Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a vasárnapokat sokáig jobban utáltam, mint a hétfőt. Bennem 28 évesen is előjön az a traumatizált érzés, amit a hétfői iskolakezdés gondolata okozott. Meg persze az undor, hogy az egysejtű eukarióták bemagolásával töltsem a vasárnap délutánomat, amit aztán jóindulatúan a nagyszünetre halasztottam a mateklecke lemásolásával együtt.

Úgyhogy mindezt ellensúlyozva hagyományosan a vasárnap a bekuckózásé lett, a feltöltődésé, a boldogságé. A dán életstílus, a „hygge” nyomán megalkottam a saját boldogságcsomagomat, ami tökéletes egy vasárnap esti bekuckózáshoz. Ennek segítségével sikerül kikapcsolódnom, feltöltődnöm és tökéletes boldogságot okoz. Íme: 

Számomra nincs tökéletesebb választás vasárnap estére, mint megnézni a Chihiro szellemországban című animációt a barátommal meg a „szuperbolyhospuha” doromboló háziállatunkkal, és bevágni együtt egy csomag (na, jó több csomag) savanyú cukorkát. Ha film helyett könyvre vágynék, akkor pedig ott van Örkény, aki minden körülmények között képes megnevettetni. Sosem tudom megunni őt. 

Hyggye, lykke, lagom meg persze személyes életstílus saját brand, a LYLLA után szabadon feltettem a kérdést a kollégáknak, hogy számukra mi kell ehhez az idilli állapothoz? Engedjék el a fantáziájukat ássanak le mélyre, és alkossák meg a saját definíciójukat.

Íme, a WMN-szerzők boldogságegyenlete: 

Gyárfás Dorka és a DÖRKA 

Dorka számára a tökéletes idilli állapot egyenlete, egy felnőtt színező egy tányér sütemény társaságában, miközben csodás kilátása nyílik a kertre (ez utóbbi nagyon-nagyon fontos!)

Zimre Zsuzsa és a ZYMMI

ZYMMI életstílusa az igazi divatos életigenlő nőké, ehhez pedig két dolog kell: Burda szabásminta és egy macska

Tóth Flóra és a FLÖRINGEN

 

A FLÖRINGEN-életstílust azok választják akik imádnak mezítláb lenni (főleg az erkélyen). Mezítláb sétálgatva kortyolgatják a kávéjukat, összedobnak egy kis harapnivalót, mondjuk, valami túrós-gyümölcsös édességet (ez éppen túró, tejföl, kis barna cukor, lime-lé, sárgabarack, áfonya, mogyoró). Közben szakácskönyvet nézegetnek, és ételeken ötletelnek, társasoznak egyet a férjükkel, és/vagy kreatívkodnak a gyerekekkel.

D. Tóth Kriszta és a DTK

Akiknek az utazás, az olyan kulináris finomságok csipegetése, mint a sárgadinnye sonkával és az olvasás jelenti az igazi kikapcsolódást, azok ízig-vérig a DTK-életstílustrend hívői.

Gyurkó Szilvi és a SZHYLVI

A SZHYLVI-trend azoké, akik szeretnek elmélyülni a gondolataikban, egy nagy séta vagy futás közben. Gyurkó Szilvi Dan Dennett filozófus könyvét választja vasárnapra a From Bacteria to Bach and Back című könyvet angolul, miközben lila szőlőt csipeget, és élvezi a szárított mimóza még mindig mámorító illatát.

Kurucz Adri és az ÄDRY

Az ÄDRI-életstílustrend szerint öltözz fel kényelmesen, és sétálj egy hatalmasat a háziállatoddal az erdőben. Pár óra csend és egyedüllét kombinálva a lejárom a lábamat érzéssel: szerinte a tökély maga.

Pásztory Dóri és a DHORY

A DHORY-életstílust gyakorlók számára a francia drazsé, a kedvenc kézkrém, a délutáni tea is alapkellék, az életérzés viszont nem igazi, ha nincs ott a kisgyereked melletted, aki természetesen „mindenre ráteszi a kezét”. 

Marossy Kriszta és a KRISTÄ

A KRISTÄ hívei igazi művészalkatok. A bekuckózás hangulatát teremtsd meg úgy, hogy beszerzel egy diszkógömböt és egy hangulatgyertyát. Majd jöhet egy inspiráló könyv. A fényképezőgéped pedig mindig legyen magad mellett, mert bármikor történhet olyan, amit meg kell örökíteni az utókornak. És persze nem hiányozhat a készletből egy vagány szemmaszk sem, meg persze vitamin – minden mennyiségben!

Both Gabi és a GÄBBY

A GÄBBY követői számára egy különleges kulináris élmény adhat idilli állapotot. Itt éppen karamellizált fokhagymával sült Normand camembert, szeder vinegrette salátával, egy-egy pohár hűs rozé, valamint egy kellemes, zöld terasz okoz nem kevés boldogságot GÄBBYnak és barátjának.

Tóth Dominika és a DOMSJÖ

Aki egyetért azzal, hogy nincs is tökéletesebb program, mint újranézni a Harry Potter-filmeket a kedvenc háziállatuk társaságában, tegye fel a kezét!

Szentesi Éva és az EYVA

Az EYVA-hívőkbe egy fűszeres dahl makhani bármikor életet lehelhet… 

És nektek mi a boldogságegyenletetek? 

Szőcs Lilla

Képek: WMN