–

Korábban már írtam arról, milyen élmény volt egyedül utazni Balira, most pedig egy villámútra mentem Madridba, bár most nem szólóban. Az egész trip hirtelen felindulásból történt, és a kinntartózkodás nem volt több mint harminchat óra, de

arra jutottam, hogy a rövid intervallumú, olcsó repjegyeket nem érdemes lesöpörni az asztalról azzal az indokkal, hogy ennyi időre nincs is értelme elindulni.

Tudom, hogy környezettudatosság szempontjából viszont minden repülőutat le kellene söpörni, de vessetek meg, a Seaspiracy óta alig eszem halat, igyekszem a húsfogyasztásomat is csökkenteni, termelői piacra járok vásárolni, szelektíven gyűjtöm a szemetet, de utazni utazom, sajnálom.

Három óra repülés után tehát péntek este landoltunk, elfoglaltuk a szállásunkat, majd egyből mentünk vacsorázni.

Food is life

Nagy foodie-ként az utazásaim meghatározó része, hogy mit és hol eszem, de szerencsére az ösztöneim (meg a baráti és Google-értékelések) általában jó helyekre visznek, úgyhogy az elsőre random módon kiválasztott étterem is jónak bizonyult, ahol a cavás (ejtsd: kává), azaz a tradicionális spanyol pezsgőből készült sangria mellé rendeltünk egy sonka- és sajttálat, mellé pedig kis töltött kroketteket. Előételnek kaptunk még patatas bravast, ami szintén hagyományos étel, lényegében kockára vágott sült krumpli, fűszeres, paprikás, enyhén csípős meleg mártással nyakon öntve.

A barátaim általában kiröhögnek, amikor egy ilyen terülj, terülj, asztalkám felett önelégült fejjel közlöm, hogy látjátok, nekem ennyi elég a boldogsághoz.

Ha egyszer magamra tetováltatnék valamit, az ennyiből állna: Food is life.

Ezután céltalanul kezdtünk el sétálgatni, hogy átjárjon minket a város éjszakai vibe-ja, így botlottunk bele egy zseniális dzsesszklubba, ami már a hetvenes évek óta működik, és bár élő zene nincs, a hangulat és a felszolgált koktélok garantálják, hogy mindig tele legyen vendéggel. Ezután még andalogtunk kicsit a városban, majd néhány óra alvás után elindultunk reggelizni; baráti ajánlás nyomán a Pum Pum Café felé vettük az irányt, ahol az avokádós Eggs Benedictet és a club sandwichet növényi tejes cold brew-val, jeges lattéval és én (a biztonság kedvéért) egy mimosa koktéllal fejeltem meg.

Madrid tele van olyan kis hangulatos bárokkal, kávézókkal, éttermekkel, amelyek mellett nagyon könnyű lazán elsétálni, pedig igazi ékszerdobozok, amelyekből árad a mediterrán vagy éppen az újhullámos életérzés. Ez a város rendkívül sokszínű, de nem csak a helyek tekintetében (mert tényleg a világ összes konyháját megtalálhatjuk), ám emellett a szivárványszínű és a transzok jogait szimbolizáló zászlók garmadája jelenik meg a házakon, és az utcán is sok felszabadult meleg párt látni kézen fogva sétálni.

Érzésre Madrid sokkal fesztelenebb, konvenciómentesebb város, mint Budapest.

Mi minden fér bele egyetlen napba?

Reggeli után az El Retiro Parkba mentünk, ahol a gyönyörű látvány mellett számos kulturális lehetőség is kínálkozik. Ha a Puerta del Alcala felőli bejáraton megyünk be, pár lépésnyire találunk egy mesterséges nagy tavat, amelyet XII. Alfonz emlékműve őriz, és ahol csónakázni is lehet – igazi Városliget-hangulat. Ezután megnéztük a Palacio de Crystalt, egy üvegből készült kristálypalotát. A rózsakertbe is elsétáltunk, majd a negyvenhárom fokos hőség arra sarkallt minket, hogy elinduljunk az Atocha pályaudvarhoz, amelynek a belsejében egy pálmaház van, majd az irányt a San Miguel piac felé vegyük. Utóbbiban ismét igazi foodgasm élmény várt minket: vettünk töltött tésztabatyukat, azaz empanadákat, sonkát, chorizót, töltött kroketteket (megint), olívabogyót, sajtokat és töltött gőzgombócot, azaz baót is. Ezt a visszafogott kis ebédet sangriával és citromos sörrel öblítettük le, majd egy doboz friss ananász is jött még fojtásnak.

Ezután hazasétáltunk, kicsit pihentünk az esti programok előtt, meg kifújtuk magunkat a fullasztó meleg után, ugyanis este tízkor is még világos és harminchét fok volt. Egy nagy séta után a vacsoránk helyszíne a Tiki Taco nevű hely volt, ahol fillérekért ettünk észbontó tacókat, ezután elmentünk Madrid legendás churrosozójába, a Chocolatería San Ginésbe. A hedonizmusunknak pedig semmi nem szabott határt, városnézésünket megint a Jazz Clubban (nem bonyolították túl, a hely neve is ez) zártuk, és két mai tai volt a kilépőnk. Ezután hazamentünk, összepakoltunk, egy-két órát pihentünk, éjszaka pedig kimentünk a reptérre, hogy a reggel hatos géppel már jöjjünk is vissza Budapestre.

Ezer dolog maradt ki, amit biztos látni kell, ha az ember Madridban jár, de mi csak élveztük, hogy egy spontán ötlettől vezérelve van másfél napunk egy lüktető, mediterrán városban. Ha bárki hasonló élményre vágyik, ne habozzon, induljon!

Krajnyik Cintia

A képek a szerző tulajdonában vannak