Szinte várom a következőt

Amióta beütött a koronavírus-járvány, azóta igyekszem minél kevesebbet jönni-menni, most, a második hullám idején pedig a korábbiaknál is óvatosabb vagyok. Ebben a körülményeim is segítenek, mivel óriási szerencsémre eleve otthonról dolgozom, így heti két-háromszor boltba, esténként pedig futni járok, és nagyjából ennyi (pláne, mióta bezárt az uszoda, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz). A minap azonban Tatabányán kellett interjúznom, és ha már úgyis ott voltam, a beszélgetés után, vírus ide vagy oda, elballagtam a közeli véradó állomásra is egy kis „csapolásra”.

Jóval nagyobb biztonságban lehettem ott, mint bármilyen más közösségi térben, hiszen az alapvető óvintézkedések mellett például az adatlap kitöltéséhez szükséges tollakat is „megfürdetik” használat után. A vér tíz perc alatt lejött – a szúrást egyébként jóformán nem is éreztem –, de a teljes procedúra, adminisztrációval és orvosi vizsgálattal együtt sem tartott tovább fél óránál.

Bármilyen nehéz idők járnak is, mindenkinek volt ereje egy kedves szóra vagy egy mosolyra.

Szinte várom, hogy a két hónapos kötelező pihenő után újra mehessek, már csak azért is, mert valahol szívmelengető a tudat, hogy segíthetünk. Pláne ilyen egyszerűen.

„A tavaszi hullámhoz hasonló a helyzet”

Fél, maximum egy óra igazán nem nagy „ár” egy életért. Mégis sokszor hallani arról, hogy kevés a vér, például nyáron, a szabadságolások miatt. De mi a helyzet most, a járvány kellős közepén? Nem csökkent-e a munkahelyi véradások száma akkor, amikor aki teheti, otthonról dolgozik? Egyáltalán: mernek-e az emberek belépni egy olyan térbe, ahol mindenképpen kontaktusba kerülniük másokkal?

„Jelen pillanatban a tavaszi első hullámhoz hasonló a helyzet” – tudtuk meg az Országos Vérellátó Szolgálattól (OVSZ). „Az esetlegesen elmaradt munkahelyi véradásokat folyamatosan pótoljuk. A vérkészlet jelenleg kiegyensúlyozott, a kórházak felhasználása mérséklődött, így a kevesebb véradás is elegendő a készlet pótlásához. Véradóink és munkatársaink érdekében szigorú feltételeket határoztunk meg a véradási helyszínekre, amiket mindenki fegyelmezetten be is tart. A legfontosabbak a kötelező kézfertőtlenítés, maszkviselés és távolságtartás, valamint az, hogy aki gyanús tüneteket tapasztal magán, ne jöjjön vért adni. Részletesen a ITT lehet olvasni a szabályokról.”

Sürgős és életmentő beavatkozáshoz mindig van vér

„Az OVSZ felelősen gondoskodik minden beteg ellátásához a szükséges vérkészítményekről. Az egészségügyi ellátó intézmények igényei alapján minden sürgős és életmentő beavatkozáshoz, minden körülmények között biztosítjuk a szükséges vérkészítményeket. A véradások számában megfigyelhető szezonális ingadozás miatt előfordulhat, hogy előre tervezhető beavatkozást egy-két nappal át kell ütemezni, de ez a normál gyakorlat része, és nem befolyásolja a beteg általános állapotát” – közölte az OVSZ.

Konkurenciát jelentenek-e a plazmaközpontok?

Az elmúlt évek során Budapesten és a nagyobb vidéki városokban egymás után jelentek-jelennek meg plazmaközpontok, ahol, mint az elnevezés is utal rá, nem vért, hanem „csak” plazmát vesznek.

A plazma természetesen ugyancsak a gyógyítást szolgálja, ugyanakkor jár érte valamilyen szintű költségtérítés.

Felmerül a kérdés, hogy emiatt nem adnak-e szívesebben az emberek plazmát, mint vért? Az OVSZ tapasztalatai szerint a gyakorlat nem ezt mutatja:

„Egyértelmű összefüggés nem mutatható ki a plazmaközpontok megjelenése és a véradói szám alakulása között. A 439/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet a plazmaadókat évente egyszer teljes véradásra kötelezi, amelyről igazolást kell benyújtani plazmaadáskor. A teljes véradásról szóló igazolás hiányában a donorjelöltet kizárják a plazmaadásból.”

Számít, hogy ki kapja a vért?

Létezik a véradásnak irányított formája is, amikor egy konkrét beteg részére történik az adományozás, de az OVSZ adatai szerint az embereknek általában teljesen mindegy, hogy ki kapja a vérüket:

„Évente nagyságrendileg 400 ezer egység vért vesz le az OVSZ, az irányított véradás a teljes véradás körülbelül 14 százalékát teszi ki országos szinten. Ez az arány jól mutatja, hogy ma Magyarországon a véradók túlnyomó többsége nem egy adott személy számára, hanem általánosságban, a rászoruló honfitársai számára ad vért, és ez az önzetlen cselekedet biztosítja, hogy minden betegnek szükségletei alapján biztosítani tudjuk a kellő mennyiségű vérkészítményt.” 

 

Az ingyensörtől a sokszoros véradásig

Én is hasonlót tapasztaltam az általam megkérdezett véradók között – igaz, a kezdeti motivációikat illetően akadnak különbségek. Egy kedves barátom, István például azért adott életében először – még gimnazistaként vért –, mert akkoriban sörrel és téliszalámis szendviccsel honorálták a gesztust. Most már maga sem tudja, hányszoros véradó, sőt azt is mindig elfelejti, hogy mi a vércsoportja.

Ha érkezik az SMS, hogy a lakóhelyén véradást szerveznek, megy és kész, nem azért, mert bármit is várna cserébe.

Aki a környezetét is „megfertőzte”

Hegedüs Attila a katonaság idején csöppent bele ebbe a világba, és már jó ideje visszatérő vendég a Karolina úti vérellátóban.

„Jó érzés, amikor jön az üzenet, hogy a mai napon a vért gyógyítás céljából felhasználták, de nekem is jót tesz a véradás, felfrissülök tőle. Volt, hogy a lányom is jött velem, pedig akkor még nem adhatott vért. Azóta ő is véradó lett, és az egyik húgom és egy munkatársam is. Azoknak, akik még nem voltak, nem azt üzenem, hogy nincs mitől félni, mert az úgysem segít rajtuk. Csak hunyják el a szemüket, és lélegezzenek szabályosan véradás közben. Az sem mindegy, hogy így évente akár többször is láthatja orvos azokat, akik vért adnak.”

Hegedüs Attila

Száz véradásig meg sem áll

Lantos Mariannát – aki nemcsak az embereket, hanem az állatokat is szereti, több árva kutyusról gondoskodik otthonában – eddig hetvenháromszor „bökték meg”, ahogy ő fogalmaz. Úgy tervezi, százig meg sem áll, és ebben a járványhelyzet sem akadályozhatja meg.

Lantos Marianna

„Kamasz voltam, éppen a szomszédoknál üldögéltem, amikor a szomszéd bácsinak köszönőlevelet hozott a postás. Az állt benne, hogy egy kisbaba életét tudták megmenteni a vérével. Ez engem nagyon meghatott, el is határoztam, hogy ha felnövök, én is véradó leszek. Volt egy másik, kevésbé elegáns indíttatásom is: a nővérem mesélte, hogy véradás után enyhe, kellemes szédülést szokott érezni, mint amikor az ember szalonspicces. Így aztán a tizennyolcadik születésnapomat azzal ünnepeltem, hogy elmentem vért adni. Most ötvenöt éves vagyok, csak a terhesség és a szoptatás időszaka maradt ki.

Véradás után jobb a közérzetem – ami, mint magyarázták, a fokozott lépműködésnek köszönhető –, és bár ez már nem érint, de a menstruáció is könnyebb volt tőle.

Sportolásnál – fekvenyomás – is több az erőm: szinte repülnek a súlyok a kezemben! Mindez azonban eltörpül amellett, hogy segíthetek.”

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

„Soha semmi bajom nem volt”

D. Tóth Luca korábban rettegett mindentől, aminek köze van az egészségügyhöz. Az első véradás valóságos próbatétel volt számára.

„A férjem egész életében véradó volt, nekem sajnos harmincnégy éves koromig eszembe sem jutott. 2013 óta viszont évi három alkalommal megyek. Soha semmi bajom nem volt utána. A Karolina úti vérellátót kifejezetten szeretem: amióta felújították, kellemes ott lenni, semmi kórházszerű nincs benne, és az ott dolgozók is nagyon kedvesek. Lassan megint időszerű lenne mennem. Nem szívesen mozdulok ki, de a vérellátóban olyan kulturáltak a körülmények, hogy biztonságban érzem magam.

Mindig mondják, hogy nagyon kevés a véradó. Fontos lenne, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, vészhelyzetben talán kötelezővé is tenném, vagy legalábbis motiválnám az embereket.”

D. Tóth Luca

A másik oldal

A vért kapók, azaz a recipiensek közül sokan megosztják a történetüket a nyilvánossággal. Vannak, akik az ismeretlen donoroknak köszönhetően lehetnek még köztünk, láthatják felnőni a gyerekeiket vagy az unokáikat. Olyan is akad, aki adóból lett kapó, mint például az az anyuka, aki az OVSZ oldalán mondott köszönetet:

„Tíz évig folyamatosan adtam vért, kisebb-nagyobb időközönként. Aztán a második kisfiam születésénél nekem is életmentő vérre volt szükségem. Négy véradó mentett meg.

Nélkületek ennek a két picinek nem lenne anyukája. Hálásan köszönjük nektek az egész család nevében. Számíthattok rám életem végéig!”

Koronavírusos betegeknek is segíthet, aki már átesett a fertőzésen

A véradókon kívül nagy szükség lenne olyan donorokra is, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen. A második hullám során ugyanis a több pozitív esettel párhuzamos nőtt azoknak a száma is, akik kórházi ellátásra szorulnak. Az ő kezelésükre a leghatékonyabb, akár életmentő gyógymód a plazmaterápia. Donornak minden véradáson lehet jelentkezni, feltétel többek között a korábbi pozitív PCR-teszt és legalább háromhetes tünetmentesség.

Az életeteket nem, de a véreteket adhatjátok egy jó ügyért, cserébe viszont tényleg életet adtok annak, akinek nélkületek nem lenne esélye erre.

Mezei M. Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images