„Ősanya vagy, néha szaranya, meg néha szuperanya, mikor melyik, de mindegyik te vagy” – Levél a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz

–

Kedves Múltbéli Én!

Olyan leszek most, mint egy nagy öreg, aki mindent jobban tud a mai fiataloknál. Igazság szerint én egyáltalán nem tudok mindent jobban úgy általában, de nálad, kedves Múltbéli Én, biztosan bölcsebb lettem. Én már tudom, amit te még nem.

Meg fogod mindezt tanulni, kínkeserves, kemény tapasztalásokkal. De most még nem tartasz ott. Most még ott állsz az ikeás tükör előtt, tolod ki az ötperces várandós hasad, az arcod kipirult a boldogságtól, úgy érzed, megérkeztél. Anya leszel.

A tested látványa végre örömforrás számodra is, élet növekszik benne, még a szokásosnál is nagyobb melleid sem zavarnak.

Semmi más gondolatod nincs, folyamatosan arról olvasol, mi történik épp a méheden belül. Mintha mindig is erre készültél volna, mintha minden út ehhez a végcélhoz vezetett volna. Tudtad persze, hogy az anyaság nem ér véget a terhességgel, mégis, valahogy nem láttál ennél sokkal tovább.

A legalapvetőbb dolgokkal sem voltál tisztában. Azt hitted, ha végtelen sokszor megnézed a Jóbarátokból a Rachel terhes évadot, különösképpen azt, amikor szül, akkor doktorálhatsz a témából. Elolvastad a What to expect című könyvet, hiszen a filmekben azt szokták, és beszereztél mindent, amit szokás. Fel sem merült benned, hogy nem feltétlenül van minderre szükség.

A fejedben két irány volt. A megszokott, amit látsz általában, amire a boltok kirakatai is kondicionálnak és az alternatív irány, amiről nem tudtál semmit, csak azt, hogy van egy olyan opció is, de nyilván nem neked. (Muhaha!)

Remélem, nem veszed zokon, de kérlek, tedd félre a Gyakori kérdéseket, dobd el azonnal a magzati szívhanghallgatót, és inkább engem hallgass meg! Csak szánj pár percet arra a lehetőségre, hogy nem megfelelő helyről készülsz fel életed legnagyobb szerepére, a legeslegnagyobb kihívásra, ami előtted áll.

Olvass, de ne akármit! 

Mindenhonnan receptek áradnak feléd, mintha a várandósság, a szülés vagy a babázás tankönyvekhez igazodhatna. Ne hidd el, hogy így van! Minden egyes terhesség, szülés, baba teljesen más, és ez nemcsak normális, hanem csodálatos is. Olvasd Ina May Gaskin könyveit és Jean Liedlofftól Az elveszett boldogság nyomában-t. Tudom, első blikkre ezek pont olyasmik, amikről tudomást sem vagy hajlandó venni, de – így hat év távlatából – talán, ha ilyen könyvekből tájékozódtál volna, akkor nem szenvedted volna úgy meg a szülést, a gyermekágyat, a szoptatást. Talán nem lettél volna depressziós.

Igen, depressziós leszel, ne haragudj, hogy így belerondítok az idillbe, de talán elkerülheted a kínzó irreális elvárásaidat magaddal szemben, ha arra készülsz fel, ami valóban várható és nem arra, ami egy kitalált átlagszülésre vagy babára vonatkozik.

Kövess valódi anyukákat!

Tudom, a YouTube és az Instagram dugig van olyan anyukákkal, akik úgy állítják be az anyaságot, mintha minden azon múlna, mit szereznek be, mintha minden óramű pontossággal kiszámítható lenne. Full smink, pontos napi rutin, a babaszoba olyan dizájnos, hogy csak steril védőruhában lehet belépni. Szülni is „kipampucolva” mennek, és a manikűr is passzol színben a kisbaba neméhez. A szülés „szarrá medikalizált”, a videókon némán nyomnak parancsra, két fájás között pedig megigazítják a sminket. Eltelik pár nap, és már posztolnak, videóznak, hogy hogyan érdemes babázni, mi mindent kell vásárolni ahhoz, hogy túléld a gyermekágyat, és hogy azonnal formába lendülj.

Igen, tudom, hogy őket követed, és hozzájuk méred magad is. Nem csoda, hogy nagyot koppansz. De ne aggódj, eltelik két-három hónap, és rátalálsz a valódi inspirációkra. Olyan anyukákra, akik beszélnek a terhesség, a szülés, a gyermekágy, a szoptatás és úgy általában az anyaság igazi arcáról.

Megtudod, hogy a reklámozott és a köztudatba beépült babakelengyék kilencven százalékára nincs is szükséged, és nem veled vagy a babáddal van baj, ha ezek nem válnak be. Megtudod, hogy a szoptatás nem csupán neked nehéz, és nem csak téged viselt meg a szülés.

Megtudod, hogy létezik más is a babakocsis közlekedésen túl, és azt is, hogy a cumi nem segít az anyatejért folytatott küzdelmedben. Kinyílik egy másik világ, ami nem azt nyomatja, hogy „ha az első császár, akkor a többi is császár”, és ami megnyugtat: semmi baj, ha a babád veled akar aludni, és bizony, más is használja a kiságyat játék- és ruhatárolónak.

Ne pazarolj több időt és életenergiát élő reklámtábla bloggeranyukákra és azokra, akiktől csak frusztrált leszel!

Az anyaság olyan, mint a foci és a főzés

Mindenkinek van véleménye róla. És senki nem fél megosztani veled ezeket. Ettől ne ess kétségbe!

Növessz vastag bőrt, mert szükséged lesz rá! Egyrészt soha nem leszel tökéletes anya. Nagyjából egy héttel szülés után fog leesni a tantusz, hogy sosem leszel elégedett többé magaddal. Másrészt mindig lesz, amiért marhatod magad, akkor is, ha ennek semmi értelme. Ha ne adj' isten épp mégis rendben vagy a teljesítményeddel, nyugi, mindig lesz, aki beleszól, aki megpiszkálja a belső nyugalmad. Te pedig hiperérzékenyen fogsz reagálni, magadra veszel mindent, kétségbeesel, megkérdőjelezed minden lépésed.

Tanuld meg, hogy azért van két füled, hogy az egyiken bemenjen a kéretlen okosság, a másikon ki! Ne akarj annyira görcsösen megfelelni mások elvárásainak! Előbb-utóbb belejössz, de addig is sokszor fog bántani, hogy egyesek szerint nem jól csinálod.

Lesznek, akik a szájukra vesznek majd, és vadidegenek is, akik halálra rémülve fognak aggódni a rád kötött babád testi épségéért, mert bizonyára szándékodban áll egy életre megnyomorítani a szegény gyerek lábát, és olyan is lesz, hogy két méterre tőled fogják ecsetelni, hogy „az ilyenek, akiket sokáig szoptatnak, soha nem fognak beilleszkedni a többi gyerek közé, mert túl anyásak lesznek”. (Innen jelzem: ma úgy ment be ez az anyás gyerek az oviba, hogy gyakorlatilag nem is köszönt, rohant be a barátaihoz.)

Lesznek gondjaid a szoptatással, szóval szerzel tápszeres és hosszan szoptatós tapasztalatokat is, és minden irányból kapsz majd kritikát, hasznos és teljesen haszontalan tanácsokat, amikből alig tudsz majd jól szelektálni. Küzdeni fogtok az alvással, de el kell hinned, hogy ez teljesen normális, sem veled nincs baj, sem a babával, nagyfiúként is nyugtalan természet, ne küzdj, fogadd el, és vághatod a centit, mert négyévesen már át fogja aludni az éjszakát!

A második meg már kisbabaként is fog ilyet produkálni. Olykor-olykor. Neked ezt dobja a gép, másnak meg mást, ez teljesen oké. Mindenkinek más válik be, mindenki másra esküszik. Ami neked beválik, másnak lehet, hogy rosszabb mindennél. Ezt is fogadd el! Mindenkinek bőven elég a saját anyaságával megbirkóznia, neked is. Ne ítélj el senkit, azt meg szard le magasról, hogy téged elítél valaki!

A természetesség nem igénytelenség!

Tudom, még ódzkodsz a szoptatás gondolatától is, sosem voltál barátságban a melleiddel, el sem tudod képzelni, hogy milyen lesz, amikor rád csatlakozik egy kisbaba.

Képzeld, a kezdeti nehézségek után – majdnem három hónapig szinte csak tápszert kap az elsőszülötted – mégis harmincnégy hónapig fogsz szoptatni. Igény szerint. Házon kívül is. Bezony! Remélem, ülve olvasod a levelem, nehogy elájulj!

(Bár a terhességed hatodik hónapjában a Deákon a tejivóban egyszer elájulsz majd, halálra rémisztve mindenkit, és Amikor magadhoz térsz, Csonka Bandit látod meg először. Kapni fogsz egy ajándék édességet az ijedelemre az egyik pultostól.)

Szóval úgy hidd el nekem, hogy a natúr anyukák táborát fogod erősíteni! Szép lassan eltűnnek a drogériás és patikai babaápoló szerek a polcaidról, sőt (most kapaszkodj meg), mosható pelust fogsz használni, kendőben hordozol majd, és a második gyerekednél már kezdetektől így fogod csinálni!

Hiába gondolod azt most még, hogy ehhez minimum bajuszt kell növeszteni és hónaljszőrt, hat évvel később is borotválkozol, nyugi – igaz, retró biztonsági borotvával, a hulladékmentesség jegyében – viszont az egyik legjobb barátnőd évek óta nem borotválkozik, és ez egyáltalán nem zavar téged.

Nagyot fordul a világ. A samponok és testápolók helyett megismerkedsz az illóolajokkal és a természetes testvajakkal, házilag készítesz majd kenceficéket, popsikrémet, és imádni fogod. Emiatt is lesz, aki kinéz, lenéz majd, de nyugi, mire idáig eljutsz, tényleg vastag bőr lesz a képeden, és büszkén húzod majd ki magad, hogy igen, ősanya vagy, néha szaranya, meg néha szuperanya, mikor melyik, de mindegyik te vagy, teljes természetességedben.

Nem mindig jó

És ez is normális. Amikor először érzed majd, hogy kicsit elmenekülnél, kiszakadnál, abban a minutumban elkezded ostorozni magad, hogy „micsoda anya az ilyen”! Mások évekig küzdenek sikertelenül a gyerekért, te meg itt szenvedsz, miközben a gyereked egészséges, „pusztulat emberi lény vagy, a leggyalázatosabb fajtából”.

Gondolod te. De hidd el, amit érzel, teljesen rendben van. Az idén elhunyt Vekerdy tanár úr is megmondta: „a gyerekek lerágják az ember húsát, és néha meg kell tőlük szabadulni, hogy újra feltöltekezve élvezhessük velük a mindennapokat”. Csúnyán hangzik, de igaz.

Nem szégyen beismerni, hogy néha elég. Hogy néha nem akarsz majd lovagosat játszani, hogy sokszor nem bánnád, ha a vécén kívül is lenne privát szférád (ráadásul még a vécén sem hagynak majd békén, ne legyenek illúzióid). És totálisan érthető, hogy ebből eleged lesz időről időre, ettől még nem szereted kevésbé a gyerekeidet, nem vagy kevésbé hálás. De magadat is szeretned kell, magaddal is törődnöd kell! A gyerekeknek is meg kell tanulniuk, hogy az anyukájuk nem egy robot, hanem emberi lény, érzésekkel, igényekkel, amelyek számítanak. Ezt csak tőled tanulhatják meg.

Te sem vagy tökéletes, a gyerekek sem azok, a férjed sem az, senki sem az, engedd el az illúzióját is! Lesznek pokoli napok és földöntúlian boldogok is. Fogsz olyat mondani, tenni, amit megbánsz, és leszel olyan fantasztikus is, hogy nem győzöd majd veregetni a saját válladat.

És még valami

A fejedben most egyelőre illúziók hada áll sorban, hogy aztán egyesével koppintsák a barackot a fejedre. A legnagyobb lecke az anyaságban az, hogy nem tudsz mindent kiszámítani, mindent kontrollálni, és nem is kell. Egyáltalán nem.

Próbálj minél több pillanatot megélni akkor, amikor történik, mert igaz a közhely, hogy ha gyereked van, az idő sebesebben repül bárminél. Az órák, napok olykor lassabban telnek, de a hetek, hónapok, évek szinte pillanatokban mérhetők.

Minden elmúlik, minden hasfájás, fogzás, szeparációs szorongás.

Elmúlnak a hisztik – vagy legalábbis változnak – és eljön az is, Amikor már csak a saját feneked kell kitörölnöd, méghozzá csendben és zárt ajtók mögött.

A szülési traumád okozta sebek is begyógyulnak, és ezzel párhuzamosan a császárheged is elhalványul majd, miután természetesen úton megszülöd a második gyereked. Ne aggódj! Minden, ami épp kétségbeejtő, az csupán egy időszak, és egyszer vége lesz. Aztán jön más kihívás, de te azt is megoldod majd.

Most még csak bűvölöd a pocakod, várod, hogy kikerekedj és érezd a babád mozgását. Mintha te is egy lágy, meleg burokban lennél a félhomályban. Sejtésed sincs, mi vár rád. És ez így van jól.

Ezen az úton mindenkinek magának kell végigmennie. A babákkal anyák is születnek, ugyanolyan fejlődési úttal, mint a kicsik.

Örülök, hogy anno nem kaptam efféle levelet a jövőből.

Így végigjárhattam, járhatom ezt az utat, és bár utólag annyi mindent csinálnék másképp, mégsem bánok semmit sem, hisz minden mozzanat, minden döntés – még a rosszak is – ide vezettek, ahol most vagyok. És még a rosszabb napokon is tudom valahol mélyen, hogy ez is csak a nagy kaland része, a puzzle egy kis darabja, amire épp úgy szükség van, mint a szebb képkockákra.

Szabó Anna Eszter

 A képek a szerző tulajdonában vannak