Nyaklánc betonból? Miért ne? – Ékszerkészítő workshopon jártunk
Lakásfelújtásaim során kénytelen voltam közelebbről is megismerkedni a különböző kötőanyagok természetével, így a beton sem volt idegen a számomra. Legalábbis azt hittem – egészen addig, amíg egy workshopon meg nem próbáltam belőle ékszereket készíteni. Vakoltam, gletteltem, falaztam és fugáztam már életemben többször is, úgy voltam vele, hogy az sem okozhat különösebb meglepetést, ha mindezt spakli helyett fogpiszkálóval kell végeznem, lakás helyett pirinyó rézmedálba. Súlyos tévedés! De azért a végére belejöttem. Ja, és a legjobb: imádtam az egészet. Csepelyi Adri betont önt.
–
Mi ez a cucc?
Ékszerbeton a becsületes neve – szegény dédnagyapám biztosan mondaná rá: nemcsak hogy ilyen szó nincs, de már a két fogalmat se tudja együtt értelmezni… ékszer – betonból. Én szeretem a szokatlan kiegészítőket, és régóta szemezek a betonnal (később talán kaspót is megtanulnék önteni belőle), szóval, amikor megláttam, hogy a WOM Design megálmodója, Kiss Renáta workshopot hirdetett az egyik kedvenc helyemen, a Pesti Palántában, majd’ kiestem a padból, úgy jelentkeztem.
Renáta azt mondja, nem kell félni az anyagtól (mármint a betontól, na). A kezdőknek tökéletesen megfelel a hobbiboltokban bárhol beszerezhető „sima” ékszerbeton, onnantól viszont, hogy valaki profi ékszereket készít (ráadásul nagyobb mennyiségben), meg kell keresnie a számára tökéletes típusú és összetételű keveréket. Ő például egy német fajtára esküszik, másnak meg más jön be – a lényeg, hogy a hozzám hasonló lelkes amatőrök bátran dolgozzanak a hobbibetonnal. (Kaspóhoz, tárgyakhoz léteznek másfajta betonok, könnyűbeton például, hogy ne szakadjon rám a világmindenség, ha a 4782738 növényemet mind kaspóba akarom szuszakolni.)
Kicsiben könnyebb?
Na, szóval a csínja meg a bínja. A kiválasztott formákba először is egy speciális gyurmából elhelyezzük azt az alakzatot, amit majd a kész művön zuzmóból szeretnénk viszontlátni.
Itt döbbentem rá először, hogy ez jóval nagyobb türelmet igényel, mint a vakolókanállal hadakozás: egy medál belsejét még csak-csak megtervezi az ember, ám egy picike fülbevaló profi előkészítése komoly türelmi szintet igényel. Vagy sok öniróniát.
Egy idő után ugyanis már nevettem magamon, amikor a gombostűfejnyi gombócom huszadszor is kiesett a helyéről – közben pedig a szemben ülő lány valami őrületes precizitással miniatűr szívecskéket formázott ugyanakkora területre!
Reni humora szerencsére átsegített a néhol komikus helyzeteken, így végül továbbléphettem a zsírtalanításra, ami szintén miniatűr léptékben zajlott.
Mivel álmomból felébresztve is tudom, milyen anyagoknak milyen sűrűségűre kell keverni, azt hittem, végre eljött az én időm, amikor a betonkeveréshez érkeztük. Ha! Csak hittem, hogy mekkora jampi vagyok!
Amikor azt reméltem, perfekt minden, Reni jelezte, hogy még töltsek betont a keverékemhez – aztán persze túltoltam, így megint vizet kellett adnom hozzá.
Ahogy Pistike elképzeli – és a valóság
Merthogy a beton elég különös természetű jószág, ha engem kérdeztek. Amikor darabosnak tűnik, akkor békén hagyod kicsit, és megint folyik. Ha túl folyósnak látod, és sűrűbbé tennéd, bámm!, már el is rontottad.
Végül persze csak kiizzadtam a megfelelő kevercset, és állati lelkes voltam, amikor szépen el is terült a medálomba beletutujgatott trutyi. Mire kiszáradt, rendesen büszke voltam magamra!
Ez, mondjuk, pont addig tartott, míg meg nem próbáltam kibányászni a fülbevalók közepéből a gyurmapöttyöt – akkor ugyanis kis híján ledózeroltam a késznek tűnő remekművet. Mesterem szerencsére mentette a helyzetet, így már csak a zuzmót kellett belepasszintanom a nagy nehezen összejövő lyukakba.
Maga a zuzmó tartósítva van, így sokáig megőrzi a szép színét, és mivel annyi ragasztót nyomtam bele, hogy a Lánchidat is összetartaná, kipotyogni sem fog belőle.
És láss csodát: sikerült!
Hát, nem azt mondom, hogy elmennék szakmányba betonékszert készíteni, de
a végeredmény – szerénytelenség nélkül állíthatom – igen pofás lett. Kicsit izgultam, mert az ékszereket a húgomnak készítettem ajándékba, és hát mégsem állíthatok oda három nonfiguratív plecsnivel elé, hogy tessék.
Az ilyen workshopokban ugyanakkor az a jó, hogy tényleg nem egyedül kell nyöszörögnöd a sarokban, hogy már megint kiesett a beton a fülbevalódból, hanem segítenek, magyaráznak, és közben megismersz egy csomó érdekes embert. (Akik amúgy borítékolhatóan ügyesebbek nálad, de hát ez van.)
Apropó, boríték!
Reni pöpec, névre szóló kis dobozzal érkezett mindannyiunk számára – ebbe helyeztük el a kész remekműveket. Előtte azonban kaptunk egy gyorstalpalót papírmetszésből, hogy szépen rendezhessük el a medált és a fülbevalókat, egy papírra rögzítve, amelyen az állt (ha esetleg ránézésre valaki nem lenne ebben biztos): Handmade by Adrienn.
Ezután kicsit elbindzsizhettünk még a csomagolással (címkéket is kaptunk meg madzagot), és kész is volt a remek névnapi ajándék. Az esemény után e-mailben további tippek érkeztek a csomagolási technikákhoz, szóval, ha betont önteni nem is feltétlenül állok le itthon egyedül, a karácsonyi ajándékcsomagolásra máris felvérteztem magam néhány új fogással.
A betonozás tehát nem feltétlenül könnyebb kicsiben, mint nagyban, de egy biztos: nagyságrendekkel szórakoztatóbb.
Csepelyi Adri
A képek a szerző tulajdonában vannak
