Két évvel ezelőtt egy Bethany Chamlee nevű nő cikket írt  Az én jövendőbeli férjemnek – a férfinak, akit a magaménak fogok tudni címmel. Maga a szöveg egyfajta imádság arról, milyennek képzeli az embert, aki majd az oltár elé viszi, a kapcsolatukat, az esküvőjüket, a gyerekeik jövőjét, satöbbisatöbbisatöbbi. A levél amúgy a maga módján kedves, bár megmondom őszintén, ha én lennék az adott képzeletbeli férfi helyében, olyan sebesen kötném magamra a nyúlcipőt, hogy még a kondenzcsíkom se látszódjék a porfelhőben. Mert iszonyú ijesztő lehet hús-vér, gyarló porhüvelyként ebbe az előre kialakított, idealisztikus formába belepasszintania magát az embernek. Ahol tulajdonképpen már minden adott és fixált egy hosszú, boldog házassághoz – kivéve a lényeget: magát a férjet. Már csak őrá várunk, hogy megkezdődhessen a sírig tartó szent kötelék, melyben minden eleve elrendeltetett – vagy legalábbis tüchtig módon elképzelt.

Az én skrupulusaimmal azonban nem értett egyet mindenki, sőt. A Twitteren például egészen felkapott lett a #dearfuturehusband hashtag, mellyel nők vázolják fel, pontosan milyen kvalitásokat is vágynak a férfiban, akitől majd csak az ásó, a kapa és a nagyharang fogja őket elválasztani. Ez az egész műfaj végtelenül ijesztő nekem.

„#kedvesjövendőbeliférjem, néha el fogsz bizonytalanodni, de hidd el, ez teljesen rendben van. Néha elszomorodsz, és sírni szeretnél, és ez is teljesen rendben van. Én majd lecsókolom a könnyeidet és biztonságot nyújtok neked. Ha egy percre is egyedül érzed magad, csak szólj nekem. Kérlek, sohase félj kimutatni az érzelmeidet” – ábrándozik Sugar Bae a szexin zokogó élete értelméről.

„#kedvesjövendőbeliférjem, Isten lesz a középpontja a kapcsolatunknak minden körülmények között, hatalmasabb ő mindannyiunknál, ő a legelső, a mindenek felett álló” – szögezi le egy másik felhasználó, majd hozzáteszi, kapcsolatuk minden egyes napján közösen fogják tanulmányozni a Bibliát.

„Legyen erős állkapcsa, szép szemei, és vakítóan fehér, egyenes fogsora. Ehhez pedig passzoljon egy tökéletes jellem, ambíció, intellektus, motiváltság, kalandvágy, humorérzék, hozzám hasonló érdeklődési kör és hogy összeilljünk a szexben” – listázza hosszan Southern Sweet Tee, milyen férfit is kíván maga mellé. Ha pedig a haja színe is jól megy a tapétához, gondolom, az a bónusz pont.

„Fontos, hogy érts a szereléshez!” – írja F.O.D., akinek valószínűleg rossz tapasztalatai vannak az olcsó bútorok összerakását illetően. Egy Danielle nevű nő viszont praktikus használati utasítással látja el a jövendőbelijét: „Ha mérges vagyok, akkor etess meg” – én pedig őszintén bízom benne, hogy nem egy kifejezetten temperamentumos nőről van szó, különben szegény fickó  éjjel-nappal csirkeszárnyért szaladgálhat a KFC-be.

„Hajlandó vagyok feladni az ÉNidőmet egy olyan valakiért, aki azt kellemesebbé teszi számomra” – rak máris óriási terhet az elvárásaival elképzelt jövendőbelijére Visa D. Kline.

„Kedves Jövendőbeli Férjem, amikor majd megkéred a kezemet, kérlek, előtte bizonyosodj meg felőle, hogy a körmeim szépen vannak manikűrözve” – gondol már jó előre az egyik nő a lánykérés Instagram-kompatibilitására. Közben egy másik a lagzi zenei listáját állítja össze fejben, egy harmadik pedig már egy borospincéért alkudozik – a fantáziájában élő férfival.

Adewuya ezzel szemben saját magát marketingeli, kissé basáskodó, elvágólagos stílusban:

„Én vagyok a gerinced. Én vagyok az egy, és nem egy a sok közül. Érdemes vagyok az elköteleződésre. Azért vagyok, hogy segítselek. Áldozd rám magad, és én leszek a legjobb befektetés, amit csak tettél valaha. Értéket hozok az életedbe.”

Félreértés ne essék, abszolút mértékben támogatom, ha valaki az önismeretének fejlesztése során azt is nagyjából körvonalazza, hogy milyen tulajdonságok azok, amelyek számára fontosak a párjában. De ezeket ilyen formában előre kitalálni, majd kiírni a Twitterre nemcsak végtelenül ijesztő és infantilis, hanem elszomorító is egyben. Kicsit ahhoz hasonlít, amikor a húgommal gyerekkorunkban elképzeltük, hogyan leszünk majd maszatos szájú feleségek a Balaton partján a jóképű fagyiárus oldalán – mert nyilván ez volt akkor a vágyaink csúcsa. Bizony. Amikor hat-nyolc évesek voltunk. De felnőtt, érett nőktől azért ennél valamivel valószerűbbet várnék el.

Persze lehet álmodozni a makulátlan férfiról, no meg a tökéletes házasságról – sőt pubertálás idején szinte kötelező. Ám idővel, ahogy az ember közelebb jut ennek a tényleges megvalósításához, talán érdemesebb volna az igényeket a realitásokhoz igazítani, no meg a saját gyarlóságainkat is belekalkulálni a történetbe. Mert hát mit csinálsz, ha az a férfi valóban maga a tökély? Maró kisebbrendűségi komplexusban élheted le az egész hátralevő életedet.

Arról nem is beszélve, hogy az elképzelt jövendőbeli képe mennyire bezavarhat az igaz szerelem megtalálásában. Hiszen simán lehet, hogy valóban rátalálsz a széles járomcsontú, gyöngyfogú úrra, aki minden vasárnap a templom padlóját koptatja fényesre, betéve tudja a Bibliát, esetleg még ott figyel egy imbuszkulcs is örökké a zsebében... De amúgy egy sótlan, undok fráter, és te talán mégiscsak boldogabban éltél volna a HR-osztály kissé bohém, kétbalkezes fickójával, akit viszont képtelen voltál észrevenni, mert nem illett bele a képbe.

Mintha lenne egy mondás, miszerint akit az Isten nem szeret, annak valóra váltja a vágyait. Szóval csak óvatosan azokkal az ábrándokkal.

 

Fiala Borcsa