„Mi lennék, ha nem focista volnék? Szűz!” – Kedvenc nyilatkozataink, amiktől eldobod az agyad
Mindannyian beszélünk néha hülyeségeket, ehhez olykor elég egy sima értekezlet (elég szép gyűjtésünk van ilyenekből a WMN-nél), máskor meg csak úgy ebéd közben mondunk valami olyat, ami után fetrengünk a röhögéstől. Nemrég azt is bevallottuk, hogy bizony munka közben, nyilvánosság előtt is égtünk már be, szóval igazán nem vagyunk azzal vádolhatók, hogy más szemében a szálkát… Ebben a nagy melegben nincs is jobb, mint egy kis üdítő nevetés – az alábbi nyilatkozatokon pedig még az is remekül szórakozik majd, aki szökőévente néz focit. Csepelyi Adri gyűjtése.
–
A szerénység erény
A focistákkal szemben jó sok az előítélet – az egyik legelső ezek közül, hogy nagyképűek. Kezdjük is egy cáfolattal! Amikor Peter Crouchot, a Liverpool és a Stoke City korábbi, nagyon magas és nagyon vékony testalkata miatt gyakran gúny tárgyává tett játékosát megkérdezték, mi lenne, ha nem futballista lett volna, rávágta:
– Szűz.
Szintén Crouch arról, miért nincsenek tetoválásai: „Főként azért, mert egyetlen végtagom sem elég nagy kiterjedésű ahhoz, hogy látható képet lehessen rá festeni.”
De Alan Shearer, a Newcastle United és az angol válogatott ikonikus játékosa is realista, mindenkit biztosított afelől, hogy helyén kezeli a dolgokat: „Ha valamivel sosem vádolhatott senki, az az, hogy mindig a legjobbat nyújtottam.”
Ööö…
Oké, van, aki egy kissé rájátszik az előítéletre
Mario „Chuck Norris” Balotelli például így vélekedik az önuralomról: „Ha elveszítem a fejem, az azért van, mert el akarom veszíteni. Ha valamit teszek, azt azért teszem, mert meg akarom tenni.”
Berti Vogts német legendát egy kissé kihozta a sodrából egy skót újságíró. Az egykori szövetségi kapitány bibliai példával próbálta elmagyarázni, miért. „Ha az emberek látnának engem a vízen járni, biztos lehet benne, hogy valahol valaki arról panaszkodna, hogy ez a Berti Vogts még úszni sem tud.”
José Mourinho ma már edzőként kápráztatja el heti szinten a sajtót velős és bizarr nyilatkozataival. Az egyik kedvencem, amikor így összegezte csapata játékát:
„Nem támadtunk ma túl sokat, de csak mert nem akartam.”
És hát a klasszikus, ami miatt ma is Special One a beceneve (vagy olykor gúnyneve). Mourinho a Porto 2004-es BL-győzelme után érkezett a Chelsea élére (mármint ő nyerte meg a portugál csapattal a Bajnokok Ligáját), és így mutatkozott be:
„Topjátékosaink vannak, és – már elnézést – topmenedzserünk. Ne mondjátok, hogy arrogáns vagyok, de megnyertem a BL-t, és úgy gondolom, én vagyok A Különleges (Special One).”
Mourinho egyébként sikert sikerre halmozott ekkor a Chelsea-vel, de azért így nekivágni a kalandnak a hírhedten kegyetlen brit bulvársajtó előtt tényleg elég meredek volt.
Pedig volt előképe, mégpedig Brian Clough személyében, aki úgy számolgatott:
„Hát nem azt mondom, hogy én vagyok a világ legjobb edzője. De benne vagyok a top egyben.”
No, de van, aki számára aztán végképp nem létezik semmilyen határ. És pont ezért imádják.
„Nem tehetek mást, mint nevetek azon, milyen tökéletes vagyok” – hangzik a svéd válogatott emblematikus alakjának, Zlatan Ibrahimovićnak az egyik legismertebb mondása. Ibra nem megy a szomszédba egy kis szerénytelenségért, és humor is bőven jutott neki – elég arra gondolni, hogy amikor a Los Angeles Galaxy csapatába igazolt, vett egy egész oldalas hirdetést a Los Angeles Timesban, és csupán ennyit közölt:
„Kedves Los Angeles,
szívesen.”
Amikor a PSG-be igazolt, úgy nyilatkozott:
„Egyelőre lakást keresünk. Ha nem találok semmit, veszek egy hotelt.”
És a másik klasszikus párbeszéd:
Ibra: Csak a jóisten tudja, ki fog továbbjutni.
Riporter: Tőle nehéz megkérdezni.
Ibra: Épp vele beszélsz.
Úgy össze vagyok zavarodva!
A másik vád, amivel a focistákat illetik, az, hogy – khm – egyszerűek. Ami azt illeti, valószínűleg nem az alábbiak miatt fog megdőlni ez az egyébként mérhetetlenül ostoba sztereotípia.
David Beckham például a fia születése után így nyilatkozott a brit bulvársajtónak: „Mindenképpen meg akarjuk keresztelni Brooklynt. Csak még nem tudjuk, milyen vallásúnak.”
Ami Beckhamet illeti, mindig akadtak a pályafutása során, akik tettek róla, hogy ne szálljon el nagyon. Vagy valami olyasmi. George Best, a szigetországi futball egykori fenegyereke annak idején így nyilatkozott a később hasonló státuszt kivívó Spice Boyról: „Bal lábbal rúgni se tud, fejelni pláne nem, a cselezéshez nem ért, és nem lő valami sok gólt. Ezeket leszámítva rendben van.”
„Wisey szerint túl sokat agyalok. De hát nekem helyette is gondolkodnom kellett…” – nyilatkozta Chelsea-beli csapattársáról, Denis Wise-ról Gianfranco Zola. Ami különösen mókás, ha számításba vesszük, hogy a wise magyarul bölcset jelent.
„Egyszerűen nem tudtam megszokni Olaszországot. Olyan volt, mintha egy idegen országban élnék” – mondta Ian Rush, a Liverpool korábbi legendája. Aki egyébként walesi.
Rush máskor azt szögezte le, hogy „Djimi Traorénak meg kell szoknia az angol játékmódot. Épp ezért kölcsönbe a Lens csapatához szerződik.” (Ami, ugye, egy francia együttes.)
De nem csak Rushnak gyűlt meg a baja a földrajzzal: Mark Draper annak idején azt mondta egy interjúban: „Egy olasz klubhoz szeretnék igazolni, mint, mondjuk, a Barcelona.”
„Kikaptunk, mert nem nyertünk.” – Ronaldo (a brazil) axiómája, amelyhez remekül illeszkedik Michael Owen éleslátó összefoglalója: „Ha bement volna, gól lett volna.”
Ron Atkinson füves könyvbe illő bölcsessége:
„Nos, Clive, minden a két M-en múlik: a mozgáson és a helyezkedésen.”
A focista is ember
A pályán rettenthetetlen játékosok a magánéletben gyakran egészen emberivé válnak. Igaz, nem mindig úgy, ahogyan azt ők maguk szeretnék. Vagy ahogy mi képzeltük róluk.
„Anyukámtól jobban félek, mint Sven-Göran Erikssontól vagy David Moyestól” – felelte egyszer Wayne Rooney egy újságírónak, aki afelől érdeklődött, tart-e attól, hogy a teljesítményhanyatlása miatt esetleg vegzálni fogja a szövetségi kapitány vagy a klub vezetőedzője. Mondjuk, néhány United-drukker talán egyetért abban, hogy szívesebben látta volna Rooney anyukáját a kispadon, mint David Moyest.
Eric Cantona azon kevesek egyike, aki franciaként lett ikon Nagy-Britannia futballjában (az ősi ellentét miatt ez szinte lehetetlen küldetés). Szerepelt filmekben, reklámokban ma is felbukkan – a pályán vált legendává, de mindenféle őrültségeket művelt már ott is. Például amikor 1995-ben kungfurúgással intézett el egy Crystal Palace-szurkolót, aki csúnya szavakkal illette őt. Cantonát később arról kérdezték, melyik volt pályafutása legjobb momentuma:
„A legjobb pillanatom? Nagyon sok jó pillanatom volt, de azt választanám, amikor lerúgtam azt a huligánt.”
Claudio Ranieri néha egészen megkapóan nyilatkozik arról, milyen nehéz is a dolga egy menedzsernek.
„Olyanok vagyunk, mint az ejtőernyősök, és az ernyőnk néha nem nyílik ki. Na, az enyém most egy esernyő. Te megértesz, Mary Poppins!”
Ian Holloway biztosan megértette, ő ugyanis így reagált, amikor a sajtó képviselői őt hibáztatták csapata gyatra teljesítménye miatt: „Persze, és valójában a Titanic is miattam süllyedt el.”
Michael Owen állásfoglalása: „Nem hiszek a babonákban. Csakis azért csinálok bizonyos dolgokat, mert félek, hogy valami történik, ha nem csinálom őket.”
A brazil Ronaldo eszmefuttatása az intimitásról: „Biztos vagyok abban, hogy a szex nem annyira kielégítő, mint vébét nyerni. Mármint a szex jó meg minden, de a vb mégiscsak négyévente van…”
Mario Balotelli szerint ellenben nagyon is lényeges szempont a testiség a szakmában:
„Nem azért lettek idegesek, mert levettem a mezem, és ezért sárgát kaptam, hanem mert meglátták a testem, és irigyek lettek.”
Amikor nem jön ki a matek
Nálam kevesen állnak rosszabb viszonyban a számokkal, így a legmélyebb együttérzésemmel röhögök az alábbi nyilatkozatokon – úgy, hogy egyszer, még napilapos koromban egy pénteki ügyeletben annyira koncentráltam, hogy ez egyszer ne rontsam el a másnapi lap tabellájában a számokat, hogy végül „csak” az Afrika-kupa elődöntőinek párosításait kevertem össze.
Lawrie McMenemynek, a Southampton egykori menedzserének jótanácsa: „Ha 4–0-ra vezetsz, nem kéne kikapnod 7–1-re.” Nos, legalábbis elég nehéznek tűnik.
Franz Beckenbauer kijelentése arra vonatkozóan, hogy egy jó futballista számára az idő is relatív, és nemcsak egy labda íve, de a tér is görbíthető: „Egyik évben 15 hónapot játszottam.”
Pelé elemzése a világbajnokságon: „Szerintem Franciaország, Németország, Spanyolország, Hollandia és Anglia jut majd Brazília mellett az elődöntőkbe.” (Ahol, ugye, négy csapat mérkőzik meg.)
Mark Vidukának, az ausztrál válogatott futballistának igazán nem voltak nagy elvárásai: „Nem izgatna különösebben, hogy minden meccsen kikapunk, ha mi nyerjük a bajnokságot.” Gondolom, aztán szóltak neki, hogy ez azért nem független egymástól.
Ruud Gullit szakszerű elemzése: „99 százalékban uraltuk a meccset. A többi három százalék miatt veszítettünk.”
Így van. A foci nem más, mint sport, játék és szenvedély.
Ez a kettő.
Csepelyi Adrienn
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Dave Thompson