Ha nem akarsz szexelni, csinálj gyereket!

Persze ez a bizonyos 11 hónapos aszkézis csak első pillanatra sokkoló, gyakorló (két) kisgyerekes anyaként pontosan tudom, hogy megy ez. Először is, van az az időszak, aminek nagyjából tényleg szexmentesen kell(ene) telnie: az utolsó hetekben az összebújás beindíthatja a szülést… Ez engem például nem tartott volna vissza (pláne egy bizonyos pont után), de akkor azért már finoman szólva sem vagy ura a testednek.

Én legalábbis úgy éreztem magam, mint aki három dinnyét cipel egyszerre, egy volt a gyerek, kettő meg a gigantikusra duzzadt melleim.

Létezni sem nagyon tudtam úgy, hogy nagyjából komfortos legyen, nemhogy szexelni. Pedig elég aktív terhes voltam, még Pilatesre is jártam, szóval ez tényleg csak az utolsó két hét volt. Hüvelyi szülés után azt mondják, hat hét kell, hogy „visszarendeződjenek” a dolgok, az első babánál rutintalan kis amatőrként meg is vártuk, hogy az orvos mondjon okét egy kis szülői kufircolásra (másodszor – tapasztalt vén rókaként – én magam adtam ki sms-ben a „szabad a szex” diagnózist három hét után). Akárhogy is számolom, ez két hónap. És akkor még egy kukk nem esett a szülőség szexualitást erősen visszavető kihívásairól.

„Ébrenmaradóverseny”

A gyerekek nálunk egy ideje majdnem átalusszák az éjszakákat, de ettől nem tértünk vissza varázsütésre a nyolc évvel ezelőtti átlag heti öt szexhez. Nem feltétlenül azért, mert reggelre valahogy mégis a mi ágyunkban kötnek ki.

Persze elég szimbolikus, hogy ketten fekszünk le, majd négyen ébredünk a hitvesi ágyban.

Tudom, kreatívnak kell lenni, megírták a mamiblogok is, nemcsak „ágyban, párnák közt” lehetünk egymáséi, kamaszkorom óta vágom ezeket a trükköket. Csak éppen melyik fickónak van ereje frissen és üdén odabaszni az asszonyt a konyhapultra éjjel kettőkor, amikor kiszédeleg a gyerekszobából, ahol persze elaludt este tízkor? Közvetlenül azután, hogy a szóban forgó férfi felriadt a szendergéséből a kanapén, mert gépfegyverrel lőttek a filmben, amit harmadszor próbál sikertelenül végignézni. Szerencsére a férjemnek időnként van. De azért ez nem mindennapos. Az többször megesik, hogy arra sem bírom rávenni, hogy a kanapéról legalább feküdjön át az ágyra. Akkor sem, ha diszkrét háttérzajként éppen ágyúznak az aktuális filmben.

Van, hogy a gyerekeinknek rendezünk alvóversenyt, miközben mi próbálkozunk az „ébrenmaradóverseny” nevű szuper játékkal – elég vegyes eredménnyel.

Vannak időszakok, amikor még egy sorozatnézés is belefér (praktikus tanács: azért előbb jöjjön a dugás, abba nehezebb belealudni).

És sajnos van, amikor döbbenten észlelem, hogy két menzesz közé nem fért be egy árva ötperces menet sem. Biztos lehetne okosabban csinálni, mint ahogy sok minden mást is, talán be kellene vezetni a szexelő szerdákat… vagy nem is tudom.

Szeresd a tested/m?

Tisztán látszik (messziről is), hogy én sem tartozom a nőknek azon 0.1 százaléknyi csoportjába, akiknek a testén a szülések (akár négy is) egy fikarcnyit sem változtattak. Sőt. Én azok közé tartozom, akikre felugrott jó pár kiló, a korábban sem túl feszes testem picit meglöttyedt. Persze nem vész, meg figyelhetnék erre (is) jobban, de azért

nem mondom, hogy tapsikolok örömömben, hogy a férjem, aki régen feszes mellű, ruganyos kis fruskaként ismert meg, most ezt a csöcsös-faros ténsasszonyt nézegetheti esténként. Vagy reggelenként.

Személyes szerencsém, hogy közben rá is felugrott egy tízes, szerintem férfiasan mackós lett (szerinte meg én lettem dögösen telt), így kölcsönös tudjuk szarul érezni magunkat emiatt, miközben a másikat nem is zavarja. De nem mindenkinél ilyen kiegyensúlyozott ez, és persze senkinek sem kellene szarul éreznie magát, de ez nem így működik. Ráadásul az is megeshet, hogy a férjnek nem jön be az a plusz pár kiló, ami miatt lelkiismeret-furdalása van (ha kellően jóérzésű), ami nyilván hat a szexuális életükre, és ebből könnyen lehet egy szexmentes patthelyzet.

Lehetünk rugalmasak

Az ember nem gondolná, hogy a tinikori tapasztalatait milyen jól tudja hasznosítani szexelni vágyó kisgyerekes szülőként. Néhány évtizede akkor szerelmeskedtünk, amikor volt szabad lakás, autó, pince, zárható szoba. Most akkor bújunk össze, ha van tíz éber percünk kettesben, mindegy, hogy hol vagyunk. Így lett a legújabb kedvelt időpont a kora hajnal – ha már hétalvók a gyerekeink reggelente.

Így lettem expertje a Budapest környéki elhagyatott helyeknek, ahol a bepárásodott „Baby on board” matricás autók mellett még a rendőrök is a bajszuk alatt mosolyogva mennek el, ahelyett, hogy kirángatnák a kocsiból a mókázgató szülőpárokat.

És így követtük el azt az égbekiáltó szentségtörést, hogy szexeltünk a gyerekszobában (de nem a gyerekek ágyában!). A szoba lakói ugyanis épp a szerelmeskedés szempontjából legadekvátabb helyszínen aludták az igazak álmát.

De még ennél is durvább élmény volt, amikor nyaraláskor a bérautó csomagtartóján próbáltuk felidézni ifjúkori (értsd: gyerekek előtti, amúgy még elég ifjak vagyunk) tengerparti élményeinket egy elhagyatott partszakaszon… miközben a gyerekek az autóban aludtak. Felháborító, milyen emberek vannak, ugye?! „És még gyerekeik is születtek ezeknek a piszkoknak”, vagyis nekünk.

Na, szerintem meg semmi nem felháborító, ami az érintetteknek oké. Még ez sem (kivéve, ha lebuktunk volna). Akkor sem, ha elsőre még mi magunk is bizonytalanok voltunk benne, hogy oké-e. De ha működik, akkor igenis működjön úgy, ahogy tud. Nem pedig ahogy „kell”.

Mert az egy hónapból pikkpakk 11 lesz, ha nem küzdünk azért, hogy ne legyen.

Ha játszmázás lesz a szex, és nem közös játék. Ha túl komolyan vesszük. Vagy túlságosan leszarjuk. És közben a 11 hónapos szünet is lehet oké, ha mindenkinek oké (vagy legalább vállalható). Mert ha híznék még tíz kilót, akkor például kizártnak tartom, hogy levetkőznék a férjem előtt, aki 52 kilósan ismert meg. De bízom benne, hogy kivárná, amíg valahogy rendezem magamban ezt a dolgot. Ahogy abban is, hogy a barátnőmék is rendezik. Úgy, ahogy nekik a legjobb. Vagy legalább nagyjából jó, mert szerintem kisgyerekes szülőként a legtöbben beérjük egy erős „nagyjából rendben”-nel a saját igényeinket illetően.

Kiss Ildikó