Szép példák

A szüleim gimnázium első osztályában ismerték meg egymást, és 15 évesen egy házibulin jöttek össze. Ennek idestova 55 éve. 48 éves házasok, és én a magam 42 éve alatt – egymással szemben – soha egyetlen hangos szót sem hallottam tőlük. Nem voltak olyan hullámvölgyeik, amikről mi, gyerekek tudtunk volna. Viszont volt mélységes szeretet, tisztelet, megbecsülés, nyugalom és béke. Kölyökként nem tudtam, amit ma már igen, hogy milyen kivételezett helyzetben vagyunk. Naponta beszélünk, hetente többször találkozunk, hétvégén együtt eszünk, tulajdonképpen csak a rénszarvasos pulcsi választ el minket egy csöpögős amerikai családi mozitól. Összetartunk, és vigyázunk egymásra. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak gondjaink, nehéz időszakok, betegség, vagy nem kellett még elsiratnunk senkit.

De miért fontos ez?

Persze mondhatod, hogy nekem baromi könnyű, mert én készen kaptam, beleültem, rohadjak meg. Sőt, rohadjon meg mindenki, akinek jó családja van. Nos, adná magát ez a gondolatmenet, de nem volna helyes. El is mondom, miért.

Az összetartó családokról mindenki azt gondolja, nekik könnyű. Igen, érthetően sokkal könnyebb a kiindulási alap, mint ahol üvegek röpködnek, vagy eleve csonka a család, ahol üvöltözés és verekedés, illetve bármilyen békétlenség közben kell felnőni. Meglepő módon számukra nem azt szeretném üzenni ezzel az írással, hogy „lúzerek vagytok, baszod”, vagy „szar ügy, viseld el”. Ellenkezőleg. Inkább azt, hogy

jó család márpedig van, és 50–100 éven át is van. Létezik ilyen. Nem olyan rózsaszínű, nem olyan magától értetődő, mint onnan látszik, de létezik. És a jó hír benne az, hogy aki nem ebben nőtt fel, az is tud ilyet létrehozni.

Több remek példát ismerek. Sőt sok olyan példát ismerek, aki éppen azért melózott ennyit azon, hogy az általa alapított család ilyen legyen, mert tudja, milyen úgy élni, hogy ezt nélkülözni kell. Emiatt sokkal jobban tudja értékelni, milyen egy szívvel kitálalt vasárnapi leves íze, illata, hangulata és atmoszférája, ha a gyereke elé teszi. Tudja, mekkora különbséget jelent egy ilyen egyszerű gesztus is.

Senki sincs lekésve arról, hogy maga is létrehozzon ilyesmit. Senkit sem rendelt eleve arra a sors, hogy soha a büdös életben ne lehessen része hasonlóban, legfeljebb nagyon extrém esetekben, de most nem a kivételekre szeretnék koncentrálni.

Hanem arra, hogy miért jó ilyen családban élni

Hátha valakinek új, fontos, érdekes hír ez. Nos, azért jó, mert szeretni és szeretve lenni nélkülözhetetlen a boldogsághoz.

Nyugalomban élni kiváltság. Számítani a családodra és érezni, hogy számítanak rád és számítasz nekik, az a fajta biztonság, amire minden épeszű ember vágyik.

Alapnak tekinteni a kis közösséget, és mindig úgy nézni rá, mint ami nem cserélhető/leváltható, hatalmas erőt ad. Pedig bármilyen furcsa, ez is követel kompromisszumokat. Nyilván nem ahhoz mérhetőt, mint amit a szeretetlenség, a rideg környezet, vagy a még rosszabb, a bántalmazó, kirekesztő, nyomasztó körülmények jelentenek. Az egy teljesen másik történet. Azonban a jóról is beszélnünk kell néha. Főleg, hogy annyit beszélünk a rosszról… Mert merni kell érteni, megélni, élvezni, értékelni a jót is. Merni kell beszélni róla, főleg egy olyan világban, ahol lassan minden miatt pironkodni kell, ami sikerül, ami jó… vagy amire amúgy büszkének is lehetne lenni.

Szupererő

A működő, szeretetben együtt élő családok varázslata éppen abban rejlik, hogy a szövetség, ami olyan erőssé teszi őket, folyamatosan épül, fejlődik, hiszen mindenki hozzátesz, és mindenki alkalmazkodik hozzá. Mindenki azon dolgozik, hogy ez a szövetség szilárd legyen, bármilyen helyzetben támaszt és segítséget, támogatást és megértést jelentsen. És ezért sokat kell ugyan tenni, de ez mindenki számára magától értetődő. A határai ennek a szövetségnek képlékenyek, néhány dolog azonban nem kérdés vagy vita tárgya.

Nem fordulunk egymás ellen, nem verjük át, nem bántjuk egymást, nem akarunk rosszat soha, semmilyen körülmények között a másiknak. Vigyázzuk egymást, ott vagyunk egymásnak, értjük és meg akarjuk érteni egymást.

Alkalmazkodunk, ami nehéz időkben nehéz, a hétköznapokban pedig sokszor türelmet igényel. De mindent meg tudunk beszélni, mert így akarjuk. A család minden tagjától áldozatokat követel a dolog, mégsem kérdés, hogy ezeket meghozzuk-e. Mert amit mindannyian kapunk a családtól, az felbecsülhetetlen, pótolhatatlan.

Fészek

Ettől még dolgozunk, és kirúgnak minket, ettől még a szomszéd utcában (vagy egy kontinenssel arrébb) lakunk, ettől még egészségesek vagyunk és halálos betegséget is kaphatunk. Van stressz, vita, változó körülmények… és minden, amitől élet az élet. De sosem jön szóba, hogy megváljunk egymástól, hogy szakítsunk, hogy ne keressük egymást többet. Sosem jön szóba, hogy valamit nem tudunk megbeszélni, valamin nem tudunk úrrá lenni, valamit nem tudunk együtt megoldani. Sosem fordul elő, hogy szándékosan ártsunk egymásnak, és sosem tartjuk a haragot.

Nem adjuk fel egymást soha, semmilyen körülmények között. Erre tanítottak a nagyszüleink, és erre tanítjuk a gyermekeinket. A család együttes ereje sokszorozza meg az egyéni erőnket, és egyensúlyoz ki, támaszt meg bennünket, ha baj van.

Élethosszig kell rajta dolgoznunk, de amit kapunk tőle, az hatalmas és lenyűgöző ahhoz képest, amit elvár tőlünk, ami „bele kell fektetnünk” energiában, időben, alkalmazkodásban.

A család nem egy rózsaszínű amerikai sorozat a kandalló előtt

Nem jön magától, nem pottyan senki ölébe örökre, nincs ingyen semmilyen értelemben, nincs alanyi jogon. De éppen emiatt olyan sincs, aki számára kizárt, elképzelhetetlen, vagy akinek nem jár család. Nincs eleve elrendelve vagy elzárva senki, és örök egyedüllétre sem ítéltetett egyikünk sem. A lehetőség, hogy törekedjünk rá, hogy célként tűzzük ki, hogy megteremtsük a magunkét, nyitva áll lényegében mindenki előtt.

Én azt kívánom, tapasztalja meg, hozza létre, és élvezze a hozadékait minél több ember.

 

Doffek Gábor

 Kiemelt képünk illusztráció