–

A hölgy, aki megszólított, fátyol mögül beszélt hozzám. Csupán hangjának fuvallatát láttam redőzni az arcát eltakaró anyagon. Jó egyiptomi női szokás szerint, in medias res faggatott, honnan jöttem, mit csinálok. Biztosra vehette, hogy a sötétkék kendőből ilyen rikítóan fehér arccal nem lehetek helyi. Miután tisztázódott, hol is van ez a Magyarország, gyorsan a tárgyra tért:

„Gyönyörű, fiatal lány vagy. És külföldi. Tudod, azért szólítottalak meg, mert a férjemnek keresek második feleséget. Külföldit szeretne. És szépet. Pont olyat, amilyen te is vagy.” 

Zabolátlan természeti asszony énem belül fájdalmasan felsikoltott. Akkor és ott nem volt lélekjelenlétem megkérdezni, miért. Sietve mutattam meg neki a vőlegényemet a másik pultnál, majd továbbléptem a sorban. Teljesen lefagytam.  

Amikor eldöntöttem, hogy az iszlámot felveszem és muszlim leszek, tudtam, hogy a poligám házasság engedélyezve van. Ám teljesen abszurdnak tartottam, hogy a gazdag Arab-öböl sejkjein kívül, akik számára a több feleség sokszor presztízskérdés, bárki is ilyen kapcsolatban élne. Hogy van, aki egyenesen önszántából, teljesen kizártnak tartottam.

Ám ahogy teltek az évek, úgy találkoztam egyre több személyes történettel. Hamar rá kellett jönnöm arra is, hogy az iszlám tanításai, illetve a muszlimok cselekedetei között sokszor nemhogy egyenlőség jelet nem lehet tenni, de még köszönő viszonyban sem állnak egymással.

Vallási kényszer?

Erről a témáról sem lehet úgy beszélni, hogy ne tudnánk valamit arról, mit mond maga a vallás. 

A Koránban a többnejűségről ennyi olvasható: 

(…) „párosodjatok az asszonyokkal, kik jók néktek: kettővel, hárommal, s néggyel. S ha féltek, hogy nem vagytok igazságosak, hát eggyel, avagy (azzal), kit jobbotok bír. Ez a legkevesebb, hogy ne igazságtalankodjatok.” (Korán 4:3).

Majd pár oldallal később:

„Sohasem lesztek képesek, hogy igazságosak legyetek az asszonyokkal, akármennyire (is) vigyáztok.” (4:129).

A sorok egy csata után érkeztek Mohamed prófétához. Sok a halott férfi, a gyerekek árván maradnak, a feleségek özvegyen, és a potenciális férjjelölteknek száma is megcsappan. A poligámia engedménye lehetővé teszi, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetekben egy nőről anyagilag, de legfőképpen érzelmileg is gondoskodjon egy férfi, és a nő szexuális igényeit kielégítse. 

A többnejűség tehát csupán opció, míg az ideál a monogámia. Kivételes engedmény kivételes helyzetekben.

A nőkről és családokról való gondoskodásról szól, nem pedig a férfiak testi vágyainak kielégítésére szolgál. Ha utóbbi lenne az oké, úgy a nőknek is járna két-három férj. Hisz, valljuk be őszintén, a mi fantáziánkat is éppúgy izgathatja a több pasival való kapcsolat gondolata, mint fordítva.  

Természetesen más okból is lehet kettő-három vagy négy nővel házasságra lépni, ám a férjnek kötelessége teljesen egyenlően bánni mindegyik feleségeivel. Ezt a kritériumot pedig, ha jól belegondolunk, képtelenség teljesíteni úgy, hogy bárkit is belekényszerítenek egy ilyen kapcsolatba. Elvileg persze. 

 „Legális” megcsalás

A történelmi hátteret értve akár nemes tettnek is tűnhet a többnejűség, a valóság sajnos ennél csúnyábban fest. Ugyanis vallási tanítások ide vagy oda, a muszlim nők többnyire akaratukon kívül csöppennek ebbe bele. Már ha egyáltalán tudnak róla, hogy a részévé váltak.

Núra egy őrizetlenül hagyott e-mailben talált rá a két Mauritiusra szóló repjegyre. Rögtön megörült, mert már hosszú ideje szerette volna férjét üzleti útra kísérni, csak az valahogy mindig elmaradt. Ám ahogy jobban szemügyre vette a jegyeken szereplő neveket, sajátja helyett egy idegen hölgy nevét találta ott. 

Férje szabadkozott, hogy ez csak a titkárnő. A cég akarja, és ő nem tehet semmit. Ám a romantikus amerikai filmeken felnőtt nyugati nők pontosan tudják, mit jelent ez. 

Minden közös képet megtalált a férfi mobilján. Kiderült, hogy lassan másfél éve minden egyes üzleti útjára elvitte a titkárnőt, akinek a hotelben természetesen „elfelejtettek” külön szobát bérelni.

A galéria utolsó képein már egész csinos pocakkal pózolt a nő – Núra férje mellett. 

„Most mi a franchoz kezdjek?” Núra ott állt 35 évesen, két ovis gyerekkel. Férje anyagilag teljes mértékben eltartotta a családot, neki nem kellett dolgoznia, amiért voltaképp eddig hálás is volt. Élvezte az anyaságot. 

Az jutott eszébe, hogy még ha szülei közel is élnének és tudnának segíteni, hogy vallja be nekik, hogy már nem kell a férjének? Hogyan fogadja el, hogy ágyba hozott reggeli, mindig tiszta alsógatya, éjjel-nappali gyerekügyelet, csinos ruha és ragyogó mosoly esténként, mind semmit sem jelentett, mert a férje más nővel hempergi végig a világot. Más nő fogja megszülni neki a harmadik gyerekét. 

Válás? Miből? Hova menne? Miből élnének? Nőjenek fel a gyerekek apa nélkül? Núra csendben sírt. Lecsukta a laptopot, majd bement a konyhába kisütni a halakat, mielőtt a gyerekek hazaérnek.  

Mária férje legalább őszinte volt. A nő éppen lefektette a gyerekeket, majd bebújt a laptop elé megnézni a Big Bang Theory következő részét. Férje vállalkozó, így semmi meglepő nem volt benne, hogy szombat este nincs otthon. Élvezte a fektetés utáni üdítő csendet a lakásban, a kóla buborékainak sercegését a poharában. A képernyőt bámuva relaxált. A home office munka és a gyerekek teljesen kimerítették. 

Fél füllel hallotta telefonjának pittyegését. Fel sem nézve a monitorról tapogatott jobbra-balra az ágyon, mire megtalálta a paplan alatt. Sms „Szerelmem”-től. Fél szemmel olvasta, biztos csak a szokásos „hiányzol, mindjárt otthon”. Ám a második mondatánál kiesett a pohár a kezéből, tartalma nagy foltot hagyott a lepedőn. 

 „Drágám, te és a gyerekek vagytok nekem a világon a legfontosabb. Nagyon szeretlek, és remélem, megértesz majd, de ma megnősültem. Tudod, Isten megengedte, hogy egy muszlim férfi több nőt is elvehessen. Én pedig szeretnék ezzel a jogommal élni. A feleségemmel nászúton vagyunk a hétvégén, csak holnap este jövök. Remélem, elfogadod. Szeretlek, férjed.”

Mária gondolkodás nélkül csomagolt, és költözött másnap reggel a szüleihez a gyerekekkel. Férje pár hét után elvált a második feleségtől. Rájött, bár csábító a gondolat, hogy két nője legyen, a gyakorlatban ez azért nehezen kivitelezhető. Se elég pénze, se ideje, se energiája a poligámiára. 

Térden állva könyörgött Máriának, hogy adjon neki még egy esélyt, és elmondta, mennyire sajnálja. A nő szíve szerint nem fogadta volna vissza. Értéktelennek érezte magát, és nem értette, hol rontotta el. Az ő szemében a házassága maga volt a tökély. Ez a második feleség-sztori derült égből villámcsapásként érte. Ám a gyerekek miatt úgy érezte, jár a második esély egy olyan férfinak, aki épp az ajtóküszöbön térdel virággal a kezében és folynak a könnyei. Azóta boldogan élnek, a második feleség mára csak egy rossz álomkép.

Egy parfümtől illatozó munkatársnő, egy szőke bombázó az edzőteremből, az üzleti út során összeszedett recepciósnő. A hátországban hagyott rokonok kényszerítésére elvett menyasszony, a feleség barátnője, a diszkóban felcsípett részeg lány, vagy épp a mecsetben megpillantott fiatal, frissen áttért európai muszlim hölgy. Bárkiből lehet második feleség. 

Mindegyik sztorival találkoztam. Mindegyiket a saját fülemmel hallottam. És mindegyik mögött pontosan ugyanaz az ok áll, mint bármelyik megcsalás esetében: a megromlott házasságukból menekülő férfiak más ágyában keresik a vigaszt. Ez viszont nem az az indok, amiért az iszlámban engedélyezett a poligámia. 

Ez is azt mutatja, hogy a muszlim férfiak is csak „esendő emberek”.

Az érem másik oldala

Meglepőnek tűnhet, nekem is az volt, de léteznek pozitív történetek is. Amikor megvalósul az a bizonyos igazságos egyenlőség, és a felek önszántukból, örömmel lesznek „többnejek”. 

Marjammal és Fatimával egy interjú kapcsán találkoztam pár évvel ezelőtt. Egy amerikai és egy kanadai muszlim nő, akik legjobb barátnők – és egyben „co-feleségek” is. Mormon családokhoz hasonlóan egy fedél alatt élnek. 

Marjam egy rendezvényen ismerte meg Fatimát, aki a húszas évei közepén járó, elvált hölgy volt akkor egy kislánnyal. Hónapok teltek el, és Marjam annyira megszerette őket, hogy egyik este feldobta a férjének az ötletet: vegye el feleségül barátnőjét.

A férj kissé hezitált, de végül igent mondott. Egy második család eltartása azért mégiscsak felelősséggel jár, mind anyagilag, mind idő- és energia tekintetében. Ma köszönik szépen, remekül vannak. 

Ám ha valaki olyan második feleséggel találkozik, mint Sára, nem fog sokat vívódni. Az európai származású, középkorú újságírónő ugyanis a Közel-Keleten él, és rettentően élvezni a szabadságot, amit egy poligám házasság ad neki. Férjével a megállapodás szerint csak a hétvégéket tölti. Többnyire magára főz, akkor és azt, amit kedve tartja. Nem kell nézegetni a szanaszét hagyott zoknikat, veszekedni a távkapcsolón, vagy fejfájást színlelni, ha épp nincs kedve szexelni. Előző házasságból született gyerekei otthon élnek, a közös gyerek gondolata sosem merült föl köztük. Élvezik a „szabadidőpartnerséget”.

A lakbért – férjhez illő módon – természetesen ő állja, ám Sára boldogan fizet minden mást, hisz dolgozik. Mindketten élvezik ezt a könnyed együttműködést, de leginkább azt, hogy megterhelő elvárások és kötelességek nélkül tudnak a házasság biztonságot nyújtó kötelékében élni.

Van ilyen is. Nem is egy olyan nő, aki „önként és dalolva” lesz egy férfi második felesége. 

Ne ítélkezzünk mások felett!

Hogy a poligámia átok-e vagy áldás, nézőpont kérdése. 

Ha engem kérdeztek, részemről inkább a macskák és az egyedüllét, mint a többnejűség. Ám az évek során megtanultam, hogy ezzel nem mindenki van így. Vagy lehet, hogy így érez, de nincs abban a helyzetben, hogy olyan könnyedén meglépje. 

Normák, igények. Álmok és szükségletek, ki hogyan definiálja a boldogságot és hűséget – mindenkinél más. Hisz különbözők vagyunk.

S hiába fáj hallani azt a sok szívszorító történetet, azzal nem segítek, ha kemény ítéleteket mondok felettük. Nem tudom, mit tennék a helyükben, mert nem vagyok abban. Nincs gyerekem, Európában élek, saját keresettel rendelkezem, és biztos családi támogatottságom van. Egyszerűen nincs rá jogom, hogy megmondjam másoknak, mi a helyes. És helyettük sem tudok lépni, akármennyire is elkeserítőnek találom a helyzetüket.

Hallgatni viszont tudok. Lelki szemetesládaként tenni a dolgom. Empátiával örülni a másik örömének. Még akkor is, ha nem értem. Sokszor ennyi is elég.

Csányi Tímea

Vendégszerzőnk korábbi írását ITT olvashatod

A képek a szerző tulajdonában vannak