A félig úszni tudó bátrak vannak a legnagyobb veszélyben – Erre figyelj, ha természetes vizeknél nyaralsz

–

Ki számít vízbiztosnak?

„A vízbiztos úszás azt jelenti, hogy mély vízbe ugrás után (ami történhet talpassal vagy fejessel is) az úszó kapkodás és pánik nélkül szépen feljön, és valamely úszásnemben legalább 25 métert úszik”

 – kezdi Tóth Ákos, aki évtizedek óta foglalkozik gyerekek úszásoktatásával, számtalan oktatási segédlet szerzője. Bár a szakember az úgynevezett babaúszást sem ellenzi, mert szerinte a vízzel való barátkozáshoz kiváló, de az egyértelmű, hogy a bátran víz alá bukó, és aztán néhány métert valahogy haladó néhány éves babák nem tartoznak ebbe a kategóriába. Ahogy a félig-meddig úszni tudó, és valamilyen eszközzel mély vízbe jutó, esetleg alkoholt is fogyasztó vagánykodók sem, akik sajnos fokozottabb veszélynek vannak kitéve.

„Valójában a bóján túlmenni bármilyen természetes vízben veszélyes. 

Ezt mindenkinek tudnia kell, aki megteszi. Egyedül pedig még kifejezetten jó úszóknak sem ajánlott, mert bármikor történhet egy rosszullét, mint a budapesti világbajnokságon történt eset is mutatja.”

Persze, elméletileg teljesen jogos, hogy mindenki a bóján belül van biztonságban az egyébként több szempontból is veszélyes természetes vizekben, de őszintén bevallom, én is azoknak a táborát erősítem, akik időnként igenis túlmennek a bóján. Ami szerintem fontos, hogy ezt sosem teszem egyedül, ennek a jelentőségét a szakember is megerősítette. Az ájulásnál kevésbé súlyos esetekre (begörcsölt láb, hirtelen jött fáradtság, napszúrás miatti szédülés) azt tanultam, hogy egy kis időre egyszerűen fel kell feküdni a vízre megnyugodni és pihenni. Erre a szakértő azt mondja, hogy ez már túlmutat a vízbiztos szinten is, hiszen itt egy pánikhelyzetet is kiváltó szituációban kell uralnod a tested, képesnek kell lenned mozdulatlannak maradni és ellazulni. Ebben pedig nagyon fontos szerepe van a gyerekkori úszásoktatásnak.

Veszélyek és félelmek a vízben

Az úszásoktatás fontosságáról és a vízbe lépéshez/ugráshoz kapcsolódó felelősségről már korábban is beszélgettem Tóth Ákossal.

A szakértő szerint a gyerekeket először vízhez kell szoktatni, erre egyébként egy megfelelő pedagógussal a babaúszás is alkalmas, és a szülő is képes lehet:

„A túl bátor gyerekeket kicsit vissza kell fogni, a víztől félő gyerekkel pedig meg kell szerettetni ezt a közeget. 

A félelem általában egy szerzett negatív élmény miatt alakul ki, lehet ez egy babakori túl forró víz, egy kisgyerekkorban szembe kerülő sampon – a pedagógusnak az a szerepe, hogy ezt felülírja. A vízhez szoktatás ugyanis elsősorban pedagógiai feladat, és megtörténhet, hogy akár több hónapig is eltart. Az úszásoktatás csak ez után jöhet.

Hiszen a víz egészen más közeg, van ellenállása, ami még a szárazföldön megszokott mozgást, a futást, sétálást is lassítja. Nem kapunk levegőt a víz alatt, ezt is meg kell szokni. És még azt is, hogy míg a szárazföldön általában függőleges testhelyzetben mozgunk, a vízben viszont vízszintesen. Vannak olyan reflexek, amiket felül kell írni, ez nagy feladat. Szülőként is el lehet kezdeni, de nagyon nagy felelősségtudattal. Nagyjából úgy kell kezelni a vízhez szokó gyerekeket, mint a járni tanuló babákat. Nem szabad elvárni tőlük, hogy rögtön menjen a dolog, és ott kell állni mögöttük minden mozdulatnál. Azért jobb, ha ezt hozzáértő pedagógus csinálja, mert ő tudja, hogy minden apróságért meg kell dicsérni a gyerekeket, minden óra végén gratulálni a legkisebb haladásért. És azt is, hogy sosem szabad átverni, nem szabad azt mondani, hogy fogjuk, aztán elengedni. Mert akkor odalesz a bizalmi kapcsolat, amit egy pedagógus nem engedhet meg magának.” Szülőként mondom, hogy egy szülő sem.

Ha a vízhez szoktatás már megtörtént, szülőként akkor sem dőlhetünk hátra, különösen egy vízparti nyaralás alatt. „Tizennégy év alatti gyerek nem mehet be a vízbe felnőtt felügyelete nélkül, óvodás-, kisiskoláskorban ez azt jelenti, hogy a szülő (vagy más felnőtt) legyen karnyújtásnyi távolságra a gyerektől. Később már a parti megfigyelés is működhet, ha az tényleg folyamatos odafigyelést jelent. Az úszni nem tudó gyerekek és felnőttek maximum derékig érő vízben vannak biztonságban, különösen akkor, ha természetes vízről van szó, ahol lehetnek árkok, gödrök, amik egy vállig érő víz esetén már balesetveszélyesek. Nagy kockázati tényezőt jelentenek a vízi járművek, különösen akkor, ha többen használják, mint amennyien biztonsággal elférnek rajtuk, úszástudás nélkül ugrálnak, csúszdáznak a mély vízbe – ezekből könnyen lehet baleset. (Egyébként a vízibiciklin is kötelező lenne a mentőmellény viselése, olvassátok el ezt a cikket is – a szerk.) 

A balesetek, tragédiák legtöbb esetben abból adódnak, hogy a strandolók nem tartják be a szabályokat, nem fegyelmezettek, esetleg vagánykodnak, biztos tudás nélkül.

Az alkoholos befolyásoltság a szárazföldön is csökkenti a józan ítélőképességet, éppen ezért különösen veszélyes egy eleve nagy odafigyelést igénylő helyzetben, mint a mély víz. Emellett vannak betegségek is, amik fokozott kockázattal járnak.”

A szakember azt mondja, a különböző, a víz felett maradást segítő tárgyak babakorban, természetesen szoros szülői felügyelet mellett, segíthetik a víz megszeretését, éppen ezért érdemes őket használni. Később, amikor már egy kisgyerek úszni tanul, akkor a szakemberek által is használt eszközök (úszódeszka, vízi nudli) ajánlottak, mert minden más hátráltatja azt, hogy a gyerek saját maga tanuljon meg úszni. 

Tóth Ákos az elmúlt években olyan nevekkel dolgozott együtt az Úszó nemzet programon, mint Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás, és a nemrég kezdődő országos oktatásmódszertan célja, hogy „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” Tóth Ákos ezt mondja a programról: „Nagycsoportos óvodás kortól kezdve három tanéven át évi harminchat órában oktatják a gyerekeknek az úszást. Az első időszak a víz megszerettetéséről szól, ez elsősorban pedagógiai kérdés, a továbbiakban pedig a szakmai része jön, a siklástól több úszásnemben megtett akár száz-kétszáz méterig, vagyis a program célja túlmutat a vízbiztosság alapkritériumain. A program részeként a már jól úszó gyerekek olyan fontos dolgokat is megtanulnak, mint például azt, hogy hogyan kell valakit kimenteni a vízből (a nyakát hátulról átkarolva csak a fejét a víz fölött tartva fél kézzel tempózva kell úszni vele). A program országszerte működik óvodákkal és iskolákkal együttműködésben, és az is a célja, hogy a technikai tudás mellett a felelősséget is megtanítsa a gyerekeknek.”

Nagy-Britanniában például külön oktatják a vízbiztonságot, ennek keretében a ruhában úszástól a mentés pontos módján át a különböző konkrét vizekben rejlő veszélyekig rengeteg dologra kitérnek.

A felelősség ugyanis a miénk, akik vízbe megyünk

Bár a strandokon természetesen kötelezően jelen van úszómester, sok helyen vízimentő is, ők nem dönthetnek helyettünk egy adott helyzetben. 

Nemrég úgy béreltem SUP-ot, hogy a gyerekem is jött velem (mármint a vízbe, a deszkán is), a bérlés pillanatában még mellény nélkül (később egyébként felvette, mert a vízbiztosság határán mozgó úszó), és senki nem kérdezte meg, hogy mennyire vagyok jó úszó én magam, a gyerek (vagy akár én) visel-e majd mellényt, vagy teszünk-e bármilyen óvintézkedést. Tanulságos volt, mert eleve azzal a tudattal megyek vízbe, hogy én felelek magamért és a velem lévő kiskorúakért, de azért úgy vélem, egy kérdést azért megérne a bérbeadók részéről (persze egyébként sem biztos, hogy valid vagy akár őszinte választ ad egy potenciális bérlő, de akkor is). Főleg, hogy nem sokkal előtte egy másik tavon viszont külön jelezték, hogy mellény nélkül csak a bójákon belül SUP-olhatok, akkor is, ha jó úszónak tartom magam. Ez sokkal megnyugtatóbbnak hangzik, főleg annak fényében, amit Tóth Ákos elmondott a kockázatokról.

Tóth Flóra

ITT találtok még fontos információkat a vízbiztonságról.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61