Csepelyi Adrienn/WMN: Miért vonzanak ennyire az extrém időjárási körülmények? Van esetleg valami konkrét esemény, ami „beszippantott”?

Molnár Ákos: Amióta az eszemet tudom, mindig is izgalomba hozott a vihar előtti csend fokozódó feszültsége, majd amikor lecsapott, elbűvölt a háborgó ég látványa, a tüdőremegtető mennydörgések, a mezőn pattogó jég… és a tornádó misztériuma, ahogy a tölcsér lenyúlik, a föld és az ég összeér, ez a mai napig minden egyes alkalommal teljesen magával ragad – bár eddig szerencsére csak képletesen.

Már gyerekként mindenképpen meg akartam szervezni egy olyan társaságot, ami ezekkel a jelenségekkel foglalkozik, és erre az 1996-ban vetített Twister című tornádóvadászos film is rátett egy lapáttal. 2005-ben egy cimborámmal elindítottuk a Szupercella.hu-t, 2008. május 20-tól kezdve pedig már nem volt megállás – ekkor a hazai meteorológia történetében először nekünk sikerült szervezett viharvadászat keretében elkapnunk egy tornádót. 2010-re aztán kinőttük magunkat a Viharvadászok Egyesületévé, 2011 óta pedig járom az amerikai prérit, a tornádók paradicsomát.

Cs. A./WMN: Hogyan lesz valakiből viharvadász? Úgy értem, mit kell megtanulni, hogy biztonsággal lehessen az valaki?

M. Á.: Ifjúkorom hajnalán számtalan részletes feljegyzést készítettem az időjárásról, klasszikus módon, ceruzával papírra vetve, precíz felhőrajzokkal, fekete-fehér filmes fotókkal és a tévés időjárás-jelentésből kilesett frontvonalak felvázolt térképeivel. Akkoriban a viharokról szóló hazai szakirodalom ráadásul még igen szegényes volt, szóval azokban az időkben még minden morzsányi információért vérrel-verejtékkel kellett megküzdeni. Később az internetre rászabadulva habzsolni kezdtem az amerikai szakmai publikációkat, viharvadász-beszámolókat, videókat, meteorológiai tréningeket.

A légköri folyamatok ismerete nemcsak azért fontos, hogy megfelelően előrejelezhessük magunknak, hol várhatók heves események, és a lehető legjobb helyről készítsünk felvételeket, hanem azért is, hogy idejében felismerjük és elkerüljük az indokolatlan veszélyt.

Cs. A./WMN: A viharvadászok magányos farkasok vagy csapatban dolgoznak?

M. Á.: A vadászat jellemzően csapatmunka, így lényeges az összehangolt feladatmegosztás, úgymint például vezetés, navigáció, dokumentáció, radar- és műholdképek folyamatos elemzése, és újratervezés a friss fejlemények tükrében.

Molnár „Storman” Ákos tornádóvadász

Cs. A./WMN: Mi volt a legveszélyesebb helyzet, amibe keveredtél?

M. Á.: A viharok minden kísérőjelensége riogatott már jó párszor. Egy alkalommal például az Egyesült Államokban, miközben nyolc-tíz centiméteres jégdarabok potyogtak körülöttünk, az út mentén húzódó villanyvezeték teljes hosszában egyszerre vadul sercegve szikrázni kezdett, majd pár másodperc múlva irgalmatlan reccsenéssel odapörkölt mellénk egy villám úgy húsz méterre.

De szemtanúja voltam annak is, ahogy az előttünk haladó kamion hátulját ledarálja egy tornádó – a sofőr csodával határos módon a vezetőfülkében kuporogva megúszta egy-két karcolással.

Az egyik legjobban kicentizett tornádó pedig egy nyolcszáz méter széles, kísértetiesen süvöltő-morajló szörnyeteg volt, amit kétszáz méterre közelítettük meg, miközben majdnem háromszáz km/órás sebességgel forgott. Közben elmentünk egy gazdasági épület mellett, amit egy-két perccel később már miszlikbe is aprított a dög. De csapott már le ránk az éjszakában 167 km/órás szélvihar is, órákig tudnék mesélni…

 Cs. A./WMN: Melyik a legemlékezetesebb viharvadászatod?

M. Á.: Az első tornádóm, a már említett legendás 2008-as gátéri förgeteg… Budapestről repesztettünk le, és épp jókor értünk oda.

Gátér határában kikerülve az esőfüggönyből lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. Éjsötét felhőalap örvénylett felettünk sebesen, a dugóhúzó-szerűen feltekeredő szupercellából perceken belül lenyúlt a klasszikus tölcsér, amely gigantikus porszívóként később még többször leeresztette ormányát, miközben kisebb örvények táncoltak körülötte.

Szerencsére a település belsejébe nem tévedt be a tornádó, de néhány épületet azért sajnos így is megrongált.

Cs. A./WMN: Mit szeretsz a legjobban a viharvadászat folyamatában, melyik a kedvenc „részed”?

M. Á.: Amikor beigazolódik, hogy pont úgy alakul az idő, ahogy komoly fejtöréssel előrejeleztem egy fogós helyzetet. Ott és akkor alakul ki a vihar, ahogy vártam – az orrom előtt fejlődik a picinyke gomolyfelhő egy fékevesztetten tekeredő brutális szupercellává, én pedig ott állok alatta, és megmámorosodva nézek bele az örvénylő felhőtömegbe. Aztán előbújik a felhőtölcsér, és leereszkedve már szippantja is fel a préri porát.

Cs. A./WMN: Úgy tapasztalom, az embereket nagyon érdeklik a viharok, tornádók, de viszonylag keveset tudnak róluk és arról, mikor mi a teendő velük szemben. Szoktál közönségnek is mesélni az élményeidről, illetve átadni – interjúkon kívül is – a hasznos tippeket?

M. Á.: Így van. Nemcsak átélni és megörökíteni, hanem előadni is nagyon szeretem mindazt az élményt és tapasztalatot, amit egy vadászat jelent. Elsősorban oktatási intézményekben, kulturális rendezvényeken Szupercella Roadshow nevű előadókörutam számtalan állomásán volt alkalmam már bemutatni saját felvételekkel, érdekes sztorikkal, izgalmas beszámolókkal azt a lenyűgöző és félelmetes világot, amit szupercellák, tornádók, villámok és egyéb égi jószágok népesítenek be.

Forrás: Pappné Szebellédi Tündi

És akkor jöjjenek a kérdések arra vonatkozóan, mit tegyünk egyes helyzetekben, ha viharba kerülünk (és mit ne)!

Cs. A./WMN: Sík terepen, például mezőn, legelőn ér a vihar. Esik és villámlik, nincs fa vagy bokor a közeledben. Mi kell tenned? Igaz, hogy a legmagasabb tereptárgyba csap a villám?

M. Á.: A villám hajlamos a környék legkimagaslóbb objektumába csapni, de nem törvényszerű, hogy azt választja. Mindenesetre akkor járunk el helyesen, ha leguggolunk, de nem fekszünk le. Ha a közelbe csap, és mi fekszünk, végigfut a teljes testünkön a talajon szétterjedő áram.

Megfelelőbb zárt lábbal lekuporodni, így csak egy ponton érintkezünk a földdel. Fontos a zárt láb, ellenkező esetben terpeszállásban ugyanis a közelben lecsapó villám felszínen szétfutó árama úgynevezett lépésfeszültséget hoz létre két lábunk egymástól távol lévő érintkezési pontjai között, ami fokozza a halálos kimenetel esélyét.

A mezőn legelésző tehenek gyakran ezért járnak pórul egy közelben lesújtó villám esetében, ők nem tudják a vihar idejére egy pontba összezárni négy lábukat.

Cs. A./WMN: Horgászol egy fémcsónakban egy tavon – mit csinálj, ha villámlani kezd?

M. Á.: Ha nincs idő kijutni a partra, el kell tenni a horgászbotot, zárt lábbal le kell guggolni a csónak közepe táján, és lehetőség szerint nem érintkezni vezető felületekkel, mint amilyenek a fémrészek. Illetve fontos, hogy ne lógjunk bele a vízbe.

Cs. A./WMN: Egy erdőben, túrázás közben ér a vihar. Mit tegyél, hogy ne csapjon beléd a villám? Oké, ne állj a fa alá, de ez pontosan mit jelent az erdőben?

M. Á.: Igyekezzünk egyenlő távolságra lenni a fáktól, hogy akár áttételesen is minél kisebb eséllyel ugorjon át ránk a kisülés, és ne legyünk közvetlen közelében a szétrepülő fatörmeléknek, ha a villám belecsap valamelyik fába.

Forrás: Ana Ludtke

Cs. A./WMN: Hegyen, sziklás terepen mi a legokosabb, amit tehetünk?

M. Á.: Általánosságban igaz, hogy

ha többen vagyunk, széledjünk szét, menjünk el egymástól jó pár méterre – ha valakibe belevág is, a többiek nagyobb eséllyel megússzák, és tudnak segíteni. A villámsújtotta embert nyugodtan meg lehet érinteni, nem fog megrázni.

Egyébként a zárt lábas guggolós póz itt is érvényes, és az egyenetlen felszínen igyekezzünk nem a legkimagaslóbb részen tartózkodni, inkább keressünk valamilyen mélyebb fekvésű helyet, persze ügyelve arra, hogy nehogy a felhőszakadás hirtelen azt a részt árassza el vízzel. Barlangba csak akkor érdemes bújni, ha a szájától és a falaktól kellően el tudunk távolodni. 

 

Cs. A./WMN: Úszol valahol, amikor pillanatok alatt odaér a vihar. Mi a teendő?

M. Á.: Szinte semmit nem tudunk tenni, ha nincs lehetőség elérni a partot, és ott egy épületben vagy autóban meghúzódni. A víz egyébként nem vonzza a villámot, de vezeti azt, illetve ha benne állunk, veszélyesen kimagaslunk a környező sík vízfelületből.

Cs. A./WMN: Kerékpározás közben ér a vihar – tekerj gyorsan valahová? Szállj le? Rakd el a bringát? Mi a legokosabb?

M. Á.: Ha úgy ítéljük meg, hogy van lehetőség gyorsan eltekerni valamilyen épületig vagy autóig, akkor az jó ötlet, de ha ez nem opció, akkor leszállás után a fent vázolt zárt lábas guggolás a megfelelő.

CS. A./WMN: Mi a helyzet az autóval? Ezek szerint jó, ha beülsz vagy épp ez a veszélyes?

M. Á.: Autóban, ha be vannak zárva az ablakok, és belül nem tapogatjuk a fém részeket, akkor jó eséllyel meg lehet úszni a villámcsapást, ugyanis a jármű fém vázszerkezete Faraday-kalitkaként körben levezeti az áramot, a belsejébe nem jut belőle.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

Cs. A./WMN: Milyen távolságban vagy biztonságban a villámlástól, és honnan tudhatjuk, hogy mennyire van tőlünk?

M. Á.:

A hangsebesség 343 m/s, tehát ha a villanás után körülbelül három másodperc múlva érkezik a dörgés, akkor egy kilométerre volt a villám legközelebbi része. Ez még messze nem biztonságos távolság, extrém esetben a csapadékzónától akár negyven kilométerre is kicsaphat a villám.

Ezek ráadásul jellemzően úgynevezett pozitív lecsapó villámok, amik szélsőséges feszültséget és áramerősséget hordozhatnak.

Cs. A./WMN: Veszélyes-e telefonálni, fotózni a telefonnal, ha viharba kerülsz – vagy akár csak a közelébe?

M. Á.: Telefonálni csak vezetékes telefonnal veszélyes, mert odakintről a kábelen bejöhet az áram. Mobiltelefonnal fotózni nem attól veszélyes, hogy elektronikus készülék van a kezünkben, vagy éppen fém alkatrészek vannak benne. A fém nem vonzza, csak vezeti az áramot, bár sérülésünkön azért ronthat. Viszont ha nyílt placcon ágaskodunk a mobilunkkal, akkor a korábbiakban elmondottak alapján fokozottan ki vagyunk téve villámcsapásnak. Illetve persze a mobil ne legyen töltőre dugva, ha nem akarjuk, hogy tönkremenjen, és főleg ne használjuk, miközben egyben töltjük is vihar alatt.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Marko Korošec