Szabó Anna Eszter/WMN: Én sose voltam nagy spíler a flörtölésben, gyakran utólag esett le, vagy mondták mások, hogy valaki az imént épp flörtölt velem. Okosíts ki, mi számít flörtölésnek!

Kazimir Ágnes: Szerinted mi számít annak?

Sz. A. E./WMN: Nem tudom. Én szerintem sose flörtöltem még szándékosan senkivel. Alapvetően kedvesen beszélgetek mindig mindenkivel, és hitték már rám, hogy flörtölök úgy, hogy az egyáltalán nem volt szándékomban… És ha valaki flörtölt velem, mindig rémesen zavarba jöttem tőle.

K. Á.: Elég szomorú. Ez benne kell hogy legyen az ember eszköztárában. Benne van a tetszeni akarás és annak az öröme, hogy hatok a másikra és a másik ezt örömmel viszonozza. Ha valaki ezt nem használja, akkor az nagy veszteség, mert önmagából nem használ jelentős részeket. Persze akinek gondjai vannak az önértékelésével, annak bizony ez nehezebb, de ezen meg dolgozni kell.

A flört a mindennapok játéka lehet, amit az ember tudatosan, vagy épp tudattalanul használ.

Arról szól, hogy bemegyek a boltba, bent van egy pasi, és mondok valami szellemeset, összenevetünk és ezt a pillanatot megéljük. Tisztában vagyok azzal, hogy szép vagyok, vonzó vagyok, csinos vagyok, birtokában vagyok önmagam teljes elfogadásának, mert ez az alapja a flörtnek, és ezt használom. Ha kedvesen rámosolygok egy másik emberre, akkor nagyobb esélye van annak, hogy több odafigyelést kapok, mintha nem. Ez nem azt jelenti, hogy csábítom, vagy feleségül akarok menni hozzá. De az, hogy élek a vonzerőm lehetőségeivel, a mindennapok örömteli játszmájának része. Sokszor ez kimerül annyiban hogy én rámosolygok valakire, ő visszamosolyog, ez jó érzés mindekettőnknek, és megyünk tovább. Elképzelhető, hogy az a pár pillanat megmarad a másikban, mert jó érzéseket vált ki, jó érzés tetszeni. Aztán persze továbbfejlődhet egy ilyen pillanat, de az már nem is a flörtről szól, hanem átcsaphat csábításba.

Sz. A. E./WMN: Kimondtál egy kulcsszót: az önelfogadást. Azért ebben tényleg sokan vagyunk nagyon kezdetleges szinten, és szerintem nem mindenki flörtöl a vonzereje teljes tudatában, csak épp a másik pozitív visszajelzésére vágyik…

K. Á.: A flörtölés játék. Örömteli játék, amely vagy megerősít, vagy elbizonytalanít, de mindenképp valami visszajelzést kapunk magunkról.

A gyerek is akar hatni a környezetére, és a visszajelzések alapján alakul ki az énképe, személyisége. Ezt nem érdemes a felnőttkorban abbahagyni, csak onnantól kezdve, hogy a nemiség beépül ebbe a viselkedési repertoárba, más jelentőséggel bír.

Persze nem szükséges a külső pozitív visszajelzés, csak jólesik. Elismerése az értéknek, amit a másik képvisel. De az ember önértékelése nem függhet a külvilág megnyilvánulásaitól. Sok embernek ez az alapproblémája. A flörtölés alapvetően az, hogy szeretek önmagam lenni, szeretek pozitívan hatni a környezetemre, aztán vagy bejön, vagy nem.

Sz. A. E./WMN: A virtuális térben hogy flörtölünk? 

K. Á.: Ott minden sokkal céltudatosabb, és egy nagyon komplex és szerintem átgondolásra váró problémasort nyit meg. A flört akkor jó, ha mindkét félnek hirtelen kisüt a nap, egy villanásnyi öröm, melegség, hála bukkan elő azzal kapcsolatban, hogy tetszem. Van benne valami ártatlanság. De az online térben sokkal hamarabb előjönnek a célorientált keresésnek megfelelő viselkedési normák, ott a játékosság sokkal kevésbé érvényesül, vagy legalábbis más eszközökkel. Magasabb intellektuális szintet igényel, hogy virtuálisan is hasonló élmény lehessen a flörtölés.

Sz. A. E./WMN: Én amúgy azt látom, hogy amit te mondasz flörtölésnek, meg ami definíció szerint annak számít, az általában a fejekben összekeveredik a csábítással.

K. Á.: A hétköznapi flörtnek semmiképpen nem elsődleges célja a szexuális csábítás. De tényleg összekeverednek a fogalmak, mert például rengeteg súlyos párkapcsolati problémában jelenik meg, hogy a másik állandóan flörtöl, és amikor megkérjük, hogy mondjon példát, kiderül, milyen széles skálán mozog, kinek mi számít flörtnek. Rengeteg féltékenységnek ez az alapja.

Kazimir Ágnes

Sz. A. E./WMN: Mint ahogy én is beleestem számtalanszor abba, hogy zavaromban úgy viselkedtem, hogy az kívülről flörtnek hatott, holott csak kínomban nevetgéltem, és idéztem már elő féltékenységet is ezzel. Egyébként szerinted miért olyan nehéz kódolni egymás jelzéseit? Mintha egyre nehezebben fejeznénk ki az érzéseinket emojik és GIF-ek nélkül, amik mögé a virtuális térben bújhatunk.

K. Á.: Mostanság az emberek rendkívül szegényesen tanultak meg viszonyulni egymáshoz, egymás intim szférájához. Valószínűleg az illemszabályok relativizálása, a jól működő családi minták hiánya, az érzelmi nevelés rendkívül alacsony színvonala tehet erről, nem elsősorban a virtuális tér. Tele vagyunk transzgenerációs fájdalmakkal, sérülésekkel, és sokan megállnak ott, hogy ezt diagnosztizálják, de ezzel a probléma nem oldódik meg.

Attól még, mert tudom, hogy az anyámat, a nagyanyámat és a dédanyámat is elhagyták a férfiak, még nem oldottam fel a saját párkapcsolati küzdelmeimet, a munka pont itt kezdődne. A transzgenerációs traumák feltérképezése után kettőspontnak kellene jönnie, nem pontnak.

Fel kell építeni egy saját stabil önértékelést függetlenül mindentől és mindenkitől. Például ha valakinek nagyon domináns az azonos nemű szülője, az nem feltétlenül hat pozitívan a gyerek önértékelésére, mert mindig a szülői mintához hasonlítja magát, amiből az esetek nagy részében nem ő kerül ki győztesen. Ezért kellene eljutni odáig, hogy ne a szülőkhöz, vagy bárki máshoz viszonyítsuk önmagunkat. A saját magamnak akarok megfelelni egy közhely, de ez a legnehezebben elérhető cél egy önismereti folyamatban. Na hát ez egy ilyen komplex kérdés, de valami ilyesmi áll annak a hátterében, hogy személyesen egyre nehezebb játékosnak lenni, mert túl sok terhet cipelünk. Csetelés közben a heves szívdobogásunkat, a remegő hangunkat, az összes komplexusunkat el tudjuk rejteni a másik elől, ami hamis biztonságérzetet nyújthat, tovább torzítva az önértékelésünket. És akkor még csak arról beszéltünk, amikor a saját önértékelésünk nehezíti meg a flörtölést, pedig rengeteg szempont terhelte meg az ártatlan játékokat az elmúlt években. 

 

Sz. A. E./WMN: Igen, például bejött a képbe a #metoo mozgalom, amire óriási szükség volt, mert húzott egy éles határvonalat a flört és az abúzus között. Persze ez azzal is jár, hogy ami eddig ösztönösen jött, abban most megjelent egy fék, hogy átgondoljuk, milyen helyzetbe mi fér bele. Tudatosabbnak kell lenni olyasmiben, ami eddig spontán jött.

K. Á.: A flörtbe semmi nem fér bele a játékosságon kívül. Én abból indulok ki, hogy ha egymásra mosolyog két ember, amitől egy pillanatig jó lesz, az a flört. Amint ebbe más is beépül, tudatos elemek, felborul az egyensúly, az már más lapra tartozik. Továbbra is fogalmi zavar van, amikor ugyanis egy pasi a nő után fütyül, az nem flört. Az sem flört, ha a főnök megdicséri az alkalmazottja külsejét, nem flört, hiszen nem helyénvaló, így máris nem ártatlan az egész.

Az, aki felháborodik, hogy a #metoo miatt nem lehet már bókolni, nem érti, miről szól ez az egész. Bizony, nem árt az, ha átgondoljuk, milyen helyzetben mit engedhetünk meg magunknak. Hogy ez nem könnyű, hát istenem.

Az élet nem habostorta, ugye. Csábítani nem lehet akárkinek, vagy akárkit, és ezt tudomásul kell venni. Nem árt az, ha picit ezt mind átgondoljuk. A hétköznapi flörtre viszont szükségünk van.

Sz. A. E./WMN: Érintettük már többször is, de most már szerintem jó lenne pontosan definiálni, mi a különbség a csábítás és a flört között…

K. Á.: A hétköznapi flört spontán jön belőlünk az adott pillanatban, és tényleg nem egyenlő a tudatos csábítással. Ami a magazinokból jön, annak az a lényege, hogyan manipuláljuk a másikat. Mindegy, hogy a címlapokon úgy tálalják, hogy íme, húsz tuti flörttipp, ez fogalmi zavar. A szó jelentésétől teljesen független, amit a köznyelvben és a médiában flörtnek nevezünk, a hajtekergetést, a másik megérintését, a pillarezegtetést, az mind manipuláció, vagyis csábítás. A flörtölést nem lehet megtanítani pár lépésben. A Káma Szútrában is le van írva minden pontról pontra, ahogy az is, hogy legkönnyebben a gyakorlatban sajátítható el.

Sz. A. E./WMN: Pont ezért nagyon nehéz online flörtölni, mert ott elvesznek a nüanszok, és az ártatlansága ennek a játéknak könnyen háttérbe szorulhat. 

K. Á.: Online nem kerülsz olyan helyzetbe, mint amikor az utcán összetalálkozik két ember tekintete, és egymásra mosolyognak. Online céltudatosak vagyunk. Úgy tudunk keresgélni a jelöltek között, mint amikor online bevásárlásnál beállítjuk a szűrőket, hogy milyen mosogatógépet szeretnénk, hány terítékeset, milyen színűt, márkájút. Ugyanígy a Tinderen beállítjuk az életkort, érdeklődési kört, és máris nem ártatlan közös pillanatokra utazunk, hanem konkrétan párt keresünk. Húzzuk a jelölteket jobbra-balra, érzelemmentes lehet a folyamat, hiányozhat az a kis ideges remegés a gyomrunk táján. Persze ha találunk valakit, akivel aztán megindul egy beszélgetés, ami jó, ott előjöhet ez az izgatottság. De azért az online tér tényleg jóval célorientáltabb, ezért nehezebb ott a hétköznapi flört ártatlanságát megteremteni. 

Sz. A. E./WMN: Biztos van már virtuális megfelelője is az ártatlan flörtnek, a spontán helyzeteknek, de nem tudok rá példát találni. Ám megragadt bennem, amit a rizikóvállalásról mondtál. A flörtben a való életben az lehet a kockázat, hogy nem jön a másik féltől viszonzás. Online viszont ott a lehetőség, hogy írásos nyoma marad a gesztusainknak, és visszaélnek vele, megosztják másokkal akár…

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

K. Á.: Ha nincs személyesség, úgy kisebbnek tűnik a rizikó, de persze attól még van. A párkeresésben rengeteg a kockázat alapjáraton is, és már annyi rossz példát látunk, olvassuk az olvasói leveleket, a kommentszekciókban a rémtörténeteket, a híreket, próbáljuk minden irányból bebiztosítani magunkat, és sokan abban az illúzióban élnek, hogy online ez könnyebb, pedig tudjuk, látjuk, hogy nem. A hétköznapi, valós térben történő flörtben is szükség van a józanságunkra, például egy sötét sikátorban nem jó ötlet rámosolyogni egy vadidegenre azért, mert tetszenek a kontúrjai, és a virtuális térben sem jó ötlet úgy kiszolgáltatni magunkat, hogy azzal visszaélhessenek. De itt már újra a csábításnál tartunk, hiszen ha már képeket küldünk magunkról, az már tudatos lépés.

Egy tekintet, egy nevetés, bájos poénkodás kibuggyanhat belőlünk a buszmegállóban, de online le kell nyomni az entert is, és azt egy ismeretlen esetében mindig alaposan meg kell gondolni, például mert nyoma marad.

A hétköznapi flört pedig elillan, és ha nem fejlődik tovább, akkor vagy a fejünkben őrizzük, vagy akár el is felejtjük.

Sz. A. E./WMN: Szerintem az online térrel csak bővült az eszköztárunk, és ez segítheti a párkeresést, főleg a járvány óta. Persze, az eddiginél jobban elmosta a határt a csábítás és a flört között, de ez nem feltétlenül baj, hiszen ha valakinek az a célja, hogy megtalálja a párját, annak csak jó, hogy kibővült a lehetőségek tere, és abszolút működőképes tud lenni. Ez még nem árt a hétköznapi, valós térben történő flörtnek…

K. Á.: Persze, abszolút így van! Nem szabad úgy elválasztani egymástól az online és a valós térben történő flörtölést és csábítást, hogy egyik jobb a másiknál, dehogy. Hiszen a végeredmény a lényeg, és csodálatos szerelmi történetek indulnak a virtuális térből. Akárhogy kezdődik, előbb-utóbb úgyis kilépnek a billentyűk és képernyők kereteiből, és meg kell birkózni a személyességgel, ott úgyis eldől minden. És ha az online térben esetleg kimaradtak az ártatlan összemosolygások, majd behozhatják a lemaradást, amikor szemtől szemben találkoznak. Mivel elemi szükségletünk, megoldjuk, hogy adjunk-kapjunk. 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/LDProd