–

Amilyen az eskü(vő), olyan a házasság?

Nem hiszem, hogy öt év házasság után a jó házasságról papolhatnék, így nem is teszem. Egyébként azt gondolom, hogy sokszor jól példázza a későbbi próbatételekkel való szembenézést az esküvő megszervezése és megvalósítása.

Mi mindent együtt csináltunk, nem kerítettünk nagy feneket neki, mindent az utolsó pillanatra hagytunk, és nem vettük túl komolyan magunkat. Sem egymást. Mert ilyenek vagyunk.

Az anyakönyvvezető az „előizén” ránk szólt, hogy „a házasság nem vicc”. Jó poén volt, ezen is nevettünk (halkan, mert féltünk, hogy a végén még nem ad össze bennünket). És megmondom őszintén, én azóta is elég jól szórakozom.

Ez részben annak köszönhető, hogy a XXI. században szerencsére a házasságot is lehet lazán csinálni, nem kell engedelmeskedni, nem szükséges, hogy a férfi „vezessen” és a nő „kövesse”, hanem együtt haladhatnak arra, amerre csak akarnak.

Másik részben meg annak, hogy nagyon jól választottam férjet. Ennek a legegyértelműbb jele, hogy erről az engedelmesség-dologról is egyformán gondolkodunk.

Persze az is lehet, hogy más feleségek szeretik, ha a férjük hozza meg a nagy döntéseket, ők pedig a háttérből támogatják

Nem mindenki olyan kis pukkancs, mint én, aki ha meghallja, hogy valamit meg KELL csinálni, akkor már keresi a kiskapukat, hogy hogyan lehetne megúszni.

Gyerekkoromban az összes kötelező olvasmányt elolvastam egy-két évvel előbb, mert azt mondták, hogy „az még nem való nekem”, és mert nem akartam megvárni, hogy muszáj legyen elolvasni, mert akkor félő, hogy nem tettem volna (pukkancs-stréber kombináció).

Most már tudjátok, hogy felnőtt, házas nő létemre milyen gyerekesen tudok viselkedni, szóval láthatjátok, hogy ezek a mai feleségek mindenfélék. Mindenfélék is. Vannak Makrancos Katák (aki egyébként a legengedetlenebb lányból lett a legengedelmesebb feleség, és ezzel nem kis pénzt nyert a férjének – micsoda idealista volt ez a Shakespeare), vannak valóban engedelmesek (és ez nem baj, addig, amíg ők maguk szeretnének azok lenni).

Ahogy vannak csendes típusok, és vannak olyanok, akik meg nem tudják befogni… mondjuk, én ilyet például egyáltalán nem ismerek, csak gondolom, hogy esetleg akad ilyen is (irónia alert, természetesen ez én vagyok). És a férjek között is vannak engedelmesek ám. Mondjuk, nem az enyém, mi kölcsönösen engedetlenek vagyunk, ahogy az már fentebb kiderült.

Aston Martin One-77 vs. Opel Corsa

Olvastam egy cikket, amiben egy gyönyörű egyedülálló nő kijelenti, hogy a férfiak a Ferrarikba szerelmesek, de az Opel Corsákat veszik feleségül. (A cikk írója egyébként nem foglal állást a témában, megértem.) A „Ferrari” típusú hölgy szerint a „Corsák” elvannak a garázsban, nem igényelnek bonyolult alkatrészeket, nyugisan el lehet velük döcögni egy életen át. Engedelmes feleségek.

Ha tehetném, minden egyes feleség nevében kikérném magamnak ezt a gondolatot. De csak a magam nevében teszem meg.

Én, személy szerint, 33 évesen, öt éve feleségként, időnként egy kurva menő Aston Martin One-77-nek érzem magam (a Ferrarikat nem kedvelem, plusz azokból sok van, ebből pedig csak 77). Időnként meg egy leharcolt „kispolskinak” (méretben stimmel).

De ez pont ugyanígy volt már akkor is, amikor még nem voltam feleség. És ha a férjemet kérdeznénk meg, hogy olyan-e az élet velem, mint egy Corsával döcögni, hát, őszintén meg lennék lepve, ha egyetértene, mert a kettőnk egyénisége közötti legnagyobb különbség az, amilyen intenzitással vetjük bele magunkat a hétköznapi életbe.

Én ugyanis elég nehezen maradok a fenekemen. Biztos az Aston Martin One-77 motor teszi (egyébként 750 lóerős), még ha a külsőm néha nem pont ezt a tempót sugallja. Vagy egyszerűen az teszi, hogy én ilyen vagyok. A többi feleség meg másmilyen (és biztos van, aki hasonló).

Ahogy a férjek sem lehetnek mind olyan tökéletesek, mint az enyém (bocs, lányok, stipi-stopi).

Egyéniségek harmóniája

Az autós hasonlat annyiban megállja a helyét, hogy régebben valószínűleg a feleségeknek kevesebb lehetőségük volt belevinni az egyéniségük teljes valóját a házasságukba, mert a kor szabta keretek nem engedték. Például azért, mert engedelmességet kellett fogadni.

Ma már, ahogy autóból is százszor többféle van, mint amennyit fel tudok sorolni, a házasságokkal, az élettársi kapcsolatokkal, a nem hivatalossá tett szerelmekkel is ugyanez a helyzet. Sokfélék, és most már lehet is.

Azt fogadsz meg házassági esküként, amit csak akarsz, és azt is tartasz be belőle, amit csak akarsz. Ez szuper. Főleg akkor, ha egy (házas)pár mindkét tagja épp ugyanazt tartja fontosnak ebben az egészben, mert akkor jó esély van arra, hogy harmonikusan döcögjenek, száguldjanak, gáz-fék-gáz-fék stílusban (ahogy én vezetek) haladjanak együtt egész életükben.

És akkor ki nem szarja le, hogy valaki egy másik járműből, legyen az bármilyen menő is, mit pofázik? Remélem, mindenkinek hangszigetelt az autója.

Tóth Flóra

A kiemelt kép a szerző tulajdona, ez az esküvői fotójuk