak.

Az irigység és a rosszindulat gyakran durva vicceskedésekben mutatkozik meg.

Aztán egyre több feltételhez kötődik az, hogy túllendüljenek a mind gyakrabban adódó feszültségeken. Amin eddig csak nevettek egyet, az hirtelen nehezen emészthetővé válik, szinte minden elhangzó szó vagy tett jelentősége felnagyítódik. Amikor ezt a megbántott fél észreveszi, a másik letagadja, és értetlenkedik. Elhiteti a másik féllel, hogy ő a hibás. A másik fél pedig jó nagy adag bűntudattal el is hiszi. Pedálozni kezd, amit a másik nagy kegyesen elfogad. Aztán minden megy tovább, mintha mi sem történne lenn a mélyben. A felszínen a barátság még mindig örök és töretlen. Amíg nem kezdődik az egész elölről. És egyre többször kezdődik elölről. 

Sz. A. E/WMN: Ha érdekvezérelt a barátság, az is mérgező kategória?

K. Á.: Igen, lehet az. Tipikus példája, amikor az egyik elszereti a másiknak fontosat, legyen az cél, partner, gyerek, stílus, bármi. És azt akarja, hogy amit ő átvett, az már csak az övé legyen, ezért kilép, hogy ne legyen már ott a „referencia”, a titkaik tudója, az eredeti példány. Ő akar az eredeti lenni. Nem akar osztozni tovább, vagy ha igen, akkor már csakis az új szerzeménnyel, új baráttal, új társsal, új céllal.

Az érdekbarátságok mindig szakítással végződnek, és általában az dobja be a törülközőt, aki kiszipolyozta a másikat. Megtalálja a módját annak, hogy ő lehessen az áldozat.

Minden kapcsolat lehet toxikus, ha az egyik féltől elvesz. Kiderülhet, hogy valakinek csak addig fontos a barátság, ameddig együtt kesereghetnek vagy örülhetnek, együtt reklámozhatják a nagy összefonódást, kirakatban szerethetik egymást. Általában ezek elég felszínes barátságok, nem is egymást szeretik, hanem inkább a hasznot, amit az a kapcsolat hoz. Persze, ha ez mindkét félre igaz, az más eset. Ha viszont csak az egyikre, az tényleg mérgező, hiszen egy ponton ott találhatja magát a kihasznált fél, mintha megcsalták volna. Egy barátságban, de tulajdonképpen akármilyen kapcsolatban mindig érdemes figyelni, mennyire kiegyenlített a viszony. Ne tartsuk a hátunkat biougródeszkaként, ha a másik fél láthatóan csak használ minket. Mi szükség olyan barátra, aki mindenben a saját érdekeit figyeli, akinek nem számít a mi boldogságunk, csak amíg abból neki haszna származik? 

 

Sz. A. E./WMN: Velem, tudod, megesett, hogy egy hosszabb, boldogtalan periódus után végre jól lettem, és volt olyan barátnőm, akinek ez nem tetszett. Ő attól érezte nyeregben magát, hogy hozzá képest én kiszámíthatóan mindig a padlón voltam. Ez is érdekvezérelt attitűd, nem?

K. Á.: Az bizony. A mérgező fél nem viseli jól, ha a másik kikerül az addig megszokott közös állapotból, és, mondjuk, boldog lesz. A jóban osztozni nem tud, és nem is akar, hiszen neki tökéletesen megfelelt az, hogy ő adja a tanácsokat, hogy a másikhoz viszonyítva az ő élete boldogabbnak, sikeresebbnek látszott. Kifordított helyzet ez, mert nagyon gyakran pont a toxikus barát érzi magát áldozatnak, amiért nem értékelik az ő megjegyzéseit, tanácsait és mindazt, ami az ő barátságával jár. Tényleg képes elhinni, hogy ő a szenvedő fél, mert ez már egy belső dilemma. A féltékenység, a fájdalom, a kirekesztettség érzése nehéz lélektani dinamikát keverhet ki. 

Sz. A. E./WMN: Honnan lehet tudni, hogy egy barát mérgező, vagy csak őszinte aggódásból konstruktívan próbálja segíteni, terelni a másikat? Nem feltétlenül toxikus valaki azért, mert nem tud mindennek örülni, aminek a másik.

K. Á.: Nyilván az ember lehet boldog hülyeségektől is, vagy érezheti magát nagyon jól egy olyan helyzetben, ami kívülről nézve láthatóan nem működik, illetve rossz irány. Ilyenkor az ember rizikót vállal azzal, ha szembesíti a a barátját az esetleges árnyoldallal. Az azért általában elég világosan látszik, hogy mi vezérli az embert, a valódi aggódás, a birtoklási vágy, vagy az ego.

A mérgező barátságok közt gyakori, hogy leképezi a szülő-gyerek mintát. „Én tudom, neked mi a jó.” A gyerekszerepben levő boldogan alkalmazkodik ehhez, a felelősséget a saját sorsa felett nem vállalva, tényleg, mint egy gyerek.

A baj akkor van, ha ebből kinő, és azt mondja, „most már tudom, kösz, ne segíts”. És mint a bekebelező szülő, a bekebelező barát is felháborodik, és az „én mindig a javadat akartam” jelszóval agonizálni kezd, bűntudatot keltve. Az is gyakori, hogy az egyik fél folyton használja a másikat, de ha a másik, mondjuk, kritikát fogalmaz meg, abból már nem kér, belső munkát nem tesz bele, inkább azonnal kilép a barátságból.

Sz. A. E./WMN: Vannak olyan embertípusok, akik valamiért újra és újra áldozatául esnek az ilyen barátoknak. Vajon a toxikus barát is jellemzően minden barátját mérgezi? 

K. Á.: Akit ismétlődően kihasználnak, leszívnak, eldobnak, elnyomnak, annak nyilván sok teendője lenne az önismerettel, önértékeléssel. Nem véletlenül találják meg őket a zsarnokoskodó emberek, hiszen ők tökéletes „táplálékok”. A toxikus, elnyomó barátnak szüksége van az elnyomott fél nyomorára, függésére, ezért igen, a mérgező ember jellemzően mindenkit leszív, mindenkin átlép. Nem azért, mert gonosz. Hanem mert ez fakad belőle, sokszor teljesen tudattalanul. 

Sz. A. E./WMN: Hogyan érnek véget ezek a barátságok? 

K. Á.: Gyakori, hogy egyik napról a másikra. Sokszor az is megesik, hogy egyik fél sem érti, mi történt tulajdonképpen. Eljön egy pont, amikor a mérgező fél túllép egy határt, ami már a másiknak nem fér bele, és azt mondja, elég volt. Ez a szerencsésebb, ámde ritkább forgatókönyv. A jellemzőbb inkább az, hogy a mérgező fél kiszipolyozta a másikat amennyire lehetett, minden hasznot kihúzott belőle, időt, energiát, szeretetet, akár anyagi vagy szakmai sikereket, bármit és mindent, majd pár rövid mondatban, e-mailben, sms-ben, telefonon, vagy akár máson keresztül üzenve „szakít”. És természetesen „a másik a hibás, ő tehet róla”. 

  

Sz. A. E./WMN: Mit tehetünk, ha észleljük, hogy egy toxikus baráttal van dolgunk? 

K. Á.: Azonnal dobbantani kell, amint felismertük a helyzetet. Ne gondoljuk, hogy megússzuk sértődés nélkül, úgyis előbb-utóbb ő lesz az „áldozat”, akkor is, ha az ő forgatókönyve szerint játszunk. Mondani könnyű persze. De nem nagyon van más mód.

Sz. A. E./WMN: Létezik olyan, hogy mindkét fél mérgező?

K. Á.: Persze. Gyakori, hogy mindkét félnek érdeke származik a barátságból, de valódi alapja a kapcsolatnak nincs, és ezért nehezen viszonyulnak egymás életeseményeihez, változásaihoz. Mérgező kapcsolatok ezek, amikben előbb-utóbb valaki sérülni fog. Vagy csak simán egy ponton ejtik egymást és jöhet a következő „áldozat”.

Sz. A. E./WMN: Mi marad egy mérgező barátság után? 

K. Á.: Az bennük a legveszélyesebb, hogy rejtve pusztítanak.

A toxikus barátságok rombolják az önértékelést, leszívnak. Egyik komolyan sérül, míg a másik megkönnyebbülve továbblép.

Komoly, gyakran lelki támogatást igénylő helyzetek ezek, mint minden csalódásból fakadó veszteség és fájdalom. Ráadásul a barátságokban a legféltettebb titkait is megismerjük a másiknak, és közös élmények, emlékek is vannak. Amikor borul a barátság, kérdés, mivé lesznek ezek, és mihez kezdjünk ezekkel, hisz eddig egy közös szövetség megbonthatatlannak hitt szövetét képezték. A feldolgozás a helyére teheti ezeket a veszteségeket. Megmutathatja az őrizendő értékét, de kimutathatja, hogy milyen méreg pusztított: önzés, irigység, rivalizálás, hazugság vagy primitív számítás. A mérgező kapcsolatok sokféle ruhában álcázzák magukat, de lényegében a fenti tartalmak mentén pusztítanak. 

Sz. A. E./WMN: Önzés, irigység, rivalizálás, ez mindenkiben benne van. Akkor valójában nem is létezhet igaz barátság? 

K. Á.: Létezik, csak ritka, meg kell becsülni. Igaz barátság a kölcsönösség jóban-rosszban, az osztozni tudás, a szeretetáramlás öröme, a fájdalmak közös elviselése, amikor örülök annak, hogy letörlöm a könnyeit, és nem gondolok arra, hogy taknyos lesz a zsebkendőm. Vannak ilyenek, mint ahogy igaz szerelmek is vannak, igaz, mindezeket a sors nem adja könnyen.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Motortion