–

Már kislányként is Barbie-k helyett inkább „pisilős, hordozós” babával játszottam

Anyukámmal szoros a kapcsolatom, amit nagyon szeretek, és azt is, hogy nincs köztünk nagy korkülönbség. Először furcsállottam, amikor valaki tesóknak vagy barátnőknek nézett minket, de sosem zavart. Még nem volt 24 éves, amikor életet adott nekem; a barátnői között és a családban is ő volt a legfiatalabb. Elhatároztam, hogy én is valami hasonlót szeretnék a gyerekeimmel, ha megtaláltam a társam, hogy ne legyen akkora generációs szakadék köztünk, és értsük egymást… De kicsit más időket élünk most, így ez nálam még várat magára. Viszont van a közelemben néhány fiatal, nagyon inspiráló nő, akik már szültek, ezért megkérdeztem őket, hogyan élték meg a korai anyaságot.

Katában, Juditban, Sárában és Juciban az biztosan közös, hogy még nem voltak 23 évesek, amikor megszületett az első babájuk

Kata Angliában élt és dolgozott, Judit is már a munka világában tevékenykedett, Sára épp befejezte az alapszakot, és gyerekeket oktatott, Juci pedig még bőszen koptatta az egyetemi padokat, gyakornokoskodott, és pont Erasmusra készült, amikor megtudta, hogy babát vár. Ennyire fiatalon elég ritka, hogy valaki már tudatosan tervezzen gyerekvállalást (ugyanakkor nem is ördögtől való, Katáéknál ugyanis ez történt), viszont igent mondani egy kis élet érkezésére nem csupán ettől függ.

Amikor egy párkapcsolatban mindketten jól érzitek magatokat, úgy gondoljátok, talán meg is találtátok az igazit a másik személyében, előbb-utóbb a gyerekvállalás is napirendre kerül. Juci és párja gyakran diskuráltak arról, bár többnyire teoretikusan, hogy milyen szép babájuk lenne, és milyen jó volna egy családdá válni, önmaguk fölött rendelkezni. Sáráéknál is többször szóba került a téma:

„Tavaly volt egy mély beszélgetésünk azzal kapcsolatban, hogy úgy érezzük, készen állunk rá, és mennyire vágyunk erre az egészre. A következő hónapban pedig »váratlanul« megfogant a kisfiunk.”

„Ilyen fiatalon márpedig nem lehet felelősségteljes szülőnek lenni?!”

Judit felidézte az egyik ellenvéleményt, amelyre szerencsére nem hallgatott anno.

Ahány ház és gondolkozás, annyi fogadtatás. Juci rokonai azon léptek túl nehezen, hogy még be sem fejezte az egyetemet, illetve az, hogy egy zenésszel tervez közös jövőt. Első hallásra egyedül a nagypapája örült a baba érkezésének és a ténynek, hogy dédnagypapa lesz.

Sok esetben a korábbi baráti társaság, habár támogatóan állt a gólyahírhez, a megváltozott és eltávolító élethelyzetekből adódóan sajnos borítékolható volt a lemorzsolódás,

amit Judit nem különösebben bán. Juci viszont ezt néha nehezen éli meg, úgy érzi, nincs kivel megosztania őszintén az elakadásait, mert míg a kortársai leginkább a kredit túllépésen aggódnak, addig az anyukás csoportok aktív tagjai többnyire tíz évvel idősebbek nála, és máris a féléves gyerek iskoláztatásán gondolkodnak.

Kata és Sára kicsit kedvezőbb hátszéllel indultak, az ő szeretteik egyöntetűen boldogan fogadták a hírt, és egymástól függetlenül abban is egyetértenek, hogy a korosztályunk számára újra természetes a fiatal szülőség, ahogy az is, ha valaki teljesen elzárkózik az anyaság gondolatától.

A párjuk vagy az anyósuk/anyukájuk támogatása egytől egyig sokat jelent számukra, így az anyaságuk megélésén felül, ha csak lopott negyedórákra is, de magukkal is tudnak törődni.

A beszélgetések során egyvalamiben biztos lettem: az anyává vált nők hajápolása hétköznapi luxussá értékelődik fel, ugyanis az arra fordított időt (legyen az egy gyors hajmosás vagy eljutás a fodrászhoz) mindannyian kiemelték. Sajnos van olyan, hogy összecsapnak a fejük fölött a hullámok, Juci épp egy ilyen nehéz időszakot él most, de az az önállóság, amit a kislánya biztosít számára, mindig továbblendíti.

„Nagyon tudatosan készültem rá”

Szinte bármelyiküktől idézhetném ezt a gondolatot, hiszen generációsan nagyon fontos lett a tudatos felkészülés a várandósság és a szülés minden mozzanatában.

Nem meglepő módon, a leendő anyák érteni akarják, mi történik velük, mi zajlik a testükben, milyen lehetőségeik vannak, és azok milyen következményekkel járnak.

Sára azt mondja: „Szülés közben végre igazán megélhettem, hogy a tudás hatalom”.

Nagyon sokat olvasott a témában, inspirálta az On The Spot 9 hónap alatt a Föld körül sorozata, és szívesen nézte a Hoztam e világra YouTube-csatorna szüléstörténeteit is. 

A bábák szerepét és hogy milyen nyugalmat és magabiztosságot adtak neki, rajta kívül Juci is kiemelte. Az őszinteségük és szakmai tudásuk, illetve az a támogató közeg, amit a szülésfelkészítő tanfolyamon kialakítottak, sokat segített neki a szülésre hangolódni, és így az otthonszülés élménye, ahol minden olyan magától értetődő és természetes volt, rendkívüli erővel ruházta fel őt.

A szülésfelkészítő mellett az angliai terhesgondozás pozitív tapasztalatait Kata így meséli: „Rögtön hívtak tolmácsot, hogy biztosan értsük egymást”. Utána a magyarországi szakember keresése is viszonylag gördülékenyen ment náluk.

Bizonyos emberek, ha nem is riogatásnak szánják, szeretik hosszan ecsetelni a szülés közben jelentkező fájdalmakat és történéseket, ezzel esetleg megijesztve a szülés előtt álló nőket. Épp ezért Judit szerint kiemelten fontos a korrekt tájékozódás, és hogy olyan közeg vegyen körül – materiális és emberi egyaránt –, amelyben szülés közben is biztonságban érzed magad.

Jó anyának lenni baromi nehéz, ezért erre a szerepre is tudatosan készülnek sokan már akár a várandósság előtt is.

„Vekerdy könyveit már a kezdetektől mindenkinek ajánlom” – meséli Judit.

A szakirodalmakon felül még a közösségi média ereje is nagyon szembetűnő, és ahogy fiatalodik a mamiközösség, úgy tevődik át az egymásra találások és ventilálások egy része a Facebook-csoportokból az Instagram felületére (persze előbbi továbbra is aktív közösségformáló erővel bír).

Többek között motivátorrá és a tudás átadásának helyszínévé vált a képmegosztó fórum, én is szívesen olvasom például Szabó Anna Eszter, Visnyei Barbi vagy dr. Benkovics Júlia – Magunkról gondolatait női test, szülés, anyaság témában.

A közösségi médiában fellelhető hiteles, de közérthetően és szemléletesen bemutatott módszerek, az őszinte kommunikáció és a virtuális tapasztalatcsere a beszélgetőpartnereimnek is sokszor nyújtott már támaszt,

bár Sárát eleinte kicsit meg is ijesztette. Valamiért azt gondolta, az általa olvasott sok-sok nehézség és probléma majd mind egyszerre fog náluk jelentkezni, de hál’ istennek erről szó sincs, és jóval könnyebbnek éli meg az anyaságot, mint számított rá. Ha épp nincs durva Covid-helyzet, a személyes találkozások is erőt adnak, Kata már több ízben szervezett baba-mama programokat a lakóhelyén, és ezt őszintén ajánlja másoknak is.

  

„Azt tedd, ami jólesik…”

„Ne azt, amit az okos könyvek vagy az anyád mondanak. Azt tedd, amiben hiszel!” – ezt üzenné Juci a szülés előtti önmagának.

Azt hiszem, ez univerzálisan értendő nemtől és kortól függetlenül, mindannyian szépen zsebre tehetjük. Sára és Judit arra biztatná néhány hónappal ezelőtt magát, hogy ne aggódjon, mert minden oké lesz. Kata az öt évvel fiatalabb énjének csak annyit mondana, hogy amikor teheti, aludjon mindig, mert ez nagyon sokszor nem tőle függ majd, később pedig már tényleg nem lesz rá idő.

Azt képzelem (egyelőre teljesen laikusként), hogy minden anya átéli közel ugyanazokat az érzéseket – ez köti össze a közösséget, a kilenc hónap, a kevés alvás, az, hogy vannak elakadások és boldogságok. Mindegy, hogy időben és térben merre tartunk, vagy életkorban és -helyzetben hol járunk.

– Ka-ka, ka-ka – gügyögte Juci kislánya.

– Ez a végszó: megyünk kakálni – mondta végül Juci, mielőtt leraktuk a telefont…

Deli Csenge

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/AleksandarNakic