–

Amikor először hallottam arról, hogy Tamás iskola mellett több helyen is kasszázik, meglepődtem. Alig múlt tizenhét, tanulnia kéne, nem este tízig nyomogatnia a pénztárgépet. „Nagyon szeretem ezt csinálni, ezt is tanulom, kereskedelmi szakgimnáziumba járok” – mondja, én pedig elgondolkodom. Vajon Tamás csak kivétel, aki helyet kért és kapott az egyetemisták mellett, vagy lemaradtam volna arról, hogy manapság a középiskolások is munkát vállalnak az iskola mellett?

Szabályok mindenekelőtt 

A diákmunkát elég komolyan szabályozza a jog, például kimondja, hogy a munkavállalás alsó korhatára tizenhat év, de a tizenötödik betöltésétől a szünetekben már lehet dolgozni. Azt is szabályozza, hogy maximum napi nyolc órában foglalkoztatható egy fiatal, este tíztől reggel hatig nem dolgozhat, két munkanap között tizenkét órának el kell telnie, és kötelező a heti két pihenőnap kiadása. A keresetükre pedig ugyanúgy vonatkozik a minimálbér, mint a felnőttekre. Évente öt nap pótszabadság is jár nekik. 

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon 593 534 tizenöt–tizenkilenc éves gyerek él. Hogy közülük pontosan hányan dolgoznak, arról nehéz információt szerezni. A diákszövetkezeten keresztül alkalmazott fiatalokról még csak-csak találni adatot, de hogy mekkora az átfedés az egyes szövetkezetek között, illetve hogy milyen időintervallumban dolgoztak a tagok, arról már semmi hír nincs.

Munka vs. tanulás  

Tamás nem szövetkezeten keresztül dolgozik, alkalmi munkavállalóként keres pénzt. Tizenhat éves kora óta egy hazai üzletláncnál tölti az estéit. Korábban árufeltöltő volt, aztán kasszás lett. Neki annyira megtetszett a munka világa, hogy egyéni tanrendet igényelt a kereskedelmi iskolában, ahova jár. 

Azt mondja, csak ki akarta próbálni, hogy ha tavaly 4,6-os átlaga lett, akkor idén milyen lesz, ha nap mint nap dolgozni megy, és a suliba ritkábban néz be. Egyelőre úgy látja, sikerül összehozni a munkát és a tanulást: félévkor 4,7-es átlagot kapott a szakgimnáziumban. Napi 8,5 órát dolgozik, este fél tíz körül indul haza. Az iskolára nem nagyon jut ideje, de nem bánja. Még egy osztálytársa dolgozik nap mint nap, ő turisztikai területen talált állást, mert jó angolból, de a többiek még hétvégente sem dolgoznak, elég nekik a nyári gyakorlat.  

„Amíg jó az átlagom, addig hagyják a szüleim, hogy így csináljam, és úgyis a kereskedelemben fogok dolgozni, csak kicsit korábban kezdtem, mint a többiek.” 

Tamás nem keres rosszul, a pénzt magára költi, nem nagyon rak félre. Legálisan vállal munkát, be van jelentve. Sokan – főleg vidéken – azonban nem.

Andi Hajdú-Bihar megye egyik kistelepülésén él

Itt nem az a nagy kérdés, hogy alkalmi munkavállalóként vagy diákszövetkezeten keresztül akar-e dolgozni, hanem az, hogy kifizetik-e a napszámot. „Almát szedtünk, metszésnél gallyat, ládáztunk, és amit nagyon nem szerettem, az a cefrének való alma szedése a földről. Ha nem volt napszám, akkor mentünk az idősebbeknek segíteni, füvet nyírni, söpörni, meg amit még kellett. Ha nem csináltuk volna, nem lett volna pénzünk semmire, átmenni a szomszédos faluba, cigit vagy piát venni. Meg ruhát a turiból.” Őket csak nyáron jelentették be, mert a betakarításkor sok volt az ellenőrzés, egyébként „itt a végeken” – ahogy ő fogalmazott –, senki nem foglalkozott ilyesmivel. 

Annát sem legálisan foglalkoztatják, de nem bánja. Ő bébiszitterként dolgozik. Több kisebb testvére is van, mellettük megtanulta, mit és hogyan kell csinálni. Általában a szülei baráti körében kell segítenie, hetente egy-két délutánt és estét vállal be. „Nem nehéz, a tesóim sokkal fárasztóbbak, egy egyszerűbb vacsorát simán összeütök, mondjuk, valami tésztát, de van, hogy csak egy melegszendvicset. Egészen kicsiket nem vállalnék, általában a három–hét éves korosztály az, akikre vigyáznom kell. Tudom, mit kell tenni, ha baj történne, megbeszélem a szülőkkel a dolgokat.

Nem rossz meló ez, és jól fizet. Este nyolc körül mennek aludni a gyerekek, onnantól csak várnom kell haza a szülőket.”

Annának bejön ez a munka, de hogy érettségi után, az egyetem mellett is bele fér-e majd, azt még nem tudja. A pénzt félrerakja, mert nyaralásra gyűjt, a barátnőivel szeretne majd elutazni. 

Miért dolgoznak?

Az egyik legnagyobb diákmunkásokat közvetítő iroda is azt tapasztalja, hogy egyre drágább az élet. A fiatalkorú munkavállalók egy része telefonra vagy más technikai eszközre gyűjt, vannak azonban jó páran, akik már az egyetemre készülnek fel. Aki vidéken él, de Pesten tanulna tovább, és nem olyan a családi háttere, az választhat: vagy dolgozik, vagy nem megy a fővárosba tanulni. Ezért sokan már a gimnázium alatt elkezdik gyűjteni a jövőbeni albérletre valót, ami gyakran csak egy szobát takar. A brutálisan megnövekedett albérletáraknak „hála”, hetven–nyolcvanezer forintot simán ki kell fizetni egy szobáért. Az ösztöndíj, ha egyáltalán megkapja a diák, harminc–negyvenezer forint körül mozog. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy enni is kell, tankönyveket beszerezni, bérletet venni, és néha azért szórakozni is szeretnének a diákok.

Annyi biztos, hogy hét–nyolc éve fele annyian dolgoztak ebből a korosztályból, mint most. Becslések szerint a diákok fele vállalt már munkát élete során, bár sokan csak nyáron – az év közbeni munkavállalók nem szerepelnek külön a statisztikában. Akik pedig nincsenek bejelentve, azok soha semmilyen kimutatásban nem jelennek meg.

Ilyen Feri is, aki egy jó nevű gimnázium 11. osztályába jár. A kémia faktos diák heti két–három délutánt tölt biológia és kémia korrepetálással. Az általános iskolás tananyag elmagyarázása nem jelent neki gondot, a gyerekek pedig örülnek neki, hogy egy fiatal magyaráz, nem pedig egy szigorú pedagógus. Feri nem titkolja: jól keres a kis mellékessel, órabérben jobban, mint könyvtáros anyukája, aki csak néha aggódik amiatt, hogy nem lesz-e ez kicsit sok a fiának. „Az a néhány óra, amit tanítással tölt, nem olyan sok. Így legalább olyankor nem az online térben lóg, ahogy a haverjai, akik folyton a számítógép mellett ülnek. És persze jólesik, amikor beszáll a családi nyaralás árába – bár ezt nem várom el tőle –, vagy nem nyüstöl, hogy kéne neki egy új telefon” – mondja Anna, Feri anyukája, aki büszke az érett gondolkodású fiára. 

És hogy mit szólnak ehhez a tanárok? Az általam megkérdezett pedagógusok nagy része nem tudja, hogy dolgozik-e bárki az osztályukból, ez csak akkor szokott felmerülni, ha valaki extra fáradt, vagy más jelei mutatkoznak annak, hogy nem alszik eleget. „Az élsportolókkal sokkal nehezebb” – véli Andrea, egy budapesti sporttagozatos gimnázium földrajztanára és osztályfőnöke. „Sokan délután és este is edzenek, hiányoznak a meccsek vagy a versenyek miatt, egyéni tanrendesek lesznek, illetve magántanulók.

Az, hogy néhányan hétvégente árufeltöltőként dolgoznak, esetleg egy gyorsétteremben, senkinek nem tűnik fel, nem is szokott szóba kerülni az értekezleten. A sport sokkal inkább kicsinálja őket, attól tényleg romlik az iskolai teljesítményük.

Ebben a korosztályban sokan már felnőttekkel játszanak, versenyeznek, ilyenkor szoktak kiesni a tanulásból, akik komolyan gondolják, hogy a sportból fognak élni” – mondja kicsit szomorúan. Azt azonban elismeri, náluk mindössze néhány gyerek egészíti ki így a zsebpénzét a több száz diákból. 

Ami biztosnak látszik, hogy a diákmunkások aránya nő, az életkoruk csökken, és bár a nyár az igazi sláger, egyre többen döntenek úgy önszántukból vagy külső nyomásra, hogy a hétvégéiket, délutánjaikat buli helyett inkább egy munkahelyen töltik el. 

Zimre Zsuzsa