Szar lenne az okospelus?

Szembejön egy kósza hír a képernyőn, hogy a idei CES-en (a világ talán legnagyobb fogyasztói elektronikai show-ján, ITT és ITT írtunk róla korábban) bemutatták az okospelenkát. Homlokot ráncolva kattintok. Okospelus? Az meg mi? Mert ha tisztába teszi a pelus a gyereket, akkor a feltaláló a világ egyik leggazdagabb embere lesz, de ha egész véletlenül nem tudna ilyesmit, akkor viszont: gyere csak ide egy pofonért, kedves fejlesztő koma. Sajnos nyilván az utóbbiról szól a dolog, nem teszi tisztába a kölyköt, viszont bluetooth-on rápittyen a telefonodra a pelus, ha megjött a kaka. Hiába röhögcsélsz, tényleg ezt tudja. Kapsz egy sms-t, ha beszart a gyerek. Komolyan. Én kérek elnézést a fejlesztők nevében is.

Sok hülyeséget, sok felesleges baromságot látni manapság. Hiszen – tegyük a szívünkre a kezünket –

itt kuponfüzetekbe ragaszt minimatricát a fél ország, állatos fotókat gyűjtöttünk kereskedelmi láncok Lutra-albumaiba százalékos kedvezményért, plüssmaciért, édesanyám kedvezményes mosolyáért, meg lett mindenkinek negyven kiskanala, rozsdamentes tejhabosítója, sőt a tévéshop nehézsúlyú vásárlóinak a zenélő jógamatractól a 800 funkciós konyhai robotgépig minden van már otthon.

És a kereskedelmi pokol bugyrai lefelé még csodálatos mélységeket rejtenek, gondolom, mást is hívogatnak a telefonon páratlan befektetési lehetőségekkel meg hasonlókkal.

Persze engem ebben is megtalált egy hajmeresztő csávó telefonon pár éve, akivel sikerült az alábbi abszurd telefonbeszélgetést lefolytatnom:

A cikk a hirdetés után folytatódik!

– Halló, tessék, Doffek Gábor.

– Üdvözlöm, hallott már ön a végbéltükrözésről?

– Ne haragudjon, micsoda?! Jól hallottam?

– Hogyne, én az x kereskedelmi cégtől telefonálok, és egy fájdalommentes eljárást szeretnék felajánlani önnek, ami ugyanazt tudja, mint a végbéltü..

– Bocsásson meg, ez valami telefonos tréfa, vagy valami jópofa átverés akar lenni?

– Dehogyis, isten őrizzen, bemutatkozom újra, ellenőrizheti a céget, mert…

– Ezek szerint ön ismeretlenül felhívott engem, és anélkül, hogy a nevemen kívül bármit tudna rólam, egy fájdalommentes végbéltükrözést kíván eladni nekem? Helyesen értelmezem ezt a telefonbeszélgetést?

– Nos, ez így igaz, uram…

Annyira, de annyira szeretném azt mondani, hogy ez a sztori nem igaz, de sajnos az. Persze a barátaimmal jót nevettünk rajta, hogy egy bizarr skálán nehéz lenne feljebb menni ennél, de ilyesmi is megtörténik.

Feltétlenül szükséges ez?

A felesleges vackok, az érthetetlen „szolgáltatások” és az ostoba baromságok körülvesznek bennünket. Aki komolyan úgy gondolja, hogy szükség lehet okospelenkára, az még életében nem látott csecsemőt. Sem szülőket. Azok ugyanis nem applikációkon keresztül szokták észrevenni, ha becsinált a gyerek. Ott vannak a gyereknek élőben. Nem appon keresztül érzékelik, ha valami baja van.

A felesleges, erőszakosan, és általában rosszul ránk tukmált mindenféle szir-szar között igenis tudni kell szelektálni, de még inkább észnél kell lenni. Tényleg nyomasztó mennyiségű és minőségű kacatot akarnak eladni nekünk, ma már 40 különféle csatornán keresztül, és kezdem azt látni, hogy ez bizony súlyos hatással van az emberekre. Messzire visz a téma. Gondold csak át, hogy 20–25 évvel ezelőtt a tévében, az újságban és az utcán láttál reklámokat, ma pedig ezen kívül ezerféle képernyőn a zsebedben, a buszon, mindenhol. A nettó idő, amit bárki egy nap reklámok nézésével tölt, riasztó.

Ehhez jön hozzá, hogy a vásárlók jelentős része egyáltalán nincs felkészülve semmiféle banki-, pénzpiaci-, stb műveletből, ezért valószínűleg megközelítőleg sem érti, amit ebben a témában a nyakába zúdítanak,

ezért jobb híján a vásárlás maga olyan „döntések” nyomán születik meg, hogy „van erre havonta 3000 forintunk nem? De.”.

És ezt nem túl nehéz kihasználniuk kereskedelmi egyetemeket és főiskolákat végzett, évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembergárdával bíró globális cégeknek, sőt lényegében bárkinek, aki érti a kereskedelmi egyszeregyet.

Tanuljunk meg fogyasztani!

Igenis foglalkozni kell azzal, hogy tanuljunk, és tanítsuk is egymást ebben az új típusú világban, mert elég szomorú azt nézni, hogy emberek tömegei esnek mindenféle kamatos kamat, törlesztőrészlet és szerződéses feltételek fogságába anélkül, hogy mélységében értenék, miről van szó. Nem kell szégyellni utánaolvasni, tájékozódni, rá kell szánni egy kis időt a választásra. Nem olyan hatalmas tudomány egyébként, nem a részecskegyorsító műszaki rajzát kell megérteni, hanem inkább tájékozottnak lenni néhány alapvető szabállyal kapcsolatban, amit bárki megért, és onnantól biztonságosan, tudatosabban tud válogatni.

A vásárlás ugyanis egyre egyszerűbb, egyre többféle módon megvalósítható, egyre gyorsabb, egyre magától értetődőbb, egyre könnyebb lett és lesz. És ez csak gyorsulni fog. Nem kell már sehova menni, senkivel beszélni ahhoz, hogy vásárolj. Elég hozzá három perc egy képernyő társaságában.

A vásárlás észrevétlenebb lett, sokkal több mindent vásárolsz tényleg aprópénzért, szolgáltatásokat, zenét, filmet, sok mindent.

Ezért muszáj megtanulni ennek a típusú vásárlásnak, sőt a teljesen átalakult vásárlási szokásoknak a hogyanját, a lehetőségeit, a veszélyeit.

Nem valami dermesztő vagy démoni cuccról van szó, hanem logikus, egyszerű, ésszerű döntésekről, amelyeket úgy hoz meg az ember, hogy megérti annak feltételeit. És elmagyaráztatja magának egészen nyugodtan, szemrebbenés nélkül, többször.

Nem túl nagy ördöngösség testre szabni, beállítani a reklámokat a Facebookon és a hasonló felületeken. Tíz perc. Ilyen apróságokból áll tudatos vásárlóvá válni. És lemondani egy halom hasznavehetetlen vacakról, amire a legkevésbé sincs, és nem is  volt soha semmi szükségünk. Ha csak annak a pénznek az egy ezreléke megjönne a számlámra, amit Európában felesleges dolgokra költenek az emberek, és nem évente, hanem csak egyetlenegyszer, vélhetően egy roppant kényelmes, puha pokrócba csavart szakállas bácsi válna belőlem egy kurvára csendes kert nyugágyában, ahol csak az enyéim vannak velem.

 

Doffek Gábor