–

Interjúalanyom, dr. Tóth Ákos mesteredző, egykori szövetségi kapitány, aki több mint ötven éve oktat a Testnevelési Egyetemen, éppen az unokáit nyaraltatta, amikor megkerestem. Ennek ellenére örömmel mesélt az úszásoktatásról, a sport megszerettetéséről, és mindenről ezzel kapcsolatban, mert saját bevallása szerint is a sportág szerelmese. Ezt bizonyította is, mert bármi került szóba, ami az úszáshoz köthető, például az őt ehhez a cikkhez ajánló Pásztory Dóri, maximálisan képben volt. Sorolta Dóri eredményeit, és azt is tudta, hogy most éppen Londonban edzősködik (ne aggódj, Dóri, átadtam az üdvözletedet). Nemcsak élveztem, ahogy mesélt arról, hogy ő egyetemi oktatóként is beugrik a vízbe megmutatni, hogyan kell segíteni a gyerekeknek, de minden kérdésemre választ is kaptam.

portré Dr. Tóth Ákosról
Dr. Tóth Ákos mesteredző, a Testnevelési Egyetem oktatója - Forrás: Testnevelési Egyetem

Kezdjük az elején – van értelme a babaúszásnak?

Bevallom őszintén, az én lányaim nem igazán jártak babaúszásra, leginkább azért, mert kicsit elrettentőnek találtuk ezt a búvárreflex-visszahozást, de azóta felmerült, hogy épp egy ilyen élmény segítette volna a vízhez szokásukat. Éppen ezért ez volt az első felvetésem, amire nagyon őszinte választ kaptam:

„Nyolc-tíz évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy a babaúszás az úszásoktatás vadhajtása, aminek nincs semmi értelme, tiltakoztam is ellene. De az utóbbi években megváltozott a véleményem, mert ha szakképzett jó pedagógus foglalkozik a gyerekekkel, akkor jó élmény lehet. Megismerteti a gyerekekkel a vizet, játékos közös élmény a szülőnek és a gyereknek egyaránt. De nagyon fontos a higiéniai feltételek betartása és a megfelelő orvosi felügyelet. A babaúszás eredménye lehet, hogy a kisgyerek két-három éves korára már nem fél a víztől, simán beleugrik, és úgymond kutyaúszással kievickél a partra. Ennek persze vannak hátrányai, de az mindenképpen előnyös, hogy hozzászokott a vízhez.”

Vízhez szoktatás – az meg mi?

Elméletem szerint kétféle viszonyulásuk van a kisgyerekeknek a vízhez: vannak, akik félelemérzet nélkül belemennek, akár a mély vízbe is, eszükbe nem jut, hogy bármi bajuk lehet tőle – és vannak, akik már attól sírva fakadnak, hogyha egy csepp víz éri az arcukat. Mondanom sem kell, az én lányaim az utóbbi kategóriából indultak, de mostanra már sokat fejlődtek. A szakember megerősíti a megfigyeléseimet, ráadásul azt is elárulja, hogy a fia pontosan olyan volt, akit úgy kellett visszafogni bölcsis korában, hogy ne ugorjon apukája után a vízbe – ő maga viszont inkább a víztől félő kategóriába tartozott. „A túl bátor gyerekeket kicsit vissza kell fogni, a víztől félő gyerekkel pedig meg kell szerettetni ezt a közeget.

Általában a félelem egy szerzett negatív élmény miatt alakul ki, lehet ez egy babakori túl forró víz, egy kisgyerekkorban szembe került sampon – a pedagógusnak az a feladata, hogy ezt felülírja. A vízhez szoktatás ugyanis elsősorban pedagógiai feladat, és megtörténhet, hogy akár több hónapig is eltart. Az úszásoktatás csak ez után jöhet.

Hiszen a víz egy egészen más közeg, van ellenállása, ami még a szárazföldön megszokott mozgást, a futást, sétálást is lassítja. Nem kapunk levegőt a víz alatt, ezt is meg kell szokni. És még azt is, hogy míg a szárazföldön általában függőleges testhelyzetben mozgunk, a vízben viszont vízszintesen. Vannak olyan reflexek, amiket felül kell írni, ez nagy feladat. Szülőként is el lehet kezdeni, de nagyon nagy felelősségtudattal. Nagyjából úgy kell kezelni a vízhez szokó gyerekeket, mint a járni tanuló babákat. Nem szabad elvárni tőlük, hogy rögtön menjen a dolog, és ott kell állni mögöttük minden mozdulatnál.

Azért jobb, ha ezt hozzáértő pedagógus csinálja, mert ő tudja, hogy minden apróságért meg kell dicsérni a gyerekeket, minden óra végén gratulálni a legkisebb haladásért. És azt is, hogy sosem szabad átverni, nem szabad azt mondani, hogy fogjuk, aztán elengedni. Mert akkor odalesz a bizalmi kapcsolat, amit egy pedagógus nem engedhet meg magának.

Akkor érdemes szülő-gyerek programként csinálni a vízhez szoktatást, ha egyébként kevés idő és lehetőség van a túl sok elfoglaltság miatt szeretetet adni a gyereknek. Mert a víz erre egyébként nagyon jó terep. A vízhez szoktatás célja az, hogy a gyerekek megtanuljanak mozdulatlanul felfeküdni a vízre, víz alá bújni, siklani. Itt okozhat nehézséget a babaúszáson szerzett kutyaúszásszerű alap, mert az egy rossz beidegződés, amit meg kell szüntetni.”

Milyen korban kell elkezdeni magát az úszásoktatást?

A lányaim majdnem négy- és öt és fél évesek, a legtöbb ovistársuk már jár úszni, de nekem olyan rossz élményeim voltak az oviskori úszásfoglalkozásaimról, hogy szerettem volna megvárni, amíg a lányaim elég rutinosak az óvodai életben és egyáltalán az ilyen helyzetekben, hogy tudják egyáltalán jelezni, ha nem érzik jól magukat.

A nagyjából ötéves kort nem csak ezért érdemes megvárni, Tóth Ákos szerint: „A gyerekek általában ötéves kortól alkalmasak a technika elsajátítására. Fontos, hogy megfelelően tudjanak figyelni, gyakorlottak legyenek abban, hogy egy ilyen csoportban kinek hol a helye, mi a pedagógus szerepe. Még így is vannak nehézségek, mert sok gyerek nem feltétlenül az engedelmességet hozza otthonról. Ez még úgy is kihívást jelent a pedagógusnak, hogy nekem az az alapelvem, úszni észrevétlenül, játszva kell megtanulni. Vagyis meséket játszunk el, játékos feladatokat csinálunk. Nem azt mondjuk a gyerekeknek, hogy »Nagy levegő és bújj a víz alá«. Hanem azt, hogy »Képzeld azt, hogy ez a karika egy aranygyűrű, ami beesett a vízbe, és fel kell hozni onnan«. Kincset keresve sokkal könnyebben megy.”

Mire kell figyelni, amikor úszásoktatást keresünk?

Szerintem a legtöbb családban vízparti nyaralás környékén merül fel az úszástanulás kérdése, de a szakember azt ajánlja, hogy a tanév kezdetekor, ősszel vágjunk bele. A legszerencsésebb szerinte az, hogyha egy óvodás nagycsoport vagy egy osztály összefog és szövetkezik egy egyesülettel. Mert a gyerekeknek könnyebb egy ismert közösségben belevágniuk. Ezen kívül a legfontosabb szempont a megfelelő oktató, a jó pedagógus. Tóth Ákos szerint

„Érdemes hallgatni a szóbeszédre, a jó szakemberek híre szájról szájra terjed. Azt is szoktam mondani, hogy a jó pedagógusnak nem kell költenie reklámra.

Ezen kívül azt tanácsolom a szülőknek, hogy figyeljék meg munka közben a gyerekük leendő úszásoktatóját, hogy milyen a hanghordozása, hogyan beszél a gyerekekkel, segít-e nekik a vízben. Szerintem óvodáskorú gyerekeknél a pedagógusnak igenis a vízben van a helye, nem elég, ha a medence széléről magyaráz.”

Az utolsó praktikus tanácsa az volt, hogy olyan oktatást keressünk, ami legalább heti két alkalom, mert ha csak heti egyszer van úszás, egy betegség esetén már két teljes hét kimarad, ami nem túl jó.

Praktikus tanácsok a strandra

Tóth Ákos arra figyelmeztet, hogy a strandon egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni azokat a gyerekeket, akik nem tudnak úszni. Ráadásul nemcsak az úszástudás fontos, hanem a helyzetfelmérés is: hogy a gyerekek megtanulják egyedül eldönteni, mi a veszélyes. Ez pedig sokkal nehezebb, mint az úszástanulás, és elsősorban a szülő feladata, hogy aztán tőle megtanulják a gyerekek is.

„Jelen voltam néhány évtizede egy olyan helyzetben, amikor a vízi rendőrök egy nagyobb akkori válogatott úszó csapatnak kacsintva megengedték, hogy a csónakból beugráljanak a Balaton közepébe. Közöttük volt Wladár Sándor, aki akkor még nem volt olimpiai bajnok. És ő volt az első, aki nemet mondott arra, hogy egy csónakból beugorjon az ismeretlen vízbe – nem véletlenül. Az az úszó, aki két héttel később megnyerte az olimpiát.”

Ez a helyzetfelmérés az, amit meg kell tanítani a gyerekeknek. Különös tekintettel azokra, akik kicsit már tudnak úszni. Őket is folyamatosan figyelni kell.

A legtöbb vízi balesetet ugyanis a képességek téves megítélése vagy a fegyelmezetlenség okozza, nem pedig az úszástudás általános hiánya.

Tehát a szülői feladat az úszás kérdéskörében leginkább annak az átadása, hogy a maga úszástudásával mikor és hol van biztonságban a vízben a gyerek. Éppen ezért hasznosak a vízi járművön a védelmet szolgáló mentőmellények, és éppen ezért haszontalanok a biztonság hamis illúzióját keltő vízi segédeszközök (matrac, karúszó).

Tényleg kell ehhez egy oktató?

„Zárszóként azt szeretném kiemelni, hogy az úszástanulás kettős sikerélményt hozhat: egyrészt magát a tapasztalást, hogy sikeresen megtanult a gyerek egy sportot. Másrészt azt, hogy egy számára korábban idegen közegben is magabiztosan tud mozogni.

Ez pedig valójában egy lelki sikerélmény.

Én ezért is tartom fontosnak, hogy a gyerekek járjanak úszásoktatásra. Nem mondom, hogy egy szülő segítségével ezt lehetetlen elérni, de nehezebb.” A szakember szerint több okból sem jó, ha az úszást a szülő tanítja meg a gyerekének. Hiszen hiába tud úszni valaki, nem ért az úszásoktatáshoz, ami egy szakma. Még azt is hozzátette, hogy az olyan lenne, mintha minden írni tudó ember azt gondolná, hogy újságíró. Eddig sem volt szándékomban belevágni a lányaim úszásoktatásába, de ez végképp elvette a kedvem, erről ugyanis vannak tapasztalataim első kézből. 

Tóth Flóra