–  

Gyárfás Dorka/WMN: Mit tehet a borász, ha terhes lesz? Kimarad egy-két év kóstolásból?

Gere Andrea: Azért szoktam picit kóstolni, de csak egy-egy kortyot, hiszen hivatalból kóstolnom kell. De amikor az ember szakmailag kóstol, akkor csak egy apró kortyot vesz a szájába, és annak is csak kis részét nyeli le, a többit kiköpi. Nem is teheti meg, hogy többet igyon, mert egy idő után elveszítené az értékítéletét.

Gy. D./WMN: A borászok között nincsenek alkoholisták?

G. A.: Biztosan vannak, de nem a mi családunkban. Tény, hogy csínján kell bánni a dolgokkal. Amikor összeállítasz egy bort, ott azért nagy dolgok dőlnek el – nem is rövid, hanem hosszú távra. Nagy felelősség, észnél kell lenni.

Gy. D./WMN: Rajtad sem akármilyen felelősség van, amióta beléptél a családi vállalkozásba…

G. A.: Hát igen… Bizonyos számítási mód szerint második generációs borász vagyok, de ha úgy vesszük, már hetedik generációs, csak a kommunizmus alatt két generáció kimaradt.

Édesapám ezért a nulláról kezdte újra, az én felelősségem tehát olyan értelemben nagy, hogy fel kell nőnöm a szüleim eredményéhez, hiszen nem kis dolgot építettek fel, és a mai napig nagyon jól csinálják.

Azt a színvonalat kell képviselnem, és olyan alázattal kell hozzáállnom, mint ők – a borok minőségét megőrizve (sőt, adott esetben emelve), és a Gere család renoméját megtartva.

Gy. D./WMN: De még ők sem vonultak háttérbe, nem?

G. A.: Nem, édesapám aktív, de utazni már nem szívesen jár, a reprezentálás amúgy sem áll közel a szívéhez. Ő már marad Villányban, és kijár a szőlőbe.

Gy. D./WMN: Te mennyit utazol?

G. A.: Elég sokat jövök-megyek. Gyakran járunk Budapestre borkóstolókat tartani, meg egyéb rendezvényekre…

Gy. D./WMN: És ezt hogy fogod megoldani a szülés után?

G. A.: Már most is kevesebbet vállalok, kezdem magam hozzászoktatni az új életformához. Furcsa volt elsőre, hogy le kell lassítanom, csak amikor már az orvosok javasolnak stopot – meg a kisfiam is jelez időnként –, akkor már muszáj.

Gy. D./WMN: Mocorog? Rugdos?

G. A.: Hát igen, szokott reklamálni néha. Beszélgetünk egymással – kell is, szerintem. Úgyhogy próbálom vele megbeszélni, ha van valami teendő, hogy legyen kedves közreműködni. Mondogatom neki: „Csak két kortyot iszom, az is vörösbor, jót fog tenni.”

Gy. D./WMN: Csupa antioxidáns… De komolyra fordítva a szót: mik a terveid?

G. A.: Igazából már elkezdtem berendezkedni arra, hogy ne álljon meg az élet a születése után sem. Nagyon régóta szerettem volna kisbabát, de csak most jött el rá az idő. Vannak kollégáim, akik át tudnak venni tőlem feladatokat, nekem pedig meg kellett tanulnom leadni őket. És meg kellett tanulnom nemet mondani is, az sem egyszerű…

Gy. D./WMN: Minden maximalista nő örök dilemmái…

G. A.: Igen, mert az ember úgy érzi, akkor a legjobb minden, ha ő tartja a gyeplőt, és ő maga is csinálja meg. De valójában meg kell tudni bízni a kollégákban… Szerencsére én nagyon jó munkatársakkal vagyok körülvéve. És itt a férjem is, aki egyre több dolgot vesz át tőlem.

Gy. D./WMN: Mindig tudtad, hogy olyan partnerre van szükséged, aki részt tud venni a családi vállalkozásotokban?

G. A.: Eleinte abban sem voltam biztos, hogy én részt akarok venni benne. Az iskoláimat is úgy választottam meg, hogy jó távol legyek tőle. Nem borásznak vagy vendéglátósnak tanultam – nyitva hagytam egy kiskaput magamnak, mert lássuk be, a szülőkkel együtt dolgozni nem minden esetben gördülékeny.

Gy. D./WMN: Ők ezt elfogadták?

G. A.: Épp az volt a helyzet kulcsa, hogy igen, elfogadták.

Nem erőszakolták rám a családi vállalkozást, nem jöttek azzal, hogy: „Neked is csinálnod kell, mert nézd meg, mennyit dolgoztunk vele, nehogy kárba vesszen!” Sosem éreztem pressziót.

Egymás között biztosan beszéltek róla, sőt tudom is, hogy amikor Budapestre jöttem továbbtanulni, édesapám azt mondta édesanyámnak: „Hát, nem biztos, hogy a lányunk valaha visszajön vidékre.” A végén mégiscsak visszamentem…

Gy. D./WMN: De hogy jutottál erre?

G. A.: Amíg itt, Budapesten jártam iskolába, apukám gyakran jött fel borkóstolókra, gasztronómiai rendezvényekre. Sokszor vitt magával, nekem pedig megtetszett ez a világ. Egész más volt akkoriban, mint ma: sokkal szűkebb közeg volt, az emberek közel álltak egymáshoz. Ma már nagyon sok a pincészet, több az étterem is, de akkoriban mindenki ismerte a másikat.

Én pedig vidéki lányként belecsöppentem ebbe a gyönyörű világba, és rengeteg szimpatikus emberrel találkoztam. Mivel szeretem a szépet és a harmóniát, egyszer csak beszippantott ez a szakma.

Aztán meg a szüleim is egyre több feladatot adtak nekem, mert akadtak területek, amikhez ők nem értettek. „Andikám, szerkessz meg, légy szíves, egy borleírást”, meg „Kéne a prospektushoz egy szöveg”, vagy „Ezt fordítsd le angolra, kérlek!” – és ezeket küldözgettem haza. Éreztem, hogy van egy űr a cégben, amit be tudnék tölteni, és ahol szabad kezet kaphatnék. Úgyhogy 2003 nyarán úgy döntöttem, feladom a budapesti életemet. Azóta otthon vagyok, és nem bántam meg egy percig sem. Ennél szebb szakmát nem is tudnék elképzelni.

Gy. D./WMN: Elképesztő értéket kaptál otthonról, ebből a szempontból is kiváltságos vagy.

G. A.: Így van, és hálás vagyok azért, hogy a kezdetektől beleláthattam az egészbe, így mindig tudtam, mennyi munka van mögötte. Nekünk már gyerekként ki kellett menni a szőlőbe kacsolni, kézzel palackozni, címkézni – akkoriban még minden manufakturális körülmények között zajlott a garázsunkban. 

Gy. D./WMN: Szeretted?

G. A.: Volt olyan része, amit igen, és volt, amit kevésbé. A szőlőbe menetel például nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé – poros is volt, a bogarak is jöttek, el kellett húzni előttem a mézesmadzagot ahhoz, hogy kimenjünk. Olyankor mindig be volt ígérve, hogy utána mehetünk a Balatonra.

Sváb család vagyunk, nálunk rend és fegyelem volt, előbb mindig el kellett végezni a munkát, és csak utána jöhetett a szórakozás.

De ezért ma nagyon hálás vagyok – én így tanultam meg, hogy alázattal kell hozzáállni a hétköznapi teendőkhöz. Az én gyerekem valószínűleg nem fog tudni ilyen mélyen belelátni a folyamatba, mert már sokkal nagyobb a cég – a palackozás és a címkézés is géppel történik –, de szeretném, ha ő is tudná értékelni, amije van, és nem venné természetesnek, hogy a család el tud menni nyaralni. Meg kell tanulnia, hogy a pénzt nem a fáról szüreteljük, hanem meg kell érte dolgozni.

Gy. D./WMN: A természettel milyen kapcsolatod lett a gyerekkorod hatására?

G. A.: Mindig azt hallottam gyerekkoromban, hogy a szőlő a bor alfája és ómegája, mert csak az egészséges gyümölcsből lehet jó bort készíteni. Ha bármilyen betegség támadja meg, már nem lesz jó bor belőle – a pincészetben nem lehet varázsolni. Onnantól kezdve, hogy a szőlőt beviszed a pincészetbe, már csak veszíteni tud az értékéből, ha nem vagy elég precíz, vagy nem jó döntéseket hozol. Édesapám eredetileg erdész, így ő mindig is a természetből merített erőt, és gyerekként ránk ragadt az ő hozzáállása (Andreának van egy öccse is, aki szintén a borászatban dolgozik – a szerk.). Nem véletlenül alakult úgy, hogy 2010-ben az egész szőlőbirtokkal átálltunk a biogazdálkodásra – mert azt valljuk, hogy akkor tudjuk igazán megmutatni a termőtájunk értékeit, ha a szőlő természetes, tiszta talajból tudja a tápanyagot magába szívni. Igaz, hogy így sokkal több munka van vele, de próbáljuk arra kondicionálni a növényeinket, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel szemben. És próbáljuk a szőlő minden „alkatrészét” hasznosítani, és megújulóenergia-forrásokat használni, például saját kutunk van.

Gy. D./WMN: És a szőlőmagot is feldolgozzátok…

G. A.: A tudósok már régebben felfigyeltek arra, mennyi értékes anyag, antioxidáns rejlik a szőlőmagban, ezért mi is elkezdtünk gondolkodni azon, mi lenne, ha feldolgoznánk. Először megbíztunk egy céget azzal, hogy préseljék ki belőle az olajat, és megőröltettük a maradékot. De nem voltunk teljesen elégedettek, ezért abba az irányba kezdtünk el keresgélni, hogyan tudnánk ezt házon belül megoldani – ez is a maximalizmus egy formája, hogy mindent magad akarsz csinálni, mert akkor érzel csak garanciát a minőségre. Másfél év alatt fejlesztettük ki a saját technológiánkat, amivel a szőlőmagot olyan mikronszemcsékre tudjuk őrölni, hogy a szervezet könnyen tudja hasznosítani. Így már lehet kapni nálunk Gere szőlőmagolajat és mikroőrleményt is, amiben nemcsak a szőlőmag, hanem annak a héja is benne van. Ez egy olyan finom por, mint a holland kakaó, tehát magában nem lehet fogyasztani, el kell keverni joghurtban vagy például gyümölcslében. 

Gy. D./WMN: Te ezt fogyasztod? És milyen hatása van?

G. A.: Igen, persze, egy teáskanállal naponta. Így nem lesz az ember influenzás, mert sokkal ellenállóbb lesz a szervezete, és a vérképet is helyre teszi. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk folyamatosan másoktól is.

Gy. D./WMN: Tulajdonképpen ez is arról szól, hogy eggyé válunk a természettel.

G. A.: Abszolút.

Egyébként amikor én besokallok a virtuális valóságtól, akkor csak felmegyek a hegyre, és attól megnyugszom. Kell a madárcsicsergés, az erdő és az avar illata, mert mindig azt érzem, hogy ott van az igazság. Ott minden magától értetődik.

A barátnőimnek is mindig ezt tanácsolom, amikor telítődnek az emberekkel, a jópofizással, a megfeleléskényszerrel, vagy azzal, hogy mindig a legjobb arcukat kell mutatniuk. Ez nem működik áldozatok nélkül, és néha az embernek fel kell töltenie az elemeit. Főleg a budapesti barátoknak próbálom sulykolni, hogy időnként menjenek ki az erdőbe, és figyeljenek arra, hogy a saját bensőjükben mi történik. Hagyjanak maguknak időt nyugalomban. Csak hát… nem mindenki tud önmagával szembenézni. Én biztosan nem tudnék meglenni a természet nélkül.

Gy. D./WMN: Az autonómiádat hogyan tudtad kivívni egy családi vállalkozásban?

G. A.: Édesapa mindig egyenrangú félként kezelt az üzletben. Nyilván amikor újra hazakerültem, tisztában voltam vele, hogy még ott van a tojáshéj a fenekemen, nem akartam megmondani a tutit. Nyitott füllel jártam, és odafigyeltem arra, amit édesapa mondott. Ő pedig később hagyott lehetőséget arra, hogy én másképp értelmezzem, ami a piacon működik, mert tisztában van vele, hogy hatvanöt évesen már nem mindent lát át ugyanúgy. Teret engedett az ötleteimnek, és hagyta, hogy kiéljem az elképzeléseimet. De lássuk be, szerencsésebb helyzet, ha egy apa-lánya viszonyról van szó, és nem apa-fiáról. A fiúk között mindig nagyobb a harc – ezt látom más borász családoknál.

Gy. D./WMN: Érdekes, hogy ebből a szempontból szerencsés, hogy nő vagy. Máskülönben kellett küzdened az elismerésért? Vagy most már elég sok női borász van a szakmában…

G. A.: Néha még megkérdezik, milyen nőként ebben a férfias szakmában, érzek-e hátrányos megkülönböztetést, de pont nemrég merült föl bennem, hogy vajon meddig lesz még ennek a kérdésnek létjogosultsága. Eddig mindig azt mondtam, hogy ha csak férfiak dolgoznának a borszakmában, akkor túlságosan technokrata lenne, ők nem annyira figyelnek a nüanszokra. Szerintem a nőktől sokkal izgalmasabbá és sokszínűbbé vált ez a világ, és ezt a férfiak is élvezik.

Gy. D./WMN: Érzékeny vagy arra a témára, hogy mennyire tekintenek egyenrangúnak?

G. A.:

Hát, nem szeretem, ha semmibe vesznek csak azért, mert nő vagyok, ráadásul szőke. Ha ilyet észlelek, azonnal próbálom igazolni, hogy igenis kompetens vagyok ebben a témában.

De be kell hogy valljam, ilyen helyzettel csak ritkán találkoztam, valószínűleg abból kifolyólag is, hogy sokáig édesapával jöttem-mentem a szakmában. Nyilván látták, hogy ő elfogad és mások előtt is megdicsér, ami mindenki szemében validált. Nem egyedül kellett áttörnöm ezeket a falakat.

Gy. D./WMN: Miben látod, amit te tudsz hozzátenni a családi sikertörténethez?

G. A.: Szerintem épp a nőiségem révén tudok hozzáadni új dolgokat, ami például a borok stílusában is megmutatkozott. Édesapám elég karakteres férfi, és a borok is ilyenek voltak sokáig: karakteresek, markánsak. Mára azonban az eleganciára, a harmóniára és a kifinomultságra törekszenek. Az elmúlt tíz évben folyamatosan haladtunk efelé, és a Gere-boroknak ma már inkább ez az ismertetőjelük.

Gy. D./WMN: Azóta lett szállodátok és éttermetek is.

G. A.: Igen, ezt igazából édesanyámtól vettem át. Valamikor a Villányi borvidéken nekünk volt először panziónk, amit ő vitt. Amikor 2008-ban szállodává bővültünk, és emiatt lett éttermünk és wellnessrészlegünk is, akkor igencsak megugrott a szolgáltatások mérete. Édesanyám nehezen dolgozta fel, hogy már nem a naptárban fogjuk húzni a nyilakat, hogy ki hány éjszakára marad, hanem egy szoftver rögzíti a foglalásokat. Most már belátja, hogy nem működik másként, és továbbra is ott van „a ház asszonyaként”, foglalkozik a vendégekkel. De főleg mi visszük a férjemmel – úgy, hogy persze vannak munkatársaink a kulcspozíciókra. Mi jelöljük ki az irányokat, de szabad kezet is adunk a kollégáknak, hogy kiélhessék a kreativitásukat. Teljesen saját projektem viszont a kozmetikai termékcsalád, ami most kerül majd piacra – ez egy nagy falat.

Gy. D./WMN: Hogyan jött az ötlet, hogy ebbe is belevágsz?

G. A.: Nem volt egyszerű az egyéb feladatok mellett, de két és fél éves munka előzte meg. Amikor felismertük, hogy a szőlőmagban mennyi értékes anyag van, azt gondoltuk, ezt a bőrön is kellene használni. A szállodánk wellnessrészlegében el is kezdtük kipróbálni, csináltunk olyan kezeléseket, amikhez szőlőmagból készült krémet, őrleményt, olajat használtunk. Egyre több vendég kérdezte, hogy hazavihetnek-e belőle, mert otthon is szívesen használnák, csakhogy akkor még nem volt olyan kiszerelésben, mert ezek a termékek helyben készültek. Szóval az igényt a vendégek generálták, ezáltal indult el egy gondolat bennünk. Ezután a férjemmel sok olyan céget végigjártunk, amelyek termékfejlesztéssel foglalkoznak, mert ez is külön szakma.

Tudtuk, hogy nagyon értékes hatóanyag van a kezünkben, de azt nem, hogy más hatóanyagokkal kiegészülve hogyan lehetne egy értékes termékcsaládot kreálni belőle – abban a minőségben, amire rá tudjuk majd írni: Gere.

Végül egy svájci fejlesztő mellett döntöttünk, mert náluk éreztük azt, hogy ugyanúgy gondolkoznak, ahogy mi, és fél szavakból megértjük egymást. Ők is minőségorientáltak, maximalisták, és figyelnek a részletekre. November 21-én tartjuk az első sajtótájékoztatót, és a SzuperWMN-gála lesz a krémek első nyilvános szereplése.  

Gy. D./WMN: Egy új kozmetikai márkát bevezetni nem kis dolog, nem is elég hozzá egy-két termék. Ti kiket szeretnétek megszólítani, és mit tudtok nekik kínálni?

G. A.: Valóban, hosszú volt az út, de megérte, mert most a kezünkben tarthatjuk az öt prémium kozmetikumból álló Grapelove termékcsaládot. Ezek a kozmetikumok azoknak az igényes nőknek szólnak, akik szeretik az eleganciát, a komplexitást, a finomságot és a valódi beltartalmat. Egy olyan termékcsaládot kínálunk, amely lefedi a napi arcápolási rutint – egymással is lehet kombinálni őket, és akkor a hatásuk egymást erősíti, de önmagukban is kiemelkedők. A termékek alappillérét a Gere organikus szőlőmagolaj, -kivonat és a kékszőlő-őssejtek adják, amelyeket az adott kozmetikumnak megfelelő, ritkán előforduló és különleges hatóanyagkomplexekkel egészítettünk ki.

Gy. D./WMN: És hol lehet majd kapni?

G. A.: Van egy saját honlapja, és a jövő évtől elérhető lesz boltokban is, már elkezdtük kiépíteni a kereskedelmi hálózatát.

Gy. D./WMN: Egyértelmű volt, hogy a férjed is ennyire aktívan kiveszi a részét a családi örökség továbbépítéséből? Erre azért nem mindenki alkalmas.

G. A.: Igen, a cél mindig ez volt, de valóban kemény menet volt. Nem sok férfi viseli jól, ha egy vezető típusú nő áll mellette, és ő hozza azt a világot, amibe be kell szállni.

Ráadásul Kristóf is domináns alkat, úgyhogy meg kellett találnunk a balanszot, de erre mindig tudatosan figyeltünk. Tudjuk, ki miben erős, és abban átengedjük a másiknak a gyeplőt.

Én sosem árultam zsákbamacskát: ő tudta, milyen természetű vagyok, és elfogadta, ami egyértelműen az ő intelligenciáját dicséri. Nem mondom, hogy nem volt megijedve az elején, de mindketten sok energiát fektettünk ebbe. Szerettük egymást, és tudtuk, hogy közös az utunk. Azt is meg kellett tanulnunk kezelni, hogy mikor dolgozunk együtt, és mikor jön el az a pillanat, amikor csak a privát életünket éljük – mert az ember ott nyilván szeretne nőként viselkedni, nem feltétlenül irányítani. Szerintem mi megtaláltuk az egyensúlyt.   

Szöveg: Gyárfás Dorka
Fotók: Csiszér Goti/WMN