– 

Milyen (lenne) tehát az „ideális iskola”? – tettük föl a nyitókérdést a négy gimnazistának. Az alábbiakban válaszaikból szemezgetünk:

„Figyelembe veszi, hogy nem minden gyerek tud ugyanúgy tanulni. Nincs hátrányosan megkülönböztetve, akinek kevésbé megy, és az osztálytársai se piszkálják emiatt. Ha mégis van ilyen konfliktus, akkor azt a tanárok tudják kezelni, és meg is teszik.” (Lili)

„A diákok érdekeit priorizálja. Rengetegszer volt olyan tapasztalatom, hogy a házirend szerint nem írhattunk volna negyedik- ötödik témazáró dolgozatot egy nap, viszont a tanárok így tudták csak megoldani. Ez tipikusan olyan eset, amikor a tanárok érdekei fontosabbak a diákok túlterheltségével szemben.” (Panka)

„Több praktikus tudást tanít. Nemcsak a tanulmányokra, akadémiai képességekre figyel, hanem más képességeket is erősít, mint a talpraesettség, kreativitás, tehetséggondozás.” (Panka)

„Elfogadó és nyitott. Ha valakinek speciális igényei vannak, akkor arra is különös figyelmet fektetnek. Ha valaki eltér az átlagtól, ezt is elfogadják.” (Panka)

„Megértő és közösségépítő. Fontos, hogy nemcsak az osztályban, hanem az egész intézményben jó közösség vegyen körül.” (Bori)

„Jobban együtt tud működni egy osztály, és könnyebben meg lehet oldani a problémákat, ha a közösség rendben van. Ha bizalom van, a diákok egymás felé is tudnak fordulni, nem csak a tanárok felé.” (Dóri)

„Alapvetően jól elvannak egymással az emberek, nem utálják ki egymást. A mi osztályunkban elég nagy klikkek vannak, és a kimondatlan feszültség is érezhető, mert szétváltak meg összejöttek baráti társaságok, és jó lenne, ha ezt valahogy tudnák kezelni egy iskolában. Jó lenne közösségépítő dolgokat csinálni, de nem úgy, hogy csak bizalomjátékokat játsszunk, hanem belecsempészni a mindennapokba.” (Lili)

„Egy biztonságosnak mondható hely.

Ne szorongással és stresszel kelljen odamenni, vagy azzal, hogy meg kell felelnem, hogy félek a kudarcélménytől, vagy attól, hogy nem fognak befogadni, hogy nem találok barátokat. Hanem egy olyan hely legyen, ahol bizalommal fordulhatok a diákok és a tanárok felé,

és tudom, hogy ha segítségre van szükségem, azt megkaphatom.” (Panka)

„A tanárok megtanítják a gyerekeket rendesen kommunikálni. Ha például valaki jelez valamit, hogy ez meg az nem tetszik, akkor ne megsértődjenek, hanem tényleg elfogadják azt, elfogadják mások érzéseit, és úgy fogják fel, hogy erre a másiknak szüksége van. Azt vettem észre, hogy nehezen értik meg egymást az emberek – a gyerekek is –, és nehéz elmondani, amit szeretnél, úgy, hogy a másiknak is úgy jöjjön át, ahogy te gondolod. Ha ezt lehetne segíteni, és nem méregből meg sértődésből beszélgetnénk, vitáznánk, jelezni lehetne a problémákat, az az egész emberiségnek jót tenne.” (Lili)

„Hangsúlyt fektet a digitális tér megfelelő használatára. A kisebbeknél például sokszor le kell adni reggelente a telefont és minden okoseszközt, tehát gyakorlatilag nincsenek náluk egész nap. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz módszer, de fontos lenne, ha volnának kifejezetten olyan órák is, amelyeken megtanítják, hogyan használjuk felelősségteljesen a közösségi médiát és az egész internetet. A digitális eszközök használatára is fontos lenne megtanítani a diákokat.” (Panka)

„Több egyéni figyelmet kapnak a diákok. Otthon a szülők nem szakemberek, ezért ez különösen fontos. Akár úgy, hogy van egy mentora a diákoknak.” (Dóri)

„Interaktív. Az oktatásra is értem, ahogy a tanárok »leadják« a tananyagot, de a diákok között is fontos lenne. Nem csak mindenki passzívan bejár, hogy »bemegyek, ott vagyok nyolc órát, és hazamegyek«, hanem tényleg történik valami. Kisebb csoportokban ez jobban működik, ott nem jellemző, hogy valaki csak elfekszik a padon és szenved, ami egy harminc fős csoportnál már gyakori.” (Dóri)

„A diákok tisztelik a tanárokat. Nálunk van egy tanár, akit mindenki nagyon szeret, mindig szívesen segít, viszont az óráján senki nem figyel, és borzasztó konfliktusok szoktak kialakulni. Ezért kellene, hogy a tisztelet kölcsönös legyen.

Utálom hallgatni, amikor tanárokat ócsárolnak, mert közben azért nekik is nehéz a dolguk. Oké, hogy figyelnek a diákokra, meg ők az elsők, de a diákoknak is elég fontos lenne, hogy tiszteletben tartsák őket.” (Lili)

„A tanárokat megbecsüli a vezetőség. A tanárok felett is van egy intézményvezető, és nekik is fontos, hogy bizalommal fordulhassanak hozzájuk, és egy kompetens vezetői rétegnek kelljen felelniük.” (Panka)

„Valódi kapcsolat és közeli viszony van a tanárokkal. Én úgy érzem, hogy köztünk megvan a kölcsönös tisztelet, de nincs kapcsolat a tanárokkal. Nagyon távolinak tűnnek. Amikor alsóból gimibe mentem, nagyon nagy váltás volt. Főleg a tanárok közötti kapcsolat miatt, mert míg alsóban nagyon figyeltek ránk, gimiben szabadon lettünk engedve, és nekem ezt elég nehéz volt kezelni. Nem tudtam kihez fordulni, még fiatal voltam. Egy mentori rendszer mindenképpen javítana a tanárokkal való kapcsolaton, vagy ha közös programokat is csinálnak az iskolában, amiben nemcsak a diákok vehetnek részt, hanem a tanárok is.” (Bori)

„Nagyon sokat lehetne javítani kötetlen beszélgetésekkel, és erre nagyon kevés lehetőség van. Mi, diákok egymás között rengeteget beszélünk, de, ugye, különböző tanárok tartják a különböző órákat, és 45 percre találkozunk velük. Órákon kívül nagyon kevés lehetőség van megosztani egy-egy történetet velük, gyakorlatilag csak osztálykiránduláson, és akkor is csak két pedagógus van ott. Alsóban két vagy három tanárunk volt, és nem hét különböző ember tanított minket. Kevesebb emberhez jobban kötődtünk, könnyebben alakítunk ki velük mélyebb kapcsolatot. Ahogy egyre nőnek a gyerekek, olyan mennyiségű követelmény van, amit teljesíteni kell mind a diákoknak mind a tanároknak, hogy idő és energia sincs rá.” (Panka)

„Tudom, hova kell fordulni, és tájékoztatnak a jogaimról. Ezt nagyon hiányolom. Én a jogaimról soha nem hallottam az iskolában. Amikor felvetettem ezt azt osztályfőnökömnek, akkor az volt a válasz, hogy »mindig a jogokról van szó, és a kötelességekről soha«.

Úgy állítják be, hogy a gyerekek szerint »nekik mindent, ők meg semmit«, miközben pont fordítva van. Nem értem, miért képzelik ezt. Már sokat hallottam, hogy mindig csak a jogainkról beszélünk, de én soha nem tudtam róluk semmit.

Valamikor ötödikben benne volt a tankönyvben, hogy léteznek emberi jogok, élethez és méltósághoz való jog, és így ennyi. Valahol az is a gyerekekkel szembeni tisztelet kérdése, hogy mennyit beszélünk erről.” (Dóri)

„Sokkal korábban megválasztható lehetne, hogy mit szeretnénk tanulni. Már elég fiatalon körvonalazódott bennem, hogy mik azok a tantárgyak, amiket szívesen tanulok, és amik egyszerűen nem érdekelnek, és nem szeretném ezzel tölteni az időmet, de mégis kötelező. Nem az a baj, hogy egy bizonyos szintig kötelező tanulni, de szerintem az is rettenetesen magas. Van olyan oktatási rendszer, ahol tizedik környékén tesznek egy végső vizsgát, és az utolsó két évet csak olyan tantárgyakkal töltik a diákok, amit maguknak összeraknak.” (Panka)

„Legalább egy órával később kezdődik a tanítás. Én hatkor kelek fel ahhoz, hogy nyolcra beérjek, de ismerek olyat, akinek ötkor kell ébrednie, és nem hiszem, hogy ez olyan jót tesz a gyerekeknek, főleg, hogy sokunknak vannak különórái, sportolunk is, így későn is érünk haza.” (Bori)

„Ingyenes és jó tömegközlekedés van az iskolába.” (Panka)

„Nálunk az az út, ami megfelelő tömegközlekedéssel 20 perc is lehetne, most egy óra, mert óriási kerülőt kell tenni. Ez egy sokak által használt útvonal, amire, ha betennének egy buszjáratot, az több iskola diákjainak is segítene. Jó lenne az iskolákat összekötni a településekkel, vagy ha lennének valamilyen sulibusz-szerű megoldások. Hallottam, hogy Hollandiában van olyan, hogy nem vesznek fel olyan suliba, ahova nem tudsz elmenni gyalog vagy biciklivel. Az iskolának a közeledben kell lennie. A távolság elég sok lehetőségtől elzár, ha közelebb lehetnénk, az sok fáradságtól megkíméli a szülőket és a gyerekeket is. Ehhez persze az kellene, hogy ne legyenek ekkora különbségek az iskolák között.” (Lili)

„Van olyan közösségi tér, ahol az órák után mindenki le tud ülni beszélgetni.

Ne az legyen, hogy amint végzünk az órával, mindenki menekül az épületből, és inkább sétálunk a legközelebbi kávézóig, csak hogy ne kelljen ott lennünk, hanem legyen egy olyan hely, ahol beszélgetni, kreatívkodni, projekteken dolgozni, bármi.” (Panka) 

„Figyelembe veszi, hogy biológiailag ki mire képes. Nemrég voltam egy előadáson, ahol elmondták, hogy már évtizedek óta ismert tény, hogy egy hatéves gyereknek még nem úgy működik az agya, hogy fel tudja fogni a nullának a létezését. Mégis már az elejétől így kezdik tanítani a számolást.” (Dóri)

„Izgalmasabb, más tantárgyak is vannak. Én például nagyon örülnék, ha lenne önvédelmi oktatás.” (Panka)

„Vagy ha olyat tanítanának, hogy most éppen mi történik a világban.

Ha tájékozott vagy, akkor nem hiszel el mindent, és te is könnyebben tudsz változtatni dolgokon.

Érdekes lehet, hogy 3000 évvel ezelőtt mi történt, de fontos, hogy a mostani problémákat megértsük, például a környezetvédelem kérdését, vagy hogy a mindennapi életünk milyen hatással van a Földre – onnantól kezdve, hogy mit eszel, vagy hogyan használod az autót.” (Lili)

„Mindenki érzi a felelősségét az iskola iránt. A diákok, tanárok, igazgatók is nyíltan ki tudják fejezni a problémáikat, és ezzel kapcsolatban befogadó a másik fél.” (Bori). 

„Amin mi tudnánk változtatni, az az, hogy több tiszteletet adunk tanároknak és diáktársaknak egyaránt, és nem piszkáljuk egymást. A többi helyzetben nagyjából tanárok kezében van az irányítás.” (Lili)

„A diákokon sok múlik, de az órák elsősorban a tanárok felelőssége. Ég és föld a különbség, hogy mennyire érezzük jól magunkat az egyik és a másik órán, vagy mennyire haladunk jól az anyaggal. De a vezetőségtől is függ, hiszen a tanárokon is nagyon sok teher van. Előfordult, hogy panaszkodtak arra, hogy mennyire meg van kötve a kezük az iskolában, sőt volt olyan tanár, aki el is ment emiatt.” (Dóri)

„Az is releváns, hogy a szülők mennyit tesznek ebbe bele. Sok múlik azon, hogy a szülő mit mond otthon az iskoláról, mennyit beszélget a gyerekkel arról, hogy jól érzi-e ott magát, mi az, ami jobb lenne, és ha kell, ő is jelzi azt az iskola felé.” (Panka)

„Jobban belelátunk abba, hogy mi jár a tanárok fejében. Volt olyan kezdeményezés nálunk, hogy a diák-önkormányzatosok beülhessenek a tanári konferenciákra, de azt mondták, hogy »nem, mert feszélyezné a tanárokat«.” (Lili) 

A sok és sokféle izgalmas vélemény után adta magát a kérdés, hogy a gyerekek beszélgettek-e valaha az iskolában arról, hogy milyen lenne számukra egy ideális iskola. Erről ezt mondták:

„Nem emlékszem, hogy a tanárok kérdeztek volna erről. Előfordult, hogy a diák-önkormányzattól bejöttek az osztályba, és megkérdezték, lenne-e valamire szükségünk, de valószínűleg ehhez egy hosszabb folyamatra lenne szükség, mert elsőre az emberek olyan dolgokat mondanak, amelyeknél vannak sokkal fontosabbak – például gofrisütő az osztályokba, ami persze nem rossz, de azért tényleg van olyan, ami minőségibbé tenné az iskolai létet. Olyan is volt, hogy a DÖK kiküldött egy kérdőívet, és minden tanárnál voltak tulajdonságok, be lehetett jelölni, hogy mi az, ami jellemzi őket, és mi az, amiben fejlődhetnek.” (Lili)

„Nem is tudom elképzelni, hogy milyen kontextusban kérdeznék meg a tanárok, hogy mitől lehetne jobb, vagy milyen egy ideális iskola.

Ha általánosan, bármiről megkérdeznék a véleményünket, már az jó lenne. Persze, csak ha tényleg változtat valamit, és nem »csak úgy« kérdezik… De már az is jó, ha kikérik a véleményünket, és elmondhatjuk, mit gondolunk például a tanárokról. (Dóri)

„Az online oktatás után ki kellett töltenünk egy visszajelző kérdőívet, hogy az egyes tantárgyakkal, tanárokkal, módszertannal kapcsolatban mi az, ami jól működött, vagy amit átvihetnénk a tantermi oktatásba is. Ez tök jó kezdeményezés, és nagyon hasznos. De jó volna, ha több mód lenne arra, hogy kommunikáljuk, min változtatnánk.” (Panka)

És hogy szerintük létezik-e egyáltalán olyan, hogy „ideális iskola”?

„Nehéz olyat találni, ami több száz diáknak egyformán jó, de sok iskola van, és az is lehet, hogy csinálunk egy nagyon jót, és akinek tetszik, az odamegy. Mindenki szerint ideális nincs. Létre tudnék hozni olyat, ami nekem ideális lenne, de az sem lenne mindenkinek megfelelő.” (Lili)

„Én szeretném azt hinni, hogy van egy ideálishoz közeli iskola, ahol mindenki jól érzi magát. Még ha nem is az van, hogy minden tetszik, akkor is úgy mennek be az emberek az iskola kapuján, hogy tudják, egy jó nap áll előttük.” (Bori)

„Kötözködni mindig lehet, de tudunk azért jó és rosszabb között különbséget tenni.” (Dóri)

Lejegyezte: Németh Barbara 

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61