A megbocsátásnál fontosabb feladatunk is van, ha bántanak minket: ez pedig a gyász
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
A legtöbb ember számára felér egy megalázó rémálommal, ha egy forgalmas nyilvános vécén tör rá a szapora, bezzeg az ókori Rómában nemcsak hogy egymás mellett trónoltak a polgárok, de még a seggtörlő szivacson is osztoztak.
Itt az idő arra, hogy újra nekifussunk azoknak a nagy klasszikusoknak, amiket azelőtt – amikor kötelező, vagy legalább ajánlott irodalom volt – nem tudtunk végig olvasni. Hátha most, nem igaz?
Szégyen. De kinek a szégyene?
„Nem akarlak áltatni. Nem lesz feltétlenül könnyebb. Lesznek emberek, akik nem fogadnak el, mert meleg vagy, és gyakran ők maguk sem tudatosítják magukban, hogy homofóbok. Azért nem fognak kedvelni, mert csak. Emellett minden buzi szóra össze fog szorulni a gyomrod, még akkor is, ha csak arra mondják, aki betolakszik a sorba.”
Van fontosabb is, mint az éhezés.
Ki vele, de őszintén: neked mely híres regényekbe tört bele a bicskád?
A gyógyuláshoz mindenekelőtt szembe kell nézni azzal, hogy valakik, valamikor megszégyenítettek bennünket!
Az alkoholista anyáknak valóban nagyobb a szégyene?
Hiába kínos téma az inkontinencia, muszáj beszélni róla! Hogy ne kelljen sokaknak szégyenben élnie.