Olvassátok el, milyen nyomásnak, elvásároknak, nehézségeknek vannak kitéve azok, akik a saját idejük és pénzük árán próbálnak segíteni nap mint nap, és akikkel bizony sokan érzéketlenül bánnak.
Ellentétes elvárások, ítélkezés, hülye kérdések, kéretlen tanácsok. De miért?
„Azt hiszem, a közel negyven éve tartó karácsonymániám mostanra megtanított egész évben ünnepelni – az életet.”
Ha a te gyereked is érintett a felvételi eljárásban, akkor valószínűleg pontosan tudni fogod, mire gondolt szerzőnk, amikor azt írta: „Sokatmondó kép a társadalmi olló egyre szélesebbre nyílásáról: ha nincs pénz, nincs idő és nincs támogató család, akkor az esély egy gimnáziumi bejutásra a zéró felé konvergál.”
Amikor a gyermeked születésnapja réges-régi sebeket tép fel, és rákényszerít, hogy szembenézz azzal, ami elől egészen odáig elbújni igyekeztél.
Senki, ismételjük, senki nem tudja annyira marcangolni magát, mint egy anya. De ennek vége (kellene, hogy legyen).
„És maradjunk huszonkét évesek egy sarokház teraszán” (Szabó Benedek és a Galaxisok: Haver)
Kit szolgál a tested? A közvéleményt? Téged? A gyerekedet? És egyáltalán: kinek mi köze hozzá? Mielőtt válaszolsz, mindenképp nézd meg Ráskó Esztert, Jaksity Katát és Senát a Nyomjuk, anyukám! friss epizódjában.
Van, hogy tényleg csak a „leszarom tabletta” segíthet, és az, ha mértékegységnek a körülbelült használod az esetek döntő részében.
Egy jó tanuló kislányból egyszer csak motiválhatatlan, egykedvű diák lesz. Mi történt? És hogyan lehet segíteni neki? Igaz történet a gyermekvédelemből.