Mit csinál a perinatális szaktanácsadó?

Olyan szakember, aki a szülés körüli időszakban segíti a családokat. Ezt a szakmát diplomás képzésen lehet tanulni az ELTE PPK egyik intézményén belül. Olyan segítő szakma, aminek sokan még a létezéséről sem tudnak – kétgyermekes anya létemre én is most hallottam róla először. Mégis, meghallgatva, amiket Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadó, az EMMA Egyesület munkatársa mond a jelenlegi újszülöttellátásról, nagyon nagy szüksége van a családoknak ilyen irányú segítségre. Például abban, hogy a bizonyítottan fontos születés utáni bőrkontaktus megvalósuljon valamilyen formában:

Számtalan példa van arra, hogy olyan osztályokon vagy olyan orvosok mellett, akik felismerték ennek a normális szükségletnek a jelentőségét, megvalósul a bőrkontaktus akár császármetszés esetén is. Ha az anya állapota nem engedi meg, akkor az apával. Ha valamiért mégis elmarad, akkor nem szabad lebecsülni az úgynevezett késleltetett »arany óra« vagy bőrkontaktus lehetőségét sem, altatást követően például, amikor az anya már éber és képes tartani a babát, vagy van mellette segítség, aki megteszi, ugyanúgy le lehet vetkőztetni az újszülöttet, aki az anya mellkasára kerülhet. Ha pedig a szülés során nem adódott komplikáció vagy beavatkozás, ami befolyásolná az anya vagy az újszülött egészségi állapotát, akkor az anya mellkasára/hasára kerül a baba, és így maradnak az első órákban.

Ez egy nagyon fontos időszak. A vérnyomásuk, a légzésük, a szívverésük, a testhőmérsékletük kiegyenlítődik a szülés stressze után.

Azok, akiknek nem hagytak elegendő időt a szülés után a babájukkal, arról számolnak be, hogy aggódtak a gyermekük miatt. Volt, aki egyenesen azt hitte, hogy a babájával valami baj történt, azért vitték el.

Az a veszteség, dráma, amit a szülést követően megélnek az anyák, kihat a következő napokra, hetekre, évekre is.”

Ennek ellenére Andrea nem ezt látja a legnagyobb problémának, hanem pontosan azt, ami a korábbi szüléssel, újszülött-ellátással kapcsolatos cikkek alatt is megjelent: a probléma kimondása után a támogatás hiánya: „Azt hiszem, az okozza a legnagyobb traumát, hogy a nők sokszor teljesen magukra maradnak az érzéseikkel, a történeteikkel, sem a családban, sem a tágabb környezetben, de még a szakemberektől sem kapnak ítélkezésektől mentes, elfogadó támogatást.

Az első lépés volna kimondani és elfogadni társadalmi szinten, hogy ahogyan a szülés körül bánunk a nőkkel és a családokkal, az rossz.

Ez lenne a nulladik pont, ahonnan el lehet kezdeni a közös gondolkodást azon, hogy ki-ki mit tud tenni ennek megváltoztatásáért vagy ellensúlyozásáért a maga területén, a maga életében. Az nagy előrelépés, hogy az elmúlt években egyre nagyobb teret kapnak a nők arra, hogy az élményeiket, a tapasztalataikat megosszák egymással és a nyilvánossággal. Az EMMA Egyesület 2015 óta segít ebben több módon.”

Tehát még csak nem is az a fő probléma, hogy a szülészeti és újszülött ellátás nem olyan jó, hanem az, hogy ezt még kimondani is tabu. Aki mégis megteszi, arra ömlenek a felesleges hisztiről, a krumpliföldön megszülő nőkről és a szülés vélt céljáról (fizikailag egészséges gyermek és fizikailag egészséges anya, mindegy, milyen úton és áron) szóló támadások.

Mindannyiunk támogatására szükség van

Az újszülöttellátás fontos pontja a megfelelő szoptatástámogatás, ez a szakemberek és az anyák tapasztalata szerint sem jó a kórházakban: „Az ellátásban bevett szokások és szabályok sok nehézséget gördítenek a szülést követően az édesanya és kisbabája ideális összehangolódása és a szoptatás normális megkezdésének útjába.

Gyakran előfordul, hogy a nők nem kapnak megfelelő tájékoztatást a szoptatásról, és ezt tovább tetézi, hogy ha nincsenek együtt, nem is tudnak szoptatni, még ha vannak is ismereteik erről. Sőt, az is előfordul, hogy a tudtuk nélkül adnak vizet, teát, tápszert a babának, aztán az anyák nem értik, miért nem fogadja el a mellet a kicsi.

Sok helyütt azonban a folyamatos jelenlét és gyakorlati segítség nem tud megvalósulni a létszámhiány miatt – ilyenkor juthatna fontos szerep az anya kísérőjének, családtagjának, dúlájának, amennyiben engedik, hogy jelen legyen a szülésnél és azt követően.

A nők szülés körüli támogatása mindig is asszonyi feladat volt a történelem során, ugyanakkor teljesen érthető, hogy a mai városias civilizációban a nő legközelebbi társa, akire támaszkodni szeretne, az az apa. Ez a férfiaknak is kihívást jelent bizonyos helyzetekben, közben viszont sok olyan probléma van, amire éppen a higgadt, hormonálisan kevésbé módosult tudatállapotú apai jelenlét nyújtana megoldást. Csakhogy az intézmények erre általában nem biztosítanak lehetőséget, ez maximum otthon valósulhat meg, ami azért sem ideális, mert gyakran úgy kerül haza a család, hogy egyik szülő sem kapott megfelelő információkat az újszülött ellátásáról.

Ha otthon sem kapnak szakszerű segítséget a kisbaba ellátásában, akkor bizony érthetetlen és megoldhatatlan problémákkal telinek élik meg a szülőséget. Ez a lelki oldal az anyáknál gyakran testi, egészségügyi következményekkel is jár: kialvatlanság, szorongás, stressz, akár pánik, a szoptatás elmaradásának rövid- és hosszú távú negatív hatásai, amelyek őt és a gyermeket is érintik. Ezek mind olyan hétköznapi jelenségek, amelyeket sajnos alig valaki kerülhet el.

A hozzánk érkező hívások és levelek hemzsegnek azoktól a nehézségektől, amelyek megelőzhetők volnának.”

Andrea azt mondja, a felelősségünk kollektív, az ellátásban dolgozó szakemberek mellett mi mind tehetünk azért, hogy változzon a szemlélet. Amíg rendszeresen megtörténik, hogy az újszülöttosztályról szóló híradásokban szeparált babákat láthatnak a nézők, és ez mindenki szerint természetes és normális, amíg minden egyes játékbaba alap kiegészítője a cumisüveg – és ezeket a babákat meg is vásároljuk, és odaadjuk a gyerekeinknek –, addig mi sem teszünk elkötelezetten a változásért. 

Megérett az idő a szemléletváltásra – így látja az újszülöttosztályon dolgozó orvos

A következő beszélgetőpartneremnek több mint tíz éves tapasztalata van a budapesti ellátásban.

Az »arany óra« jelentőségével változóan vannak tisztában a szülésznők és a csecsemőosztályos kollégák. Pedig fontos lenne tudniuk, hogy ez csodálatosan segíti az újszülött méhen kívüli élethez való alkalmazkodását, a szoptatás sikerességét, az újszülött és édesanyja összehangolódását. A további napokban sem mindenhol ideális a helyzet, sajnos ma is vannak újszülöttosztályok Magyarországon 24 órás rooming-in rendszer nélkül (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy háromóránként viszik ki a babákat az édesanyjukhoz). Arról, hogy milyen vizsgálatoknak kell megtörténnie az újszülöttosztályon, készült egy 2011-es datálású országos protokoll, ami már kissé túlhaladott. Néhány éve készült egy evidenciákon alapuló, újszülöttek táplálásáról szóló gyakorlati útmutató, ami teljes szakmai elfogadottságot kapott.

Ez alapján hiába deklarált szakmai hibaként a cukros víz, a »tea« adása, ennek ellenére még elterjedt sajnos, és nagyrészt a szeparációból és az »így szoktuk« (vagyis harminc éve ezt csináljuk, és kész) szemléletéből adódik.

Ha belegondolunk, ezek nagyrészt szeparációt jelentenek, illetve a szeparációból adódnak. Ha, mondjuk, hat órára elkülönítek egy újszülöttet az édesanyjától, akkor azalatt valamilyen folyadékhoz, kalóriához kell jutnia, ezt szoptatásbarát módon nagyon nehéz kivitelezni. A szemléletváltás magával hozhatja az ellátás átgondolását. Magyarországon a császármetszések aránya országos szinten negyven százalék fölött van, tehát a császáros mamák és babák szeparációját is ki kellene iktatni.

A szeparáció lehet a legfontosabb eredője az újszülöttosztályos nehézségeknek. Jobban belegondolva, elsősorban nem is infrastruktuális, hanem szemléletbeli változásra van szükség a csökkentéséhez.

Az ideális a »zero separation« elve volna, amit Nils Bergmann mondott ki. Üdvös lenne, ha mindenki tiszteletben tartaná a baba-mama (és igen, a papa) egységét. Figyelembe kell vennünk az újszülött jogait (például joga van ahhoz, hogy szülője 24 órában mellette legyen, létezik a legjobb életkezdethez való jog is).

Az újszülött képes kifejezni az igényeit, és kiemelt jelentőségű, hogy a szülei felismerjék és elfogadóan, szeretettel reagáljanak a jelzéseire. Természetesen itt lehet érvelni úgy, hogy amíg a kórházban van egy újszülött, addig elsősorban  a kórház felel az egészségéért és biztonságáért. Viszont szerintem ez is inkább azt erősíti, hogy a szülőket partnerként kezelve érjük el azt, hogy amikor hazamennek, akkor kompetens, magabiztos szülőkként folytassák a gyermekük gondozását.

Sokszor előfordult már velem, hogy egy mama kijelentette: »márpedig ő és a gyermeke hazamegy«. Ilyenkor elkezdek beszélgetni velük, és sokszor az derül ki, hogy rengeteg dologban bizonytalan, sok segítséget igényelne még valójában. Érthető, hogy sietnének haza, hiszen senki nem szeret kórházban lenni. Kórházi gyermekorvosként kicsit nehéz helyzet előtt állunk, mert mi nem látjuk, mennyire támogató környezetbe, milyen otthoni ellátásba (védőnő, házi gyermekorvos) érkezik haza az újszülött.”

A szakember beszámolója szerint több ellátásbeli probléma jellemzi a babák első napjait a kórházban, például az első huszonnégy órában nem szükséges a fürdetés, a magzatmáz eltávolítása és babaolajjal való visszapótlása: Mindannyiunk érdeke az újszülöttek stresszmentes ellátása. Sokszor egyszerűen nem gondolnak bele az ellátók, hogy milyen lenne nekik ezt átélniük ugyanezt.

Felnőttként sem lenne kellemes, nemhogy egy abszolút kiszolgáltatott, kicsi ember számára, ha hiába keresi a szüleit, akik akarták és várták őt, akiket ismer, és akiknek a jelenléte biztonságossá tudja tenni ezt a nagy világot.

Ez sosem rossz szándékból, nemtörődömségből ered, hanem legtöbbször nem is tanították, kondicionálták erre az ellátókat, e mellé rakódik a segítő szakmákban könnyen kialakuló kiégés is.”

Hosszabb távra tervezni és felkészülni

A kórházi ellátás problémái mellett maguk a családok is tehetnének bizonyos kérdésekben többet: a legtöbb leendő anya a várandósságra, a szülésre alaposabban felkészül, de a szoptatásra, az újszülött ellátására viszont kevésbé. Ráadásul a védőnői felkészítés sem egységes, így arra sem támaszkodhatnak az első napokban. Sok a tévhit, a családokban továbbadott, már idejétmúlt információ, és kevés emberhez jutnak el az egyébként szuper szóróanyagok a témában.

„A szoptatástámogatás háromlábú szék: az egyik lába a szándék, az elhatározás, az elköteleződés (igen, az ellátók részéről is), a második az információ (kitől hol tudok igazán jó segítséget, az ellátóknak gyakorlati képzést kérni/kapni, például a La Leche Liga és a Szoptatásért Magyar Egyesület oldalain). A jó segítség azt jelenti, hogy a szoptatási nehézségekre nem a szoptatás megkerülése az azonnali válasz. A harmadik pedig a támogatás. Itt van a legnagyobb nehézség, mert ehhez képzett, empátiával odaforduló, pozitív szemléletű környezet és ellátó személyzet kell. Sajnos sok helyen azzal is küzdenek, hogy legyen egyáltalán elegendő csecsemős nővér. Sem az anyagi, sem az erkölcsi megbecsülést nem kapják meg, amit megérdemelnének. Nehéz szavakba önteni viszont, hogy milyen erőt ad és mekkora boldogság, ha egy mama szemében látod a hálát, mert felismerte a segítségeddel, hogy van teje, hogy menni fog a szoptatás, és az első csepp tejnek együtt tudunk örülni.”

Nagyon nehéz kérdés, hogy szülőként vagy leendő szülőként hogyan lehet készülni az első időszakra, a kórházi helyzetre. Orvosszakértőnk szerint is minden olyan dolog traumaként érheti a szülőket, ami úgy történik, hogy figyelmen kívül hagyták őket egy róluk szóló dologban. 

„Szerintem nem normális, hogy úgy menjen az ember lánya szülni és az első napokat anyaként megélni, mintha háborúba készülődne. De valahol mégis készülni kell.

Az ellátók jó kommunikációjával egy sürgősségi szituáció traumáját is lehet néhány szóval enyhíteni (például: «amint lehet, mindent el fogok mondani»). 

Különösen fontos, hogy a védőnő, a szülésznő,a dúla, a csecsemős nővér, a kórházi és a házi gyermekorvos, a szoptatási és a perinatális szaktanácsadó »egy nyelvet beszéljen«, és egymásra mint segítők körére tekintsen. Ők próbálhatják megadni, kiegészíteni azt az erős, megtartó, biztonságot jelentő kört, amely a rokonokkal együtt segíti egy új család születését és gyarapodását. Az újszülöttosztályon az első napokban érdemes kedvesen és következetesen kérnünk, kérdeznünk. Szándéknyilatkozatként ötletes megoldás például az a kártya, amin az szerepel »szoptatott baba vagyok, az édesanyám tudta és beleegyezése nélkül ne adj nekem cumit/cumisüveget tápszert«. 

Mindenki a kettő egységéért – ilyennek kellene lennie az újszülöttosztálynak

Garai Mixi, a Másállapot a Szülészetben aktivistája azt mondja a hozzájuk érkezett beszámolók és a szakmai tudása alapján, hogy a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy az anyát és az újszülöttet nem egységként kezelik: „Ez a probléma sajnos rendszerszintű, sok szülészeten még mindig nem evidens, hogy az anya, ha szeretne, végig együtt lehet a gyermekével. Persze azok, akik változást szeretnének, nem a lehetőséget akarják elvenni azoktól az anyáktól, akik a szülés után nincsenek megfelelő fizikai állapotban a baba ellátásához, hogy segítséget kapjanak.

Az a cél, hogy ne kelljen feltételeket teljesíteni (elmenni az újszülöttosztályig), írásos nyilatkozatban kérvényezni, hogy az újszülött az anyával lehessen, hanem ez legyen az alap.

Szoptatási szempontból az lenne a legfontosabb, ha minden kórház megfelelne a WHO által kiadott Bababarát/Szoptatástámogató Kórház 10 pontjának. A másik nagyon fontos dolog, ami segítené a családok első napjait, ha a másik szülőt és a testvért nem látogatóként kezelnék. Ez jelenleg leginkább a néhány kórházban elérhető külön szobákban valósul meg, a többágyas kórtermekben ritkán.

Azért is fontos lenne az apai jelenlét a kórházakban, mert az újszülöttnek joga van hozzá, hogy az egyik szülője minden vizsgálaton jelen legyen – ez a legritkábban valósul meg.

Ráadásul az anyákat, akkor is, ha a szülés nagyon megterhelte őket, egyfajta »fittségi versenybe« kényszerítik, mert ha nem tudják teljesen egyedül ellátni a babájukat, akkor sokszor a többórás szeparáció az egyetlen lehetőségük. Miközben sok feladatot át lehetne adni az apáknak (vagy az anya más segítőjének), hogy az anyák tudjanak a pihenésre és a szoptatásra koncentrálni. Emellett összességében nagyon fontos lenne a támogató jelenlét a kórházi dolgozók részéről, kezdve azzal, hogy a takarítókig a személyzet összes tagja tudja, és megfelelően kezeli, hogy egy újszülöttosztályon rendszeresen előkerülnek a mellek szoptatás céljából, folytatva azzal, hogy megfelelő és tápláló ételeket kapnak a nemrég szült anyák.”

Félelemmel telve jönnek haza az anyák a kórházból – így látja a háziorvos

Dr. Mag Adrienn vidéken dolgozik háziorvosként, a körzetében a gyermekeket is ő látja el, a védőnővel együttműködésben. Együtt szedték össze a tapasztalataikat arról, hogy milyen állapotban érkeznek haza a családok a kórházban töltött napok után: „Az anyák általában vegyes fizikai állapotban vannak a szülés után, az viszont általános, hogy érzelmileg mélyponton érkeznek haza a kórházból: aggódnak, nem érzik magukat kompetens szülőnek. Már a szülés során elveszik az érzésük, hogy képesek az anyává válásra, mert nincsenek jól felkészítve arra, hogy mi vár rájuk a szülőszobában. Akiknek a közvetlen családjában nem született még kisbaba, azok különösen tanácstalanok. Ezt a problémát tetézi, hogy különböző információkat kapnak a kórházban, a házi gyermekorvostól és a védőnőtől, így fogalmuk sincs, melyikhez kellene igazodni.

Az a tapasztalatom, hogy a szoptatással, együtt alvással, az újszülöttek élettani igényeivel kapcsolatban a kórházban dolgozó szakemberek jelentős része nagyon konzervatív elveket vall, míg a gyermekorvosok, védőnők gyakran tisztában vannak az aktuális WHO-ajánlással, és azt adják tovább a családoknak. Én azt gondolom, hogy az otthoni ellátórendszer jól működik a legtöbb esetben, és sokkal jobb lenne, ha a kórházi szakemberek is bátrabban támaszkodnának rá.”

Bár szerintem mindnyájan hallottunk már szakmailag és/vagy emberileg kevésbé helytálló védőnőről vagy akár gyermekorvosról, és tapasztaltunk ilyesmit a saját bőrünkön, az tény, hogy sokkal kevesebb rosszat lehet hallani az otthoni ellátás kapcsán, mint a kórházi helyzetről. Ezt persze valószínűleg az is okozza, hogy a kórházi ellátás nem csupán a szülészeteken, újszülöttosztályokon problémás, és sokan úgy gondolkodnak, hogy a sürgősségi ellátás prioritást élvez, hiszen – visszatérve a korábban már említett mantrára – régen is megszültek valahogy a nők. Ti mit gondoltok erről?

Tóth Flóra

Bármilyen várandósság vagy gyermek születés kapcsán felmerülő lelki trauma esetén érdemes felkeresni az EMMA segélyVonal képzett, önkéntes segítőit.