–

Nem sok vizet zavartam…

Bár az udvarunkon állt egy húzókaros kút, de ezzel csak mosni és öntözni lehetett, nem volt iható a vize, mert túl közel állt a malacok óljához meg az emésztőgödörhöz. A „fürdőszobánkban” egy lavór és egy mosdóállvány állt.

A házunkban egyáltalán nem volt vezetékes víz.

Tízéves koromig kétszer ültem kádban, csodaként éltem meg, amikor sikerült bekönyörögni magam a szomszédokhoz egy igazi fürdőszobába.

Addig jár a korsó a kútra…

Egészen kicsi korom óta általában az én reszortom volt, hogy gondoskodjak a tiszta vízről. Nem volt túl messze a kút, ahonnan az artézi vizet hoztam a piros zománcos kannában… odafelé. De vissza már végtelenül soknak tűnt az a pár száz lépés. A hétliteres kanna nagyon húzta a karomat, ám hamar rájöttem, hogy ha kettőt viszek egyszerre, akkor kiegyensúlyoz a két teher, és kevesebbszer kell fordulnom. A teli kanna állandóan összevissza ütötte a bokámat, féltem, hogy egyszer eltörik, de szerencsére megúsztam.

A konyhaasztal alatt tároltuk a kannákat, és a kupából ittuk a vizet, ami egyébként elképesztően finom volt. Nagyon szerettem a vizet, és ez ma sincs másképp.

Ma már csak a bolhapiacon találkozom ilyen tárgyakkal
Ma már csak a bolhapiacon találkozom ilyen tárgyakkal, pedig egykor a mindennapjaim része volt a piros kanna

A természet gyermeke voltam

Nyáron általában kint bóklásztunk a mezőn, imádtam a búzaföldeket, a tenger sok pipacsot, a búzavirágot, a papsajtot. Szinte „legelésző életmódot” folytattam. A félig zöld szilva, a lágy, éretlen búzakalászból kiszopogatott „búzatej” és a korai szőlő volt a kedvenc eledelem. Meg persze a fáról szedett „eper”. „Fai epernek” hívtuk gyerekkoromban.

Ha jóllaktam, rohantam a legközelebbi kúthoz, a lábammal nyomtam a kart, és a tenyeremből csináltam poharat, így egész nap tökéletesen ellátott a természet.

Ha felment bennünk a pumpa, vízzel csillapítottuk

Kiskamaszként semmi pénzünk nem volt, és nem is nagyon tudtunk sehol szórakozni. Böbe barátnőmnek volt egy hatalmas kincse, a sok Záray–Vámosi-lemez mellett egy eredeti Jézus Krisztus szupersztár. Azt a csodát, amit akkor éltünk át, amikor először hallgattuk meg, sosem felejtem el.

Mivel semmi másunk nem volt, ezért egy nagy lábosba vizet töltöttünk, és abból iszogattunk, miközben hallgattuk a zenét. Egy lábos víz, egy lemez.

És persze közben megváltottuk a világot. Böbe azóta sajnos már a másvilágot váltja meg, remélem, jó ott neki…

Kint vagyok a vízből

Amikor anya lettem, akkor vált számomra igazán fontossá a víz. Merthogy minden egyes szoptatás után úgy éreztem magam, mint egy „tikkadt szöcskenyáj”. Aztán rászoktam arra, hogy magam mellé készítek egy nagy pohár vizet, és amíg a gyerekeim belőlem táplálkoztak, én is folyamatosan utántöltöttem.

Vizes szertartások

Kialakultak a vizes szertartásaink a gyerekeimmel, akik már egészen megszokták az anyjuk bolondériáját. Mielőtt elmennek itthonról, mindig a kezükbe nyomok egy pohár vizet, és amint megérkeznek, akkor is ez az első dolgom. Azt állítják ugyan, hogy nem szomjasak, de szinte mindig azonnal elfogy a víz. Mostanában már szegény barátommal is ezt szoktam csinálni, aki rendszerint elfelejt inni, és ezért hálás a kezébe nyomott vízért, de azért azt morogja bajusza alatt, hogy ő nem a gyerekem, és ki tudja magát szolgálni.

Lehet, de nekem akkor is jobban esik, ha tőlem kapja a vizet…

Víz-víz, tiszta víz…

Télen-nyáron van egy palack víz a táskámban, egyszerűen nem érzem magam biztonságban nélküle. Ez a vízmánia mindig nagyon jól jött, de néhány évvel ezelőtt, amikor a könyvfesztiválon dolgoztam, a gyerekeim pedig az apjukkal voltak, különösen átéreztem, mennyire fontos.

Épp az egyik helyszínről loholtam a másikra, amikor egyszer csak a játszótér felől ismerős alakok rohantak felém, és vizet követeltek tőlem.

Kiderült, hogy elvitte az apjuk a gyerekeket a szabadtéri rendezvényre, de víz nem volt nála. Amint megláttak, azonnal tudták, hogy nálam mindig van egy palack víz, és az utolsó cseppig kiitták.

Vízválasztó

Micsoda szerencse, hogy a gyerekeimnek már nem kell a kútra járniuk vízért, valószínűleg el sem tudják képzelni azt az életet, amit én éltem gyerekként.

Ma már, ha véletlenül mégis itthon marad a palackom, azonnal bevágtatok az első boltba, hogy pótoljam. Mert – gondolom, ezzel nem mondok nagy újdonságot, de azért be kell látnom, hogy – egyszerűen nem tudok víz nélkül élni…

Both Gabi

 Fotók: Lehotka Gábor és archív