–

Mivel erősen extrovertált személyiség vagyok, így számomra a barátkozás sosem jelentett nehézséget. Viszonylag hamar megtalálom a közös hangot másokkal, de ennek persze pontosan annyi előnye, mint hátránya létezik. Az évek során viszont igyekeztem szelektálni azokat az embereket, akikben feltétel nélkül megbízom. Természetesen én is kaptam rengeteg pofont az élettől, vagyis főként emberektől, akik megtanítottak arra, hogy nem mindenki az, akinek látszik. Persze az élet nemcsak elvett, hanem adott is, méghozzá olyan embereket, akikkel ezt az életnek nevezett valamit magasabb szinten élem meg.

A legjobb barátom: egy fiú!

Bizony! És ha hiszed, ha nem, az elejétől csak barátként létezünk egymásnak. Habár ezzel megdöntjük azt a sztereotípiát, miszerint férfi és nő között nem lehet barátság, mert az egyik fél úgyis többet akar – de minket ez cseppet sem érdekel, sőt! Dupladét általános iskolás korom óta ismerem, ám az igazi áttörést egy médiaversenyre való felkészülés hozta el, amikor azonnal kiderült, hogy eléggé egy húron pendülünk. Na vele már szinte tényleg mindent megéltem:

kihúztuk egymást a fostengerből, jól megbántottuk egymást, rengeteget civakodtunk, örültünk egymás sikerének, szidtuk egymás családját, és minden más, amit el tudsz képzelni.

Dupladével amúgy egy lakást bérlünk, és a mondás, miszerint „lakva ismerszik meg az ember” tökéletesen helytálló a mi életünkben is. Történt egyszer ugyanis, hogy a toleranciánk igencsak megfogyatkozott az együtt élés rögös útjának kezdetén, és ennek fényében egy teljesen bagatell dolgon annyira összevesztünk, hogy fogtam magam, és hazacuccoltam. A dolog pikantériája, hogy a Dupladé huszadik szülinapja előtti estén döntöttem így, szóval gondolhatjátok, mennyire volt boldog, amikor ezt megtudta. Mondjuk, akkor pont leszartam, mit gondol, mert épp nagyon meg voltam sértődve. Természetesen két nap után kibékültünk, és ­– lekopogom! – azóta egész jól megvagyunk. Nézeteltérés bőven akad, de megfogadtam, hogy ilyen apró dolgokon már nem fogok fennakadni. Szerencsére ezért az idegrendszerem is nagyon hálás.

Két csaj meg egy pasi

Már megint rosszra gondolsz, igaz? Nem, itt most nem egy édeshármas történetébe foglak beavatni, de olyat mesélek neked, ami már egyszer biztosan veled is megtörtént. De egy ismerősöddel biztosan.

Az első randim azzal a sráccal volt, akiért akkor nagyon sok lány epekedett. Népszerű volt, okos, izmos, és borzasztóan kedves is. Nagyon jól sikerült az első találka. A másodikra viszont nem került sor, mert annyira beparáztam, hogy inkább lemondtam. Igazság szerint, ennek semmilyen kiváltó oka nem volt, csupáncsak az, hogy ehhez én még gyereknek éreztem magam, így inkább nem mentem bele. Szegény srác nagyon elkeseredett, de nem sokkal később az egyik barátnőmnél hamar vigasztalásra talált. Mondanom sem kell, hogy elöntött a féltékenységi roham, amikor megláttam őket együtt, de a románcuk nem tartott valami sokáig.

A történet viszont itt nem ért véget: mi újra egymásra találtunk ezzel a sráccal, most nem szeretném részletezni, hogyan, de lényeg a lényeg, nem akartam nagy dobra verni. Azt hiszitek sikerült? Ó, hát akkor nagyot tévedtek.

Mondanom sem kell, hogy az említett barátnőm szemében örökre elástam magam – vagyis ezt gondoltam. Azóta már ő is beleesett ebbe a szituba – igaz, nem velem ­–, szóval mondhatni kvittek vagyunk! Az évek során persze mindent sikerült megbeszélnünk ezzel kapcsolatban, és azt hiszem, sosem voltunk még olyan jó viszonyban, mint most. Nagyon boldog vagyok, hogy a szerelmi afférjaink végül nem tudtak kettőnk közé állni!

Az anyai jótanács beigazolódott… vagy mégsem?

A szüleim ezerszer elmondták már, hogy ne bízzam meg akárkiben. Persze, mint egy tipikus kamasz, akkor még az egyik fülemen be-, a másikon kiáramlott ez az információ mindaddig, míg anyukámat az egyik barátnője akkora szarba keverte – hozzáteszem, teljesen jogtalanul –, hogy még a mai napig emlegetjük. Őszintén reméltem, hogy velem ilyen nem történik, de ugye nem én írom a szabályokat az életemben.

Nem is olyan rég hatalmasat csalódtam abban a barátnőmben, akiért eddig a fél karomat odaadtam volna, annyira szerettem.

Az egyetem alatt munkát kerestem, és mivel akkor már nagyon jóban voltunk, így azt ajánlotta, hogy menjek ahhoz a céghez, ahol ő is dolgozik. Nagyon megtetszett, és örültem, hogy ott van mellettem. Rengeteg segített, kábé össze voltunk nőve, annyi időt töltöttünk együtt. Viszont kiderült, hogy nem ez az a munka, amit hosszú távon szívesen csinálnék, ezért felmondtam. Ezzel együtt pedig szépen lassan eltávolodtunk egymástól annak ellenére, hogy én ugyanúgy kerestem őt, mint a közös munka idején. 

Egy idő után azonban fordult a kocka. Pontosabban még mindig forog… Jelenleg úgy tűnik, hogy ezt a lerombolt várat mégiscsak újjáépítjük. Kell még egy kis idő megemészteni a történteket. De részemről mindenkinek jár egy újabb esély – vagy újrakezdés, ki hogy szereti hívni a tiszta lappal indulást. Persze ehhez ketten kellünk, mint annyi minden máshoz is. Szóval ennek a történetnek is hepiend a vége, bár szentül hittem, hogy ezt már nem lehet megmenteni.

Azért vannak a jó barátok…

Ezeken túl még bőségesen mesélhetnék arról, hogy milyen emberekkel hozott össze vagy sodort távol a sors, de akkor holnap reggelig püfölhetném a klaviatúrát. Mostanra persze okosabban állok hozzá egy-egy szituációhoz, és már nem akadok fenn olyan csip-csup dolgokon, amelyeken a csalódások idején csak nehezen sikerült túllendülnöm.

Szerintem a barátság kicsit hasonlít a szerelemhez. (Állítom ezt úgy, hogy még nem voltam szerelmes.)

Az elején mindenki a jobbik arcát mutatja, és majd később, sok-sok mélyponton, rengeteg konfliktuson és rigolyán keresztül fogjátok igazán megismerni egymást.

Ha azok után is kitartatok egymás mellett, az hosszú és szeretetteljes kapcsolatnak ígérkezik. Ide is kell szikra, egy kis kémia, meg rengeteg olyan tényező, amivel ezt a szikrát életben tartjuk. De a tudat, hogy olyan emberek állnak mögötted, akikre már-már családtagként tekintesz, és kendőzetlenül megmondják, hogy ragadt valami a fogaid közé vagy szembesítenek azzal, hogy valamit igencsak elrontottál – na az felbecsülhetetlen!

 Horváth Flóra

Következő, szeptember 17-i Hello, WMN! eseményünk is a barátság témáját járja körül. Az eseményről bővebben ITT olvashatsz! Jegyet pedig ITT válthatsz rá.

Kiemelt képünk illusztráció