Jaaa, hogy Waldorf… ajjaj!

Félreértés ne essék, nem azért a napunk fénypontjai az iskolai feladatok, mert stréber a gyerekem, én pedig maga vagyok Mary Poppins.

Először is, a sulis gyerekem még csak elsős. Másodszor pedig: waldorfos. Ne akadj le itt, kérlek („Ja, hát, ha waldorfos, az úgy könnyű!” Vagy: „Úristen waldorfos, akkor menekülök…”), inkább olvass tovább! Hátha hasznos lesz neked is.

Sok mendemonda és előítélet kering a Waldorfról. Például hogy valami keresztény-hippi-ezobio-alter szekta, ahol a gyerekek nem tanulnak és hieroglifákkal tudnak csak kommunikálni, a tudásuk nem kompatibilis az állami iskolásokéval, képernyőt nemhogy nem láttak még, de azt sem tudják, mi az, vagy hogy a szülőknek dresscode a tiritarka nemezelt patchwork erdeitündérmanó-jelmez, akik munka helyett is az iskolában őrzik a tábortüzet, miközben áhítatos dalokat kántálnak mosolyogva, kézen fogva. Ez persze mind erős túlzás, és messze nem tükrözi a valóságot.

Igen, a Waldorf más. Igen, szeretik, szeretjük a gyapjút, a szép színeket, a természetes anyagokat, a kézzel készített holmikat. Jókora közösségi munka van, szülői összefogás nélkül nem tudna működni. De mindenki annyira vesz részt mindenben, amennyire tud és/vagy szeretne.

Mi például picit fekete bárányok vagyunk. Nincs autónk, se jogsink, tömegközlekedünk, és a vidéken élő nagyszülőkön kívül nincs segítségünk, így nehezen tudunk bizonyos dolgokban részt venni, nem tudunk minden kirándulásra eljutni, nem tudunk segíteni, ha egy nagy tömörfa asztalt kell eljuttatni a suliba, a szülői estekre mindig csak az egyikünk tud elmenni, és bizony nálunk – főleg a Covid óta – képernyőzés is van. Mégsem taszít ki magából a közösség, sőt. Elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Szóval sok a legenda és a misztikum a Waldorf körül, de a valóság azért prózaibb. 

 

Távoktatás képernyő nélkül. Azt meg, hogy?

Persze az oktatás máshogy zajlik, ez tény. Máshogy vannak az órák csoportosítva, más a metódus. A különböző órák és epochák (az epocha a Waldorf-pedagógia alapeleme, ami röviden annyit tesz, hogy a logikailag összetartozó témaköröket nem tantárgyanként külön, hanem tömbösítve, összegyúrva, az összefüggéseket megmutatva tanítják, aztán egy ideig szünetel, és más epocha veszi át a helyét) egymásra épülnek, rímelnek egymásra.

Nem az a lényeg, hogy mit KELL tudnia a gyereknek. Sokkal fontosabb, hogy a tananyagot a lehető legorganikusabban tudja elsajátítani. Hogy tanuljon meg tanulni. Hogy szeressen tanulni.

Hogy a korának és képességeinek legmegfelelőbb módon sajátíthassa el, amit kell.

Én azt hittem, értem a Waldorf pedagógiát. Azt hittem, tudom, hogy működik ez az egész. Aztán jött az idei zárás és a távoktatás. 

Igen, nálunk távoktatás zajlik, nem digitális, vagyis nincsenek online órák (mert ugye a Waldorf nem igazán támogatja a képernyőzést, legfőképpen a kicsiknél), hanem kaptunk egy szép pakkot, benne a feladatokkal. Postán és/vagy e-mailben érkezett meg, hogy miket és hogyan gyakoroljunk a gyerekekkel.

Sok szülőnek okoz problémát, hogy a (még nem kamasz) gyerekek ott lógnak a szüleik nyakán, unatkoznak, játszani akarnak, nincs ötletük, és hát bevallom, nálunk ezt a helyzetet megspékeli, hogy mostanra én magam is kifogytam már az ötletekből. Nem vagyok igazán kézműveskedő anyuka, sose szoktam nagy festegetést kezdeményezni, főleg mert a kicsi leginkább magát használja festővászonnak, nem tudok, nem is szeretek origamizni, és a gipszöntés sem az én műfajom.

Ám, amikor megkaptuk az iskolai feladatainkat, rendesen fellélegeztem! Hiszen csupa olyan feladatunk van, amit nemcsak a gyerek élvez, hanem én is, és közben több síkon is fejleszt.

Egészen zseniális felépítésű feladatsorok ezek.

Most megosztok veletek néhányat, hátha hasznukat veszitek a nagy bezártságban. Nem kell hozzájuk „waldorfosnak” lenni. 

1. Egymásra épülő feladatsorok

Az első héten például a formarajz volt a főszereplő. Kaptunk egy csomó papírt, rajtuk mindenféle formákkal.

Első volt a spirál. Spirál, kívülről indulva. 

Először zoknikból kiraktunk egy nagy spirált a nappaliban. De lehet sálakkal, vagy akár babzsákokkal is, ha van belőlük annyi. A lényeg, hogy szép nagy legyen. Kívülről befelé haladva szépen lesétáltuk a spirált. Többször is. Csukott szemmel is, a zoknikon lépegetve. Közben énekelni is lehet, valami rövid dalt. A kicsi is csinálta velünk a feladatot, így bevonódva legalább nem volt láb alatt.

Ezután nyitott szemmel lerajzolja a levegőbe. Majd csukott szemmel is.

Aztán bemelegítettük az ujjakat. Összetesszük a kezünket, és az egyező ujjak előbb egyik irányból keresztezik egymást, aztán a másikból, majd vissza alapállapotba. Aztán a következő ujjpár, majd a következő. Mondókát is lehet hozzá mondani (nálunk ez a „Két kicsi indián”). A lényeg, hogy picit behangoljuk az ujjakat a finomabb mozdulatokra és az agyat is erre állítsuk rá, most az ujjaké lesz a főszerep.

Majd előkerül az előrajzolt spirál a korábban érkezett csomagból, egy A4-es papírt kitöltő nagyságban. Megadták, hogy milyen színnel kell átrajzolni, előbb pirossal, aztán kékkel. Ahogy eddig, kívülről befelé.

Ha ezzel is megvagyunk, jön a gyakorlófüzet és immáron szabad kézzel kell reprodukálnia a gyereknek a spirált, ugyanúgy nagy méretben, ugyanúgy előre megadott színekkel és kívülről befelé. 

Ezután ugyanezt megcsináljuk belülről kifelé, zoknikon lejárás, nyitott és csukott szemmel. Ezután már nem muszáj az ujjakat melegíteni, de ha a gyerek szereti, miért is ne.

2. Asszociáljunk együtt!

Később picit lapozgattunk természetbúvárkönyveket, hol látunk spirálmotívumot. Akkor csigát rajzoltunk, és tanulmányoztuk képeken a fák évgyűrűit, szóval a lényeg, hogy legyen az spirál, fecskefarok, kör, vagy egyenes, a metódus ugyanez, és szuper, ahogy egy szimpla formából eljutunk egészen a természetig.

A betűket, számokat is játékosan gyakoroljuk. Kaptunk dobókockákat, azokkal is szuper dolgokat lehet csinálni! Például annyi pöttyöt kell lerajzolni, ahányat dobtunk. Mi megspékeltük azzal, hogy ha páros szám, akkor pirossal, ha páratlan, akkor kékkel kellett pöttyözni. Utána leírja számként is. Aztán beszélgetünk arról a számról, mi jut róla eszébe, lerajzolhatja, ami eszébe jutott. És így egy szuper komplex anyag áll össze a füzetében, ahol a pöttyök, a szám és a rajz összecseng, és úgy épülhet be a tudás a gyerek fejébe, hogy mindeközben egy percig sincs frusztrálva.

Betűket úgy gyakorlunk, hogy az aktuális betűről eszébe jut egy szó, egy név, azt lerajzoljuk, keresünk rá példát könyvekben. Szuper beszélgetések kerekednek ki ezekből. Aztán le lehet írni a füzetbe szépen a betűt. Nem sokszor egymás után. Csak egyszer. De azt át lehet rajzolni többször is.

Nem az a fontos, hogy hibátlanul csinálja, hanem hogy szépen, több síkon beépült tudást sajátítson el, a maga tempójában.

Ha több is belefér neki, akkor több betűt, számot és formát is gyakorolhatunk egy nap, ha csak egy, akkor egyet. Az asszociációs feladatok rengeteget segítenek, hogy organikusan, minden erőlködés nélkül tanuljon a gyerek.

3. Játékosan, kreatívan, könnyedén!

Formák, számok, betűk gyakorlására szintén játékos és szuper mód, hogy kirakjuk őket. Nálunk a méhviaszgyurma nagyon népszerű, és az iskolában is azt használják. Alapból kőkemény, de a kézmelegtől jó puha és mézillatú lesz, több türelmet igényel, mint a hagyományos, viszont nem keverednek úgy a színek, én nagyon szeretem. De a sima, a só-liszt vagy a homokgyurma is tökéletes erre a célra. Ki lehet rakni szavakat, számokat, formákat. Ha van kert, vagy eljutunk a természetbe sétálni, akkor a homokba is lehet rajzolni, de termésekből is lehet kirakni dolgokat.

Itt a tavasz, most például sokat beszélgettünk a természet ébredezéséről, készítettünk méhviaszgyurmából virágmatricákat, és felraktuk őket az ablakra. Ugyanígy lehet azt is, hogy az aktuális betűre a gyerek mond egy szót, és azt megcsinálja gyurmából, felkerülhet az ablakra, és így napról napra bővülhet a repertoár az ablakon, a nap gyönyörűen süt át ezeken a színes alkotásokon.

Persze ez mind szép és jó, de ha a gyerek mozogna, a fejünk tetején pörög, akkor marhára nem akar pepecselni semmivel. Erre az esetre is vannak feladataink. 

4. Elő a termésekkel!

Egy zsákba pár gesztenyét és diót tettem. (De lehet üveggolyó is, ha van kétféle színben.) Ha az egyiket húzza, a feladatot előrefelé kell végrehajtania, ha a másikat, akkor hátra. Ennyi. És így jöhet pókmászás előre, hátra, a fókamászás előre, hátra, futás, indiánszökdelés, egy lábon ugrálás, amit akartok.

Ha már itt tartunk, a dióval és gesztenyével van még egy szuper feladat, amihez csak a zoknit kell levenni. A lábát dugja be a zsákba, fogjon meg az ujjaival valamit, és még mielőtt kivenné, mondja meg, mit az. Ha a zsák kényelmetlen, azt is lehet, hogy a szőnyegre szórjuk ki a terméseket (de igaziból ezt bármivel lehet játszani, ami kitapogatható lábujjakkal), bekötjük a gyerek szemét, és már mehet is a menet.

A termésekkel tökéletesen gyakorolhatjuk a számolást is. Üveggolyókkal, babbal pompásan lemodellezhetők egyszerű számtanpéldák, amik virtuálisan is megragadnak a gyerek fejében, képekben gondolkodva jobban rögzülhetnek a dolgok. 

Vigyázz a gyerekek lelkesedésére!

Ezek mind olyan feladatok, amelyek sulitól teljesen függetlenül szórakoztatók, fejlesztők és anélkül kivitelezhetők, hogy feszülés vagy görcsölés lenne belőlük.

A gyerekek alapból érdeklődők, szeretnek tanulni.

Ezt a lelkesedést borzasztóan könnyű letörni. Amint a kell és a muszáj bejön a képbe, amint olyan kényszerfeladattá válik a tanulás, mint hogy pakolja el a játékait, a tanulás öröméből vagyunk kénytelenek lefaragni, és szülőként ez iszonyú terhet pakolhat ránk is.

Mert nem fair, hogy a szokásos balhékon túl (mint például az említett játékelpakolás, a felöltözés, a fogmosás, vagy a bárhová elindulás) még azokat a feszkókat is nekünk kell a vállunkra vennünk, amit a pedagógus az iskolában a pozíciójánál fogva akár sokkal gördülékenyebben meg tud oldani, hiszen ért hozzá.

Félreértés ne essék, egy szóval sem szeretném azt sugallni, hogy az állami módszerek rosszak, hogy a digitális oktatás rossz és ez bezzeg jó.

Mi azért döntöttünk a Waldorf mellett, mert hozzánk, a mi családunkhoz ez passzol, tudunk azonosulni a módszerrel, amivel a gyerekeket tanítják. (Itt megjegyzem, van Waldorf-suliban végzett állatorvos, matematikus és orvostanhallgató ismerősöm is, egyiküknek sem okozott nehézséget, hogy nem állami iskolában tanult.)

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Igen, a Waldorf „nagyon más”, de a végén, a legvégén ugyanoda jutnak el a gyerekek, csak más tempóban, más lépésekkel. Mivel én államiba járva sem emlékszem a tananyag jelentős hányadára, ezért nem érzem tragédiának, ha nem ragaszkodunk hozzá csak azért, mert úgy szokás.

Ez a mostani időszak emberpróbáló mindenkinek.

És én olyan iszonyúan hálás vagyok, hogy az iskola nem terhelt ránk annyi feladatot, hogy nehezítse a munkavégzésünket és azért végképp, hogy nem hozott be extra feszültséget az életünkbe, van abból elég.

Én csak azt tudom mondani, hogy ha esetleg a gyereknek nincs kedve a tanuláshoz, ha gondot okoz neki valamelyik szám, betű vagy forma, akkor esetleg meg lehet próbálkozni ezekkel a módszerekkel is. És akkor is elő lehet ezeket venni, ha simán csak nincs ötlet, vagy kedv semmihez és jól jönne egy kis változatosság.

Aztán hogy az egész közös tevékenységet tanulásnak nevezzük, vagy játéknak – tulajdonképpen mindegy.

Szabó Anna Eszter

A képek a szerző tulajdonában vannak