wmn - telekom

Kis rajongás az elején

Aki most egy hagyományos tévékritikát vár, az csalódni fog. Ugyanis

amióta kampányszerűen megnéztem ötöt a Jön a baba című műsorból, hogy írjak nektek róla, azóta formálódik bennem az érzés: én egyszerűen imádom a Hadast.

Persze, eddig is nagyon tiszteltem a munkáit, meg profi riporternek és a hibáit bátran vállaló embernek tartottam, nem erről van szó. De az a munka és az a hadasság, amit ebbe a sorozatba beletett, szerintem egészen egyedülálló. Több (magyar és külföldi) szülésről, terhességről, szülőségről szóló tévés és YouTube-tartalmat láttam már (igazából nagyon sokat), és egyik sem érintett meg ennyire. Úgyhogy most ideöntöm nektek a rajongásomat.

Egyszerűen elképesztő, hogy milyen szuper arányérzékkel nyúl hozzá a történetekhez. Nem sértőn, de mindig rámutat arra, ha valaki a műsor szereplői közül tévedésben van és a nézőket is megpróbálja megtéveszteni. Úgy képviseli a „másik oldalt” egy csomó helyzetben, hogy közben elfogadja a riportalanyai véleményét.

És ehhez hozzájön az, hogy nem fél „bepiszkolni” a kezét (a szó szoros és képletes értelmében is) és a hiúságát sem. Vállalja, hogy 49 évesen felkászálódik (bocs, Kriszta, a kifejezésért) egy lóra, belemegy a kemény témákba, rákérdez másodszor, harmadszor – és azt nem is tudjuk, hogy a kamerán kívül hányszor. Bizony, ez egy másik nagyon fontos dolog.

Amit látunk, az a jéghegy csúcsa

Mivel lassan 15 éve dolgozom szerkesztőként, riporterként, pontosan tudom, hogy amögött, amit egy Jön a baba-epizódban látunk, mennyi munka van.

Tudom, úgy tűnik, hogy Kriszta beül az autóba, leugrik a jelentkező családokhoz, kicsit beszélget velük, ők meg teljesen maguktól „boldogan” mesélnek a nehézségeikről, a fájdalmaikról, a küzdelmeikről, mint például rossz viszonyról a családtagokkal, szétköltözésről vagy éppen elvesztett babákról. Na, ez kurvára nem így van.

Ezeket a dolgokat sokan még a barátaikkal sem osztják meg ennyire őszintén és ilyen részletesen. Szóval egy efféle pár perces, kamera előtti vallomás nagyon sok jelenlét, beszélgetés, belevonódás, kölcsönös megosztás után működik csak, és ennek a nagy része nyilván nem kerül adásba.

De miről szól a műsor? (ha esetleg valaki még nem látta)

A műsor elvileg a terhesség utolsó heteiről, a szülésről és a babával töltött első hónapokról szól – de összeségében sokkal többről. Eleve az is tök jó, hogy nem ér véget a szüléssel a sztori – már csak azért is, mert a saját példámból is tudom, hogy az első gyereknél nagyjából a szülésig gondolkozunk, arra nagy erőkkel készülünk, begyűjtjük a holmikat, de arról nem igazán van koncepciónk, hogy milyen lesz együtt lenni egy kisbabával. Mondjuk, honnan is lenne? Hát például az ilyen műsorokból.

Azért az is kiderül belőle, hogy a szülés nem csak móka és kacagás (mondjuk, ki is gondolná így?). Csak az amerikai filmekben, ugye, elég két látványos üvöltés, hogy kijöjjön a baba. Vannak realisztikus képek (de a „véres” részleteket inkább csak érezzük, nem látjuk konkrétan) – mondjuk, engem maga a hüvelyi szülés nem lepett meg annyira, valószínűleg, mivel már kétszer átéltem erről az oldalról, de amikor egy császármetszésnél három szakember úgy „feszegette” ki az anyukából a babát, akkor azért elkerekedett a szemem.

Ja, és arra mindenki, aki egy icipicit is hajlamos a meghatódásra, készüljön fel, hogy itt bőgni fog. Én, aki még az anyák napi műsoron sem mindig sírok, mindegyik részt megkönnyeztem. Mert ez, baszki, csoda.

De közben nagyon sok olyan információ is elhangzott, ami lényeges lehet egy kezdő kismamának, kispapának. Például, hogy mennyire fontos az arany óra, hogy mire jó a bőrkontakt vagy az úgynevezett „szőrkontakt”. Nem szájbarágós, mégis informatív.

Ez a lényeg

A legjobb az egész sorozatban talán az, hogy mindenféle embereket látunk életük sorsfordító pillanataiban: visszafogott kutató párt, a férfi-női szerepeket egészen hagyományosan megélő néptáncos házaspárt, vagy éppen olyan pedagógus anyukát, aki a párjának is csodásan megmondja, mi lesz, miközben belül nagyon bizonytalan. Vagy éppen nem túl nagy gazdagságban, de szeretetben élő, hányatott sorsú párt.

Sőt, az évad folyamán lesz kétanyukás család is. Ami a jelenlegi, a szivárványcsaládokkal kapcsolatos közbeszédhelyzetben szerintem különösen fontos.

Főleg, mert mindig, minden helyzetben az emberi oldal látszik, mindig tudunk azonosulni a szereplőkkel, akkor is, ha az ország másik végében élnek vagy teljesen más elveket vallanak, mint mi magunk. Mert a szülés, születés csodája olyan elemi dolog, amit mindenki egészen hasonlóan él meg. Akkor is, ha kallódó tiniből lesz hirtelen anyuka, és akkor is, ha már felnőtt gyerekei is vannak.

Szerintem ez adja az igazi varázsát a műsornak. Meg a Hadas.

Tóth Flóra

A Jön a baba friss részeit szombatonként 15 órától láthatjátok a Spektrum Home csatornán, és a tévés premier után ITT.

Képek forrása: Hadas Kriszta