„Mintha tudnák, hogy így könnyebb lesz átvészelni az elvesztésüket” – Történetek „összekötő” kutyákról (akik néha macskák is)

–

Ahol igaz társ lett az újoncból

Az első történet rögtön a WMN háza tájáról származik, nevezetesen Kurucz Adritól:

„Nálunk nem volt kimondott koncepció a dupla (sőt, volt, hogy tripla) kutyaság mögött, valahogy mindig így alakult. Valljuk ugyanis, hogy kutya nélkül élni lehet, de nem érdemes. (Ezt én a macskákra is kiterjesztettem, többek közt.) Apukám viszont nem macskás, úgyhogy azóta is két kutyával él együtt, legalábbis időszakosan. Fura, és kicsit kísérteties módon mindig akkor talál egy újabb kutyát (mert mindig találja a kutyákat, illetve azok őt), amikor az otthon lévő eb már öreg vagy beteges.

Mintha tudnák, hogy így könnyebb lesz átvészelni az elvesztésüket… kvázi, hagynak maguk után egy utódot, akivel törődni kell.

Megható, ahogy a búcsúzó kutyától a kicsi ellesi a fortélyokat, például azt, hogyan kell kibulizni dolgokat. Amúgy a kutyatartás nagy evolúciója zajlott le nálunk: az ebek domesztikálták az apukámat. Régen, emlékszem, a kutya kint lakott a házában, a territóriuma a kert volt. A mostani kutyák (most csak egy van – még), bent laknak a házban, apám kedvenc fotelje mellett szunyókálnak egy pléden, és mikor apu leül enni, jutalomfalatokat készít a tányérja mellé, hogy a kutyának is lehessen dobálni ezt-azt.

Szerintem a kutyák leadják a drótot egymásnak, hogy te, figyi, ez jó hely, úgyhogy gyanítom, nemsokára kerül egy újabb blöki, aki, mint Mary Poppins, a széllel jön, pláne, hogy a mostani öregszik sajnos.”

– meséli Adri, hogyan oldja meg a sors nálunk a háziállat kontinuumot.

Zsófi története is megható, ahol az idősebb kutya valóban a kezébe, pontosabban a mancsába vette az ifjú padavan oktatását:

„Két kutyánk közül a fiatalabb (de nagyobb testű) halt meg előbb szívelégtelenségben. Anyámék mindenképpen szerettek volna egy ugyanolyan fajtájú kutyust, így jött Leó. Kimi, az öreglány akkor már 14 éves volt, és amikor Leó tanulta az alapdolgokat, akkor Kimi is ment, és mutatta, mit kell csinálni, pedig már alig bírt járni. Szívmelengető volt. Fél évig ismerhették még egymást.” 

Noémiék megpróbálták elejét venni a „bridge”-funkciónak, amikor a mentett, ki tudja, hány éves Lili kutyájuk kezdett asszonyos idomokat növeszteni, és kedvetlenül ült egész nap a fekhelyén, úgy döntöttek, kell neki a társ, a motiváció, a játék. Így érkezett meg hozzájuk az ifjú titán vérmacsó. „Mindkettő nyomokban tacskót (sakált, rozsomákot és pingvint is) tartalmaz, fajtájuk beazonosíthatatlan. A fiatal pasi beváltotta a hozzá fűzött reményeket, százszorosan. Azóta ÉLET van, eszméletlen kosz, finom harapdálás és közös rituális plüss kivégzés.”

„Idén júliusban még hárman voltak, két mopsz és egy boxer. Július ötödikén elment a boxerünk, Anima, augusztus huszonötödikén örökre elaludt a karjaimban Frenky, a mopsz. Így Sívánk, aki már szintén nem fiatal, tizenkét éves múlt, egyedül maradt. Mindannyian nehezen viseltük helyzetet. Aztán a sors intézett nekünk egy kis kilenc hónapos mentett mopszit, Samukát, aki már okozott néhány ősz hajszálat a családnak (egyik szem elvesztése, másik szemmel sürgősségi műtét, éljenek a magukat tenyésztőnek nevező szaporítók), de ami a lényeg: Sívánk jobb kedvű lett, terelgeti, nevelgeti a „kisgyereket”. A bennünk keletkezett űr talán sosem fog eltűnni, amit két kutyánk gyors egymásutáni elvesztése okozott, de Samuka igazi kis lélekgyógyász és megfiatalít mindenkit” – osztotta meg velem történetüket Milla is.

Evelinéknek is sikertörténet lett az új kutya befogadása:

„Amikor a falánk jack russel terrierünk, Eddie, ivartalanítás után pocakot eresztett, és kicsit magánakvaló lett, elhoztuk hozzánk a talált foxi Lizikét. Fantasztikus személyisége már egyetlen találkozás után elvarázsolt bennünket, arról nem is szólva, hogy teljesen felpezsdítette a kissé bedepizett Eddie életét.”

Editék nyolcéves kutyája eleinte nem volt kirobbanóan lelkes a kölyök érkezésétől, nagyon nehezen is indult a kapcsolatuk. „Azonban most már lassan két éve vannak együtt, és mi ezt a kombinációt tartjuk a legjobbnak. Az idős még nem annyira idős, a fiatal pedig elképesztő lendületet hoz a mindennapokba, ami az idősebbet is felpörgeti, jó értelemben. A kiskutya érkezése egy csomó olyan gátlásból, szorongásból kimozdította az idősebbet, amit mi évek alatt nem tudtunk elérni. Igazi boldog öreg kutya lett belőle, aki például egy évvel ezelőtt semmit nem volt még hajlandó a szájába venni, most pedig a retriever-suliban az egyik legpontosabban »dolgozó« kutya lett.

Hídmacskák történetei

Nemcsak egy kölyökkutya lehet társa az idősebbnek, hanem akár egy cica is (csak a kutyafuttatóban meg ne tudják a többiek!), ahogy ezekből a kedves történetekből is kiviláglik:

„Két kutyusom és három cicám van. A beagle-öm tizennégy és fél éves öregfiú, akinek próbáljuk öreg napjait megszépíteni. Az ő vigyázója az egyik hatalmas fiú cicám, aki minden lépésénél mellette van, mert már szinte nem lát, és alig hall” – mondja Ági.

Lizáéknál a kutya vállalta magára a cicák apjának szerepét: „Kaptunk egy kiscicát, Mircit. A kutyánk, Zénó imádta első perctől fogva. Nem evett, amíg a cica nem fejezte be, ült, és kivárta, együtt is aludtak. Következő tavasszal szült négy kölyköt Mirci. Zénó magán kívül volt örömében. Alig aludt, úgy vigyázta őket. Amikor elindultak a cicák, egész nap szedegette, terelgette őket. Lehetett a pofiján látni az aggodalmat.

Rengeteget nevettünk rajtuk. Amikor az utolsó kiscicát is elvitték, feküdtek ketten, és sóhajtoztak napokig, mint két nyugdíjas, ahonnan kirepültek a gyerekek.”

De előfordul, hogy nem annyira, vagy nem úgy válik be a dolog

„Volt egy óriás snaucerünk, aki rákos volt, ezért gondoltuk, eltereljük a figyelmét egy másik kutyával, majd jót bandáznak. Egy fiatal vizslát vittünk haza. Gyűlölte, minket pedig megvetett, amiért egy betolakodót vettünk magunkhoz, mellé. Konkrétan megsértődött. A vizslát csak megtűrte maga mellett, soha nem szerette meg, éreztette vele, hogy ő egy senki” – számol be a tapasztalatairól Gabi.

Csilla története viccesebb:

„Rudi, a fekete labrador mellé szerettem volna egy német juhászt, aki megtanítja többek között ugatni, vagy legalábbis házőrzést imitálni. Erre jött Lana, a kis hét hónapos skót juhász csaj, aki olyan katonás rendet tart házon belül és kívül, hogy csak kapkodom a fejem. Rudinak jelzi, ha rosszul csinál valamit (mindent), nekünk meg, ha rossz kutyát simogatunk. (Rudit.)”

Péter viszont arra int, hogy „kaukázusi mellé ne vegyél »bridge dogot«, mert minden fegyelmezési próbálkozás elől lakótelepi suhancként siklik ki: hívja az agresszív bátyját…”

Judit úgy érzi, náluk sem segített az új kutya. „Nem tudja feledtetni és könnyebbé tenni a másik hiányát. A másikat keresem benne, de nem találom. Nem is lehet.”

Lina tapasztalatai sem pozitívak: „Nekünk nem vált be. Az idős bernit idegesítette a minden lében kanál vadász beagle. Soha többet nem csinálnék ilyet, főleg, ha fajtai eltérés miatt még nagy is a szakadék a két kutya igényei között. Ja, és azon semmi nem segít, hogy az ember elveszti a társát, még egy másik társ sem.”

Neked is vannak hasonló vagy épp ellenkező tapasztalataid? Meséld el nekünk kommentben!

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/John P Kelly