–

1. Édesapám katona volt, és állítólag sugárzást kellett mérniük a Szovjetunió felől érkező vonatoknál. Bár általában a határérték százszorosát mérték, mégis tovább kellett engedniük a szerelvényeket.

2. Majális volt. Akkoriban minden évben a Május 9. parkban ért véget a felvonulás, ahol általában esett az eső, jól el is áztunk. Anyukámék cége, a Fővárosi Gázművek oda szervezte a buliját, sok más akkori nagyvállalattal együtt. Azért emlékszem rá, mert nem találtam a szüleimet egy darabig… Anyám, akinek a mai napig pajzsmirigytúltengése van, nagyon rosszul lett, szegény végighányta a rendezvényt, alig állt a lábán. És nem a sör vagy a virsli volt az oka, sosem fogyasztott ilyesmit. Az égbolt egyfolytában szürke volt…

3.

Lehetett látni, merre húzott el a radioaktív felhő, mert a fák egyik oldala elszáradt, mintha leégett volna, a másik oldala pedig épen maradt.

4. Négyen voltunk várandósak akkor a munkahelyemen. Nekem extrém nagy súlyú, de szerencsére egészséges babám született, de két baba meghalt, egynek pedig fejlődési rendellenessége lett. 

5. Érettségi vizsgára készülődtünk. A katasztrófa másnapján szerenádot adtunk a tanárainknak. Szakadó esőben vonult a kis csapatunk, nem mindenkinél volt esernyő. Emlékszem, meg is jegyeztük, milyen büdös minden. Mintha az esőnek egy olyan furcsa, kénes, szúrós szaga lett volna… Ahol a hátam nem volt teljesen védve az esernyő alatt, a piros vászonkabátom színe kioldódott.

6. A testvérem hétéves volt, én négy. Mesélte anyukám, hogy folyamatosan kint játszottunk az udvaron, és persze mindent ettünk a kertből frissen szedve. 

A testvérem abban az évben leukémiás lett, teljes vérátömlesztésre volt szüksége. Azt mondták, nagy valószínűséggel nem fogja túlélni a betegséget. Egy évig kórházi ellátásra szorult, anyukám mellette kellett hogy legyen végig… Utána évekig sugárkezelést kapott. Ma 40 éves.

Az egyik nagymamám abban az évben lett rákos, és meghalt. A nagypapám szintén rákos lett, megműtötték, ő túlélte. Az édesapánknak pajzsmirigybetegsége lett, később érrendszeri betegségben elhunyt, amikor én 18 éves lettem, édesanyánk másfél éve ment el – rákos lett. Nekem pedig szívritmuszavaraim vannak, már tinikorom óta…

7. Csak arra emlékszem, hogy összenéztünk anyukámmal, és valahogy éreztük, hogy nagy baj lesz… Tizenöt év múlva jött az első diagnózis.

8. Reggelre az összes élő virágunk a kertben leégett, elpusztult… Szegény édesanyám el sem tudta képzelni, mi történhetett. Csak pár nap múlva tudatosult bennünk, miután megjelentek az első hírek a katasztrófáról, hogy közrejátszhatott benne.

9. Aznap házasodtak össze a szüleim. Azóta is tartja magát a vicc a családban: „Két szerencsétlenség egy nap alatt.” 

10. Egy orvos ismerősünk kérdezte tőlem pár héttel a tragédia után, hogy hol voltak a kicsi gyermekeim, amikor ez bekövetkezett. Mondtam, hogy éppen jó idő volt, úgyhogy az udvaron játszottak egész nap. A kisebbiket 2000-ben vesztettem el. Rákban halt meg.

11.

Sopronban voltam katona. Minden vészjelző ordított.

12. Pár hetes terhes voltam a harmadik gyermekemmel, aki később nyitott gerinccel született, aztán 12 napos korában meg is halt. A szülőszobában többször is hallottam Csernobil nevét, de később azt mondták, semmi köze nem volt hozzá.

13. A bátyám szobájában a Szabad Európa híreit hallgattuk. Ott mondták be, mi történt, a hivatalos média még hallgatott. Később azt mondták, nincs veszély, minket elkerül a radioaktív felhő. Anyu a Sugárbiológiai Kutatóban dolgozott és azt mondta, napok óta csipognak a sugárzást mérő eszközök.

14. Kilencéves voltam. Gyakorlatilag a kertben laktam, csak aludni jártam haza. Emlékszem a pink, foszforeszkáló felhőre, ami átrepült a falunk fölött. Szép volt.

A szomszéd azt hitte, itt a világvége. Most 42 vagyok, anyám, apám rég halott. Én is túl vagyok már egy tumorműtéten.

15. Nagymamáméknál a gyönyörű leander egyik felén a levelek lehullottak a nyáron. Két évvel később mindkét idős nagyszülőm leukémiában halt meg egy hónap különbséggel, előbb nagyapám, aztán nagyanyám.

16. A főiskolán voltam. Furcsa volt, hogy mindennap friss salátát kaptunk a menzán. Korábban nem volt jellemző… Igaz, később sem. Csak pont akkor, abban a pár hétben.

17. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban dolgoztam. Mindenről tudtunk. Kihajtottak bennünket felvonulni május elsején. Akartunk jódot adni a gyerekeknek, be is szereztük, de senki nem volt hajlandó elárulni az adagolást. Így pár hét után kidobtuk.

18. Én nyúlszájjal születtem ’89-ben. Egyes szakorvosaim szerint nem kizárt, hogy ennek tudható be… A 90-es évek elején sok gyerek született hasonló rendellenességgel. 

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Fortepan/GOLZ BERND