Házibuli Földanyánál – Egy tábor nőknek az élhetőbb környezetért és mindannyiunkért

–

Női körök vonzásában

Nem ismertem senkit, nem tudtam pontosan, kiket keressek. Csak azt tudtam, hogy telihold napja van, a harmadik gyermekemet várom, és a szülés időpontjához közeledve egyre erősebb bennem a vágy, hogy egy női közösséghez csatlakozzam.

Erre a mélyről feltörő vágyra azóta sem találok semmilyen reális magyarázatot: mindig is voltak és vannak közeli barátnőim, akikkel bármit megbeszélhetek, amit pedig nem, azt kitárgyalhatom a lánytesóimmal. És ha ez még nem volna elég, az első két gyermekem lány, azt tehát nem mondhatom, hogy valaha is hiányzott az életemből a nőtársaság.

Mégis azt éreztem, ellenállhatatlanul vonz valami, hogy további, akár ismeretlen nőkhöz kapcsolódjam. Akik nyíltan és őszintén mernek magukról beszélni, és akik értő és érző szívvel tudnak másokat hallgatni.

Akiktől tanulhatok, és akikkel megoszthatom, amim van. Akikben saját magamra ismerek, mert tükröt tartanak elém a sorsukkal, és akik biztonságos, megtartó hálót fonnak körém a jelenlétükkel. Valami ilyesmit vártam egy női körtől, és rögtön elárulom, hogy nem csalódtam.

Ismeretlen ismerősök közt

Ahogy közeledtem feléjük, már tudtam, hogy ők azok. Nem azért, mert egymás haját fonogatva a múló szerelemről énekeltek (bár engem ez sem zavart volna), hanem azért, mert mindannyian fehéret viseltek. Hirtelen megértettem, mire volt jó a „dress code”, ami az otthoni készülődésnél még elképesztően bosszantott – szeretek színesen öltözködni, és egy órával korábban még úgy éreztem, korlátozva vagyok az önkifejezésben, mert virágminták helyett fehéret vagy a föld színeit kell viselnem. De ahogy leültem közéjük, azonnal éreztem, hogy ez így jó:

kifejezetten megkönnyítette az ismeretlen emberekhez való csatlakozást az, hogy már első ránézésre volt valami közös bennünk, még ha ez egyelőre csak egy külsőleges dologban nyilvánult is meg.

Az első percek elfogódottságát remekül oldotta a kollektív fehérség; kíváncsi izgalommal illesztettem a saját fehér ingdarabomat a női kör kirakósába.

Kezdésnek szárított zsályát füstöltünk. A szétáradó, kellemes illat segített lenyugodni: lassan fejben és lélekben is megérkeztem a találkozóra. A zsálya a női bölcsesség szimbóluma, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású; úgy tartják, füstje megtisztítja a teret a negatív energiáktól. Bevallom, az energiákról több infóm nincs, de az biztos, hogy jólesett csukott szemmel üldögélni a fűben egy nagy, árnyékot adó fa alatt, és a zsályaillatban befelé figyelni néhány percig. Örültem, hogy nem kell rögtön csacsogni, se mélyenszántó gondolatokat megosztani, volt időm kapcsolódni magamhoz, a körülöttem levő természethez és az emberekhez.

„Házibuli” Földanyánál

Merthogy ennek is eljött az ideje. A rövid bemutatkozás után megindult a beszélgetés a kitűzött téma alapján. Volt, aki nagyon elkanyarodott tőle, és volt, aki visszatért hozzá. Volt, aki hosszan mesélt, és volt, aki keveset szólt. Volt, aki kiegyensúlyozottnak és elégedettnek tűnt, és volt, aki épp nehéz életszakaszban járt. Volt, aki a kisbabáját is hozta, és volt, aki a barátnőjével együtt érkezett. Különböző életkorok és élethelyzetek, különböző karakterek és érdeklődési körök.

Mégis könnyen és gyorsan megnyíltunk egymásnak, és rövid időn belül olyan mély kérdéseket boncolgattunk, ami összeszokott baráti társaságban sem mindig sikerül.

Az, hogy ott és akkor körénk szövődött valami láthatatlan háló, ami összekapcsolt és megtartott minket, nem csak az egymásra való nyitottságon múlt. A természettel való összhang is kellett is ahhoz, hogy elinduljon a varázslat. Nem tudok semmi olyat felidézni, ami konkrétan és direkt a környezettudatosságról szólt volna; nem szerepelt az esemény leírásában, hogy műanyag palackkal és pálmaolajat tartalmazó rágcsával tilos a körbe belépni. Mégis, ha visszagondolok erre a találkozóra, rögtön a természet iránti tisztelet jut eszembe, pedig a város közepén ültünk össze. Fogalmam sincs, a résztvevők közül hányan szelektálják a szemetet otthon, kik érkeztek autóval és kik tömegközlekedéssel, és nem derült ki, hányan figyelnek oda a bevásárlásnál, hogy helyi és szezonális zöldségeket válogassanak saját szütyőbe a piacon. De amíg ott ücsörögtünk a talpalatnyi zöldben és a szél körbehordozta a zsálya illatát, megértettem, hogy Földanyát nem hagyhatják ki a gyerekei a házibuliból: a környezetünkkel való harmónia elengedhetetlen a saját magunkkal és az embertársainkkal való egészséges kapcsolathoz.

Tábor szeméthegyek nélkül

Ugyanebből a gondolatból kiindulva döntöttek úgy a Nőidő tábor megálmodói, Kocsis Dóri, Vigh Bori és Végh Teodóra, hogy a nőknek szóló négynapos elvonulást zero waste-szemléletmódban szervezik. Bár a tavaly debütáló elvonulás alapvető értékei közé tartozik a hulladékcsökkentésre való törekvés, a program középpontjában egyáltalán nem a környezetvédelem állt.

A tábor célja, a női körben való tartalmas kikapcsolódás és feltöltődés volt; didaktikus ismeretátadás vagy fejtágítás szóba sem került.

Az előkészületek során viszont nagy súlyt fektettek a szervezők arra, hogy a közel harminc ember intenzív együttléte a lehető legkisebb mértékben terhelje a környezetet. A jelentkezők számára összeírt „mit hozz magaddal” listán szerepelt többek között a kulacs, a kedvenc bögre, az íróeszköz és a füzet, sőt az egyik közös estére betervezett ruhacserére lehetett vinni néhány megunt, jó állapotú ruhát, ékszert is. Műanyag és papír névtáblák helyett az érkezőket előre megírt falevelek várták, amit kitűzhettek a pólójukra. Dóriék házi készítésű arclemosóval is készültek, amihez minden résztvevő ajándékba kapott egy mosható arctisztító pamacsot. A közös étkezések fogásai csomagolásmentes, vegán alapanyagokból a tábor helyszínén készültek, a lebomló hulladékot komposztáltuk, és mondanom sem kell, hogy az eldobható tányérok és evőeszközök helyett a mosogatást választottuk.

Mindezeknek köszönhetően a huszonhét táborlakó összesen kétzsáknyi szelektív szemetet, és körülbelül félzsáknyi kommunális hulladékot termelt a négy nap során. Dóri elmondása szerint a résztvevőknek mindez semmilyen különösebb erőfeszítéssel nem járt, hiszen minden lehetőséget megteremtettek számukra, hogy hulladékmentesen töltsék ezt a kis időt. Persze némi rugalmasság nem árt a táborozók részéről, hogy ezzel a lehetőséggel élni is tudjanak, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy a közösségi szellem ezen a téren is remekül működött. Programszerűen csak egyszer bukkant fel az elvonuláson a zero waste fogalma: egy választható workshopon Dóri fogta a neszesszerét, és a köréje gyűlő öt-hat érdeklődőnek megmutatta, mit pakolt bele magának a táborra. A saját példák kapcsán könnyedén kialakult a közvetlen beszélgetés a környezettudatos, akár házilag is előállítható kozmetikumokról, higiéniai eszközökről.

Sisterhood forever

A Gellért-hegyi zsályafüstölésen és a hulladékmentes elvonuláson túl, ezer példát lehetne még felsorolni arra, hogy mi, nők hányféleképpen és módon tudunk összegyűlni azért, hogy őszinte és elfogadó légkörben egymáshoz kapcsolódhassunk.

Azt mondják, a nők hajlamosak a viszálykodásra – szerintem viszont a közösségépítésben és egymás motiválásában sokkal erősebbek vagyunk.

És ha már szeretünk együtt lógni és egymástól inspirálódni, miért ne tehetnénk ezt úgy, hogy Földanyánknak is jó legyen? Ne várjuk meg, amíg elfogynak a tartalékai, és berekeszti a házibulit…

Héda Veronika

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Becca Tapert